Reggeli Délvilág, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-01 / 26. szám

lilamix M­ix-viccek 18 éven felülieknek Néhai Ihász Nándor gyógy­szerész úr már több mint egy évtizede alussza örök ál­mát a szentesi temetőben. Még életében gondoskodott arról, hogy példátlan értékű viccgyűjteményét átadja há­rom gyermekének. Mint leg­idősebb unokája, drága édes­anyám örökségeként jutot­tam hozzá az egyik pél­dányhoz. Erősen „cenzúráz­va” a több mint húszezer viccet, közkedvelt lapom, a „lila” Reggeli Délvilág ren­delkezésére bocsátom. Csak 18 éven felülieknek! DEBRECZENY PÁL — Mi a különbség a kenguru és a strici között? Semmi, mert mind a kettő a farkára támaszkodik! — Három állat elmegy nyaralni. A kakas a tyúkjával, a gólya a babájával, a Marha a feleségével. — Legedzettebb állat a bolha, mert télen-nyáron gatyában ugrál. — A lapostetír a legvallásosabb állat, mert halála előtt mindig felveszi az utolsó kenetet. — Kankutya kérdezi a szukát: Te Zsazsa, megint állapotos vagy? Válasz: Mit tegyek, még mindig nem találták fel a kutyagu­mit! — Miért nincs a kakasnak keze? Mert a tyúkok nem viselnek bugyit! — A valutázók közül egyiknél jelez a rendőrkutya. Megmotoz­zák. Tele van dollárral, lebukott. Másik „barna legénykénél” is jelez a kutya, szintén motozás. Sok ezer márka van a zsebében, lebukott. A harmadiknál nem jelez a kutya, de oldalba pisilja az illetőt! Motozásnál kiderül, hogy rubellel akart csencselni a pasas. Ásóra magyar A fukar Kovács Bécsbe disszidált. Egyik nap levelet kap Újszegedről a feleségé­től: — Küldj pár száz schil­­linget, nem tudom ezt a nagy kertet egyszerre ásatni és palántáztatni is . — Másnap expressz levél érkezik a férjtől. — A kertben ne ásass, egy kiló aranyat rejtettem el! Kovácsné két nap múlva írt Bécsbe: — Apucikám, itt voltak az ávósok, fölásták az egész kertet, de az aranyat nem találták .. . Jött is Bécsből a távirat:­­— Most palántáztass! D­e szépen kikerekedett a­­képe ezen a télen is, Belami úr — vette elő leghuncutabb mo­solyát Propeller úr, és ha­nyag mozdulattal lefújta sö­réről a habot, mint már harminc éve minden este megszokó. — Miért ne kerekedne? Olyan disznót vágtunk az­ idén, hogy teli a kamra, százszámra lóg a szalámi és a sonkát még le se vettük a füstről — kapcsolódott a beszélgetésbe idő előtt Zsu­gabubus, s akkorát csettin­­tett azzal a szép marhanagy nyelvével, hogy egy minuta alatt kiugrott a kezéből két nagyfröccs. — Nofene. Aztán szalon­nára is futotta? — somoly­­gott Propeller úr, ki — mint többször is kifejté — szin­tén megunta a panelvitézek szokásait, s közös disznó je­les tulajdonosaként pöffesz­­kedett a Zsibbadt brigádve­zető összes termében. — Szalonnára? Olyat még nem is látott. Először is én kanyarítottam azt a csuda­szép abák­at, de olyan for­másra, hogy három puszit nyomtam rá, amikor végre kihűlt a maga gőzölgéseiből. Aztán vágtam hozzá füstre valót, de oly szépet, hogy majdnem kiszökött a könny a szememből. Ami pedig megmaradt — s itt óriásit csettintett Zsugabubus, arcát elöntötte a pír, szeme alól leugrottak a fáradtság kari­kái —, abból lett a töpörtyű, hogy mást ne mondjak, ro­pogós, porcos, s természete­sen zsákszámra. — Úgy bizony — kontrá­zott Belami, mert immár rettenetesen megijedt, hogy kimarad a beszélgetésből. — És Zsuga úr beszéljen már a disznósajtról is. Ami csak úgy omlott a szájba, mint a ... mint a ... — kereste a hasonlatokat Belami, de momentán egy sem tartóz­kodott a Zsibi pultja körül. Ez persze nem zavarta Zsugabubust, aki máris akadémiai fejtegetésbe kez­dett bizonyos májas hurkák állagáról, ízéről és illatáról, majd így folytatta, telve sok finom keserűséggel: — Persze maga erről m­ tud, öregem. Hiszen, mint hallom, a maguk disznajá­nak csak csontja volt. És jelentőségteljesen Pro­peller úrra nézett. Az öreg szerkesztő (mert az valt ám egykoron, s még ma is büszkén viseli eme bűnt) pedig megrázta kezé­ben Kőbánya neves szülöt­tének, Világos Vendelnek testét, kortyintott egyet, majd: — Hát tudja mit, Zsuga úr! Én nem tudom, hogy a maguk kapitális disznajá­nak mennyi lett a zsírja, de az biztos, hogy mi olyan, de olyan finom szármát kap­tunk a böllértől, hogy még ma is számban van az íze. — Az egyébként a ráma, ha nem nézne tévét — sza­kította félbe Zsugabubus —, egyébként is. Kinek kell az a hitvány szárma? Ki.. .