Reggeli Délvilág, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-01 / 254. szám
Szegeden járt Surján László A nemzeti botrány közös szégyenünk Surján László népjóléti miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a hét végén Szegeden járt, ahol a KDNP megyei, illetve városi vezetőivel, potenciális országgyűlési képviselő-jelöltjeivel zártkörű megbeszélést folytatott. Az alkalmat kihasználva sajtótájékoztatón találkozott újságírókkal. Nyilvánvaló, számos megbeszélnivalónk lett volna akár a kormány szociálpolitikájáról, akár a tb-rendszer átalakulásáról, az egész egészségügy problematikájáról. Sok mindenről, de az aktuális politikai események, a rádió és televízió háza táján tapasztalható palotaforradalmak természetes módon terelték beszélgetésünket az ismételten kiújult médiaháborúra, egyáltalán a sajtóra. Mint kétség kívül a hatalmi ágak egyikére. Elnök úr, az Egyenleg alatt robbant bombának, illetve a Rádióban, Televízióban felpörgetett személycseréknek van-e köze Antall József távollétéhez, illetve a változásokról volt-e előzetes tudomása a kormánynak? - A kérdés mindkét felére nemleges a válaszom. Szoros munkakapcsolatban dolgozom a miniszterelnök úrral, tanúsíthatom, soha nem avatkozott médiaügyekbe. Tudtommal a két közszolgálati médium elnökével soha nem is találkozott, nem is ismeri őket. Ezt akár kritikaként is fel lehet fogni, az ő helyében bizony én kezdeményeztem volna egy ilyen találkozót. A minapi kormányülésen sem kerültek szóba semmiféle belső tévés-rádiós adatok, így például fogalmam sincs arról, mi lehetett Murányi Mihály tévés belpolitikai főszerkesztő leváltásának indoka. Ez az ügy egyébként is csak annyiban érdekes, összefüggésben van-e az Egyenleg-botránnyal. - Botrányt említett. Tényleg, hogyan ítéli az ominózus egyenleges kazettaügyet? - Amennyiben a tavaly október 23-i eseményekről szóló film meghamisításának vádja igaz, akkor rendkívül súlyosnak ítélem a helyzetet. Még egyszer hangsúlyozom: ha igaz. Mert akkor a hírközlés megcsúfolásáról, minden szakmai-etikai szabály durva megsértéséről van szó. Ami nemzeti botrány, mindannyiunk közös szégyene lenne. Ami pedig a fegyelmi eljárás idejére való felfüggesztést illeti, egyet kell, hogy értsek, hisz a vád olyannyira súlyos. S hozzáteszem, amennyiben a gyanú mégis beigazolódna, a következménynek a jog által megengedhető legkeményebbnek kell lennie. A szívem mélyén azt remélem, hogy a hír nem igaz. Ugyanakkor féltem a szakmát, hogy mégis igaz. Ugyanilyen súlyú büntetést szánna akkor is, ha beigazolódna, a vád puszta rágalom? - Rágalomról semmi esetre sem beszélnék, hisz a Sony cég vizsgálatáról nem hinném, hogy hamisítvány, merő ármány. - Nem is erre gondolok, elnök úr, hanem arra, hogy játék folyik a szavakkal, ki mit értett „ eredeti” kazettán, maszter, avagy muszter filmen. Egyébként pedig a Sony éppen a perdöntő kérdésekre, azaz a képek egymásutániságára, a hang- és képsor egyidejűségére nem adott választ. - Nem kívánok szakmai kérdésekbe belemenni, nem az én asztalom. Éppen ezért mondom, várjuk meg a vizsgálat végét, melynek során harag és elfogultság nélkül rendelkezésre áll minden törvényes jogorvoslati lehetőség. S itt mondom el, óriási hibának tartom, hogy az eljárás befejezését nem kivárva, rögtön megszólaltak a pártok, s nyomban ítélkeznek. Senki nem óvatos, végletes vélemények jelennek meg az ügy kapcsán. - Amikor Pálfy G.