Reggeli Délvilág, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-01 / 203. szám
Híd alatt Amikor is lementünk a szegedi híd alá, az innenső oldalra, azt hittük, hogy megfogtuk az Isten lábát, még akkor is, ha ez erőteljesen hídlábnak néz ki, s érdekes föliratok vannak ráfestékszórózva, melyek különféle cselekedetekre szólítanak, de amelyeket nem írok le, mert egyrészt nem vagyunk másodközlő lap, másrészt még képesek lennének betámolyogni a szerzők, követelve az — egyébként jogos — honoráriumot. Isten lábának mindazonáltal azért is látszott a híd lába, mert alatta kis udvarnyi, horgászatra alkalmatos „placc” található, s így, szempontunk-Egészen két percig. Mert a második perc vége felé motorcsónak bömbölt végig a vízen fölfelé, majd éles ívben visszakanyarodott, s száguldani kezdett lefelé. Mindez méteres hullámzást vert, továbbá alig járt kisebb zajjal, mint a cattarói matrózlázadás, s mintha teljesítménybéreznék a motorbőgetést; a hanghatást egyébként a híd ívének alsójáról visszaverődő hanghullámok is fokozták. Hullám tehát volt többféle, s mondtam Á.-nak, csak semmi pánik, amennyiben — fölébredvén a napozásból — nem lel sehol, előbb-utóbbmajd csak kifogják a hullám. A motorcsónakok, melyek mérete, ahogy haladt a nap előre, úgy növekedett, szóval a motorcsónakok jöttekmentek, s bizonyos idő múltán betársultak hozzájuk a kutyások. A kutyák boldogan rohantak vízbe a behajított fadarab után egyszer, kétszer, százszor, hozták is ki, ahogy kell, és az egyik úgy belement a horogba, ahogyan kell. Amíg szedtük ki a kutyából a horgot, egy kajakos ügyesen a másik bedobott szerelék zsinórja alá nyúlt az evezővel, a zsineget föltekerte a nyelére, s már éppen indult volna a bot be a vízbe, de — hagyván a horgot a kutyában, ő ment bele, szedje is ki — odaugrottam, bevágtam, s mi következik a bevágás után?, hát persze, a fárasztás. Már épp azon gondolkodtam, szákoljam-e a kajakost, vagy jöjjön a vágóhorog, mikor a zsinór elszakadt. Újrakötöttem a horgot, s új bedobást kíséreltem meg, amikor mai magyar fiatalok egy csoportja jelent meg a híd alatt. Először minket akart festékszóróval lefújni az új generáció, de aztán mégis a híd láb terméskőzetét gazdagították új föliratokkal. Ezeket azonban már végképp nem idézem, mert a szavak súlya alatt porrá válna a nyomdagép, és egyébként is, megroppanna a híd is maga, pilléreiben és szerkezetében. F. CS. ból, határozottan főnyereménynek számított. Mint gyorshírben már jeleztük, az elmúlt hét péntekén megszületett a csődegyezség a Szegedi Nyomda Rt. és hitelezői között. Ezzel elhárult a patinás cég feje felől a legrosszabb, a felszámolás, s megnyílt az út a legjobb, az átalakult állami vállalat privatizációjához. Az új helyzetről Perényi Ottó, a vállalat élére tavaly májusban kinevezett privatizációs biztos, Kónya Antal főmérnök és munkatársaik tegnap tájékoztatták a sajtót. Ha baj van, indulnak (Folytatás az 1. oldalról.) problémákat a kormány egyedül nem tudja megoldani. Pedig nem szégyen, ha olyan szervezet, mint a miénk, támogatja a kormányt, amely bizonyos szociális munkákat kiró erre a szolgálatra, s minket partnerként fogad el. Németország a világ egyik leggazdagabb állama, ahol több mint félmillió máltai van és 60 ezer önkéntes. Az egész katasztrófaelhárítást a német állam önkéntes szervezetekkel oldja meg. Sajnálom azokat az önkormányzatokat, akik nem vették még észre, hogy ez a legolcsóbb és legeffektívebb megoldás. Inkább ahhoz ragaszkodnak, hogy a feladatok elvégzésére főállású, fizetett alkalmazottak vállalkozzanak. Szerintem így csődbe megy az egész, és nincs igazi