Reggeli Délvilág, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-19 / 115. szám

/--------------------------------------------­ly­­ájus 9-én, a győze­­■ ’­lem napján miután a Munkáspárt is elhelyez­te koszorúját a Hősök terén a magyar áldoza­tok emlékművére, kül­döttsége felkereste a gö­rögkeleti temetőben a szovjet hősök síremlékét, és ott is lerótta kegyele­tét a vásárhelyi dolgozó emberek nevében. 1945-ös fordulatot vere­ségként fogják fel. Manapság oly gyakran hallani, hogy „haladunk Európába”, azaz ismét bekapcsolódunk az euró­pai áramkörbe. Nos, ez az Európa a szövetsége­seknek a második vi­lágháborúban a fasizmu­sok felett elért hatalmas győzelmét ma sem tekint Felverte a gaz Legnagyobb megdöb­benésükre a sírokat fel­verte a gaz, a temetőkert gondozatlan volt. Pedig annak idején — sajtó­je­lentések szerint — ezek­nek a síroknak gondozá­sát a­­vásárhelyi helyőr­ség katonái vállalták. Szerintünk azonban ezt nem társadalmi munká­ban kell megoldani, hi­szen a magyar—orosz szerződés értelmében mindkét fél vállalta, hogy állami eszközökkel gon­doskodik mindkét nem­zet fiai sírjainak ápolásá­ról. Ezt a szerződést még az elmúlt évben be is tartották, mert a vásár­helyi önkormányzat ápol­tatta a szovjet katonák sírjait. Ez azonban az idén már elmaradt. Gon­doljuk nem azért, mert erre ne lenne pénz, ha­nem politikai okok játsz­hatnak ebben közre. Gondolkodhatnak em­berek különbözőképpen arról, hogy számukra mit jelentett 1945, amikor szovjet katonák tízezrei hullottak el magyar föl­dön azért, hogy orszá­gunkat is megszabadítsák a fasiszta kegyetlenke­déstől és megszállástól. Vannak, akik —é s mi ezek közé tartozunk — ezt a történelmi tettet felszabadulásként érté­keljük. Gondoljuk, így vannak ezzel azok a mil­liók is, akiknek sorsában ennek következtében tör­tént alapvető változás, anyagi létükben is fel­­emelkedés. Mások —, s ez még a vásárhelyi ön­­kormányzat egyik ülésén is hangot kaphatott —az is másnak, mint amely megszabadította az em­beriséget a fasizmus bar­barizmusától. A győzelem napját ma Európában maroknyi ébredező szél­sőjobboldali, fasiszta erők minősítik csak ezt a napot vereségüknek. Mi magyarok, igaz a vesztes fél oldalán álltunk, de odatartozóknak érezzük magunkat azokhoz, az erőkhöz, amelyek népünk számára a felszabadu­lást elhozták. Amerikai­ak, angolok, franciák, de itt térségünkben minde­nek előtt — szovjet kato­nák. Ezért vittünk koszo­rút a vásárhelyi görög temetőbe, a városunk fel­szabadításáért elesett szovjet katonák sírjára. A diplomáciában régi mondás: a szerződéseket be kell tartani. Sajnos a mai koalíciós kormány ezt az elemi szabályt sem tartja be, valamint a vá­sárhelyi önkormányzat sem. A magunk részéről ezt roppant sajnáljuk. Munkáspárt vásárhelyi koordinációs bizottsága D­e mi a valóság? Va­lóban kell re félni a baloldaltól (szándé­kosan nem használom itt a visszarendeződést, mert ez esetben is igaz, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.) Nos, mint minden rémhírnek, ennek is van azonban valami va­lóságalapja. Valósággá vál­hat hogy az 1990-ben meg­tévesztett választók megun­ják a szédítést, és érdekei­ket figyelembe véve szavaz­nak majd 1994-ben. Előfor­dulhat, hogy a padlóra kül­dött termelőszövetkezetek, állami gazdaságok dolgozói akkor már nem az 1990-es választás eredményeit tart­ják szem előtt. De lehet, hogy a szétvert iparból az utcára kerültek is másként gondolkodnak. Hogy mi lesz a választások eredménye 1994-ben, azt nem tudjuk. Valószínűsíteni lehet, hogy a választók nem fogják be­érni a megszokott tömény kommunistázással, és a ka­pitalizmus ma már látható­an hamis dicsőítésével, de lehet, hogy hamis lesz a nemzeti gerinc emlegetése és a zászló lobogtatása is. A választó ma már hiteles embereket vár, és eszerint fog szavazni. Ez a félelem valós alapja. Mert akkor bizony lesz, akiknek „félniük kell”. Fél­nie kell hatalma, magas jövedelme elvesztése miatt annak, aki hamis ígéretek­kel került a hatalomba. Nem kell félniük azoknak, akiket megszédítettek a szép ígéretek, és most kisemmi­zett elesetté válva tengetik életüket. Hiszen a baloldal már bizonyítottan az egy­szerű emberek pártján áll, s ha hatalma lesz, eszerint is dönt.