Reggeli Délvilág, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-02 / 1. szám
Ejtőernyőt a betegeknek? A beteg ember nyilván abból a megfontolásból ragaszkodik a színvonalasabbnak minősített egészségügyi intézményhez, mert ott szakavatottabb embereknek a segítségére, mielőbbi gyógyulásra számíthat. A feltételezése annál is inkább helytálló, hiszen a klinikákon orvosprofeszszorok, docensek irányítása alatt folyik a munka, akik a szakma kiváló ismerői. Ismételten hangsúlyozom, hogy e megállapítás a klinikák hierarchiájára vonatkozik, akiknek ugyancsak számolniuk kell a gátló körülményekkel, amelyek — önhibájukon kívül — adott esetben rossz fényt vetnek az intézményre, vagy ha úgytetszik, intézményekre. Ebben az esetben ugyanis többről van szó, minthogy Szegeden az új klinikai tömb átadása után egy fedél alá került az ideg- és elmegyógyászat, az idegsebészet, valamint a traumatológia. Leszámítva azt a sok-sok kritikát, amelyekkel az új monstrum megálmodóit illették, az építkezési hely kiválasztása miatt, a konstruálása sem bizonyult hibátlannak. Most nem arra gondolok, hogy immáron kisebb esőzéskor is kisebb edényekbe gyűjtik a lehullott csapadékot az ötödik emelet néhány kórtermében, hanem a szörnyű tragédiákra. Azt minden bizonnyal a szakavatottak sem vitatják: a pszichiátriai osztálynak nem a negyedik szinten lenne a helye, az ideggyógyászatnak pedig az ötödiken. Ám a baj ennél sokkal nagyobb, minthogy a tervezők inkább szállodára, mintsem egészségügyi intézményre gondolhattak, amikor a hatalmas papír előtt álltak. Olyan tántongó ürességet is oda álmodtak az épület közepére, a földszinttől a legfelsőbb emeletekig, amely tetszetős ugyan, de egyúttal beláthatatlan következményeknek az okozója is lehet, ahogyan megbizonyosodhattunk róla. A minap az egyik beteg — feltehetően depressziós állapotban — lépte át a korlátot a negyedik emeleten, és a szabadesés törvénye szerint zuhant a földszintre. Szerencsére nem halt meg, az intenzív osztályon tesznek meg mindent, hogy életben maradjon. Aki számolta a zuhanásokat az új klinikán, és ha jól számolta, akkor immáron ez volt a negyedik. A szerencsésebbnek mondható, mert korábban akadt, akinél már csak a halált konstatálhatták. Egyesek élcelődve azt vallják, hogy a fesőbb szintekre ejtőernyőt kellene adni minden betegnek. Ám arról megfeledkeznek: nem kizárólag az ideg- és elmeosztályon fekvők kerülhetnek depressziós állapotba, hanem bármelyik beteg. Az ejtőernyőkre tett, szellemesnek vélt javaslatot természetesen senki sem gondolhatja komolyan, ám a történtek figyelmeztetőek. Mindebben az a szomorú, hogy több kívülálló úgy véli: ezért azegészségügyeseknek, mármint a klinikákon dolgozóknak kell restelkedniük. Márpedig felelősséggel a tervezők, a kivitelezők, s nem utolsó sorban a műszaki átvételnél résztvevő illetékesek tartoznak. (pusztakeresztúri) Törvény a betegszabadságról A Parlament hosszas név szerinti szavazást követően, hétfőn kora hajnalban elfogadta a betegszabadságról szóló törvényt. A képviselők közül 168-an szavaztak igennel, 101-en nemmel és 18-an tartózkodtak. Az új jogszabály szerint a dolgozót a betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 10 nap betegszabadság illeti meg. Erre az időre nem a teljes fizetése, hanem átlagkeresetének legalább 75 százaléka jár. A betegszabadság költségei a munkáltatót terhelik. Táppénzre a dolgozó betegszabadsága éves keretének kimerülését követően, vagyis 10 nap eltelte után válik jogosulttá. Az új törvény szerint nem kell a keresőképtelenséget igazolni évente egy alkalommal, legfeljebb három napig terjedő betegszabadság esetén. Jövőre emelkedik a munkáltató