Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-10-16 / 29. szám
932 S méltán a hit fönséges terebély fa, Királyi széknél pompásabb árnyéka , Zöld ágait ki századokra nyújtja, Rontó enyészet része nem fog rajta , S hozzá magzatjai a késő világnak Zarándokolni áhítattal járnak. Ó szép, a szép a hír borostyánfája! Nem is csoda, ha hervadás nem bántja, Hiszen tövét a meggyilkolt boldogság kiontott vére és könyüi mossák. FRESCO-RITORNELL. Mihelyt megkukkantottalak, menyecske , Bordám alatt ez a kis húsdarab Ugrálni kezdett, mint sziklán a kecske. Azóta mellem folyton égő katlan, S a láng mindig tovább, tovább harap. Csak te ne volnál olly meggyujthatatlan. Kebled fehérle , mint az alabastrom , De húm sötét, mint holmi ócska klastrom , S csak a halál lesz dúlt szivemre flastrom. PETŐFI. SZERELMI ÉS HÁZASÉLETI ISMERETEK TÁRA. (CONVERSATIONS-LEXICON.) (Folytatás.) DIDÓ. Ezen, az ó világban olly nagyhírű asszony halála okát kétfélekép adják elő a történetírók. Egyik azt mondja , hogy azért veté magát a máglya tüzébe, mivel Jarkas fejedelem kéreté kezét, s ehhez nem akart férjhez menni; másik azt tartja, miként Aeneas hűtlensége okozá halálát. Akár így, akár úgy, nem volt esze, hogy meghalt. Blumauer mulattatólag paródiázta ki az Aeneas és Dida közti szerelmet, s valóban, ha jól veszszük föl a dolgot, még a legkomolyabbnak látszó szerelem is igen alkalmas tárgy a paródiára.