-éket mozdították el, mintha a KDNP sem lett volna annyira kiváró... - Az egy más jellegű, elég erős folyamat volt, az egész televízióval voltak bajok, tehát már jó ideje érlelődött megszólalásunk. S amikor ezt megtettük, akkor már valóban nagyon rossz irányba fordultak a folyamatok. Egyébként meg kell jegyeznem, hogy az akkori, egészen más irányú, de jellegében hasonló mozgás idején egyes KDNP-s szervezetek felvetették, itt az idő, induljunk, ki a tüntetésre. Az indulatokat szépen elsimítottuk, s az akkori Szabadság téri tüntetésen egyetlen KDNP-s zászló sem lobogott. - Általában mi a véleménye a hírműsorokról, s egyáltalán az egész magyar sajtóról? - Az én bajom ott kezdődött - még Hankiss idejében -, amikor két hírműsor lett egyszerre. Nem ismerek arra példát, hogy egy közszolgálati televízióban - állami pénzen - A és B variációban közöljék a híreket. Kormánypártira és nemkormánypártira osztva a terepet. Ad abszurdum, ennyi erővel akár hatfelé is lehetett volna osztozkodni. A fejlődés sajnos nem abba az irányba ment, hogy kiérlelődjön egy önálló, autonóm hírközlő sajtó, mely megtalálja a kommentálás pluralista megoldását. Egy olyan hírműsorban szeretnék érdekelt lenni, mely mindig igazat mond, és csak azt. Sajnos, úgy látszik, ennek az országnak még túl sok levetkőzni valója van az elmúlt negyven esztendő hagyományaiból. Ezt nem csak az újságírókra, de a tízmillióra értem. Szóval most ott tartunk, hogy a tévében és rádióban két tábor egyre inkább szekértáborként lökdösi egymást. Ez mindennek nevezhető, csak nem szerencsés modellnek. -Általában? - Nagyon messze vagyunk az objektív tájékoztatástól, legalábbis X., Y., Z. esetében. Hihetetlenül sokat ártanak ők azoknak, akik tényleg nagyon komolyan törekszenek az objektivitásra, a pártatlanságra. Polarizáció a jellemző, ki ezért, ki azért dühös a másikra. Biztos vagyok abban, hogy egy túlságosan lojális sajtó többet árt a kormányzó pártoknak, mint használ, ugyanúgy a túlzásban támadó sajtó is többet árt egyrészt saját magának, másrészt az ellenzéknek, akinek éppen kedvezni akar. Itt lenne hát az egymáshoz közelítő közös érdek, amihez, egyelőre úgy tűnik, képtelenek vagyunk eljutni. - Lépjünk túl a „ médiakocsmán ", milyen választási partnerekben gondolkodnak a kereszténydemokraták? - A választások előtt nem akarunk szövetségeket kötni, hisz annak ideje véleményünk szerint a megmérettetések utáni pillanat. A választások után a különféle párterőviszonyok mutatják meg azt, kivel, kikkel, mely pártokkal tudjuk programjainkat összeegyeztetni. Egyébként köztudott rólam, nagyon nyitott háttérpolitikát folytatok, mert úgy gondolom, hogy a politika úgy működik, hogy az emberek ismerik, sőt becsülhetik is egymást. Az más, hogy ő másképp gondolkodik. A nyilvánosság előtt elmondom ugyan, hogy agyrém amit beszél, de ettől még nem haragszunk egymásra, nem válunk egymás ellenségévé, továbbra is szóba tudunk állni. Megint más, a kormány és a tb-önkormányzatok augusztusi megállapodását, melynek igen kedvező visszhangja volt, többen veszélyben érzik. Jogos-e az aggodalom? - Nem, a végrehajtásban vannak újabb, inkább technikai jellegű elképzelések, de állítom, a tb nemhogy rosszabbul, de jobban fog járni ezek által. Még egy kérdést engedjen meg elnök úr: mikorra várhatjuk haza Antall József miniszterelnök urat? - Hamarosan... ŐRFI FERENC Makón sem almás Buli balról Aki pénteken délután megfordult a makói szökőkútnál, igencsak furcsa dolgokat tapasztalott. A József Attila-szobor közvetlen szomszédságában egy altal és néhány fiatal állt, az asztalon pedig - szórólapok és prospektusok társaságában - egy nagy halom alma. No, nem a piac költözött ide. Csak a BIT - a Baloldali Ifjúsági Társulás - kívánta felhívni magára a figyelmet. „Itt az országalma - ez az ország alma?” - kérdezte a kifeszített transzparens, a piros almák pedig - a rájuk tűzött címkék tanúsága szerint - azt jelképezték, mi minden „almás” ma Magyarországon. A lakáshelyzet, az oktatás, a munkahelyteremtés, és még sok minden. A standot több száz fiatal kereste fel, Kiss Péter BIT-elnököt, az esti ifjúsági fórum vendégét kértem, mutassa be a BIT-et. Országosan tavaly