Reggeli Délvilág, 1991. december (2. évfolyam, 19-42. szám)
1991-12-02 / 19. szám
Kérdezzék meg Szirbik Imrét is! Szégyellem magam, hogy névtelenül írok, de félek. Félek, hogy az új urak szemében szálka leszek, ha kimondom, óriásit csalódtam! Ami miatt írok, az az utóbbi hetek szentesi sajtója. Itt mindenki nyilatkozik, csak az újságíró azt nem kérdezi meg, akit az emberek itt Szentesen a város első emberének tartanak ma is, és zömmel csak neki hisznek. Itt mindenki 40 év történelmét akarja magyarázni, de azt nem tudhatjuk, miért nem akart polgármester lenni az, akit az emberek akartak, és ma is viszszavárnak. Idős emberektől tudom, hogy az elmúlt 70 év legnagyszerűbb, tudásban és emberségben is legjobb vezetője volt itt, és ma sincs még negyvenéves. Mi van SZIRBIK IMRÉVEL, így, csupa nagy betűvel? Miért nem kérdezik őt? Talán azért, mert ma az ő tisztasága, tudása, embersége finoman szólva az új urakéval össze se mérhető, és kiderül, bizony az új vezetők a nyomába se érnek? Ezért nem merik leírni a véleményét? Ma olvasom az újságban, a polgármester nem tud, vagy nem akar nyilatkozni az elmúlt évről. Ez az ő szegénységi bizonyítványa. Mi szentesiek meg szégyellhetjük, hogy ilyen ember ül a nyakunkon. Volt olyan vezetőnk, akinek tv-beli szereplése után büszkék voltunk arra, hogy szentesiek vagyunk. És akkor megkérdeznek egy olyan embert az elmúlt évről, aki tavaly minden választáson megbukott. Itt tartunk? Én tavaly a változásra szavaztam, de ami ebből itt, Szentesen lett, az kiábrándít, s azt mondom, ez nem kell!! Úgy hallottam, Szirbiket külföldre hívják. Ne engedjük! Maradjon itt a tudás és az emberség, maradjon reményünk még arra, hogy visszatér a városházára! És alkot újra. Én már csak neki hiszek! Nem tudom, hogy levelemnek mi lesz a sorsa, de le kellett írnom a véleményem. Világéletemben megvetettem a névtelen leveleket, de ma nem olyan időket élünk, hogy egy ilyen véleményt a kisember a retorzió félelme nélkül alá merjen írni. Egy szentesi polgár Harcaink Figyelemmel kísérem az Önök jogos harcát a létükért, és bízom benne, hogy győzni fognak. Sajnos ma még, akik újat akarnak, azoknak a létükért harcolniuk kell. Sok vállalatnál, így a vasúton se történt meg a rendszerváltás. Régi MSZMP-s vezetők továbbra is beosztásukban maradtak, továbbra is ők rendelkeznek, ők döntik el, kivel dolgoznak. Változás annyi, régen elvtársiaknak, ma uraknak szólítjuk őket. Ezért a vasutasdolgozók jogosan félnek, és inkább a régi szakszervezet tagjai maradnak, nehogy elbocsássák őket. Félelmük nem is alaptalan, mert azt a szakszervezetet, amelyik a nyugati szakszervezetek mintájára próbálja tagsága érdekeit képviselni a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) ilyen, azt igyekeznek lehetetlenné tenni. A VDSZSZ jogos sztrájkfelhívása után, megdöbbentő távirat érkezett, íme a távirat: „Valamennyi szolgálati helynek Székhelyeiken. A Gyl4-430/991 (Vezérigazgatói Hivatal) számú rendelkezést változatlan tartalommal kiadom: Az A. 5. sz. levelezési utasítás 27. pontjában foglalt ellenőrzési jogkörükben eljárva egyes MÁV-szervek megállapították, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a vonalpostai rendszert nem rendeltetésének megfelelően használja, mivel nem az utasítás 1.3 pontjában foglaltak szerint eljárva levelezést nem az egyes államvasúti szervekkel, hanem a dolgozókkal folytat. Emellett a küldemény tartalma alapján sem felel meg