Reggeli Délvilág, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-07 / 285. szám

Szakfőorvosok kinevezése Tegnap délelőtt dr. Zimányi Mária Csongrád megyei, dr. Kiss Viktória Békés megyei és dr. Mol­nár Ilona Bács megyei tisz­tifőorvosok átnyújtották a megyei és a regionális szak­­főorvosi kinevezéseket az erre a tisztre felkért pro­fesszoroknak és főorvosok­nak. A megbízatás decem­ber 1-jétől érvényes vissza­vonásig. A kinevezések át­adásakor jelen volt dr. Far­kas László államtitkár, a dél-alföldi régió köztársa­sági megbízottja, aki kö­szöntőjében hangsúlyozta az egészségügy megújításá­nak szükségét, az orvosi hi­vatástudat fontosságát. (A kinevezett 36 szakfőorvos döntően a szegedi orvos­­egyetem tanáraiból, vala­mint a délalföldi régió ne­ves szakembereiből áll.) Regionális szakfőorvosok. Addiktológia: dr. Dobra­­novics Ilona osztályvezető főorvos (Szeged, Városi Kórház). Aneszteziológia: dr. Lencz László tanszék­­vezető egyetemi tanár (SZAOTE). Gyermekkar­diológia: dr. Kertész Erzsé­bet adjunktus (SZAOTE Gyermekklinika). Gyer­mekneurológia: dr. Sockus András (Békés megye), gyermekpulmonológia: dr. Novák Zoltán adjunktus (SZAOTE Gyermekklini­ka), gyermeksebészet: dr. Füzesi Kristóf egyetemi ta­nár (SZAOTE Gyermek­­klinika). Idegsebészet: dr. Bodosi Mihály egyetemi ta­nár (SZAOTE). Infek­­tológia: dr. Ferdinándi Kund osztályvezető főorvos (Békéscsaba). Izotópdiag­nosztika: dr. Lőrinczy Endre (Békés megyei izo­tópdiagnosztikai laborveze­tő). Klinikai pszichológia: dr. Molnár Péter egyetemi tanár (SZAOTE). Mikro­biológia: dr. Kálmán Má­ria osztályvezető főorvos (ÁNTSZ Csongrád megyei intézete). Ortopédia: dr. Mészáros Tamás tanszék­­vezető egyetemi tanár (SZAOTE). Oxiológia: dr. Mészáros Tamás. Rehabi­litáció: dr. Duray Gábor osztályvezető főorvos (Hmv.­hely Erzsébet Kór­ház Kakasszék). Reumato­lógia és fizioterápia: dr. Cserne György osztályve­zető főorvos (Bács-Csong­­rád, Szeged Megyei Jogú Városi Önkormányzat Já­róbeteg Ellátása). Trauma­tológia: dr. Dömötör End­re osztály­vezető főorvos (Kecskemét). Urológia: dr. Tóth Csaba osztályvezető főorvos (Kecskemét). Megyei szakfőorvosok. Belgyógyászat: dr. Hódi Miklós osztályvezető főor­vos (Szeged, Városi Kór­ház). Bőr- és Nemibeteg: dr. Dobozy Attila tanszék­­vezető egyetemi tanár (SZAOTE). Fog- és Száj­­betegségek: dr. Vajdovich István osztályvezető főor­vos (Szentes, Kórház). Fül­­orr-gégészet: dr. Czigner Jenő tanszékvezető egyete­mi tanár (SZAOTE). Gyer­mekgyógyászat: dr. Pintér Sándor tanszékvezető egyetemi tanár (SZAOTE). Kardiológia: dr. Csanády Miklós tanszékvezető egye­temi tanár (SZAOTE). Kli­nikai laboratórium: dr. Dux László egyetemi tanár (SZAOTE). Neurológia: prof. dr. Vécsei László (SZAOTE). Onkológia: dr. Perényi László osztályveze­tő főorvos (Szeged Városi Kórház). Pszichiátria: prof. dr. Janka Zoltán (SZAOTE). Pulm­onológia: dr. Kraszkó Pál tanszék­­vezető egyetemi tanár (SZAOTE). Radiológia: dr. Nárai György osztály­­vezető főorvos (Szeged Városi Kórház). Sebészet: dr. Balogh Ádám tanszék­­vezető egyetemi tanár (SZAOTE). Szemészet: dr. Kolozsvári Lajos (SZAOTE). Szülészet-nő­gyógyászat: dr. Kovács László tanszékvezető egyetemi tanár (SZA­OTE). Üzemorvostan: dr. Buczkó Annamária (Sze­ged városi Rendelőintézet üzemi szakrendelés). Sportegészségügy: dr. Szabó