Reggeli Délvilág, 1991. december (2. évfolyam, 19-42. szám)
1991-12-07 / 24. szám
/ \ Kubinyi Ferenc Kakuk Józsi halálára Gondolatok egy diktatúra utóéletéről — Részletek Kakuk József 11 éves kisfiút 1956. december 8-án Salgótarjánban a pufajkás karhatalmisták agyonlőtték. * December 8-án reggel az üzemek „K” telefonjain egy ismeretlen, de parancsoló hang azt közölte, hogy az előző napon elfogott két tanácstag — Gaál és Viczián — kiszabadítása céljából az üzemek munkásai azonnal induljanak a BM Rendőrfőkapitányság elé. A dolgozók elindultak. Egyedül az acélgyáriak késtek, mivel ott vita robbant ki a főmérnök és a munkástanács elnöke között. Az előbbi ellenezte a tüntetést. Már akkor provokációnak tartotta. Ez a vita mentette meg az acélgyáriak életét. Elkéstek a sortűzről. Répás Pál honvéd híradótiszt elmondtatta, hogy másfél órával a felvonulás előtt az oroszok megérkeztek a térre, és rögtön tüzelőállásba mentek. Ez a tény is bizonyítja, hogy a tömegvérengzést pontosan, előre kitervelték. A tanács előtt felsorakozott pufajkásokat Darázs István parancsnokolta. Kijelölte az egyes géppisztolyos lövészek helyét, és a csatárlánc két végére egy-egy golyószórót állíttatott. Az épület két oldalát szovjet harckocsik védték. A kétezer főre becsült tömeg a főkapitányság épülete előtt állt meg, és követelte a két letartóztatott kibocsátását. Az írásos és kinyomtatott források egybehangzóan állítják, hogy Ladvánszki, Házi és Selupin kiléptek az épületből, beszédbe elegyedtek a tömeg első soraiban álló emberekkel. Házi Sándor azt javasolta, hogy egy öt főből álló küldöttség menjen be az épületbe tárgyalás céljából. A munkások a javaslatot visszautasították, mondván, hogy ismerik a pufajkások módszereit, a küldöttséget is letartóztatnák. Ladvánszki, Házi és Selupin a vitát befejezték, és viszszamentek az épületbe. Ekkor Darázs István géppisztolyából egy sorozatot lőtt a levegőbe. Ez volt a jel, amit rögtön követett a sortűz. A tömeg megfutott és hátat adott. A fegyverek tovább dörögtek. Csak így eshetett meg, hogy sokan a hátukba kapták a halálos lövést. Dr. Daubner Kornél sebészorvos szerint egy hároméves kisgyerek hátát is teljesen szétroncsolták a lövedékek. A 11 órakor kezdődő vérfürdőt lakásának ablakszárnya mögül végignézte Gombos Lajosné adminisztrátor. Tanúsítja, hogy az épület oszlopsorainak védelméből is pufajkások tüzeltek. Antal Ferenc arról számolt be, hogy a főkapitányság ablakaiból is lőtték a menekülő embereket. Chmell Béla jól látta, hogy a szovjet katonák a rendőrség előtti kiásott kábelárok földhányásai mögül lőtték a tömeget. Geréb Sándor és Hajdú Pál, a Kádár-kor elkötelezett történészei azt állítják, hogy a fegyveres munkások nyitottak tüzet a karhatalmistákra. Ennek ellentmond az a kórházi jelentés, mely bizonyítja, hogy a sortűzben egyetlen pufajkás vagy szovjet katona nem sérült meg. A kórház falánál 131 halottat fektettek sorba. Közöttük a ház nélküli kisgyerek és a 11 éves Kakuk Józsika. A sebesültek száma a 200 főt is meghaladta. A sortűz után egy órával — megfoghatatlan gyorsaság — már „az ellenforradalom aljas provokációját” elítélő röpcédulákkal árasztották el a várost. Alkonyatra a pufajkások