Reggeli Délvilág, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-19 / 115. szám
/--------------------------------------------lyájus 9-én, a győze■ ’lem napján miután a Munkáspárt is elhelyezte koszorúját a Hősök terén a magyar áldozatok emlékművére, küldöttsége felkereste a görögkeleti temetőben a szovjet hősök síremlékét, és ott is lerótta kegyeletét a vásárhelyi dolgozó emberek nevében. 1945-ös fordulatot vereségként fogják fel. Manapság oly gyakran hallani, hogy „haladunk Európába”, azaz ismét bekapcsolódunk az európai áramkörbe. Nos, ez az Európa a szövetségeseknek a második világháborúban a fasizmusok felett elért hatalmas győzelmét ma sem tekint Felverte a gaz Legnagyobb megdöbbenésükre a sírokat felverte a gaz, a temetőkert gondozatlan volt. Pedig annak idején — sajtójelentések szerint — ezeknek a síroknak gondozását avásárhelyi helyőrség katonái vállalták. Szerintünk azonban ezt nem társadalmi munkában kell megoldani, hiszen a magyar—orosz szerződés értelmében mindkét fél vállalta, hogy állami eszközökkel gondoskodik mindkét nemzet fiai sírjainak ápolásáról. Ezt a szerződést még az elmúlt évben be is tartották, mert a vásárhelyi önkormányzat ápoltatta a szovjet katonák sírjait. Ez azonban az idén már elmaradt. Gondoljuk nem azért, mert erre ne lenne pénz, hanem politikai okok játszhatnak ebben közre. Gondolkodhatnak emberek különbözőképpen arról, hogy számukra mit jelentett 1945, amikor szovjet katonák tízezrei hullottak el magyar földön azért, hogy országunkat is megszabadítsák a fasiszta kegyetlenkedéstől és megszállástól. Vannak, akik —é s mi ezek közé tartozunk — ezt a történelmi tettet felszabadulásként értékeljük. Gondoljuk, így vannak ezzel azok a milliók is, akiknek sorsában ennek következtében történt alapvető változás, anyagi létükben is felemelkedés. Mások —, s ez még a vásárhelyi önkormányzat egyik ülésén is hangot kaphatott —az is másnak, mint amely megszabadította az emberiséget a fasizmus barbarizmusától. A győzelem napját ma Európában maroknyi ébredező szélsőjobboldali, fasiszta erők minősítik csak ezt a napot vereségüknek. Mi magyarok, igaz a vesztes fél oldalán álltunk, de odatartozóknak érezzük magunkat azokhoz, az erőkhöz, amelyek népünk számára a felszabadulást elhozták. Amerikaiak, angolok, franciák, de itt térségünkben mindenek előtt — szovjet katonák. Ezért vittünk koszorút a vásárhelyi görög temetőbe, a városunk felszabadításáért elesett szovjet katonák sírjára. A diplomáciában régi mondás: a szerződéseket be kell tartani. Sajnos a mai koalíciós kormány ezt az elemi szabályt sem tartja be, valamint a vásárhelyi önkormányzat sem. A magunk részéről ezt roppant sajnáljuk. Munkáspárt vásárhelyi koordinációs bizottsága De mi a valóság? Valóban kell re félni a baloldaltól (szándékosan nem használom itt a visszarendeződést, mert ez esetben is igaz, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.) Nos, mint minden rémhírnek, ennek is van azonban valami valóságalapja. Valósággá válhat hogy az 1990-ben megtévesztett választók megunják a szédítést, és érdekeiket figyelembe véve szavaznak majd 1994-ben. Előfordulhat, hogy a padlóra küldött termelőszövetkezetek, állami gazdaságok dolgozói akkor már nem az 1990-es választás eredményeit tartják szem előtt. De lehet, hogy a szétvert iparból az utcára kerültek is másként gondolkodnak. Hogy mi lesz a választások eredménye 1994-ben, azt nem tudjuk. Valószínűsíteni lehet, hogy a választók nem fogják beérni a megszokott tömény kommunistázással, és a kapitalizmus ma már láthatóan hamis dicsőítésével, de lehet, hogy hamis lesz a nemzeti