Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)

1845-07-03 / 14. szám

ezer parányiságokat, mellyeket a nagy világ „Hiedelem szabályai“ név alatt lélek- és szívbilincsként tart és őriz, mégis volt valami keblében, mi sugá, hogy neki mások iránt komolyabbnak, tartózkodóbbnak kellene lennie. Meg kell jegyezni, hogy a kis Nina egyszerű növeltetése után nem ismert más érzelmet, mint a szeretet. Szerelme mint lágy nether, mindent körülle­begett ; de ha forró ragaszkodásban nem ismerte is a társaság szoros kor­látait, tiszta lelke érezte az erkölcs, s szűz szemérem kötelességeit. —S milly ellentét! — A nagy világban hányszor nem egyéb az üledék álarcz­nál? ! hányszor el van alatta az erkölcs sülyedve örökre! Ezen utóbbi esemény óta tehát Nina komolyabb gondolkodóbb lett, s mint­egy közeledni akart a kapitány csöndes magába zárt természetéhez. —Ki nem tudja, milly nagy befolyása van nőkre a férfiaknak, kiket azok becsülnek, sze­retnek, s mintegy példányképül tesznek magok elé! — S milly önmegtaga­dással tudják a nők magokat másokhoz alkalmazni! A kapitány pedig az utóbb mondott történet után szánni kezdé a leányt. Jó lelke nehezen tűrte, hogy valakit bár kis részben is megbántson. — „Sze­gény leány — gondolá magában — még gyermek.“ Itt a kapitány keble mélyén mintegy tagadó szózat emelkedett. A lélekismerő olvasó kitalálja miért. „Igazán, keményen bántam vele.“ — A kapitány ismét munkája után látott, de figyelme másutt tévedezett s lelke meg volt zavarva. Önmaga cso­dálkozott magán, de hiában, a munka nem folyt. Úgy vélem — nem tudom megegyezik- e más is ez állításomban — hogy alig van, mi a szerelemnek olly megindító lökést, s olly táplálékot tudjon ad­ni, mint a szánalom; főként, ha e szánalomban min magunkat vádoljuk. — A kapitány különös, eddig nem ismert indulattal érzé­keblét hányatni. Végre fölkelt, kiment, a leánykát fölkereste. Ez a hajón ült, szemei a végetlen ten­geren nyugvónak. A kapitány hozzá ment, kezét szótlanul meg­fogta, egy­másra néztek, és hallgattak. De a néma hallgatás többet mondott, mint sok divatos uracs és nő kimért beszédei, többet, mint sok színmű borzasztólag szerelmes jelenetei. Minden hízelgés nélkül mondhatom, hogy D. kapitány szép fér­fi volt, s akármelly nőt sem tudnék vádolni, ha látása szívében némi zavart idézett volna föl. A kis Nina pedig sokkal szendébb és élénkebb volt, mint­sem a leghidegebb philosoph is iránta érzéketlen maradhatott. D..:A kapitány pedig minden hidegsége, komolysága daczára, inkább a természet egyszerű embe­re, mint érzéketlen, bölcselkedő volt. (Vége következik.) OBERNYIK KÁROLY. Lelkemadta teremtette Kunit a! Verjen­ meg lángcsókjaimnak Zápora. PETŐFI SÁNDORHOZ. Pest, május 9-én 1845. Lánczra kötlek ha híved el- Feledted: Ölelésem legyen a láncz Feletted .

Next