a vonalpostán továbbítható küldemények fogalmának, mivel az nem az érdekképviseleti szerveket megillető jogosítványok munkáltatóval szembeni érvényesítésével függnek öszsze. Mindezek együttes figyelembevételével — tekintetbe véve a vonalpostai hálózat fokozott leterheltségét is — 1991. november 13. napjával a VDSZSZ azon jogosultságát felfüggesztjük, postai küldeményeik továbbításánál vasúti vonalposta rendszert igénybe vehessenek. A végleges döntésre a későbbiek során fog sor kerülni. Felhívom valamennyi szolgálati vezető figyelmét a rendelkezés maradéktalan betartására, betartatására, valamint ennek fokozott ellenőrzésére. Fentiekért a szolgálati vezetőket személyesen teszem felelőssé. Szeged Igazgatóság, Tasi Gábor igazgató-helyettes.” A távirat nem tartalmazza, hogy az illetékes MÁV-szervek a VDSZSZ levelezéseit eltüntették, annak tartalmát a dolgozókkal nem ismertették. Tudni kell még azt is, hogy a vasúton a VDSZSZ-n kívül 7 érdekvédelmi szervezet működik, természetesen a távirat csak a VDSZSZ-re vonatkozik. Tisztelettel: Filep Miklós Szatymaz, Hámán K. u. 32. Szeged 1g. VDSZSZ Gazd. Vez. ( Díjkiosztás a Parlamentben) November első napjaiban a Lakitelek Alapítvány szervezésében zajlott le a középiskolások részére tartott ’56-os megemlékező vetélkedő, melyből a tv is közvetített részleteket. Ugyanezen alapítvány kuratóriuma november 6-án, szerda délelőtt 11 órára hívta össze a „Felsőházba” a parasztélet íróinak népes táborát, akik megküldték pályaműveiket. Összesen 305 dolgozat érkezett. 305, nehéz sorsot megélt személyről, családról szólt bevezetőjében Lezsák Sándor, a kuratórium elnöke. A szerzők közt találjuk nemcsak a hazai meghurcoltakat és hadifoglyokat, hanem a szomszédos államok juhászai, parasztjai is tollat fogva regéltek életükről, legyenek azok Erdély, Felvidék, vagy a Vajdaság lakói. Szeme «_DÉLVILÁG postabontás lyes élmények alapján számolhatok be a rendezvényről. Már a vonaton is találkoztam odatartó ismerősökkel, régi iskolatárssal, elbeszélgetve gyorsabban telt az idő. Régi napokról, életutakról, emberi sorsokról. Megható volt látni, amint fejkendős idős asszonyok, posztónadrágos, csizmás, cserzett arcú, küzdelmekben edzett székelyek, gyergyóiak és gyimesiek vegyültek el a hazaiakkal. Örömmel néztük is egy, várakozó gyimesi tanár kollégával őket: végre a nép jöhetett el a „Felsőházba”! Mondtam is neki, ha mindezt Petőfi megérhette volna! Nyugtázhatná: Bekerült a nép a költészetbe, lassan uralkodhat a politikában is! Gyűlik a tömeg a hatos kapunál, már szépen lassan megindul a békés „honfoglalás”. Bent csillogás, ragyogás, szőnyeges lépcsők sora, s már bent is találjuk magunkat a patinás kongresszusi teremben. Emelvényen a zsűri tagjai, szemben e megilletődött ünneplő tömeg. Elhangzik a bevezető ’56- os történelmi visszatekintés, majd a köszöntő után Horváth Sándor, Szabó Gyula és Bicskei Tibor művészi tolmácsolásában hosszas idézetek 1-1 sikeres pályaműből. Közben felcsattan a taps, megérkezik dr. Szabad György, a „Ház gazdája.” Hamarosan szót is kap, meleg szavakkal üdvözli a megjelenteket s helyesbít is mindjárt: „Ennek a háznak nem én vagyok a gazdája, hanem a nép!” S kívánja, hogy ez így is maradjon még nagyon sokáig! Megígéri, valamennyi művet az Országház gyűjteményében őrzik meg, megtisztelve és megbecsülve az életutakat bemutató művek, sorsokat tükröző fáradt kezű szerzőket. Az utolsó 40-50 év sajnos bő