gerinc emlegetése és a zászló lobogtatása is. A választó ma már hiteles embereket vár, és eszerint fog szavazni. Ez a félelem valós alapja. Mert akkor bizony lesz, akiknek „félniük kell”. Félnie kell hatalma, magas jövedelme elvesztése miatt annak, aki hamis ígéretekkel került a hatalomba. Nem kell félniük azoknak, akiket megszédítettek a szép ígéretek, és most kisemmizett elesetté válva tengetik életüket. Hiszen a baloldal már bizonyítottan az egyszerű emberek pártján áll, s ha hatalma lesz, eszerint is dönt.Félnie kell annak, aki a ráruházott hatalommal viszszaélt, aki a privatizálást saját körének gazdagítására használja. Nekik az érvényes törvények szerint, alapos vizsgálat után, felelniük kell ajogsértésekért. Nem kell félni a privatizáció kisemmizettjeinek, mert őket a baloldal az írott, és a többség által érzett törvények szerint hozzájuttatja tulajdonához. Félnie kell annak, aki a törvényeket kijátszva, milliárdos vagyonok jogtalan tulajdonosa lett. Nem vagyonbevallás, hanem vagyonelszámoltatás kell. Nem kell félniük a becsületes adófizetőknek, hisz ők erőn felül teljesítették kötelességüket. Félnie kell annak, akit csak a pénz juttatott be a mások által megfizethetetlen elit iskolákba, kiszoríthatják őket azok, akiknek pénzük nincs ugyan, de tehetségük van. Nem kell félnie annak, aki szülei pénztelensége miatt nem tud tanulni. Baloldali győzelem esetén a tanulás ismét állampolgári jog lesz. Félniük kell azoknak, akik a kisbirtok elsőségét hirdetve alakítják a saját családi nagybirtokaikat. Nem kell félnie annak, aki komolyan vette, hogy a családi kisbirtok a gazdálkodás jövője. De nem kell félnie annak sem, aki ezt a jövőt a termelőszövetkezetek feltámasztásában látja. Hosszan lehetne sorolni, hogy kinek kell és nem kell félnie egy esetleges baloldali választási győzelemtől. Arra egy rövid cikk nem ad lehetőséget, hogy részletesen kifejtsük, ezért csak röviden: Félnie kell hatalmának elvesztése miatt annak a szűk kisebbségnek, akik a szavazók félrevezetésével jutottak hatalomba, és az így szerzett hatalmat nem ígéreteik beváltására, inkább saját anyagi jólétüknek megteremtésére használták fel. Nem kell félnie a becsapott nagy többségnek, nekik a következő választáson lehetőségük lesz megváltoztatni, vagy megtartani korábbi véleményüket, és szavazatukkal meghatározhatják a változás irányát. HAVRÁNEK FERENC Hódmezővásárhely Rémmel fenyegetnek A hatalom mai birtokosai a visszarendeződés rémével fenyegetik egymást, és ezzel szeretnék ijesztgetni a választókat is. Ijedtségükhöz az alapot a „litván szindróma” szolgáltatja, amikor is a választók nem vették figyelembe a magyar jobboldal határozott elképzeléseit, hanem saját hazájukban, saját érdekeik és meggyőződésük szerint voksoltak. A jobboldali pártok megengedhetetlennek tartják, hogy a választások eredménye esetleg nálunk is baloldali győzelem, és baloldali kormány legyen. A „nemes” cél érdekében Londonban „antikommunista” találkozót tartottak, melynek résztvevője volt városunk egyik jeles kormánypárti képviselője is. Rovatszerkesztő: Bátyi Zoltán Közel 4 éve —a politikai változások kezdetén — alakult újjá a Független Kisgazdapárt. Azzal a céllal, hogy töretlenül folytatja korábbi útját, s felvállalja az egész nemzet — kiváltképp a vidéki kisemberek — képviseletét. Az azóta eltelt idő mindnyájunknak sok csalódást okozott. Állandósultak a pártunkat sújtó válságok és botrányok (melyekért csak részben hibáztatható a tudatosan hamis tömegtájékoztatás). Nemcsak a választók és a szimpatizánsok többségét fordították el tőlünk, hanem elkedvetlenítették, elriasztották