által fizetendő TBjárulék is, mégpedig 1 százalékkal. Erről egy másik, a társadalombiztosítási alap jövő évi költségvetésének hatályba lépéséig szükséges átmeneti intézkedéseket meghatározó törvény keretében döntöttek. A kormány eredeti javaslata szerint ugyanis a betegszabadság éves kerete 25 munkanapra terjedt volna ki. Ez mintegy 20 milliárd forintos megtakarítást jelentene a társadalombiztosítási alapnak. Végül is a vitában kompromisszumos megoldást fogadtak el. Ennek keretében a betegszabadság éves keretét 10 napra csökkentették, viszont a jelenlegi 43 százalékos TB-járulék 1 százalékkal megemelkedik. — Milyen a baromfi-feldolgozó ipar helyzete, lehetősége most? — Soha ilyen mélyponton nem volt a baromfiipar, mióta a szalkimában vagyok. A szovjet piacvesztés miatt felére csökkent a termelés, ugyanakkor a költség-infláció belföldön 30-40 százalékos volt. A húsdömping időszakában abaromfit sem lehetett magasabb áron értékesíteni csak a későbbi hónapokban, így a csirke ára átlagosan 1,5 százalékkal emelkedett. Az export támogatás a csirkénél volt a legmagasabb, 35 százalék, pulyákánál 10, libáinál és kacsánál 0, így az átlag fele. 12 százalék volt a nyugateurópai országok 50-52 százalékos szubvenciójával szemben. A termelés azért is csökkent, mert az előző évi készleteket is értékesítettük. Tartalékok finanszírozását 36-40 százalékos kamat mellett nem lehet megoldani. Ebben az évben 300 millió forint kamatot fizetünk, ezt kibírni 2,5 milliárdos forgalom mellett nem lehet. A monetáris politikával kapcsolatban be kellene vallani, hogy a termelőszféra egyrészt emiatt ment tönkre. Az iparág vesztesége országosan 2,5 milliárd forint lehet, amely főleg, a legnagyobb exportőröknél keletkezett. A mi veszteségünk mintegy 400 millió forint. Ezt elkülönítjük és megpróbáljuk 2 év alatt leküzdeni. Az rt. pozitív eredménnyel is működhet, ha a finanszírozási lehetőséget meg tudjuk teremteni. A részvényesek legnagyobb részébenbaromfineveléssel (is) foglalkozó mezőgazdasági nagyüzemek. Az alaptőke befizetésével jelentékenyen javulhat a cég pénzügyi helyzete, de próbálunk az export finanszírozásához alacsonyabb kamatozású hitelekhez is hozzájutni. Milyen termékmenynyiséggel, piaccal számolnak az idén, s kötöttek-e már szerződéseket a termelőkkel? — Nemrég volt a baromfi terméktanács ülése, ott a szakemberek megállapítása szerint a broiler csirketermelés alacsonyabb lesz valamelyest az 1991. évinél. A baromfifogyasztás nő ugyan Európában és az USA-ban, de ezzel együtt több lesz a termelés is. A mi 1992. évi üzleti tervünk alapján nagyobb mennyiségű árut dolgozunk fel az 1991. évinél, 5 millió darab csirkével szemben 10 milliót. Ehhez megvannak a partnereink, és tárgyalásokat folytattunk a többlet értékesítésére. Piackutatásokat keleti irányban is folytatunk, de fizetőképesség hiányában nem sikerült eddig megállapodást kötni. Pulykából évi 500-600 ezer darabot szeretnénk feldolgozni, az 1991. évi gondok után feltételezhetően annyit, amennyit meg lehet a termelőktől vásárolni, mert a tojóállomány az indokoltnál nagyobb arányban csökkent. A hízottliba piaci lehetősége csak szőkébb területre korlátozódik. Szerződést a broiler csirkénél egyegy letelepített rotációra kötöttünk. Bizonytalan a piac, ezt a rugalmasságot képzeljük el 1992-re is. (?) A jövőt pedig az integrációiban látom úgy, hogy a vágóüzemekkel a tenyésztelepek és az árut előállító kis és nagyobb egységek szorosan együttműködjenek. — Még pontosan nem tudjuk, hogy a Közös Piac rendtartása — amelyben a kormányszervek megegyeztek —, hogyan működik. A nyugat-európai exportot várhatóan nem tudjuk az idén növelni. A kvótáikat