Pesti Divatlap, 1846. január-június (1-26. szám)
1846-03-26 / 13. szám
— Már minek azok a kardok megint? — kérdé János elijedve. — Hát minek a kard a becsületes ember kezében ? — szól a fiam, — hát nem azért, hogy a gazemberek arczára rá írja pro memoria e szókat: jobbítsd meg magadat ! — Az ég szerelmére! jaj dúlt föl János, már ismét párbaj ? — Ismét ? ismét! mondá Bálint tüzesen ; már huszonegy éves vagyok, s még csak tiz párbajom volt___alig esik minden két esztendőre egy szégyelem magamat. — Meglássa, urfi, hogy még párbajban vész el... János ismét jövendölt, de ismét roszul, mert fiam nem párbajban veszett el. — És ha úgy lenne is, — felelt Jánosnak , — mindaddig büntetem a gazokat , mig büntethetem. De ne féltsen engem , János bácsi; élet-halálra senkivel sem vivek, mert megölni senkit sem akarok , csak egy kicsit megjegyezni szeretem azt, aki nem tetszik, hogy megismerjem, ha ismét találkozom vele. Nem hetvenkedésből beszélek, mert ha levetkezem sem talál rajtam senki több sebet kettőnél. Tíz párbaj és két seb ez még nem kétségbeejtő. — És kivel kötőzködött megint ? kérdé János. — Ejh, e szót ne használja, — felelt fiam, — mert ezért megharagszom. Én senkivel sem szoktam kötőzködni. — Hát hiszen jól van no, — tudja azt, hogy én nem igen értek a szavak megválasztásához — menteget Szék János, — csak azt akartam kérdeni, hogy kivel tűzött össze ? — Egy haszontalan, semmiházi, alávaló pimaszszal, a ki roppant zérus apja százezreinek végén, s a ki ezért olly föl— fuvalkodott, mintha ő volna ezen összegnek első száma; az a Deregi, aki iskolatársam is volt, s a ki, midőn első voltam, hozzám legközelebb ült, bár megérdemelte volna, hogy legtávolabb üljön tőlem. Ő is lovagolt, amint kiindultam délután itt nem messze utolértem. Egy öreg koldus jött vele szemközt, s minthogy az a gyalogútról nem tért le a sárba lova elöl, tehát, midőn melléje ért, az a silány kölyök azt a szegény öreget a sár közepébe taszíttatta lovával. Semmi sem lázit úgy föl a világon, mint ha roszul bánnak előttem a szegénységgel. Ha fegyver lett volna nálam, talán keresztül szúrtam volna azt a lelketlen ficzkót. Elébe ugrattan, a korbácsommal ollyat vágtam gőgös pofájára hogy a kardnak is becsületére vált volna. Ő ezzel nem elégedett meg; azt akarja hogy holnap ismét megereszszem genyedtséges vérét. Szívesen. Kihívása után leszálltam lovamról, s kiemeltem ama szánandó öreget a sárból, aztán folytattam utamat — —------------------------Ilyen volt fiam huszonegy éves korában. És huszonkét éves korában ? Meghalt. Hóhér keze által. Akasztófán. Érdemetlenül. PETŐFI. HAZÁM. 1841. Szép vagy, hazám ! Szépek virányaid, A róna tér, S hullámos halmaid , A láthatár körén és bérczeid, Egekbe néző tölgyeid, És illatos hús völgyeid, Derült eged, És szépek hölgyeid — : Szép vagy hazám!