élményanyagot nyújtott a háborút átvészelt, földindulásos üldözötteknek, meghurcoltaknak, kiéhezett hadifoglyoknak stb. A 91 díjazott szerzőből 51-en vették át a jutalmat a Parlamentben, a hatodik helyezettek és a többi 214 „vigaszdíjas” délután a Madách Kamara Színházban. A megyéből is többen ott vehették át díjaikat, például Rácz Sándor makói tanár kollégám, vagy Kiss Jánosné mártélyi asszony. Kiosztottak 3 első, 3 második, 5 harmadik, 10 negyedik, 30 ötödik és 40 hatodik díjat. Az ünnepség dél elmúltával a Himnusz éneklésével fejeződött be. Délután ismét találkozás a színháznál. Az alkotók ott átvehették például Tollas Tibor költő „Hazafelé” című verseskötetét, valamint fél négytől színházi előadáson találkozhattak az Aranytó című kétrészes játékban a drága idős színészpárral: Tolnay Klárival és Mensáros Lászlóval, valamint a kis Haumann Mátéval, a gyermekszereplővel. Igazán tiszta szívvel köszöntötte a vidék népe az ünnepelt szereplőket, magam is ott láttam először „testközelből” e két aranyos színészt. Ez is bizonyítja a vidék hátrányosságát ma is. A darab — „elsősorban a szeretetről, a megértésről, a mély és igazi emberi kapcsolatokról, az Életről szólt” — idézem a szórólapról. A szelíd derű és csípős irónia művészi tolmácsolói voltak a főszereplők elsősorban. Köszönet a nagyszerű szervező munkáért a lelkes vendéglátóknak. Míg el nem felejtem, ugyancsak élmény volt hallgatni Csurka István író értékelő, mérlegelő, buzdító szavait. Ő olyan, mint a reggeli ívben is látjuk: lelkes, szuggesztív és nem keresi a papírt mondókájához. Azzal bocsátották el a résztvevőket, hogy „A tollat ne tegyék le, írják életük további visszaemlékezéseit, vessék papírra a Ma dolgait, s a Jövő reményeit. Hisz alakuló világunk még sok száz meglepetését lehet megőrizni a jövő számára!” Úgy érzem, a „föld népét” meleg emberi szavakkal és megbecsüléssel fogadták, s több élménnyel is jutalmazták a kiadott díjakon felül is. Szép volt. Száraz Nagy György Mindszent Legyen VILÁGKIÁLLÍTÁS 1996-ban, vagy ne legyen? Ez a kérdés már elég régóta napirenden van, a Parlamentben is késhegyre menő viták alakultak ki pro és kontra a kormányzati és az ellenzéki frakció között. Igen szükséges lenne ez az EXPO, mert ez a felemelkedést jelentené 1996- tól hosszabb távon, és ezzel egyet kellene érteni. A vita a rendelkezési finanszírozás hiánya, a nem elegendő pénz forrásának oka miatt van. Jelenleg ma Magyarországon 2—2,5 millió ember van, akiknek vagyoni helyzete és havi jövedelme garantált lehetne az EXPO támogatására, akiknek a támogatás nem okozna gondot, mivel havi jövedelmük egy kis töredékét kellene beinvesztálni részvény vagy kötvény formájában, mely összeg többszörösen megtérülne. Egymillió embernek a közreműködése elegendő lenne és azok, akik akarják és nagyon akarják az EXPÓT — azok áldozzanak is — és akik hajlandók lennének évente 20 ezer forint értékben 4 éven keresztül EXPO-részvényt vagy kötvényt venni (1992, 1993, 1994,1995) akkor ez azt jelenti, hogy évente 20 milliárd forint, és négy év távlatában 80 milliárd forint állna rendelkezésre, és ez elegendő garancia is lehetne az EXPO megrendezésére. Ettől a rétegtől ez lenne a minimumelvárás, és nem az ország szegény lakosságát újabb adókkal terhelni. Ez már nem megy. Az EXPO-részvény vagy kötvény forgalmazására egy vagy több bankot, akik országos hálózattal bírnak megbízni. Szükséges ellenőrző bizottság létrehozása. A