Reggeli Délvilág, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-07 / 285. szám
Szakfőorvosok kinevezése Tegnap délelőtt dr. Zimányi Mária Csongrád megyei, dr. Kiss Viktória Békés megyei és dr. Molnár Ilona Bács megyei tisztifőorvosok átnyújtották a megyei és a regionális szakfőorvosi kinevezéseket az erre a tisztre felkért professzoroknak és főorvosoknak. A megbízatás december 1-jétől érvényes visszavonásig. A kinevezések átadásakor jelen volt dr. Farkas László államtitkár, a dél-alföldi régió köztársasági megbízottja, aki köszöntőjében hangsúlyozta az egészségügy megújításának szükségét, az orvosi hivatástudat fontosságát. (A kinevezett 36 szakfőorvos döntően a szegedi orvosegyetem tanáraiból, valamint a délalföldi régió neves szakembereiből áll.) Regionális szakfőorvosok. Addiktológia: dr. Dobranovics Ilona osztályvezető főorvos (Szeged, Városi Kórház). Aneszteziológia: dr. Lencz László tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Gyermekkardiológia: dr. Kertész Erzsébet adjunktus (SZAOTE Gyermekklinika). Gyermekneurológia: dr. Sockus András (Békés megye), gyermekpulmonológia: dr. Novák Zoltán adjunktus (SZAOTE Gyermekklinika), gyermeksebészet: dr. Füzesi Kristóf egyetemi tanár (SZAOTE Gyermekklinika). Idegsebészet: dr. Bodosi Mihály egyetemi tanár (SZAOTE). Infektológia: dr. Ferdinándi Kund osztályvezető főorvos (Békéscsaba). Izotópdiagnosztika: dr. Lőrinczy Endre (Békés megyei izotópdiagnosztikai laborvezető). Klinikai pszichológia: dr. Molnár Péter egyetemi tanár (SZAOTE). Mikrobiológia: dr. Kálmán Mária osztályvezető főorvos (ÁNTSZ Csongrád megyei intézete). Ortopédia: dr. Mészáros Tamás tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Oxiológia: dr. Mészáros Tamás. Rehabilitáció: dr. Duray Gábor osztályvezető főorvos (Hmv.hely Erzsébet Kórház Kakasszék). Reumatológia és fizioterápia: dr. Cserne György osztályvezető főorvos (Bács-Csongrád, Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat Járóbeteg Ellátása). Traumatológia: dr. Dömötör Endre osztályvezető főorvos (Kecskemét). Urológia: dr. Tóth Csaba osztályvezető főorvos (Kecskemét). Megyei szakfőorvosok. Belgyógyászat: dr. Hódi Miklós osztályvezető főorvos (Szeged, Városi Kórház). Bőr- és Nemibeteg: dr. Dobozy Attila tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Fog- és Szájbetegségek: dr. Vajdovich István osztályvezető főorvos (Szentes, Kórház). Fülorr-gégészet: dr. Czigner Jenő tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Gyermekgyógyászat: dr. Pintér Sándor tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Kardiológia: dr. Csanády Miklós tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Klinikai laboratórium: dr. Dux László egyetemi tanár (SZAOTE). Neurológia: prof. dr. Vécsei László (SZAOTE). Onkológia: dr. Perényi László osztályvezető főorvos (Szeged Városi Kórház). Pszichiátria: prof. dr. Janka Zoltán (SZAOTE). Pulmonológia: dr. Kraszkó Pál tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Radiológia: dr. Nárai György osztályvezető főorvos (Szeged Városi Kórház). Sebészet: dr. Balogh Ádám tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Szemészet: dr. Kolozsvári Lajos (SZAOTE). Szülészet-nőgyógyászat: dr. Kovács László tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Üzemorvostan: dr. Buczkó Annamária (Szeged városi Rendelőintézet üzemi szakrendelés). Sportegészségügy: dr. Szabó Gizella Ifjúsági Rendelő. Iskola-egészségügy: dr. Szekeres Erzsébet (ÁNTSZ Csongrád m. Intézet). --------------------------------%D egeny a város, és szekrény a falu is. Erről panaszkodik minden polgármesti , de ezt sírja