­­nek kelll! — nyomatékosí­totta lesújtó véleményét. — És a sózott szalon­nánk? Olyat maga még nem látott — heveskedett immár Propeller úr is, majdnem kilötyögtetve a sörét. — Na ne röhögtessen — visított fel Belami, miután gyomrába küldte Vilmost, ki körte is, meg pálinka is. — Akkor maga nem is tud­ja, hogy néz ki egy szépen metszett csülök. — Csülök? Azt maga csü­löknek meri nevezni? Azt a disznóbütyköt? — lökte föl a hamutartót Propeller úr, és minden szemét az égre függesztette. — Jobb, ha meg se tudja, mekkora sonka lóg nekünk éppenség­gel most a füstön. — És a harminc rúd kú­táré? Ahhoz mit szól, ma­ga vén bakkecske, mielőtt jól kiverem a szemét! — ugrott föl Zsugabubus, csöp­pet sem indulatosan. — Mert nekünk — s itt Bela­­mira mutogatott — az is van. Méghozzá fejenként! Propeller úr egy pillana­tig kereste a szavakat, majd , megtalálta: — Akkor maguk hatszáz kilós disznót gyilkoltak. Ilyen szemtelenség halla­tán még Béla, a kocsma legkedvesebb legye is ösz­­szevonta szemöldökét. Zsu­­gabubus pedig végigrohant három asztalon, segítségül hívta az isteneket és elő­adást tartott a sertéshizla­lás ősi szokásairól. Belami féllábbal Propeller úr nya­kán táncolt, a másikkal pe­dig megpróbálta fölrajzolni a falra Disznó Dezső portré­ját, aki manapság Kolbász Kázmér névre hallgat az erkélyén. S közben esküdö­­zött minden szentekre, hogy az a disznó igenis ... Meg egyébként is! Az első pofon állítólag es­te nyolc után csattant, ami­kor az úri és egyéb közön­ség (mint azt már szépemlé­kű Rejtő Jenő bátyánk is papírra vetette!) el­kezd táncolni. De mint mondják, a rugdosás elmaradt. Majd miután Plüss Eta vezetésé­vel megérkeztek az ENSZ békefenntartó erői, a hábo­rús felek a kóstolók kölcsö­nös kicserélésében egyeztek meg. B­elami mindehhez csak annyit fűzött más­nap hajnalban, miu­tán teljesítették a kék, a zöld, a vörös és a Baga túrát. — Akkor is a mi töpör­­­tyűnk a ropogósabb. S ez már így kerül az összes külvárosi történelem­­könyvbe. BÁTYI ZOLTÁN Belami esküdözik ellérfy László:­­ • Ott i­s tartunk tehát, hogy még Somogyi Ká­­rolyné fotóriporter sem tud­ja mire vélni a bemutatott fényképet, azaz, a lefotózott gyermek feje fölötti vörös fényt, ami természetesen se­hol sem volt a fényképezés­nél. Pusztay Sándorhoz nyilván sok hasonló felvé­tel eljutott már a szerkesz­tőségbe. Pusztay Sándor: — Négy olyan fölvételt őrzünk, me­lyen megmagyarázhatatlan fényjelenség észlelhető. Köz­tük egy olyan is, ami egy gyermekét tartó Madonnát ábrázol, s e Madonna fény­ből van... Ez különben szakmai körökben, egy elég­gé híres fotó, hiteles MTI- jelentés készült arról, hogy a fényképpel kapcsolatban semmiféle manipuláció nem történt. Gellérfy László: — Volt egy másik, szintén ismert eset, az a bizonyos győri „csempesztori’! Mi is ennek a lényege? Megkérem Sós Tibort, vetítse le az ezzel kapcsolatban készített ripor­tot.