megoldás. Makót csodálom, itt már több mint százan működnek a nyolcágú kereszt alatt. — A piros pajzson látható fehér, nyolcágú kereszt jelképet sokan láthattuk Nagylakon a kialakult határhelyzet során, önök azon túl, hogy közvetlen segítséget nyújtanak a rászorulóknak, úgymond egészségügyi szolgálatot is felvállalnak? — Természetesen. Az elsősegély az egyik legklaszszikusabb máltai profil, és ezt követi a széles körű egészségügyi szolgálat. Mi mentünk, nekünk mentőorvosaink vannak, úgynevezett elfekvőket és kórházakat tartunk fenn. Már ezer év óta. Ez a legelső európai karitatív szervezet, egyben a legrégibb is. Soha nem várunk arra, hogy valaki jöjjön és fölkérjen bennünket egy munkára. Mi látjuk, hol a probléma, amit meg kell oldani, s ha baj van, rögtön indulunk. Ez szívből, önkéntességből jön, amit nem kell motiválni. Mi mindig másokon akarunk segíteni, mivel ez a hivatásunk. .rrrőlzt a munkát lehet-e tervezni, s ha igen, e mostani látogatásnak milyen eredményei várhatók? — Először is azzal kezdeném, hogy Katona Pál esperes, dr. Domokos Mária és Gilicze János segítségével teljes képet láthattam e város és környékének gondjairól. Beleértve a már említett határproblémát is. Sajnos, Magyarország olyan helyzetbe került, ami igazándiból nem is ennek az országnak a problémája kellene, hogy legyen. Ami legutóbb Nagylaknál történt, illetve a határokon történik, az európai probléma. Nem lehet elvárni sem a város önkormányzatától, sem a köztársasági megbízottól, hogy e gondokat egyedül orvosolják. Pláne egy ilyen szegény országban. Ehhez Európa, Németország, de még Törökország segítsége is kell. Én azt ajánlottam, hogy a német és a török nagyköveteknek olyan beszámolót kell feljuttatni, amely jól tükrözi, hogy milyen katasztrofális helyzetbe kerülnek a Németországból Törökországba visszatérő állampolgárok. Jövőre már olyan segítséget kellene számukra nyújtani, amely feledteti az idei nyarat. El vagyok ámulva, hogy milyen találékonyan oldották meg a szegedi és makói máltaisok vállalásaikat, annak ellenére, hogy még kocsijuk sincs. MOLNÁR LÁSZLÓ DÉLVILÁG Sikeres csődegyezség után Eladósorban a Szegedi Nyomda Íme, a nagy hagyományokkal rendelkező nyomda legeslegújabbkori története, röviden. A vállalat gazdasági állapota 1992 áprilisára oly válságosra fordult, hogy az Állami Vagyonügynökség kénytelen volt a céget állami felügyelet alá vonni. Ennek előzménye számos hibás vezetői döntés, rossz menedzsment, kétes pénzügyi tranzakciók. Ez utóbbira egy jellemző példa, hogy a belvárosi nyomdaingatlan egy 60 milliót érő Kárász utcai épületrészét 10 millióért értékesítették. A volt nyomdaigazgató ellen egyébként három polgári és egy bűnvádi eljárás van folyamatban. Az államigazgatási felügyelettel párhuzamosan az ÁVÜ privatizációs biztost nevezett ki a nyomda élére. Perényi Ottóval tehát merőben új fejezet kezdődött a nyomda életében. Először is lezárták a múltat, felmérték a gazdasági kondíciókat, s azt mondták, hogy: Előre! Elkészült egy háromlépcsős újjáélesztési, reorganizációs program, melyről kétféleképpen lehetett dönteni: legyen, vagy ne legyen Szegedi Nyomda. Az ÁVÜ, az állam válasza az volt, hogy igen, legyen. Ez egyet jelentett az előremeneküléssel, a fejlesztéssel, a korszerűsítéssel. A korábban megkezdett, de zöld mezőben maradt makkosházi beruházás folytatódott. Kapott a vállalat előbb egy 70 milliós likvidhitelt, majd állami garanciavállalással 80 millió beruházási hitelt, továbbá 120 milliós garanciafedezetet a gépi fejlesztés importlízingjéhez. Mindennek köszönhetően felépült egy 2600 négyzetméteres ipari csarnok, valamint