már 28 embert hurcoltak a főkapitányság celláiba. A kórház falánál fekvő halottak tanúságtételét is elsinkófálták. Faragó Lászlóné anyakönyv-vezető azt a parancsot kapta, hogy a halottakat — a törvénytől eltérő módon — csak lakóhelyükön szabad anyakönyvezni. Köztudott, hogy a tarjáni üzemek dolgozóinak nagy része a környező falvakból járt a városba dolgozni. Még december 8-án éjszaka elfogták a gyűlölt két acélgyári nemzetőr parancsnokot, Hargitay Lajos mérnököt és Hadady Rudolf műszaki fordítót. Szétvert, majd szitává lőtt tetemüket két nap múlva fogták ki az Ipolyból. Kik voltak a gyilkosaik? Erre csupán a két parancsnok, Ladvánszki Károly és Házi Sándor tud válaszolni. December 9-én egész napon át folytak a letartóztatások. Az elfogott embereket — a régi beidegződött AVH-módszer szerint — véresre verték, és asztalra fektetve gumibottal talpalták a szerencsétleneket. A legkegyetlenebb kínzók Hupcsik Tibor nyomozó, Búza őrnagy és a mai napig is a Forgács nevű községben élő Mede János voltak. Míg a kapitányságon csattogtak a gumibotok, megérkezett Tarjánba a szénmedence legendás partizán hőse, a tábornoki per hajdani vérbírája, Nógrádi (Kellerman) Sándor altábornagy. Aktívaülést tartott. Az összejövetel tárgyáról az a jegyzőkönyv adhatna felvilágosítást, amelyet a mai napig a volt Párttörténeti Intézetben — a Magyar Köztársaság kormányának jóváhagyásával — a megjelölt fondokban őriznek. Jecsmenik Andor munkástanácstagot december 8-án este nagy megtiszteltetés érte. Ladvánszki és Házi elvtárs vallatta. Házi: „Az anyád csirkefogó betyár szűzmáriáját! Vedd tudomásul, hogy hajnaltól másképp fogunk tárgyalni! Fogsz te vallani, mert becsukatom az ujjad az ajtónyílásba, és rázárom. Kihúzom az asztal fiókját, ráültetlek, és a farkadra vágom a fiókot!” Jecsmenik nem vallott, Ladvánszki ripakodott rá: „Vigyék innen ezt a szemétládát!” Jecsmenik ismerte a Rákosikor vallatási módszereit. Becsületére legyen mondva, de erre így válaszolt: „Alezredes úr, én biztosan fogok vallani, de mindenki megtudja, hogy ez rákosista kínvallatás volt!” Amikor visszakísérték a cellájába, egy Ferenc nevű hugyagi lakossal került össze. Ferencet azért tartóztatták le, mert szemtanúja volt az Ipoly-parton a félig agyonvert, majd szitává lőtt Hadady és Hargitay kivégzésének. A megtorlás vizsgálótisztjeinek neveit és adatait felderítettem. Éppen úgy, mint a bírósági anyagokat, a bírók és az ügyészek pontos megnevezésével. Azt hiszem, érdeklődésre számíthat a következő statisztika. A megtorlásban 42 nyomozótiszt vett részt. Ezekből 30 fő a feloszlatott Államvédelmi Hatóság tagja volt. Iskolai végzettség tekintetében 26 fő eredetileg 6 elemi iskolával rendelkezett. Természetes képzési úton csak 2 bírt középiskolai végzettséggel. Egy fő — előző foglalkozása községi pásztor — teljesen iskolázatlan volt, bár ÁVH-őrnagyi rangot ért el. Az 1956-ot követő öt esztendőben e tisztek közül 22 főt bocsátottak el a BM szolgálatából. Négy nyomozót, akik nem voltak korábban az ÁVH tagjai, azért, mert részbeni egyetértésüket fejezték ki ’56 céljait illetőleg. Kérdés, mi van a rehabilitációjukkal? Tudjuk, hogy a négy rendőrtisztet kinek a feljelentésére bocsátották