tájékoztató jelleggel megismerhettük, amely kevesebb lesz az 1991. évi export statisztikai témaszámánál, és ebben az esetben „lefölözési” kedvezmény nem jár. A védővám változó, cikkenként 15, 20, illetve 25 százalék. A figyelmet arra szeretném most is felhívni, hogy exportellenes a pénzügyi politikánk. Ezt csak addig lehet folytatni, amíg az exportáló cégek teljesen tönkre nem mennek. Vagy legyen hasonló mértékű exporttámogatás, mint más, nyugati országokban, vagy a forint leértékelésével kell a belső inflációt ellensúlyozni. Legalább az export termelést kellene versenyképes kamatú hitellel finanszírozni. * — Az Árpád Szövetkezet hogyan hidalja át a pulykaágazat 1991. évi fiaskóját? Hogyan újulhat meg a tevékenység? — A pulykatenyésztés és -nevelés az elmúlt években húzóágazata volt a szövetkezetnek. A napos és előnevelt alapanyagot az országban évi 52-54 ezer tonna pulykahús termeléséhez állítottuk elő. Éppen egy óriási termelési felfutással szembentörtént a keleti piac öszszeomlása, az exporttámogatás csökkentése, a költségek inflációjának további növekedése. Közben a nádudvari és a szentesi rendszeren kívül belépett másik két cég is a tenyésztési fázisba. Kiderült váratlanul 1991-ben, hogy nincs szükség országosan 8 millió napos pulykára, hanem csak a felére, mert nincs lehetőség a végtermék értékesítésére. Az Árpád Szövetkezetnél 2,2 milliónak szintén csak a felére volt igény, így a tojás jelentős hányada került takarmányozásra és amire borzalmas visszagondolni, selejtezni kellett napospulykát is. Az ágazatot ért veszteségkb. 50 millió forint, ez tragédia 1991. évben. Most országos szinten is azon munkálkodunk, hogy megújuljon a terméktanács, illetve a pulykaszövetség keretében. Egyegy kvótát kell magunkra kényszeríteni. A nyugati exportlehetőség nem bővül, 18- 20 ezer tonnánál nem lesz több. Az 1992-es évre országosan 4,2 millió, az Árpád Tsz-nél 1 millió napos pulyka előállításával számolunk. A legnagyobb i baj, hogy ehhez viszont kevés most a rotációk után és egy cég megszűnésével lecsökkent tenyészállomány, így átmenetileg importálni kellene a pulykatojást, amelyhez ajánlatok is vannak, de az ebből keltetett napospulyka ára elérheti darabonként a 150 forintot. Kivételesen 1992-ben szükség lenne az importhoz szubvencióra, vámkedvezményre, amit a pénzügyi tárcától igényelnénk ahhoz, hogy az exportbevétel ne csökkenjen. Az újabb szülőpárok megérkeztek Ferihegyre, darabonként 600 forintos áron, amelyből órapulyka a harmadik éviben lehet. Ennek kockázatát közösen kellene vállalni szerződés alapján a (fizetőképes) feldolgozóvállalattal, a pulykanevelő gazdaságokkal, és valahogy közösen kellene megosztani az eredményt is. SOLTÉSZ JOLÁN A szentesi rt. idei esélye Egyelőre szárnyatlan a baromfiipar ^ mmmmmm■*—mm A baromfihús-termelés — előrejelzések szerint — főleg Magyarországon és Lengyelországban nő a következő években az európai térségben (Világ Mezőgazdasága című MTI-kiadvány, 1991. november). Ezt a feltételezést inkább a kiépült termelőbázisra, mintsem a jelenlegi közgazdasági, piaci viszonyokra lehet alapozni. Az ágazat megújítását, a piaci rendtartás segítését célozza a fél éve alakult Baromfi Terméktanács is. Hogy milyen most a valós helyzet és az 1992. évi lehetőség Csongrád megyében, arról a Szentesi Baromfi-feldolgozónál (a november 1-jével alakult, és január elejével várhatóan bejegyzett rt.