­­— Lámpa kikapcsa, megkezdődik a vetítés. Az eset szereplői elmondják: zöld fénycsóva világította be „egy szép napon” a lakást, zöld fény jött hirtelen min­denhonnan, még a lámpából is, majd zsugorodni kezdett, és végül eltűnt a tévében. A történetnek ezzel még nincs vége, mert egy sza­kállas „rémpofa” maradt után a kályhacsempén. A megszólaltatottak elmond­ják, kiálló arccsontú, baju­szos-szakállas volt ez az arc, s nem kimondottan kellemes látvány. Olyannyira nem, hogy a lakók rendőrt hív­tak, a rendőrök ki is jöt­tek, mintát vettek a csem­pén lévő zselatinszerű, isme­retlen anyagból, felküldték Pestre megvizsgálni, azóta semmi hír.) Gellérfy­­László: —­ Eddig a bejátszás. Ki mit szól hozzá? Dr. Kiss József: — A lá­tottak engem meggyőztek, ha másról nem is, arról föl­tétlenül, hogy ezekkel az emberekkel valami történt. A pszichéjükön belül vagy kívül — nem tudni. Hogy ufójelenségnek tekinthető-e az eset, ezen lehetne vitat­kozni. Én nem mondom, föl­tétlenül idegenek ittlétének kell betudni. Ma úgy­szól­ván, „sugárzásban élünk”, nem elképzelhetetlen bizo­nyos anyagok és bizonyos sugarak kölcsönhatása. Le­hetséges, nem csak az élő szervezet reagál a sugárzás­ra, de az élettelen anyag is, bizonyos körülmények között. Jelen esetben ez a csempe. Dr. Tráser László: — Most pedig, képzeljünk magunk elé egy erdőt, ahová kirán­duló csoport érkezik, jól ér­zik magukat, majd a sötét­ség leszálltával hazamennek. Otthagyják a nyomaikat. Az állatok előjönnek, látják, a letört ágakat, a­ tábortűz he­lyét — még füstöl is a pa­rázs ■—, az eldobált üvege­ket, konzervdobozokat. . . Mindezt nem tudják mire vélni Mi sem tudunk mire vélni bizonyos titkokat, de mi legalább kérdezni tu­dtunk. Ettől vagyunk embe­rek. Ilyen titok például Nostradamus, aki erre a fur­csa, ’90-es évtizedre ka­tasztrófát jósolt. Az ember a ’60-as, ’70-es években még alapvetően optimista volt, holott akkor még fenyege­tett az atomháború réme. Ma már nem fenyeget, az emberiség mégis borúlátó. Ha a ’60-as években bukkant volna elő a csempén a rém­pofa, talán jót nevetnek rajta, akik látják. Most, a ’90-es évtizedben rendőrt hívtak, ufóra gondoltak. Gellérfy László: — Milyen ufójelenség lehetett ez, ha egyáltalán az volt? Általá­ban milyen típusú ufóesete­ket tartanak nyilván Ma­gyarországon ? Pusztay Sándor: — Még mielőtt erre válaszolnék, el kell mondanom, Magyaror­szágon, nem úgy, mint pél­dául Amerikában, ufókuta­tásra nincs pénz. Minden­esetre, mi rengeteg jelenség­ről tudunk, amikor „konkré­tan” ufót láttak az embe­rek, sőt, előfordult kapcso­latfölvétel is. Idegen űrha­jókból egyébként nálunk kétféle típusút figyeltek meg eddig, hosszú, szivar­alakút, illetve csészealjat. Talán, a nagy, szivar for­májú szállítja a kis csésze­aljakat ? . . .­ellérfy László: — A­­­­­sándorfalvi ufóeset észlelője is csészealj, azaz inkább kúp alakú jár­művet figyelt meg augusz­tusban, akörül nyüzsögtek az idegen lények, előttük szaladt haza halálra rémül­ten ember és kutya. Az eset észlelője, feleségével együtt, itt ül közöttünk Most is fönntartják, amiről beszá­moltak annak idején? (Hogy ■fönntartották-e, avagy sem, arról holnapi számunkban tudósítunk.) FARKAS CSABA „Egyetlen kutatási ciklusban az USA 150 millió dollárt áldoz az ufókutatásra, Japán 100-at, s az ENSZ-nek is van erre elkülönített alapja... ” Az ufók nyomában (4.) Folytatjuk az újszegedi ufóforum­ „helyszíni közvetítését”; a rendezvény résztvevői — mint emlékszünk — dr. Tráser László, lapunkban is gyakran publikáló filozófus, dr. Kiss László fizikus, biofizikus, dr. Szathmáry Károly csillagász, dr. Balogh Tibor pszichológus, Pusztay Sándor, az Ufómagazin főszerkesztője, és Sós Tibor, a Byufor megyei szervezetének elnöke. A fórumot Gellérfy László vezette. Sakk—matt Nyertesek A Reggeli Délvilág január 26-án megjelent lilamix összeállításában közölt feladvány (szerzője H. V. Tuxen) helyes megfejtése: Fd3. A helyes megfejtők közül négy személynek ezúttal is 150—150 forintos jutalmat sorsol­tunk id. A következők nyertek: Halmai Éva (Makó), Nagy László (Hódmezővásárhely), Fodi Imréné (Ásottha­­lom), Váradi Károlyné (Szeged). A jutalmakat postán küldjük a nyerteseknek. — Járnai — Feladvány Világos: Kb5, Vg5, Hf8 gyalog: f3 Sötét: Kd5, Fe5 Világos indul és a második lépésben mattot ad. Mixer: Bagaméry László D­ÉLVILÁG mmmm 1993.febr. 1hétfő mm­ mr !

Next