az egyszerű polgár, hiszen látnia kell, hogy at csak akkor épül, ha önerőből megtámogatja, csatornára csak akkor futja, ha mélyen zsebbe nyúl. Arról pedig még a legmerészebbek sem álmodoznak, hogy állami (önkormányzati) lakások segítsék az otthont kereső fiatalokat. Pedig fizetjük becsülettel az adót, hát hova tűnik? - faggatóznak a türelmetlenebbek. Majd megkapják a választ: elnyeli az államkassza, mi szintén pénz után sóvárog. De ennyire? - dühöng tovább a polgár, és sorolja a fölösleges kiadásokat, hibáztatja a mértéktelenül költekező közigazgatást, s uram bocsáss még a 60 milliós végkielégítéseket is fölrója. Nem is beszélve a képviselők csillagászati honorálásáról. És ezek a képviselők most aztán igazán bögyében vannak a jónépnek. Mert megint rosszul szavaztak. A nép szerbit rosszul. Ugyanis híre ment, hogy több is juthatna az önkormányzatoknak, ha a T. Házban nyüzsgő döntnökök a minap úgy ítélik meg - ugyan mégsem 30 százalék jusson a városoknak, falvaknak a befolyt személyi jövedelemadókból, hanem legalább 35 százalékot juttassanak vissza oda, hol az a pénz meg is termelődött. Mert érti ám a polgár, hogy kell pénz a közös nagykalapba, ha már kell hadsereg, rendőrség, minisztérium meg ha kell (?) csicsás Expo is, de úgy ítéli, még kéne valami. Mondjuk élni. Azt meg, ugyebár, nem központilag teszik a népek, hanem teljesen lakóhelyükön. De a képviselők nem így látták. Vagy inkább mondjuk úgy: nem mind látta így. Szoros szavazásban voksoltak a 30 százalék mellett, így fosztva meg településeinket egy-két-tíz és százmillióktól. Joguk vol hozzá. Mármint a lelkiismeretük szerinti szavazáshoz. S ez ellen még apelláta sincs - haragoskodott telefonban egy olvasónk. De az már mégiscsal felháborító, hogy miközben ilyen létfontosságú kérdésekre zajlik a vita, hát sokaknak van pofájuk ahhoz, hogy el se menjenek szavazni. Úgy hallottam , folytatta keserűségét az úr hogy több, mint százan be sem mentek a szavazásra. Azt már megszoktam, hogy Hámori úr teniszezni jár ilyenkor, de a többi... S nem tudtam mit válaszolni. Vigasztalásul próbálkoztam olyannal, miszerint Hámori úr ilyen hidegben talán mégsem a Margit-szigeten tölti az idejét, de megfáradt optimizmusomat is aláásta a tudat: volt olyan párt, amelyik képviselőinek 70 (!) százaléka meg sem jelent a szavazáson, más párt 73 (!) százalékban hiányzott, s még a legszorgalmasabb párt képviselőinek 20 százaléka is úgy döntött, kár ily kicsinységekre pazarolni idejüket. Elkeserítő? Az bizony. Ma még inkább. Hiszen a választási harc éleződésével immáron újra azt halljuk, hogy csakis rájuk, csakis velük, s ők csakis értünk. Hogy életüket és vérüket, mert a néppel Parlamenten át. S látjuk, hogy a polgár csak legyint, elhúzza a száját, s pesszimista. Azt rebesgeti, hogy ha ezek (kik is? nem mindegy?) kerülnek be a T. Házba, éppúgy szaladgálnak jó fizetés mellett saját dolgaik után, mint a 4 évvel ezelőtti nagy ígérgetők. Az újságíró meg erősködik: ezt nem szabad ily sötét szemüvegen át szemlélni. Meg lelkesít: ha jobbat akarunk, hát járuljunk az urnákhoz. S persze nézegeti a félig-meddig (?) üres országházi nagytermet, még töri az agyát, ugyan hol járhat az, aki még teniszezni sem szeret? BÁTYI ZOLTÁN Teniszatyák - Talán kezdjük, ha már itt ülünk, a vendéglővel. Hány ember tér be naponta? - Betérni számtalan betér. Hogy közülük mennyi fogyaszt? Tegnap, kérem szépen, kettőszázhúsz, tegnapelőtt kétszáznegyvenegy, a pénztárgépi adatok alapján. - Hallja, nem vagyunk mi ellenőrök, se senki hasonlók. Ha egy átlagszámot mond, az nekünk nagyon jó. - Szóval, napi átlag két-háromszáz ember fogyaszt