Pesti Divatlap, 1846. január-június (1-26. szám)

1846-01-08 / 2. szám

Ii ? Sok van, miben büszkélkednem lehet, De büszkeségem mindenek felett, Hogy , mint barátod , úgy állok szivednél, Bár korra nézve nagyapám lehetnél. Tiszteltelek , mint tisztelőd­jenék Hozzád. Te szóltál, hogy­ ez nem elég. Engem ne tisztelj, engemet szeress ! Mostan szeretlek és tisztellek téged. Mind a kettőre vagy te érdemes. Mig tiszteletre indít öregséged, Szeretnem kell ifjúi szivedet.. . . Mert nyom nélkül haladt el e felett Esztendeidnek terhe, sokasága. Hervadhatatlan kebled e virága. Öreg barátom, fiatal sziveddel! Fa vagy te, mellynek elhullt levele, A mellyet már a téli hó lepett el, De rajta vígan zeng a czinege. S bár késő este van már életedben, Szemed még most is tisztán s messze lát: Megismered a felhők madarát, Kit fényes nappal sem láttak meg többen. Magamról szólok. — Hah, mig annyian Vetnek reám lenéző szemeket, Kezedben a borostyán lombja van, Megkoszorúzni véle fejemet. SZEMERE PÁLHOZ: Tedd föl fejemre, tedd e koszorút! Ha most nem érdemelném is... . talán Megérdemelni fogom ezután. Előttem még ollyan hosszú az út, S a boldogságról már végkép lemondok: (Úgy sem találnám meg, hát életem keresésére nem vesztegetem) Szivemnek csak egy óhajtása van még, Erre törekszem, ez a mit kívánok: Büszkén nevezzen e haza fiának ! — Elérem-e e nagy czélt ? fél uton. Nem roskadok-e össze ? nem tudom. Tán egy bevégezetlen épület Lesz életem munkája, meglehet, A melly ha készen volna, bele szállna A hir, a feledés örök királya, Mig igy elkezdve, féligmeddig készen, Csak rövid emlék szűk tanyája lészen. De ha erőm vágyamnál nem kisebb, Ha ezt a hosszú pályát megfutandom, S egy nemzet fogja megtapsolni lantom : Nem lesz előttem e taps kedvesebb , Mint az volt, melylyel pályám kezdetén Egy magad által idvezeltetém, És mint szivednek dobbanása volt, Midőn szivemre először hajolt. PETŐFI. 26 csak legkisebbé is fenakadhatnak az ollyan tót-grammaticus állításán, ki váltig vitatja hogy minden ember (nem mint az irás mondja: por volt és porrá leszen) hanem tót volt és tóttá leszen; a magyarhoni vendéglakosok legalább már nagyrészben megfelelnek e jóslatnak, mert csakugyan, melly tulajdonságáról e rokonainkat dicséri a példabeszéd, majd majd kiszok­ták saját labából a házi gazdát. — Hogy végre a vendégszeretet az ékes-szólással szoros összeköttetésben van, ennek megmutatá­sára a mondottak után keveset kell szóla­nunk, mert bizonynyal nagy ékes-szólás kívántatik hozzá, hogy elhitetni akarjuk mással és magunkkal az olly dolgot, melly rég megszűnt igaz lenni. ... Midőn a három fő dologról szóltam mellyekkel mi magyarok leginkább sze­retünk dicsekedni, tudom , hogy nagyobb tetszést nyerendék, ha mindeniket hízel­gőbben kidicsértem volna. Azonban így is nyugodtan tehetem le tollamat, mert ki nem tudja világszerte, hogy mi mindenek közt legkevesbbé szeretjük a hízelgést? KELMENFY LÁSZLÓ.

Next