májusban alakult. Alapelvünk az volt, hogy először minél több helyen jól működő helyi szervezeteket hozzunk létre, azután kerülhet sor az országos megalakulásra. Ezért lehetséges, hogy már két-három éve hallottak rólunk, holott hivatalosan másfél évesek vagyunk. Jelenleg az ország 120 településén működik BIT-szervezet. Mint a nevünkből is kiderül, baloldali csoportosulás vagyunk. - A Szocialista Párton kívül partnereitek? - Szerencsére nagyon sokan. Mindenkivel el tudjuk képzelni az együttműködést, aki egy modern Magyarországot akar. Ilyen alapon a parlamenti ellenzék közel áll hozzánk. Politikai értékek alapján az MSZP, a szociáldemokrata csoportok állnak közel hozzánk, de a civil szervezetek nagy része is. Én úgy látom, hogy a társadalom - ha nem is kimondva, de érzelmeiben mindenképpen - baloldali, s mivel minden, a köznapokat érintő kérdés olyan, ami a kormányt hidegen hagyja, mi foglalkozunk velük, ebből mindenki levonhatja a tanulságot. Egyébként alkalmi jelleggel együttműködtünk már karitatív, egyházi szervezetekkel, sőt a Fidesszel is. Mindenkivel hajlandók vagyunk együtt dolgozni, akik elfogadják a demokratikus alapeszméket. A Makón megalakult - egyelőre csak néhány főt számláló - BIT-szervezet elnöke Kónya Zoltán lett. SZABÓ IMRE (Folytatás az 1. oldalról) - Budakeszi igen messze van. Gyakran látogatták? - Nem látogattuk, ott voltunk vele. Egy ismerős bácsinál laktunk. Krisztián tehát, orvosi csodaként, másfél évvel a baleset után magához tért. Azt látom, hogy mindent megért, jobb kezét, lábát mozgatja, csak beszélni nem tud. - Igen, valóban csoda, hogy magához tért. Sőt egy írógéphez hasonló szerkezettel a nevét is leírta, nyomogatva a billentyűket. Önmagát azonban egyáltalán nem tudja ellátni? - Természetesen nem. Próbálkoztunk a Pető Intézettel, ahonnan kerek-perec elutasítottak bennünket. Pedig a fiunk fejlődik, igaz, most néhány hete nyűgösebb, de mivel nem tud beszélni, fogalmunk sincs, mi baja lehet. Krisztiánnal próbálok kommunikálni. Megkérdezem tőle: hol fáj? A kezével mutatja a homlokát és a fogát, jobb oldalon. Számomra hihetetlen, mennyire érti, amit beszélünk. Azt várjuk, hogy megszólaljon. Beszélgetésünk köziben hazaérkezik,, Mónika, Krisztián testvére. Ő 17 éves, a Frankel Leo Szakközépiskolába jár egészségügyi szakra, olyan meggondolásból, hogy talán egyszer segíteni tud testvérén. - Hogy bírják idegileg, fizikailag Krisztiánt mozdítani, etetnii, fürdetni, tisztába tenni? - Én teljesen lerokkantam. Még a fiam balesete előtt műtötték, azóta emelni, fogni is alig tudok, de mi mást tehetnék? - válaszol az apa, aki 42 éves. Az anya, 39, de mindketten túlhajszoltak, idegileg, fizikailag összeroppanva. - Anyagilag meddig lehet ezt bírni? - Terveztük a tetőtér beépítését, mostanra már minden anyagot eladtunk - így a mama - inább nem mondom, honnan öltözködünk. A cipőinket saját magunk javítjuk, a ruháinkat is ilyen-olyan átalakítással próbálom divatosabbá tenni. Igaz, nagyon ritkán mozdulok ki itthonról. A férjem nyugdíja 8 ezer 540 forint, én 8 ezer 560 ápolási segélyt, 3800 nevelési díjat plusz családi pótlékot kapok. Ebből élünk négyen. A fiunknak mindent megadunk, mi a legszükségesebbre korlátozzuk a kiadásainkat. A Máltai Szeretetszolgálattól kaptunk egy kórházi ágyat, Svájcból a Mozgáskorlátozottak Klubja útján pedig ezt a tolókocsit. A helyi önkormányzat minden segítséget megad, amire jogosultak vagyunk. Sajnos, a vásárhelyi kórházban a műszerek hiánya miatt nem tudják Krisztiánt kezelni. Ezért járunk Budakeszire, ami egyben rehabilitáció is. Innen kisebb-nagyobb műtétekre más intézménybe irányítanak bennünket. - Olyan érzésem van, hogy bosszankodnak valamin. - Sajnos, jól látja. Nem vádaskodásnak szánjuk, de a kisváros hátrányát nagyon megérezzük. Budapesten