Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-11-20 / 34. szám
1123 S ha a világ pénz , a költő mi rajta ? A költő, mondják, hasztalan penész csak. Pedig a költő a királyi kép a Világ tallérján.... nem, királyi kép sem! Ő a tallérnak csengő, tiszta hangja. Szép szellemrésze a hitvány anyagnak. Légy büszke rá , hogy költőnek születtél. PETŐFI. EGY LEVELEZŐ SZERELMI KALANDJA. Toldalék a „Szüretihez. Szüreten voltunk. Számos nő , szendék és csinosak, s még számosabb férfi, mindig kedélyű czimborák , képezék társasági körünket. És a vidám körben résztvevők én is, az úgynevezett „levelező“, ki magyar természetemnél fogva, nagy barátja lévén az álomnak, azon erőteljes felhívásra : „keljetek fel“, Vörösmarty szózatából szavalva, feleltem : ,,az nem lehet“, ki „az irigység színébe burkoltan“ három csinos hölgyet szárnyaim alá vevén, azon nevezetes sétát tevém, melly aszi évlapokban, mint uj epochát alkotó esemény, nagy betűkkel jegyeztetett fel, melly séta „Laczi“ barátomnak egy déli nyugalmát tönkre silányitá.-------De mi egy heti nyugtalanság az élet fáját megrendítő csalódáshoz képest? — Mi egy szerelmi, s épen azért múló viszály , az élet komor iskolájában szerzett keserű tapasztaláshoz mérve ? — Igen, én csalódtam ; ez levelezőnél nem lenne ritkaság, de csalódásom nagyszerű volt, a levelezők pedig rettegnek a valódi nagyszerűtől.*És e csalódás szülte fájdalom, nagy volt, mint a Harsány, és mély, mint a Dráva; — mit beszélek? — nagy, mint Montblanc, és mély mint az óceán. A szívfájdalom pedig költőket teremt. — Így jöttek e sorok napvilágra, s minthogy ránézéshez nem értek , énekem egyszerű prózában foly, kötetlenül, rím és harmónia nélkül, mint egy levelező mindennapi életfolyása. Ha hó volnék , így kezdeném szivreható történetemet: „Feltűnt éltem láthatárán túl egy csillag, szebb Venusnál, szendébb a holdnál, fényesebb Syriusnál....“ (ha ez utóbbi történetesen nem fénylenék kellőleg, a szerkesztőség szives lesz megcsillagozni a hibásan idézett csillagot.) — De rettegek, hogy karus-szárnyaim, illy magas sphaerában, a naptól felolvasztva, időnek elötte a földre bocsátanak kedves énemet, miként