Reggeli Délvilág, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-01 / 125. szám

Kormányválságra készülünk — mondta Glattfelder Gazdálkodj okosan — Szerintem, mindhármat el kellene adni, hogy egy, a célnak megfelelő irodaházat vásárolhassunk. A Széchenyi rakparti irodaház társbérlet az MDF-fel, és állami tu­lajdon is van benne. A Lendvay utcai eredetileg palota volt. Gyönyörű, nagy szalonok vannak benne, sok — iroda céljára kihasz­nálatlan — holtterület, a műszaki fejlesztést nem le­het megoldani. A harmadik Fidesz-székház az Andrássy úton van. Elképzeléseink szerint, egy bekábelezett, korszerű irodaház kellene az expó környékén. — Ha valóban új központ vásárlására költik a pénzt, akkor valószínűleg, megszű­nik a felháborodás amiatt, hogy most eladja a párt az államtól kapott tulajdonát. — Nem értem a felhábo­rodást, a piszkálódást. Ha most elítélnek bennünket azért, mert eladjuk, ami a miénk, akkor már csak né­hány lépés, hogy retteghet a paraszt, ha levágja a sa­ját disznaját. Az egy termé­szetes igény, hogy a saját tulajdonával mindenki sza­badon rendelkezhessen — bárhonnan is származik ez a tulajdon. A „Gazdálkodj okosan!” nemcsak társasjá­ték, hanem a mai kor igé­nye, ezért nem szabadna politikai támadásra hasz­nálni, ha mi ezt csináljuk.­­ Úgy tűnik, hogy a kormányzópárton belül, a különböző csoportok képte­lenek a békés egymás mel­lett élésre, és ez a belső harc a Parlamenten belül is megmutatkozik, a pótkölt­ségvetés körüli vita pedig már a kormány stabilitását is veszélyezteti. — Az MDF-en belüli el­lentétek a magyar—ukrán alapszerződésig nem jelentek meg a Parlamentben, de szerintem, a jövőben egyre gyakrabban és gazdasági kérdésekben is érezhetők lesznek. Nem tartom kizárt­nak, hogy az MDF belső ellenzékéhez tartozó képvise­lők például, a pótköltségve­tésben vagy más fontos gaz­dasági kérdésekben fogják az Antall-kormánnyal szem­beni ellenérzésüket kifeje­zésre juttatni A törvényho­zás más kérdéseiben is el­mélyülni látszik a szakadék a kormány és a kormány­­koalíció képviselői között. Itt van például a szövetke­zeti törvény módosítása, amelyet az MDF-es képvise­lők jelentős része és a kis­gazdapárti képviselők szük­ségesnek tartanak. A kis­gazdák már korábban beje­lentették azt az ultimátu­mot, hogy, ha elutasítják a szövetkezeti törvény módosí­tását, akkor ők nem szavaz­zák meg a pótköltségvetést, és a ’94-es költségvetést sem. A kormány a múlt hé­ten úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a szövetke­zeti törvény módosítását, ami azzal a következmény­nyel jár, hogy a pótköltség­vetés napirendre kerüléséig a Parlament biztos nem tárgyalja ezt a témát, így számítani lehet arra, hogy a kisgazdák beváltják fenye­getésüket. Egyébként, egyet­len ellenzéki párt nincs, amely a pótköltségvetést meg szeretné szavazni, még akkor sem, ha meghozatala feltétlenül fontos lenne.­­ A pénzügyminiszternek kötelessége ezt az állam­­háztartási törvény értelmé­ben a Parlament elé vinni. Szabó Iván azt mondta, hogy struccpolitika nem venni tudomásul a ténye­ket . . . — Mi azt mondjuk: a költségvetésnek ezt a hatal­mas hiányát a kormány hozta össze, ezért ezt neki kell megoldania. Könnyen előállhat az a helyzet, hogy az ország gazdasága irányí­tás nélkül marad. Ilyenkor a kormánynak el kell dön­tenie, hogy koalíciós part­nerek cseréjével folytatja a kormányzást, vagy n­em vállalja tovább, és akkor új választásokat kell kiírni. A jelenlegi parlamenti viszo­nyok mellett, nem látok ar­ra lehetőséget, hogy egy másik kormány meg tudna alakulni, azt sem hiszem, hogy a jelenlegi kormány mandátumának meghosz­­szabbításáért bármelyik párt vállalna egy új koalícióba való belépést. A kisebbsé­gi kormányzás pedig azért nem megoldás, mert a kö­vetkező választásokig ren­geteg fontos kérdésben kell törvény­kezni, de ez kisebb­ségi kormányzással megvaló­síthatatlan. — A Fidesz a pártok kö­zül elsőként mondta azt, hogy a választásokig ne módosítsák a szövetkezeti törvényt. Miért nem java­solják? — Előzményként el kell