tagságunk jelentős részét is. (Elsősorban a mindenkori irányítás felelős ezért, melynek tisztségviselői szüntelenül áskálódtak és acsarkodtak egymás ellen, ám a párt programjának végrehajtásával, s közös épülésükkel csöppet sem törődtek; ugyanakkor képtelenek voltak hatékonyan fellépni valódi ellenfeleikkel szemben. (Erejük, energiájuk kimerült a folytonos hatalmi harcban, így sem a parlamenti, sem az önkormányzati választásokon nem értük el a szükséges eredményeket, melyek a felemásra korcsosult rendszerváltás radikális továbbviteléhez, valamint a kialakult politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális erővonalak átrendeződéséhez elegendő önbizalmat nyújthattak volna. Más szóval: a központi vezetőségek nemcsak az országos politikában képviselték kellő súllyal pártunkat, hanem az alapszervezetek törekvéseinek, az alulról jövő demokratikus kezdeményezéseknek is akadályozói, gátjai voltak. Más pártokhoz, szervezetekhez hasonlóan a Kisgazdapárt felsőbb régióit is ellepték a kommunista eredetű „tanácsadók” és a bomlasztó liberális ügynökök. Kíméletlen, tervszerűen romboló tevékenységüknek köszönhetjük a 3 éve történt első, majd a további pártszakadások, valamint az azóta is napirenden levő súlyos ellentéteket, gyalázkodásokat, anyagi és erkölcsi kártevéseket. Minden cselekedetüket önző, számító érdekek mozgatták, ahelyett, hogy a magyar nemzeti akarat kifejezésére és megvalósulására törekedtek volna. Az egyik vezetés rosszabb volt, mint a másik, s ha nem élveztük „áldásos” tevékenységüket, bizonyára számos téren sokkal előrébb tartanánk. Hangsúlyozzuk: soha nem kötődtünk senkihez eltéphetetlen szálakkal; nem támogatjuk egyéni ambíciók, vérgőzös álmok, lehetetlen elképzelések érvényesülését sem. Ellene vagyunk az elvtelen megalkuvásnak, a csordaszellemnek, a szűklátókörűségnek, a gyávaságnak, de az olcsó bombasztoknak, ahitvány hazudozásnak, a mindent fölzabáló hatalmas étvágynak is. Nekünk valamennyi kisgazda egyformán kedves, az egyszerű közkatonától, a mindenkori elnökig. Előttünk csak a párt a szent, s még ennél is döntőbb a magyar nép, a magyar haza sorsa. Nem tűrjük és nem engedjük, hogy bárki visszaéljen nevünkkel és jóhiszeműségünkkel, s a kisgazda eszmékre, a nemzetre hivatkozva mérgezze, lazítsa sorainkat. Csak azokat tudjuk bizalommal követni, akik nyílt sisakkal, töretlen gerinccel, fedhetetlenül és bátran kiállna elénk, akik szívvel-lélekkel küzdenek értünk és alázattal szolgálnak bennünket. Tengernyi dolgunk. Embert formáló feladatok, vészterhes idők elé nézünk. Egy beteg, kifosztott népet, egy hitét, öntudatát, tartását vesztett nemzetet kell győzelemre vinnünk. Naponta helyt kell állnunk, naponta meg kell vívnunk külső és belső ellenségeinkkel. Letaglózva, mocsárba gázolva sem hagyhatjuk el a zászlót; a szennyes áradattal, a pusztítással szemben is talpon kell maradnunk! Külön-külön semmit sem érünk, ám együtt messzire juthatunk. Ki kell tűznünk a legfontosabb célokat, meg kell tisztítanunk pártunkat az idegen elemektől, gyógyírt kell találnunk sajgó sebeinkre, s habozás nélkül össze kell fognunk egy emberibb élet, egy boldogabb jövő reményében. Ne felejtsük: az igazi Kisgazdapárt lehetne az egyetlen történelmi múltú tömegpárt, s egyben az ország kulcsa, a magyar nemzeti szellem erőd temploma! SIKLÓSI ANDRÁS, az FKGP szegedi titkára Vérgőzös álmokat nem támogatunk pártvilág Ezt az oldalt olvasóink, pártok képviselőinek leveleiből állítjuk össze, nem szerkesztőségünk véleményét tükrözi. Amennyiben munkatársunk ír, magánemberként teszi. DÉLVILÁG 1993. máj. 19., szerda