Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-09-18 / 25. szám
774 Nem viszonzott szerelem keserve Türelemmel hordom terhedet, Mint az istenember a keresztfát. Mellyen aztán megfeszíttetett. IIIÉj van, csend és nyugalomnak éje, A magas menny holdas, csillagos , Szőke gyermek, kék szemű kökényfa , Gyöngy galambom! mit csinálsz te most ? Engem édes álmok környékeznek, De nem alszom, ébren álmodom. Minden álmom egy fényes királyság . S koronája te vagy, angyalom! Bell szeretném most, ha lopni tudnék , A lopás bármilly rút lelki folt! Meglopnám az álmok kincstárát, hogy Gazdagítsam a szegény valót. PETŐFI AZ Ö Z V E G Y N Ö. (Eredeti beszély.) (Vége.) Ma már teljesen élvezhettem Fanni társaságát. A múlt napokban Zárday temetésével, és a vigasztalhatlan özvegynővel bajoskodva, kevés időm maradt, mellyet a szerelemnek szentelhettem volna. Most ismét egészen övé vagyok. Nála voltam. Ott ültünk egymás mellett, mint máskor, s lelkeink mondhatlan kéjben olvadtak egybe. Oh szerelem! mi vagy te valóban? Édes bóditó mérege csupán, melly varázsálomban ringatja a csapongó ifjút, hogy ha az élet való boldogságot nem nyújt, legalább a fölingerült, elszéditett phantasia aranyálmai adjanak kárpótlást? — Vagy vigasztaló emlékül vagy-e letéve az emberi szívben, hogy midőn a hidegebb kor és sors csapásai elérkeznek, meg-megújuló érzelemmel tekintsünk ez emlékre, és vessük magunkat az elmúlt boldog képek karjai közé ?----Ott ültem Fannival a kisded és boldog szoba ablakánál, mellyen enyhitőleg lengett át a nyári est fris szellője,pajkos gyermekként enyelgve a szép leányka függő hajfodraival. Az ablakban rózsák és ibolyák illatoztak — Fannim kedves védenczei. Messze a kék horizon felett, remegve bocsátá felénk szűz-