Pesti Divatlap, 1846. január-június (1-26. szám)
1846-02-12 / 7. szám
138 déli reájok. Illy idegen szellemű vigalmakban részt venni, rám nézve legalább leverő keserves szomorúság vala, s tiszta lélekkel mondhatom, a kellemetlen journalistikai pályára leginkább azért léptem,hogy az időszaki sajtó körébeni működésem által idegen szellemű társaséletünk veszélyes mirigyét kiirtani, s annak nemzetiség tekintetében gyökeres javítását, átalakítását, tehetségem szerint eszközölni segítsem. És hogy e téren több hazafias szellemű írótársammal nem sükeretlenül munkálódtunk, mutatja ezt azon örvendetes eredmény, miként a magyar nyelv, táncz, és öltözet leginkább jobb lapjaink útmutatása, irányadása szerint honosodott meg társasköreinkben, vigalmainkban. Nemzetiségünk ezen fényes diadalát fővárosunkban már több jeles tánczvigalom ünneplé, de még eddigelé egy sem olly tisztán, olly radicalis, határozott szellemben, mint azon tánczvigalom, melly f. hó 7-én a pesti kör termeiben , ennek több részvényese által adatott. Mi ugyanis megunván, röstelvén azon felnémet, félmagyar kétszínűséget, melly eddig legszebb tánczvigalmainkat olly rút ellentétben bélyegző, elhatároztuk megkísérteni a nemzeties egyszinüség behozatalát; minél fogva nem kolduló, hanem követelő hangon kitettük meghívó jegyeinkre : „társalgási nyelv, és öltözet kelmében és szabásban, magyar.“ S mind a mellett is, hogy ez legkisebb kényszerítést sem foglal magában, miután a fönt kitett pontokat teljesíteni jóakarattal már valósággal lehet, sőt nálunk hazafiai, s honleányi kötelesség; találkoztak némellyek, kik jogos, és fölötte korszerű követelésünkben megütközni nem átalálták, sőt magasztos tervünk kivitelét közvetve és közvetlenül, s különféle utón módon megakadályozni nem pirultak. — Mindazáltal örömmel mondhatom, (olly örömmel, minőt még nem éreztem mióta a társaséleti nemzetiség mellett agitálok . ) — a jó ügy ismét kivívta diadalát; mert minden előre hirlett baljóslatok daczára is, szép számmal gyűltek egybe igazán nemzeti érzelmű hölgy- és férfivendégeink , s magasztos gyönyör volt tapasztalni, hogy a társalgás átalában magyar, még azok részéről is, kik még nem igen lévén jártasak a magyar nyelvben, máskor és másutt a nekik könnyebben eső idegen nyelven szoktak társalogni, sőt a főrendiek is magyarul beszéltek még egymás között is; magasztos gyönyör volt látni a szép magyar szabású és honi kelmén hölgy- és férfiöltönyök nagy seregét, de az igazság érdekében kénytelenek vagyunk kimondani, hogy mindössze csak három férfi jelent meg frakkban, egy külföldi, kitől ellenkezőt nem is követelhetünk, s két magyar, kik látván rendkívüli minoritásukat, azzal mentegeték magukat, miként a meghívó jegy kikötését nem vették észre, s csak rövid ideig mulattak köztünk. — A táncz két lengyelen , s három franczián kívül , mind magyar volt, összesen öt csárdás, három társalgó , három körmagyar, s a magyar ruhához épen nem illő deutsch egy sem. És nemzeti tánczunk gyönyörű harmóniában egyesülve a magyar öltözet- és nyelvvel, szinte szebb és lelkesebbnek tetszett ez alkalommal, mint máskor , midőn idegen, korcs elemekkel vegyül ; a szemekből öröm és lelkesedés sugárzott, a nemzetiség, hazafiaság büszke önérzetének tiszta öröme. Az egész mulatságot jókedv, házias fesztelenség, s a társaséleti nemzetiség emancipátiójának kitörő lelkesedésseli megünneplése jellemző. — S mi ezen tisztán nemzeties tánczvigalomnak szinte fényoldalai közé tartozik, az, hogy itt a gőgös rangkórságnak s elkülönzési szellemnek se hite, se hamva nem volt. A magasabb rangnak olympi föistenekként nem váltak el a középrendüektöl, nem képeztek tribune-és cotteriákat, hanem rokonilag egybeolvadtak az egészszel, úgy, hogy itt mágnás, polgár és nemes, minden különbség nélkül együtt társalgott, együtt tánczolt, miután egy érdekvezérlés lelkesíté az egész társaságot. S minthogy jóakaróink (?) közül sokan azt híresztelték előre , s talán utólagosan is , miként a mágnások közül ki sem fog eljönni túlságos szellemű (??) bálunkba, kedves kötelességünknek ismerjük ama kislelkűeket az egész haza színe előtt a következő nevekkel pirítólag megcáfolni. Mert a mágnások közül jelen voltak nemzeties tánczvigalmunkban: gr. Batthyány Kázmér, gr. Dessewffyné, báró Forray Iván, gr. Károlyi György, gr. Károlyi Lajos, gr. Kendeffyné, gr. Pálffy Szilárd, gr. Ráday Gedeon , gr. Szapáry Antal nejével, gr. Teleki László , gr. Traunné , gr. Zichy Manó nejével, és gr. Zichy Ottó, egytől egyig magyaros szabású öltönyben. És ezen érdemes neveket annyival is inkább örömmel emelem ki, mert azon vádat, miszerint a mágnások leginkább akadályozzák társaséleti nemzetiesedésünk kifejlődését , ők ez alkalommal diadalmasan megcáfolák , míg sokan azon középrendü hölgyek és urak közül, kik hautevolei előkelőséget affeciálnak, s a mágnásokhoz szeretnek feltolakodni, mellőzve ezen tánczvigalmat, inkább az ugyan