­­Félnie kell annak, aki a ráruházott hatalommal visz­­szaélt, aki a privatizálást saját körének gazdagítására használja. Nekik az érvé­nyes törvények szerint, ala­pos vizsgálat után, felelni­ük kell a­­jogsértésekért. Nem kell félni a privati­záció kisemmizettjeinek, mert őket a baloldal az írott, és a többség által ér­zett törvények szerint hoz­zájuttatja tulajdonához. Félnie kell annak, aki a törvényeket kijátszva, mil­liárdos vagyonok jogtalan tulajdonosa lett. Nem va­­gyonbevallás, hanem va­gyonelszámoltatás kell. Nem kell félniük a be­csületes adófizetőknek, hisz ők erőn felül teljesítették kötelességüket. Félnie kell annak, akit csak a pénz jut­tatott be a mások által megfizethetetlen elit isko­lákba, kiszoríthatják őket azok, akiknek pénzük nincs ugyan, de tehetségük van. Nem kell félnie annak, aki szülei pénztelensége miatt nem tud tanulni. Baloldali győzelem esetén a tanulás ismét állampolgári jog lesz. Félniük kell azoknak, akik a kisbirtok elsőségét hirdetve alakítják a saját családi nagybirtokaikat. Nem kell félnie annak, aki komolyan vette, hogy a csa­ládi kisbirtok a gazdálko­dás jövője. De nem kell félnie annak sem, aki ezt a jövőt a termelőszövetkeze­tek feltámasztásában látja. Hosszan lehetne sorolni, hogy kinek kell és nem kell félnie egy esetleges balolda­li választási győzelemtől. Arra egy rövid cikk nem ad lehetőséget, hogy részle­tesen kifejtsük, ezért csak röviden: Félnie kell hatalmának elvesztése miatt annak a szűk kisebbségnek, akik a szavazók félrevezetésével jutottak hatalomba, és az így szerzett hatalmat nem ígéreteik beváltására, in­kább saját anyagi jólétük­nek megteremtésére hasz­nálták fel. Nem kell félnie a becsa­pott nagy többségnek, ne­kik a következő választáson lehetőségük lesz megváltoz­tatni, vagy megtartani ko­rábbi véleményüket, és szavazatukkal meghatároz­hatják a változás irányát. HAVRÁNEK FERENC Hódmezővásárhely Rémmel fenyegetnek A hatalom mai birtokosai a visszarendeződés rémével fenyege­tik egymást, és ezzel szeretnék ijesztgetni a választókat is. Ijedtsé­gükhöz az alapot a „litván szindróma” szolgáltatja, amikor is a választók nem vették figyelembe a magyar jobboldal határozott elképzeléseit, hanem saját hazájukban, saját érdekeik és meggyő­ződésük szerint voksoltak. A jobboldali pártok megengedhetetlen­nek tartják, hogy a választások eredménye esetleg nálunk is balol­dali győzelem, és baloldali kormány legyen. A „nemes” cél érdeké­ben Londonban „antikommunista” találkozót tartottak, melynek résztvevője volt városunk egyik jeles kormánypárti képviselője is. Rovatszerkesztő: Bátyi Zoltán Közel 4 éve —­a politikai változások kezdetén — ala­kult újjá a Független Kis­gazdapárt. Azzal a céllal, hogy töretlenül folytatja ko­rábbi útját, s felvállalja az egész nemzet — kiváltképp a vidéki kisemberek — kép­viseletét. Az azóta eltelt idő mind­nyájunknak sok csalódást okozott. Állandósultak a pártunkat sújtó válságok és botrányok (melyekért csak részben hibáztatható a tu­datosan hamis tömegtájé­koztatás). Nemcsak a vá­lasztók és a szimpatizánsok többségét fordították el tő­lünk, hanem elkedvetlení­tették, elriasztották