nálunk ételt-italt. Van különben kocsmám is, nem túl rég nyílt, napi átlag jó száz ember megy be oda. - Idevalósiak egyébként? Leletek? - Itt lakunk, a feleségem eredetileg is. Magam békéssámsoni vagyok, ott születtem, üzletvezető is voltam ott, szintén vendéglőben. De itt is, a Lele nevezetűben. Van tehát kellő gyakorlatom, most a saját üzletemet viszem. Parancsolnak talán egy ebédet? - Csak ha fizethetünk érte. Mit ajánl? - Az itteni babgulyásnak híre van. Azért még Békéscsabáról is átjöttek az emberek, különösen régebben, mikor még volt az utazásra pénz. ...Babgulyást rendeltem tehát, abból kiindulva, hogy ha a csárdagazda azt ajánlja, akkor azt kell kérni, nem pedig káposztás cvekedlit. (Józsi, a fotós, ha jól emlékszem, rántott májat kért). Fiát mit mondjak, nem bántam meg a babgulyást, sőt... Különlegessége egyébként, hogy nem beléje, hanem mellé adták a remegő puhára főtt — mit is? Hiába, nem tegnap voltunk Leién, és a fejem nem káptalan... Szóval, lőtt, füstölt hús volt, olyan, hogy csak no. Közben tovább beszélgettünk Faragó Ernővel. * - A legrégebbi vállalkozó Maroslelén, ha jól tudom. Mikor is kezdett? - Nyolcvannégyben. A másik, szintén régi, Vincze László, a pékmester, egyébként képviselő-testületi tag, és lovakkal is foglalkozik, a lelei lovasnapok egyik fő szervezője volt. Hogy újak vannak-e? Vannak páran. Jött egy zöldséges az idén, tavaly nyitott egy másik italboltos, üzletének neve Jóbarát, és vannak Török Jánosék, akik szerződésben üzemeltetik a Lele vendéglőt. Ennyit csak a szorosan vett szakmáról. Autószerelő is van a faluban, vannak továbbá kőművesek... Rémegszűnt, pedig biztosan lenne rá igény... A falu lakóinak nagy része persze nem vállalkozásba fog bele, hanem fokhagymát termeszt. Pontosabban: az ám a vállalkozás!... Már csak tudom, termesztek fokhagymát én is. — Mekkora földön? Három hold volt az idén, egy hold őszi, két hold tavaszi fokhagyma. Sok hasznot nem láttam belőle, mert elverte a jég. Bruttó 280 ezer forintot adott az őszi, a tavaszi meg 224-et. Ha nem jön közbe a jégverés, bruttó egymilliót is hozott volna az egész, így viszont alig térült vissza a vetőmag, a belé fektetett munka. ... Komoran hallgattuk Faragó Ernő szavait, arra gondolva, ő még a szerencsések közé tartozik. Mert mi van azokkal, akiknek egyetlen megélhetési forrásuk volt, azaz lett volna a hagyma? FARKAS CSABA Aki először vállalkozott Leién Ha nem veri a jég a Babgulyásért Békésből is (Fotó: Pintér J.) Marosleléért nem lelkesednek különösebben a vállalkozók. Hanem azért akad egynéhány a faluban, köztük Faragó Ernő. Jó tíz éve nyitotta vendéglőjét, ha jól tudom, ő a legelső vállalkozó itt. Faragó úr azonban nem csupán vendéglős - fokhagymát is termeszt, e kettőből élegebben, jó pár éve már annak, létezett egy olyan szolgáltatás, hogy „mozgó Patyolat”. Megállt a téren a busz, összeszedte a ruhákat, a másik héten pedig visszahozta. Ez, mondom. Enged a minisztérium? Úton a tápéi komp Bizonyára jól emlékeznek olvasóink arra, hogy helyi érdekeket tekintve mily botrányos körülmények között dőlt el néhány hónappal ezelőtt a tápéi komp sorsa. Magyarul, úgy kerül magánkézbe az objektum, hogy közben a legkiszolgáltatottabb használók, a helybéliek egyszerűen ráfizettek a bizniszre. S még jó, hogy csak ráfizettek, s nem szűnt meg végleg az összeköttetés mondjuk a helybéli földművelők és a túloldali földjeik között. Az új tulaj, a HOMOKTRANS Kft. normálisan viselkedik, úgy, mint egy valódi tulajdonoshoz illik, azaz, ami számára veszteséges tevékenység, nevezetesen a kompüzemeltetés, azt vagy beszünteti, vagy költségeit megpróbálja