el. Kilenc nyomozót idült alkoholizmus, négyet pedig köztörvényes bűncselekmény miatt szereltek le. A tisztek közül öten elhaltak, egy öngyilkos lett. A többiek a korhatár elérésével kerültek nyugállományba. Katolikus Magyarok Vasárnapja Megtartó üzenet Temesvárról Csaknem két éve jut el tizenkét romániai megye olvasóihoz a DÉLVILÁG és a Temesvári ÚJ SZÓ közös fejléccel ellátott kiadványa. Ennek a romániai és magyarországi szerkesztőségek között mindmáig egyedülálló együttműködésnek eredménye, hogy országaink egyazon anyanyelvű olvasói megkedvelték a szegedi napilap szombati mellékletes számát. Hétvégeken éppen úgy várják a lap megjelenését Temesvárott, mint Nagyváradon, Nagyszalontán, Nagybányán, Szatmáron, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsvárott és számos más magyarlakta romániai helységben. Éppen ezért követik aggodalommal a két szegedi újság közötti vetélkedést. Sajnálattal nyugtázzák, hogy e hadakozás veszélybe sodorta annak a lapnak a sorsát, amelyet immár magukénak is tekintenek. Féltő gonddal érdeklődnek a DÉLVILÁG — legyen az Reggeli is — és a Temesvári ÚJ SZÓ együttműködésének folytatása iránt. Olvasóinkkal együtt lapunk közösségének tagjai erkölcsi kötelességüknek tekintik kitartani a mellett a lap mellett, amellyel közösen vállalták a hídépítés feladatát, és amelynek munkatársai nehéz napjainkban kinyújtották felénk segítő kezüket. Kívánunk hát számukra erőt a kitartáshoz és gazdag publicisztikai termést hozó jobb időket. A Temesvári ÚJ SZÓ munkatársai és olvasói nevében Graur János főszerkesztő Ady, József Attila, Nagy László tollhegye Vércsöppmentes ujjak Csoóri Sándorék a lakiteleki megbeszéléseiken közös nevezőre jutottak abban, hogy az ország véres forradalmat nem bír ki. A csöndes rendszerváltás mellett voksoltak. És eljött a csöndes ideje. Végre. Ám legyen az vértől zubogós vagy haláltól, emberkínzástól mentes, forradalom az végtére forradalom. Az irodalomtörténet rosszabbik idegrendszerébe rögződött ama eszme, hogy a forradalmak vezetői a költők, írók, ma igencsak megkérdőjelezhető. Hol vannak most a költők, írók? De miért csak most? Ugyanis kiformálódik annak a tételnek az elvetése, hogy igazi irodalmi alkotások a forradalmi helyzetekben születnek, a konszolidációs években pedig a silányaké a könyvpiac. Alappélda lehet erre: vajon jelenünkben ugyan van-e szuper irodalmi alkotás? S volt-e az ötvenes évek elején? Az írók, költők vagy börtönökben ücsörögtek, vagy hallgattak bölcsen. És menjünk korábbra. Kezdhetjük a magyar (vagy világ) költőgéniuszánál, Adynál. Ne a verseinél kezdjük az I. világháborút, a véresre gyötört Magyarországot mindig jobbító szándékkal ostorozó költő verseinél, hanem gyöngyszem-publicisztikáinál. Egyikben ezt írja: „Nem tudhatják azt az új Hannibálok népei, hogy mennyivel könynyebb harci tűzben meghalni, mint megmaradni, s nézni harci tűzben. Ők véres szájjal ordíthatnak ki, bátorításul, egy vélt vagy igaz győzelmet, de mit csináljanak azok a kevesek, kiknek szívét egyformán rontja győzelem vagy vereség? Szebb a szomorúnál, pedig ma az a legszebb, ahogy ezek a néhányak mutatott bizakodással százképpen biztatják egymást. Testvérek, meg nem