Pénzügyminisztérium teljesen kizárva, mert a befolyt összegnek lába kel, akkor nem lesz EXPO! Sikertelenség esetén a bank a befizetett összegnek a legmagasabb kamatvonzatait is garantálni köteles. Tisztelt Palotás János Úr! Ha induláskor ebben az irányban indultak volna el, elkerülhető lett volna a sok vita, a népszavazás kiírására fordított sok energia és költségkihatás. Biztosíték lenne a vállalkozók széles tábora, a tehetősebb felső réteg. Az lenne a legnagyobb őrült, aki ezt a lehetőséget elszalasztaná. Talán még nem késő. Jó és gyors szervezéssel még elérhető a cél. Ha ezen rétegnél nem találna gazdára az évenként 1 millió 20 ezer forintos költség, akkor ez egyben az EXPO elutasítását jelenti, és ez nagyon szomorú lenne. Szeretném továbbá tudomására hozni, hogy ebben az országban már 4 millió embernek a létfenntartása elviselhetetlen. Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter úr a stafétabot átvétele után, mint világklasszis öklöző, már az első menetben kiütéssel padlóra küldte a középosztályt. Mindjobban érvényesült Kölcsey Ferenc Himnuszának első két sora: Isten áldd meg a magyart, (jó kedvvel, bőséggel: A nyugdíjasok nagy része már azt várja, hogy a kormány törvényben kötelezze őket, hogy az úttesten csak piros jelzéskor mehetnek át, így legalább megoldódik a nyugdíjkérdés is.). Ez a 4 millió ember azt érzi, hogy a demokrácia, a magyar demokrácia a nyomort hozta osztályrészül. Fő kormánytisztviselők jól gondolják meg, és számoljanak ezzel a társasággal is. Szűcs Róbert Szeged (ExPO-részvény segíthet?) Mórahalom Mórahalmi képeslap (Fotó: Pintér) Jelentkezőket - a környezetkultúráért „Amiképp az emberi jogok az emberi méltóságból fakadnak, úgy a többi élőlény és Föld jogai a természet méltóságából fakadnak.” (Jürgen Holtman) E mottó szellemében is zárhattuk volna a Visegrádon megrendezett WWF/UK Oktatási Tagozata és a TVE által támogatott háromnapos Környezeti Nevelési Konferenciát. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az ország különböző helyeiről elfogadott 90 pályázat közül harmadrésze Csongrád megyében dolgozó pedagógusok munkájának gyümölcse. Az oktatás minden területéről jelen voltak, az óvodától a felsőoktatásig. A WWF/UK Project segítségével egy olyan oktatóanyag készül, amely széles területen hatékonyabbá teszi a könyezeti nevelést. . A környezeti nevelés eredményességének kulcsa a pedagógus. A mi környezetkultúránk, érzelmi viszonyultságunk, személyes hatásunk érvényesül a pedagógiában. Igényességünk modell értékű. Nem könnyű hiteles példát nyújtani korunk és régiónk környezeti válságjelenségei körében. Minden tantárgyat felölelő tanórai és tanórán kívüli értelmes és érzelmi nevelés szükségeltetik, amellyel végrehajthatjuk az emberi természet és szemlélet átalakítását. Most lehetőség nyílt arra, hogy az alsó tagozatos oktatócsomagot Csongrád megyében dolgozó pedagógusok valósítsák meg, illetve dolgozzák ki. Várjuk minden olyan alsó tagozatban dolgozó kolléga jelentkezését, akik fogékonyak az ökológiai gondokra, és változtatni kívánnak a hat-tízéves gyermek tanórán kívüli tevékenységében (napközi, szakkörök, tábor stb.), valamint, akiknek kész, vagy komplex környezeti nevelési programjuk van, s akik felelősséget éreznek a környezetkultúra javítása érdekében egy egészségesebb emberi lét megvalósításáért. Cím: Béziné Gyapjas Magdolna tanítónő Szeged, Gáspár Z. u. 9/A Rovatszerkesztő: KOVÁCS PIROSKA