Pesti Divatlap, 1846. január-június (1-26. szám)

1846-02-05 / 6. szám

A szeretőm nyalka gyerek, Alája termett a nyereg. Ha viszi a paripája. Gyönyörűség nézni rája. Gyakran látogat meg engem, Most is amott jön a lelkem • Úgy megvágtat paripája, A négy körmét majd elhányja. Öregbiró lyánya, szivem, Mit kukucsálsz ollyan igen ? Mit lesed a szeretőmet ? Úgy sem szeret ám e téged. — Szállj le, kincsem, a nyeregből, Vedd ki lábad a kengyelből Ereszd meg a terhelődet, Öleld meg a szeretődet. 104 A SZERETŐM NYALKA GYEREK. Kedves rózsám, isten hozzád ! Adjon isten arany zablát, Arany zablát a lovadnak, Aranyos kedvet magadnak! PETŐFI: Istenem, be ver a szived. Mert itt van az enyim mellett. Szived az én kincses ládám, Három faluért sem adnám. Mulattató, nevettető, Ha összejön két szerető, Elbeszélnek véletlenül, Magok sem tudják, hogy mirül. Jaj, de mi zaj van odakint ? Hát beiz ott a lovad nyerit. Hogy elfeledkeztünk róla ! Isten bűnünkül ne rója. Jól tartottad a lovadat, De már föl is kantároztad. Még egy csókot, itt az orczám, Isten hozzád, kedves rózsám ! A NYOMORÉK NAPLÓJA. Még 1822-ben volt az angai határ­­ban egy elhagyatott avar puszta, mellynek közepén egy odvas fa állott. A puszta kietlen vala, sűrű bojtorján­nal és tövissel benőve; — elvadult táját kerülték a legelésző juhnyájak; a vad ma­dár félénken repült el fölötte; csak a zi­vatar látogatta meg ollykor, s az év utósó éjszakáin két emberi árny. Közepén mintegy elátkozva állt az od­vas fa; tövén és derekán kínszülte moha és gombák tenyésztek , egyetlen gör­csös ág nyúlt fel oldaláról az égbe, — a többit leégető belecsapott villám. — Azon egyetlen ágon, mikor a tél zúzma­rával virágoztatta fel a ligeteket, két fa­gyöngybokor zöldeit, — mint nyomorék anyakeblén két szívtelen gyermek, utósó életerejét kiszívók. 1823 -ban e puszta föld, tagosztályi

Next