-nél) Mag Pál igazgatót, a Szentesi Árpád Tsz-nél pedig Újréti Béla főállattenyésztőt kérdeztem. Meghallgatható a zsaroló hangja Segítséget kérnek Helga szülei Az éppen fél évvel ezelőtt elrabolt szegedi Farkas Helga édesapja nem adta fel a nyomozást lánya után. Ezúttal az ország lakosságához fordul segítségért. Az MTI szegedi munkatársának elmondta, hogy a zsaroló, aki korábban telefonon több alkalommal jelentkezett, egyszer elfeledkezett az óvatosságról, nem változtatta el a hangját. A hang ugyan telefonhang, de egyéni jellegzetességekkel, „hangtani ujjlenyomattal” rendelkezik. Valószínű, hogy aki ismeri a hang tulajdonosát, felismeri a hangot. Ennek reményében Farkas Imre két telefonszámot bocsát a lakosság rendelkezésére. Akik ezeket a számokat tárcsázzák, meghallgathatják a zsaroló valódi, elváltoztatás nélküli hangját. Az elrabolt lány szülei bíznak abban, hogy akad legalább egy olyan személy az országban, aki felismeri a hangot, és ezzel segít megtalálni Farkas Helgát. A két telefonszám a következő: 62/23-624, illetve 62/51-433. Bármilyen jellegű bejelentést pedig a 62/22-005-ös telefonon, vagy levélben a Szeged, Pf. 1028-as postafiókszámon lehet eljuttatni. 1992. jan. 2., csütörtök Miért Szegedet tünteti ki a botrány? (Folytatás az 1. oldalról.) funkcióba emelte, kizárólag politikai szempont szerint történt. Teszem hozzá, a város érdekeinek ellenére. Ez a tény volt az, amely engem a liberális frakcióból átvitt a függetlenek közé. Itt éreztem, hogy a politika a város érdekei fölé nőtt. Külön téma lenne a különféle politikai csoportosulások mögött rejtőzködő egyéni érdekeket kinyomozni. Sajnos számos esetben tapasztalni ilyeneket. — Nem jelent hátrányos, kisebbségi helyzetet a függetlenség? Kevesebben vannak, mint a többi csoportosulás. — Kénytelenség, de szóba hozom neveltetésem alapelveit: a felvállalt munka kötelezettsége és a becsület minden előtt. Ezek számomra is előbbrevalók, mint a szavazási csoportok érdekérvényesítése. — A szegedi városatyák közötti feszültség forrásait érdemes volna megnevezni. Olykor meglepő döntéseik okait is megértenénk ilyenformán. Segíthet ebben? — Szerintem nem is jó a kérdés. Azt kellene firtatni, miért éppen Szegedet tünteti ki a botrány? Miért pont nálunk történnek ilyen országos figyelmet kiváltó döntések? Példát szándékosan nem mondok, mert nem óhajtom növelni a feszültséget. Tehát miért Szeged? Mert hiányzik városunk működésének megfelelő koncepciója, ami mederbe terelné a feszülő tettvágyat. Hiányzik a pozitív jövőkép, ami egyébként más megyei városok esetében már a képviselők első lépése volt, lásd Pécs, Szombathely és mások. Csak egy-két példa, nehogy a levegőbe beszéljek. Szeged belvárosának közlekedési irányelvei csak idén decemberben készültek el, noha már tavaly fölvetődött: tenni kell valamit túlzsúfoltsága és légszennyezettsége miatt. A város tulajdonát képező szolgáltató vállalatok vállalkozásszerű működtetése is jó ideje elhúzódik! De mikor készül végre el? Folyamatos polgármesteri válasz: majd ha elkészül a teljes városi koncepció! De mikor, könyörgöm? És addig? Szerintem és több képviselőtársam szerint is ez nagymérvű tehetetlenség a polgármester úr részéről. Mi ugyan egy-egy közgyűlésen kilószámra kapjuk a papírt, döntünk is tucatnyi ügyben, de ezek részdöntések, szeletei csupán az egésznek, tehát joggal látszik úgy kívülről, hogy tehetetlenek vagyunk. Mi, képviselők, pedig többen úgy érezzük, lefedjük akaratunkat, nem engednek cselekedni. Ezért azután jön az érdemi munka helyett a botrány. — Ön, doktor úr, Szeged különös városrészének, Alsóvárosnak képviselője. Elégedettek az alsóvárosiak? — Ugyan ki elégedett manapság? Egy tény, megtisztelnek véleményükkel sokan választóim közül, s ez nagyon fontos a munkámhoz. Amennyire lehet, hosszú távra és különféle helyzetekre tekintve dolgoztuk ki Alsóváros távlati terveit. Ennek mentén cselekszünk. TRÁSER LÁSZLÓ DÉLVILÁG