Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-07-24 / 17. szám
536 Mert hiszen minek neked a centralisatio , ha egyszer magad nem lehetsz a centrumban ? minek neked a védegylet, midőn a termékeny lápi föld majd mindennel ellátván téged , még csak arra sem szorultál, hogy a külföldies Pestről vinnéd ki a legszükségesebb dolgokat? minek volna neked az az örökös egyleti üléskedés, midőn nőddel olly boldog egyesülés és egyességben élsz, anélkül hogy mindig mellette kellene ülnöd ? Minek neked a színház, midőn falud szűk körében is láthatsz elég komégyiát és kakasviadalt? minek neked az az olasz opera, midőn a világ legremekebb dalosai, a fülmisék zengését fizetés nélkül is meghallhatod ? és általában minek neked fővárosi újdonság, midőn jól tudod hogy a világ, minden újságai mellett is, mindig csak a régi marad? Aztán különben is port nyelni , rósz bort és vizet inni, az uszodában bukdosni, pénzt kikölcsönözni, és aztán örökre elveszteni, mindenért tízszer annyit fizetni mint a mennyit ér, meg örök mindétig csak azt a crucifix német nyelvet hallani, —volt ez nem magyar költőnek, — de még újságírónak sem való ! Egy bajod van neked bátyám, az t. i. hogy nagy kerted sokkal termékenyebb mint tenmagad. Verseid jók, de ritkán látunk belőlök valamit, — aztán gyereked sincs, — no de még lehet — sok telik egy költőtől. Rólam azt tartják, hogy én túlfeszített szorgalommal dolgozom, pedig ez nem való, mert én a 24 órának jó ha negyedrészét töltöm szerkesztési írással; annyi igaz, hogy gyorsan dolgozom , s ezt talán azért teszem, hogy minél többet mulathassak szép családom s jó barátim körében. Te társaság nélkül is boldogul élhetsz családi körödben , falusi magányodban; de azért tudom jól esett neked, midőn Petőfi és én betoppantunk az általad haszonbérbe bírt nagy régi kastélyba, hol alkalmasint azért dolgozol olly keveset, mert magyar ősök szellemei lengik körül fürteidet, s talán magam is azért aludtam ottlétemkor olly mélyen és soká. Tudom jól esett neked, hogy olly sokat beszélhetél velünk a régi és újabb magyar irodalom- és írókról, az Írói dicsről és ennek haszontalanságáról. És e társalgást megvallom, magam is szerettem, mert ezen az elkülönző szellemű Pesten, mind a mellett is hogy iró volnék, úgyszólván soha sins módomban irodalomról beszélgetni. Itt a legtöbb író, mint macska és kutya, olly szemmel tekintvén egymásra, társaséletök egy rész fakorát sem ér; a nagyobb rész csak önérdekből, hivatalos kötelességből barátkozik irótársaival. És ezért én többnyire nem irók társaságában szoktam mulatni, s illy körben legjobban érzem magam. Különösen az én barátim olly fidélis emberek, hogy párjukat kellene keresni az egész országban. Velük szoktam mulatozni most leginkább a zöldben, hol rózsaszínű humorral szoktunk beszélni zöldeket — többnyire fehér bor mellett. Te talán még nem is tudod, hogy Erdélyi barátunk, alias, a mi a Jánoskánk szerencsésen megérkezett hosszú, óperencziás útjából. Hasa ugyan kissé megcsappant, de jó kedve nem. Minap is a zugligetben olly jól mulattunk együtt, mintha egyéb bajunk sem volna e világon! Ha lehet, még a hónapban — mielőtt Pécsre mennék, vele együtt meglátogatlak s majd akkor beszéljünk ám sokat erről a magyar czigány-literaturáról (mint azt egy furfangos czimboránk elnevező!). Addig is isten veled, te Sándor! ki már többé Pesten nem vagy vándor!! — VAHOT IMRE. BUDAPESTI SZEMLE. Alkalmunk vala a múlt napokban, fővárosunk néhány keletkező s már mozgásban levő gyárait megtekintenünk , mindenütt, és mindenben , a legrendszeresebb ipar, s a legélénkebb szorgalommal találkozunk. Ki néhány évvel ezelőtt gyárias szempontból vett honunkra figyelmét, s hoszszas kutatása után is néhány rongyos kártyagyáron , a gácsi és kőszegi tengő gyárakon kívül semmi más gyárszerűn vizsgálódásit nem pihentethető: most nézzen széjjel a sok selyem- , pamut- , szalag- , sat. gyárakban! Mi minden más színben