bekasszírozni, egyrészt az átkelési díjakból, másrészt támogatásokból, amennyire erre mód nyílik.Annak idején a kft. vásárlási szándékát nem a komp, hanem az átkelőhöz tartozó modern épület motiválta, csakhogy külön-külön egyik sem volt eladó.) No már most, a kompi tranzakcióval messzire szállt a korábbi ingyenes úthasználat, pontosabban komphasználat korábbi felelőssége is. Mindenki hárított, elhárított, a szaktárca törvényre hivatkozva a kompot nem tekinti a 4412. számú Makó Maroslele-Szeged közút részének, sem műtárgyának. Az üzemeltetés komoly anyagi terhét így leadta a Szegedi Közúti Igazgatóság, s mivel az önkormányzat sem vállalta a további működtetést, került magánkézbe. A komp legnagyobb használói megtették éves anyagi felajánlásukat: a vásárhelyi Rákóczi Tsz., a MOL Rt., 1-1 milliót ajánlott. A tápéi és az algyői részönkormányzat a lakossági alapjából szintén kiszorított ugyanennyit, míg a szegedi közgyűlés 7 milliót ajánlott meg évente. Csakhogy ez még az átkelési díjakat beleszámítva is kevés a rentábilis üzemeltetéshez. A tápéi komp sorsa szerencsére aggódó kezekben van. A városrész közgyűlési képviselője, Mészáros Attila sziszifuszi munkával megy, egyeztet, menti a szegény embereket most olyannyira megterhelő, zsebeiket metsző átkelési lehetőséget. Vagy kapják vissza az egykoron számukra annyira bevált pontonhidat, vagy pedig álljon vissza az ingyenes, de legalábbis jelképes összegű díjtarifarendszer. Mészáros úr természetesen az országgyűlési képviselőket is felkereste a tápéi emberek panaszával. Rózsa Edit interpellált a Parlamentben, de hiába, az elutasító államtitkári választ fogadta el a Tisztelt Ház. Bratinka József a választókerület képviselője más úton indult el, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban kilincselt. Úgy tűnik nagyobb sikerrel, mint képviselőtársa a Parlamentben, hisz ígéretet kapott arra, hogy ha az útalapból nem is, de egy elkülönített (és a költségvetésbe épített) 60 milliós alapból, a közúthoz való kapcsolódás címén, hozzá tudnak járulni a komp működtetési költségeihez. Ezen támogatás megszerzésének alapja, hogy a szegedi önkormányzat, illetve a tulajdonos kellően indokolt és kimunkált pályázatot nyújtson be a minisztériumhoz. Mészáros Attila a legutóbbi szegedi közgyűlésen kérte is a város vezetőit, az illetékes irodát, hogy készítsék el a pályázati kérelmet. Ismét van tehát remény arra, hogy a tápéi átkelés továbbra is biztosított lesz, mégpedig a remények szerint úgy, hogy közben a tápéi emberek terhei is mérséklődhetnek. ŐRFI FERENC ^M DÉLVILÁGmmmmm. dec. 7 .,kedd Alapítványi riadó Szentesen (Folytatás az 1. oldalról) A képviselőkhöz eljuttatott levelükben azt írják: „Tevékenységüket nem követte olyan eredmény, amilyenre pedig joggal számítottunk, sőt kudarcnak ítéljük azt, hogy a ránk bízott 150 ezer forintos alaptőkét mindössze 243 ezer 502 forinttal sikerült emelni”. A Szentes Városért elnevezésű alapítvány kuratóriumának a tagjai - név szerint Móra József, Majtényi András, dr. Imre Ernő, Tabajdi György és Gidófalvi György — a lemondásukkal egyidejűleg felajánlották, hogy megosztják tapasztalataikat az őket felváltókkal. Ám erre - szerencsére - nem kerül sor, merthogy a képviselő-testület nem mentette fel őket a kuratóriumi tagságuk alól, hanem továbbra is bizalmat szavazott nekik. Mit tehetünk hozzá? Mindenekelőtt abbéli reményünket, hogy az elkövetkező időszakban egymásnak adják majd a kilincset a támogatók, akik szeretik a városukat, és hajlandók is tenni érte. S a rászorulók pedig - erre nem volt példa eddig - anyagi segítségért kopogtatnak az alapítványnál. B. J.