bolondult, s be nem rántott atyámfiai, ha már élünk, hazudjunk tovább egymásnak, biztassuk egymást, mi vagyunk a mai Romlás igazi hősei. (A romlás hősei Világ 1915. augusztus 22.). Sirály hangja egyik versében: „Hát hozzák a háborút. Hát vigyék el mészárszékre a testünk. És mégiscsak mink vagyunk, Kik megdöglünk, de kik semmit sem vesztünk S csónakunk dagad Albatrosszá.” A tulajdonképpeni Zrínyi-örökségre fölhangolt Ady őstehetségénél is fogva sürgette a magyar (csöndes) forradalmat, a szükségszerű belső átalakulást, végsőkig ellenezve a háborút. Nem maradt csöndben a századelői viszonylag konszolidációs időkben, s a háborús években sem. Szajkózta igazát versekben, publicisztikákban. És mit csinált József Attila? Egy rövid versrészlet: „Jön a vihar, tajtékja ében, haragos bírók feketében, villámok szelnek át az égen, mint fájó fejnek a kínok, utánuk bársony nesz inog, megremegnek a jázminok.” (Jön a vihar...) Aztán a 30-as évek végéből egy töredék: „az ember nagykabátban él az ember és kenyeret eszik és remél várja hogy elmúljon a tél hogy egy padon a napba üljön és fölpiruljon még a vér.” Írja Attila a 30-as évek végén e csöndes sorait, amik dehogyis csöndes sorok. Vár. Vagy várna. De szajkózza ő is igazát a csöndes majd vérzuhogós Európában. És következik Nagy László, akire sokáig rá akarták sütni az úgynevezett népies hangvételt, a népköltői magatartást. Az újkori irodalmunk új géniusza tiltakozott e megbélyegzés ellen, mondván, nem vitatja a népiek irodalomtörténeti jelentőségét, de mióta verset ír, célja a kifejezés erőteljessége, merészsége. „Kívül kerekek, láncok, tűzcsövek, sebek, trombiták, tébolyda — lángolnak gyűrűk, tajtékosok, nyergek, igák Belül maradok éden, világa világosságnak, levelei szívalakúak, örökké hallelujáznak. Csöndesen írt az 50-es évek elején ő is, de nem a csöndről szólt, mert nem volt csönd szűk hazánkban. Konszolidáltnak tekinthetők a 60- as évek, amennyire konszolidáltnak tekinthetjük. Hogyan nevezhetnénk az emberi lelkeket nyugodtnak? Több ezren éppenhogy csak kiszédelegtek a cellaajtókon, börtönkapukon. Az évtized elején fejeződött be a szövetkezetesítés, amikor karámba vágtak százezreket, gazdasági, egzisztenicális rabságba terelve őket. Ebben, s az ezt követő bizonyos értelemben vett konszolidációs időkben érdekes módon olyan virágzásba indult irodalmi életünk, hogy teltházas irodalmi estek tapsviharaitól zengett az ország. Illyés mellett Nagy László, Juhász Ferenc társaságában fölnőtt egy új költőgeneráció, elsősorban a Hetek személyében. Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József, Serfőző Simon csöndesen ugyan, de mégis egyfajta társadalmi rendszerváltás mellett szóltak írásaikban. Aztán jöttek az úgynevezett Kilencek új elképzeléseikkel, de az előbbiekhez hasonló alapvető törekvéseikkel. Tehát mondhatjuk, igencsak előrevetítve, de nemrégi rendszerváltásunk előkészítésében igenis részt vállaltak a költők. Aztán most csönd. Mély irodalmi csönd. Hol vannak az igényes írásokkal teli könyvpiacok? Sehol. Hol vannak az igazi forró hangulatú irodalmi esték? Sehol. Úgy látszik, hogy a csöndes forradalom utáni idők elcsöndesítették őket. Kár. TÁRNAI LÁSZLÓ :DÉLVILÁG .