egy 250 négyzetméter alapterületű, kétszintes energiafogadó és átalakító blokk, továbbá ezzel párhuzamosan futott a gépi fejlesztés programja is. Az eredmény: megszületett Közép-Európa egyik legmagasabb munkakultúrájú és legmodernebb technikai színvonalú nyomdavállalata. Ez az értékteremtés azonban nem volt ám egy díszmenet, hisz a múlt örökségeként nyomasztó terheket, jókora adósságot görgetett maga előtt a vállalat. Mint Perényi Ottó szemléletesen fogalmazott, versenyfutás volt ez a tizenhat hónap, a jó és a rossz harca, hogy melyik ér előbb célba. A többnyire hozott árnyak makacsnak, fenyegetőnek bizonyultak: ez év május 6-án a Szegedi Nyomda kénytelen volt öncsődöt bejelenteni. Ettől kezdve 120 nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy az előbb említett harc végleg eldőljön. Azaz képesek-e menedzselni a válságot, avagy jön a felszámolás? Nos, az elmúlt hét péntekén, a csődeljárás 113. napján sikerült tető alá hozni a csődegyezséget, melyet valamennyi hitelező elfogadott és aláírt. A konszolidációs programnak végül is bizalmat szavaztak, mely szólt egyrészt az értékteremtésnek, melyet bűn lenne elpocsékolni, másrészt pedig az állami szerepvállalásnak. (Egyes számítások szerint egyébként egy felszámolás esetén körülbelül 600 millió forintos veszteség érte volna a magyar államot, s várhatóan 400 millió a várost. Hisz ez utóbbi esetben gondoljunk csak a közel 200 nyomdai dolgozó munkanélküli ellátására, a közüzemi vállalatok bevételkiesésére stb.) Nos, a zöld mezős beruházás, műszaki fejlesztés, a vállalati átalakulás, s a csődmenedzselés erőltetett menetele után, mely most végre sikerrel zárult, megint egy újabb fejezete kezdődhet a szegedi nyomdatörténelemnek: a privatizáció. Perényi Ottó ígéretet kapott az ÁVÜ- től, hogy gyorsított eljárással viszi végig a tenderkiírást, a pályáztatást, a kiértékelést, az elbírálást, a döntést, azaz a privatizációt, így feltehetőleg még ez évben valódi, új tulajdonosa lehet a Szegedi Nyomda Rt.nek. A privatizációs biztos minden külföldi befektetőt szívesen lát, de — mint elmondta — szívének kedvesebb a magyar vevői kör, pláne, ha szegediek. — Grfi — 1993. szept. 1., szerda Húskonfliktus Amennyiben a kormány nem intézkedik az állami tulajdonban lévő húsfeldolgozó üzemek túlméretezett kapacitásainak csökkentése érdekében, azok bezárása rendszertelenül, „találomra” történik meg, úgy ahogyan a lehetőségek alakulnak — többek között ezt állapítja meg az a jelentés, amelyet az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének, a FAO-nak a szakértői készítettek a magyar húsiparról. Értesülések szerint a Földművelésügyi Minisztériumban már el is készült a húsipari szakágazat átalakításának stratégiai terve. Ezt azonban még nem hozták nyilvánosságra. Annyi azonban már tudható, hogy a várható intézkedések nyomán a nyilvántartott sertésvágó-kapacitásiinteg^3 százalél^ kat, míg a marhavágó-teljesítmény felével lesz kevesebb a jelenleginél. Az elképzelések szerint az életképes vágóhidak hatékonysága, állategészségügyi és élelmiszerhigiéniai, valamint környezetvédelmi helyzete számottevően javul majd, s ezzel megteremtődött a piaci versenyegyenlőség. Az állami tulajdonban lévő feldolgozóüzemek legtöbbje jól felszerelt, így az üzemek közül több mint egy tucatnyi megfelel az Európai Közösség higiéniai előírásainak is. Ezekből hét pedig a USDA szabványokban foglaltaknak is eleget tesz. Mindez azonban nem jelenti azt — mutat rá az ENSZ-összegzés —, hogy a gyártás minden esetben azoknak a termékeknek az előállításához igazodik, amelyet a jelenlegi piaci igények megkívánnak.