Gizella Ifjúsági Rendelő. Iskola-egészség­ügy: dr. Szekeres Erzsé­bet (ÁNTSZ Csongrád m. Intézet). --------------------------------­%D­­ egeny a város, és sze­­kr­­ény a falu is. Erről pa­naszkodik minden polgár­­mesti , de ezt sírja az egy­szerű polgár, hiszen látnia kell, hogy at csak akkor épül, ha önerőből meg­támogatja, csatornára csak akkor futja, ha mélyen zsebbe nyúl. Arról pedig még a legmerészebbek sem álmodoznak, hogy állami (önkormányzati) lakások segítsék az otthont kereső fiatalokat. Pedig fizetjük becsülettel az adót, hát hova tűnik? - faggatóznak a türelmetle­nebbek. Majd megkapják a választ: elnyeli az állam­kassza, mi szintén pénz után sóvárog. De ennyire? - dü­höng tovább­ a polgár, és so­rolja a fölösleges kiadásokat, hibáztatja a mértéktelenül költekező közigazgatást, s uram bocsáss még a 60 mil­liós végkielégítéseket is föl­rója. Nem is beszélve a kép­viselők csillagászati honorá­lásáról. És ezek a képviselők most aztán igazán bögyében van­nak a jónépnek. Mert me­­gint rosszul szavaztak. A nép szerbit rosszul. Ugyanis híre ment, hogy több is juthatna az önkormányzatoknak, ha a T. Házban nyüzsgő döntnökök a minap úgy ítélik meg - ugyan mégsem 30 százalék jusson a városoknak, falvaknak a be­folyt személyi jövedelemadók­ból, hanem legalább 35 száza­lékot juttassanak vissza oda, hol az a pénz meg is termelő­dött. Mert érti ám a polgár, hogy kell pénz a közös nagykalapba, ha már kell had­sereg, rendőrség, minisztérium meg ha kell (?) csicsás Expo is, de úgy ítéli, még kéne valami. Mondjuk élni. Azt meg, ugye­bár, nem központilag teszik a népek, hanem teljesen lakóhe­lyükön. De a képviselők nem így lát­ták. Vagy inkább mondjuk úgy: nem mind látta így. Szo­ros szavazásban voksoltak a 30 százalék mellett, így fosztva meg településeinket egy-két-tíz és százmillióktól. Joguk vol hozzá. Mármint a lelkiismere­tük szerinti szavazáshoz. S ez ellen még apelláta sincs - haragoskodott telefonban egy olvasónk. De az már mégiscsal felháborító, hogy miközben ilyen létfontosságú kérdésekre zajlik a vita, hát sokaknak van pofájuk ahhoz, hogy el se men­jenek szavazni. Úgy hallottam , folytatta keserűségét az úr hogy több, mint százan be sem mentek a szavazásra. Azt már megszoktam, hogy Hámori úr teniszezni jár ilyenkor, de a többi... S nem tudtam mit válaszol­ni. Vigasztalásul próbálkoztam olyannal, miszerint Hámori úr ilyen hidegben talán mégsem a Margit-szigeten tölti az idejét, de megfáradt optimizmusomat is aláásta a tudat: volt olyan párt, amelyik képviselőinek 70 (!) százaléka meg sem jelent a szavazáson, más párt 73 (!) szá­zalékban hiányzott, s még a legszorgalmasabb párt kép­viselőinek 20 százaléka is úgy döntött, kár ily kicsinységek­re pazarolni idejüket. Elkeserítő? Az­ bizony. Ma még inkább. Hiszen a válasz­tási harc éleződésével immá­ron újra azt halljuk, hogy csakis rájuk, csakis velük, s ők csakis értünk. Hogy éle­tüket és vérüket, mert a nép­pel Parlamenten át. S látjuk, hogy a polgár csak legyint, elhúzza a száját, s pesszimis­ta. Azt rebesgeti, hogy ha ezek (kik is? nem mindegy?) kerülnek be a T. Házba, épp­úgy szaladgálnak jó fizetés mellett saját dolgaik után, mint a 4 évvel ezelőtti nagy ígérgetők. Az újságíró meg erősködik: ezt nem szabad ily sötét szem­­­üvegen át szemlélni. Meg lel­kesít: ha jobbat akarunk, hát