mondanom, hogy kezdetben a kormány támogatta a szövetkezeti törvény módo­sítását, az FM apparátusa részt vett a javaslat szöve­gének megfogalmazásában, és a minisztérium vezette azokat az ötpárti tárgyalá­sokat (a 6. párt, a Fidesz, nem vett részt ebben), ame­lyek a módosítás koncep­cióját megalkották. Az el­lenzéki pártokkal sok kér­désben nem tudtak dűlőre jutni, ezért egy szűkebb körű koalíciós tárgyaláson alakították ki azt a koncep­ciót, amelyet a Parlament mezőgazdasági bizottságá­nak benyújtottak. Érdekes, hogy a kormány nem a sa­ját javaslataként nyújtotta be, hanem — pestiesen szólva — a balhét a bizott­sággal akarta elvitetni. Az azonban nem vette magára ezt a keresztet, hanem el­utasította a javaslatot. Hogy válaszoljak a kérdé­sére: a szövetkezeti törvény módosítására sem a szak­mai, sem a politikai feltéte­lek nincsenek meg. Ez utób­bin azt értem, hogy a kis­gazdapárttal nem egyez­tek meg, hogy nem fog be­nyújtani vagy támogatni olyan módosító javaslatokat, amelyek az egyéni, az úgy­nevezett vállalkozói kivitelt lehetővé tették volna. Az elképzelések szerint, min­denki, aki tag vagy üzlet­rész-tulajdonos, földdel ren­delkezik, vagy élethivatás­szerűen mezőgazdasággal foglalkozik, jogosult arra, hogy egyénileg a szövetke­zetből ráeső vagyonnak megfelelő értékű szövetkeze­ti vagyont kivigye. Ez telje­sen szétzilálta volna a szö­vetkezeteket, lehetetlen hely­zetet eredményezett volna a mezőgazdaságban, 20—30­— 40 százalékos termeléscsök­kenéssel járt volna, a va­gyonvesztést pedig százmil­liós, milliárdos nagyság­rendben lehetett volna mér­ni. Biztos így lett volna, hiszen az átmeneti törvényt követően is a legtöbben mi­hamarabb pénzzé tették a szövetkezetből kivitt va­gyonrészt, s ez történt a kárpótlási jegyekkel is. A szakmai előfeltételek azért nincsenek meg, mert az át­alakulási törvény alapján létrejött szövetkezetek több­ségét még be sem jegyezte a cégbíróság. Az is ellene szól a törvénymódosításnak, hogy — mivel tavaly decem­ber 31-ig kellett a szövetke­zeteknek átalakulniuk — csak öt hónap telt el azóta, s ilyen rövid idő alatt nem lehet igazán tapasztalatokat szerezn­i MEGYERI VALÉRIA Glattfelder Béla országgyűlési képviselő, a Fidesz agrár­­szakértője tartott sajtótájékoztatót a napokban Szegeden. Először — mondván, hogy biztosan megkérdeznénk — az egyik fővárosi székházuk eladásáról mondta el véleményét. A Szociáldemokrata Nép­párt szegedi szerveze­te nyilvános vitafóru­mot rendezett Szegeden, a szakszervezeti székházban. A meghívott előadók s a közönség közösen latolgatta, vajon ki, milyen eséllyel indul majd a ’94-es válasz­táson. Arra a következte­tésre jutottak, a szociálde­mokraták jövőre igen jól szerepelhetnek, de csak ak­kor, ha a közös nézeteket valló pártok összefognak, s együtt, egységes pártként indulnak a választásokon. Lengyel László politológus a legtöbb párt kudarcát ab­ban látja, hogy minden párt mindenkit képvisel. Egy­aránt ígér nyugdíjemelésit, Ózdon munkahelyet, a költ­ségvetés hiányának csökken­tését, a bérből, fizetésből élők helyzetének javítását, vagyis, így, együtt, irreális dolgokat. Egyik kizárja a másikat. Mivel az ellent­mondások miatt a pántok nem képesek ígéreteiket teljesíteni, már induláskor bukásra ítéltettek. Bonifert Márta, közgazdász, az em­bercentrikus értékek megje­lenését hiányolta a napi po­litikában Nincs közös gon­dolkodás a pártok között, a közös célok eléréséért, és hiányzik a felelősségtudat, mint például a környezetvé­delemben, amellyel gyerme­keinknek tartozunk. Az est vendége volt Misz­­livecz Ferenc szociológus is. Ő az egységes Szociáldemok­rata Szövetség létrejöttének esélyeit latolgatta. Szerinte, a mai politikai erőket egy háromszög illusztrálja a leg­jobban, melynek csúcsain a liberális elv, vagyis az egyén teljes szabadsága, a konzer­vativizmus, a hagyományok és bizonyos csoportok privi­légiumának őrzése szerepel, valamint a szociáldemokrata értékrend, amely a társada­lom legalább 80 százaléká­nak érdekét tartja szem előtt. Éppen ez a tény — vonta le a végső követ­keztetést — ad esélyt egy ’94-re egységessé váló szo­ciáldemokrata párt győzel­mének. Az autonóm szak­szervezetek is képviseltették magukat az esten, Borsik Jánossal, aki arról beszélt, Magyarországon ma túl sok a párt, és nincs egyeztetés közöttük. Az előadások után a né­zők is szóhoz jutottak. Íme néhány kérdés a legérdeke­sebbek közül. — Elképzelhető, hogy a 700 ezer munkanélküli egy­séges politikai réteggé vál­jon? L. L.: — Szerintem nem, hiszen ezek az emberek kü­lönböző élethelyezetűek, különböző szociális háttér­rel, elvárásokkal, tervekkel. Nagyobb részük csak átme­netileg van munka nélkül, egy részük visszaeső, mások álmunkanélküliek. Nincs fórum, ahol találkozhatná­nak. Szerintem, jelentős ré­szük nem is fog voksolni. — ’94-ben kire szavaznak majd a papok és híveik? L. L.: — Az előző vá­lasztásoktól távol tartották magukat, de leginkább az MDF-hez húztak. Most a KDNP számít rájuk legin­kább, de szerintem, nyerő lehet bárki, aki szívük sze­rint szól. Nemcsak az egy­házaknál, hanem minden voksolónál az fog győzni, aki ’94-ben hiteles, tekinté­lyes embereket állít. — Ha a szociáldemokra­ták nyernek, indulna-e kor­mányfőnek? — szólt a kö­vetkező kérdés a vita­vezető­höz, Király Zoltánhoz. K. Z.: — Erre térjünk vissza öt év múlva. Na, de komolyan, a miniszterelnök­ségért semmiképpen. Én olyan ember vagyok, aki mindig a végrehajtó hatal­mat akarta és akarja osto­rozni. Ezután sem kívánok mást. Olyannyira, ha eset­leg bekerülnék a kormány­ba, valószínűleg én lennék a belső ellenzék. — pe — UQCIÁIDEMOKRATA NÉPPÁRT Kire szavaznak a papok? Három kérdés Szabó Ivánhoz — Pénzügyminiszter lasz! Ebben az instabil politi­kai helyzetben lehet-e, il­letve hogyan lehet meg­alapozott és hosszabb távra szóló döntéseket hozni? — A gazdaságpolitiká­ban — függetlenül attól, hogy ki mit mond — akármi történik, minden­ki ugyanazt fogja csi­nálni. Óva intek attól mindenkit, hogy azért, mert politikai instabili­tást lát, olyan cöveket verjen le, amelyet törté­netesen két hét múlva nem tud tartani. — Óriási az ellenállás a 0 százalékos áfa 10 százalékra emelése ügyé­ben. Mi történik, ha a Parlament nem fogadja el a pótköltségvetést? — Akkor nem lesz pót­költségvetés, hanem jár az eredeti óra, de a déli­crt akkor is ennyi, hiszen ez tény. Az államháztar­tási törvény előírja, hogy amennyiben a tervezett deficit markánsan több mint az előirányzott, ak­kor a pénzügyminiszter­nek kötelessége bemenni a Parlament elé a pót­költségvetéssel. Ha a Par­lament a tényeket nem veszi tudomásul, a tények akkor is tények marad­nak, tehát ezt én strucc­politikának tartom. Ha nem szavazza meg a Par­lament a pótköltségve­tést, akkor 3 milliárddal több lesz a deficit.­­ Mi történik akkor, ha a jövő évi költségve­tést nem fogadják el a honatyák szeptember vé­gén? — Akkor is neki lehet indulni az új évnek, de ez esetben értelemsze­rűen működik az 1993-as költségvetés beruházási számok nélkül és időará­nyosan. Tekintettel ar­ra, hogy a nemzetközi fi­zetési kötelezettségek­ben van egy 55 milliár­dos többlet, ha jövőre az idei költségvetéssel men­nénk tovább, ezt valami­ből meg kellene finanszí­rozni. Mivel az­ adómér­­tékről nem lenne új tör­vény, csak az infláció le­hetne a finanszírozási forrása. Én azt hiszem, hogy ha szeptemberben nem sikerül az új költ­ségvetést és az új adó­törvényeket elfogadni, akkor reális az, hogy ki kell írni a választásokat. Iszonyú kíváncsi volnék, hogy utána mi történik, és nagyon féltem a par­lamenti demokráciát a harcvesztéstől, mert meggyőződésem, hogy azok, akik most azt mondják, hogy ezt nem szabad megszavazni, két hónap múlva ennél sok­kal keményebb csomag­­tervvel állnak majd elő. Addigra ugyanis elment a hajó, és az én igazi fé­lelmem az, hogy ami most egy forintba kerül a társadalomnak, az jövő­re háromba fog kerülni, mert nem előztük meg idejében. Azt látom az igazi veszélynek, hogy mindenki úgy politizál, ahogy akar és tud, mert demokrácia van. M. V. ! G­rC$» % § 1993 . jún. 1 kedd­­ DÉLVILÁG

Next