tagsá­gunk jelentős részét is. (El­sősorban a mindenkori irá­nyítás felelős ezért, melynek tisztségviselői szüntelenül áskálódtak és acsarkodtak egymás ellen, ám a párt programjának végrehajtá­sával, s közös épülésükkel csöppet sem törődtek; ugyanakkor képtelenek vol­tak hatékonyan fellépni va­lódi ellenfeleikkel szem­ben. (Erejük, energiájuk ki­merült a folytonos hatalmi harcban, így sem a parla­menti, sem az önkormány­zati választásokon nem ér­tük el a szükséges eredmé­nyeket, melyek a felemásra korcsosult rendszerváltás radikális továbbviteléhez, valamint a kialakult politi­kai, gazdasági, társadalmi és kulturális erővonalak át­rendeződéséhez elegendő önbizalmat nyújthattak volna. Más szóval: a közpon­ti vezetőségek nemcsak az országos politikában kép­viselték kellő súllyal pár­tunkat, hanem az alapszer­vezetek törekvéseinek, az alulról jövő demokratikus kezdeményezéseknek is aka­dályozói, gátjai voltak. Más pártokhoz, szerveze­tekhez hasonlóan a Kisgaz­dapárt felsőbb régióit is el­lepték a kommunista erede­tű „tanácsadók” és a bom­lasztó liberális ügynökök. Kíméletlen, tervszerűen romboló tevékenységüknek köszönhetjük a 3 éve történt első, majd a további párt­szakadások, valamint az az­óta is napirenden levő sú­lyos ellentéteket, gyalázko­­dásokat, anyagi és erkölcsi kártevéseket. Minden csele­kedetüket önző, számító ér­dekek mozgatták, ahelyett, hogy a magyar nemzeti aka­rat kifejezésére és megvaló­sulására törekedtek volna. Az egyik vezetés rosszabb volt, mint a másik, s ha nem élveztük „áldásos” tevé­kenységüket, bizonyára szá­mos téren sokkal előrébb tartanánk. Hangsúlyozzuk: soha nem kötődtünk senkihez eltép­­hetetlen szálakkal; nem tá­mogatjuk egyéni ambíciók, vérgőzös álmok, lehetetlen elképzelések érvényesülé­sét sem. Ellene vagyunk az elvtelen megalkuvásnak, a csordaszellemnek, a szűklá­tókörűségnek, a gyávaság­nak, de az olcsó bombasz­­toknak, a­­hitvány hazudo­­zásnak, a mindent fölzabáló hatalmas étvágynak is. Ne­künk valamennyi kisgazda egyformán kedves, az egy­szerű közkatonától, a min­denkori elnökig. Előttünk csak a párt a szent, s még ennél is­­ döntőbb a magyar nép, a magyar haza sorsa. Nem tűrjük és nem enged­jük, hogy bárki visszaéljen nevünkkel és jóhiszeműsé­günkkel, s a kisgazda esz­mékre, a nemzetre hivatkoz­va mérgezze, lazítsa sorain­kat. Csak azokat tudjuk bi­zalommal követni, akik nyílt sisakkal, töretlen ge­rinccel, fedhetetlenül és bátran kiállna elénk, akik szívvel-lélekkel küzdenek értünk és alázattal szolgál­nak bennünket. Tengernyi dolgunk. Em­bert formáló feladatok, vészterhes idők elé nézünk. Egy beteg, kifosztott népet, egy hitét, öntudatát, tartá­sát vesztett nemzetet kell győzelemre vinnünk. Na­ponta helyt kell állnunk, na­ponta meg kell vívnunk kül­ső és belső ellenségeink­kel. Letaglózva, mocsárba gázolva sem hagyhatjuk el a zászlót; a szennyes áradat­tal, a pusztítással szemben is talpon kell maradnunk! Külön-külön semmit sem érünk, ám együtt messzire juthatunk. Ki kell tűznünk a legfontosabb célokat, meg kell tisztítanunk pártunkat az idegen elemektől, gyógy­írt kell találnunk sajgó se­beinkre, s habozás nélkül össze kell fognunk egy em­beribb élet, egy boldogabb jövő reményében. Ne fe­lejtsük: az igazi Kisgazda­párt lehetne az egyetlen tör­ténelmi múltú tömegpárt, s egyben az ország kulcsa, a magyar nemzeti szellem erőd temploma! SIKLÓSI ANDRÁS, az FKGP szegedi titkára Vérgőzös álmokat nem támogatunk pártvilág Ezt az oldalt olvasóink, pártok képviselőinek leveleiből állítjuk össze, nem szerkesztőségünk véleményét tükrözi. Amennyiben munkatársunk ír, magánemberként teszi. DÉLVILÁG 1993. máj. 19., szerda

Next