koncerteket adnak, különböző jótékonysági rendezvényeket szerveznek, alapítványokat hoznak létre a hasonló sorsú gyerekekért. Mi mindebből kimaradunk, pedig egy vidéki, magatehetetlen betegnek is lehetőséget kellene biztosítani. Nekünk senki nem adott tanácsot, felvilágosítást. Minden után mi szaladgáltunk. - Nem gondoltak arra, hogy intézetbe adják Krisztiánt? - Ha Krisztián intézetbe kerülne, le is mondhatnánk róla. Ahogy a sors hozta, rátettük az életünket. Mindenről lemondunk inkább. Amíg élünk, a fiunkat nem adjuk ki a kezeinkből. - A baleset előtt éppen felvették Krisztiánt a HMSE-be focizni - csuklik el az édesanyja hangja. TÓTH ANDREA Másfél évig kómában Svájcból kaptak tolókocsit 1993. nov. 1., hétfő Félelmetes. Mármint az, hogy egy hírműsor (Egyenleg) vezérkarát egy minuta alatt úgy kipasszírozzák állásából, hogy hűlt helyükön fütyül a szél. De még félelmetesebb az, hogy egy ilyen ügy kapcsán a Magyar Köztársaság törvényesen bejegyzett pártjai olyan sikoltozásba kezdtek, mintha... Inkább ne mondjak hasonlatot, inkább hadd vessem papírra, hogy megítélésem szerint ebben az országban a következő tényekkel is kell számolni. Egy: Hétszázezer munkanélküli a nyomor szintjén él családjával együtt. Sony Kettő: Egy év alatt az árszínvonal 23 százalékkal nőtt. Három: Hazánk külföldi fizetési mérlegében 2 milliárd dolláros hiány mutatkozik. Négy: A magyar termékek fokozatosan elvesztik minden határon túli piacukat, s ezzel együtt mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelés visszaesik. Öt: A honvédelemre kötelezett Magyar Honvédség oly elszegényedett, hogy a hivatalos tisztikar véleménye szerint lassan képtelen lesz feladatának ellátására, tehát a Magyar Köztársaság védtelenül állhat Kelet-Európa háborgó tengerében. Hat: A statisztikai adatok tanúsága szerint több, mint 3 millió magyar állampolgár él a megállapított létminimum szint alatt. S meddig soroljam még? Milyen példákkal kellene fölrázni harsány pártjainkat ahhoz, hogy észrevegyék - ebben az országban réges-régen nem ám a Híradóról meg az Egyenlegről szól a dal, s a népek elképedve látják, hogy a politikai elitnek van kedve médiaháborúsdit játszani egy katasztrofális gazdasági helyzetbe jutott ország realitását messze elkerülve. Tudom, egy vidéki kis firkász ne hivatkozgasson a népre. Ami miatt mégis kimondatta velem az indulat: annak a parasztbácsikának az arca, aki megfáradt kezével törölgette ki könnyeit, amikor elmotyogta nekem: Bátyi úr, higgye meg, én szégyellem legjobban a szegénységemet. De hát mit csináljak? Nyolcvanévesen már nem foghatom magam az eke elé, ugye? Most menjek ki újra erre a tanyára? És kérdezzem meg az apukát, ugyan mondja már meg nekem, mi a véleménye a Sony cég kazettaelemzéséről a belpolitikai szerkesztőség állásfoglalásának tükrében, különös tekintettel az ellenzéki pártok egyeztető tárgyalásaira? Hát igen, tisztelt politikusok, szégyellem magam. Mondjuk maguk helyett. Mert nem hamarabb írtam le ilyen keménységgel: úri huncutságaik miatt irtózik ám az ember attól, hogy akár egy vokssal is legalizálja a politikát. Nem kell olyan vadul keresniük, miért is eredménytelenek a közvélemény-kutatások, miért mondja lassan a megkérdezettek fele, hogy a franc se tudja kire szavazzon, vagy szavazzon-e egyáltalán. Mert megvan ám az ok, csak épp a Parlament jól párnázott székeiből mintha nem látszana. De jelentem tisztelettel: a magyar faluból nincs kitiltva tudomásom szerint egyetlen honatya sem, mint ahogy el lehet beszélgetni azokkal is, akik valamelyik panelputri bögrecsárdájában üldögélnek egy-egy sörösrekeszen, és bámulják a semmit maguk előtt. Csak kéretik a beszélgetést nem a médiaháborúval kezdeni. Mert félő, hogy a tisztelt képviselő úr nem tud elugrani a mázsás pofon elől. BÁTYI ZOLTÁN !