Pesti Divatlap, 1846. január-június (1-26. szám)
1846-01-15 / 3. szám
V■ Szép kék mennyezetű palotában lakik az ősidő, egy öreg óriás, kit ifjúnak soha sem ismert a nap és hold, s nem emlékeznek rá a csillagok. Feje félvilág helyét foglalja el; szakáin millió üstökös; szeme a naprendszert képezi; szeme pillái a sötét éjszaka; lehelete a terhes felhők serege , mellyek a csendes tenger habjában fürödnek; balkezében a mennyország légi oszlopzatát tartja, jobbjával a napezreknek méri ki útjait. Palástja a kék messzeség bársonyszőnyege, mellyen számlálhatlan világok fénylenek. — Palotája a hetedik ég alatt végződik, s mindjárt a felhők zuzmarás honán túl épült, napsugarakból és csillagfényből; négy roppant csarnokon lehet bele jutni, mellyekhez a téjút vezet; kocsija a két Gönczölszekér; lovai a villámok és lidérczek tüzes kígyói. A csarnokokban négy óriás vár parancsra, kiknek neve: Kelet, Nyűgöt, Éjszak és Dél... Midőn örök fövenye lefoly az időnek, ezen óriások egyesült erővel öntik azt vissza a végetlenség évserpenyőjébe. És eljönek bájos égi hölgyek, kik a világok tévéin, rózsaszín táblára jegyzik föl a történeteket, kezekben teljes szivárványkarikával, s örökifjuság szende rózsájával arczaikon; — és elkezdenek túlvilági hangon szólani és regéket mondani az ősidőnek; — és regélnek keletről és nyugotról igen szépeket; az ősidő pedig lehajtja fejét az óczeánok habványosaira, és a mesék kedves lágy hangjain elszenderül, mellyel midőn megtudnak az ég csillagai, elszöknek űrállomásaikról, hogy hallanák meséit az idő bájos gyermekeinek. A hajnalcsillag is elméne, hogy hallgatná az idő leányának regéjét, mellyet keletről mond vala, és megsugá azt szép A Z Ó S R E G E.