járuljunk az urnákhoz. S per­sze nézegeti a félig-meddig (?) üres országházi nagytermet, még töri az agyát, ugyan hol járhat az, aki még teniszezni sem szeret? BÁTYI ZOLTÁN Teniszatyák - Talán kezdjük, ha már itt ülünk, a vendéglővel. Hány em­ber tér be naponta? - Betérni számtalan betér. Hogy közülük mennyi fo­gyaszt? Tegnap, kérem szépen, kettőszázhúsz, tegnapelőtt két­száznegyvenegy, a pénztárgépi adatok alapján. - Hallja, nem vagyunk mi el­lenőrök, se senki hasonlók. Ha egy átlagszámot mond, az ne­künk nagyon jó. - Szóval, napi átlag két-há­­romszáz ember fogyaszt nálunk ételt-italt. Van különben kocs­mám is, nem túl rég nyílt, napi átlag jó száz ember megy be oda. - Idevalósiak egyébként? Leletek? - Itt lakunk, a feleségem ere­detileg is. Magam békés­sámsoni vagyok, ott születtem, üzletvezető is voltam ott, szin­tén vendéglőben. De itt is, a Lele nevezetűben. Van tehát kellő gyakorlatom, most a sa­ját üzletemet viszem. Paran­csolnak talán egy ebédet? - Csak ha fizethetünk érte. Mit ajánl? - Az itteni babgulyásnak hí­re van. Azért még Békéscsabá­ról is átjöttek az emberek, kü­lönösen régebben, mikor még volt az utazásra pénz. ...Babgulyást rendeltem tehát, abból kiindulva, hogy ha a csár­dagazda azt ajánlja, akkor azt kell kérni, nem pedig káposz­tás cvekedlit. (Józsi, a fotós, ha jól emlékszem, rántott májat kért). Fiát mit mondjak, nem bántam meg a babgulyást, sőt... Különlegessége egyébként, hogy nem beléje, hanem mellé adták a remegő puhára főtt — mit is? Hiába, nem tegnap vol­tunk Leién, és a fejem nem káptalan... Szóval, lőtt, füstölt hús volt, olyan, hogy csak no. Közben tovább beszélgettünk Faragó Ernővel. * - A legrégebbi vállalkozó Maroslelén, ha jól tudom. Mi­kor is kezdett? - Nyolcvannégyben. A má­sik, szintén régi, Vincze Lász­ló, a pékmester, egyébként kép­viselő-testületi tag, és lovakkal is foglalkozik, a lelei lovasna­pok egyik fő szervezője volt. Hogy újak vannak-e? Vannak páran. Jött egy zöldséges az idén, tavaly nyitott egy másik italboltos, üzletének neve Jóba­rát, és vannak Török Jánosék, akik szerződésben üzemeltetik a Lele vendéglőt. Ennyit csak a szorosan vett szakmáról. Au­tószerelő is van a faluban, van­nak továbbá kőművesek... Ré­megszűnt, pedig biztosan lenne rá igény... A falu lakóinak nagy része persze nem vállalkozásba fog bele, hanem fokhagymát ter­meszt. Pontosabban: az ám a vál­lalkozás!... Már csak tudom, ter­mesztek fokhagymát én is. — Mekkora földön?­­ Három hold volt az idén, egy hold őszi, két hold tavaszi fokhagyma. Sok hasznot nem láttam belőle, mert elverte a jég. Bruttó 280 ezer forintot adott az őszi, a tavaszi meg 224-et. Ha nem jön közbe a jégverés, bruttó egymilliót is hozott vol­na az egész, így viszont alig térült vissza a vetőmag, a belé fektetett munka. ... Komoran hallgattuk Fara­gó Ernő szavait, arra gondolva, ő még a szerencsések közé tar­tozik. Mert mi van azokkal, akiknek egyetlen megélhetési forrásuk volt, azaz lett volna a hagyma? FARKAS CSABA Aki először vállalkozott Leién Ha nem veri a jég a Babgulyásért Békésből is (Fotó: Pintér J.) Marosleléért nem lelkesednek különösebben a vállal­kozók. Hanem azért akad egynéhány a faluban, köztük Faragó Ernő. Jó tíz éve nyitotta vendéglőjét, ha jól tu­dom, ő a legelső vállalkozó itt. Faragó úr azonban nem csupán vendéglős - fokhagymát is termeszt, e kettőből éle­gebben, jó pár éve már annak, létezett egy olyan szolgáltatás, hogy „mozgó Patyolat”. Meg­állt a téren a busz, összeszedte a ruhákat, a másik héten pedig visszahozta. Ez, mondom. Enged a minisztérium? Úton a tápéi komp Bizonyára jól emlékeznek ol­vasóink arra, hogy helyi érde­keket tekintve mily botrányos körülmények között dőlt el né­hány hónappal ezelőtt a tápéi komp sorsa. Magyarul, úgy ke­rül magánkézbe az objektum, hogy közben a legkiszolgálta­tottabb használók, a helybéliek egyszerűen ráfizettek a bizniszre. S még jó, hogy csak ráfizettek, s nem szűnt meg végleg az összeköttetés mond­juk a helybéli földművelők és a túloldali földjeik között. Az új tulaj, a HOMOKTRANS Kft. normálisan viselkedik, úgy, mint egy valódi tulajdonoshoz illik, azaz, ami számára veszte­séges tevékenység, nevezetesen a kompüzemeltetés, azt vagy be­szünteti, vagy költségeit megpró­bálja bekasszírozni, egyrészt az átkelési díjakból, másrészt támo­gatásokból, amennyire erre mód nyílik.­­Annak idején a kft. vá­sárlási szándékát nem a komp, hanem az átkelőhöz tartozó mo­dern épület motiválta, csakhogy külön-külön egyik sem volt el­adó.) No már most, a kompi tranz­akcióval messzire szállt a ko­rábbi ingyenes úthasználat, pontosabban komphasználat ko­rábbi felelőssége is. Mindenki hárított, elhárított, a szaktárca törvényre hivatkozva a kompot nem tekinti a 4412. számú Makó Maroslele-Szeged közút részének, sem műtárgyának. Az üzemeltetés komoly anyagi ter­hét így leadta a Szegedi Közúti Igazgatóság, s mivel az önkor­mányzat sem vállalta a további működtetést, került magánkéz­be. A komp legnagyobb hasz­nálói megtették éves anyagi fel­ajánlásukat: a vásárhelyi Rákó­czi Tsz., a MOL Rt., 1-1 milli­ót ajánlott. A tápéi és az algyői részönkormányzat a lakossági alapjából szintén kiszorított ugyanennyit, míg a szegedi közgyűlés 7 milliót ajánlott meg évente. Csakhogy ez még az átkelési díjakat beleszámít­va is kevés a rentábilis üzemel­tetéshez. A tápéi komp sorsa szeren­csére aggódó kezekben van. A városrész közgyűlési képviselő­je, Mészáros Attila sziszifuszi munkával megy, egyeztet, men­ti a szegény embereket most olyannyira megterhelő, zsebei­ket metsző átkelési lehetőséget. Vagy kapják vissza az egyko­ron számukra annyira bevált pontonhidat, vagy pedig álljon vissza az ingyenes, de legalább­is jelképes összegű díjtarifa­­rendszer. Mészáros úr termé­szetesen az országgyűlési kép­viselőket is felkereste a tápéi emberek panaszával. Rózsa Edit interpellált a Parlamentben, de hiába, az elutasító államtitkári választ fogadta el a Tisztelt Ház. Bratinka József a válasz­tókerület képviselője más úton indult el, a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Minisztéri­umban kilincselt. Úgy tűnik na­gyobb sikerrel, mint képviselő­­társa a Parlamentben, hisz ígé­retet kapott arra, hogy ha az út­alapból nem is, de egy elkülö­nített (és a költségvetésbe épí­tett) 60 milliós alapból, a köz­úthoz való kapcsolódás címén, hozzá tudnak járulni a komp működtetési költségeihez. Ezen támogatás megszerzésének alapja, hogy a szegedi önkor­mányzat, illetve a tulajdonos kellően indokolt és kimunkált pályázatot nyújtson be a mi­nisztériumhoz. Mészáros Attila a legutóbbi szegedi közgyűlé­sen kérte is a város vezetőit, az illetékes irodát, hogy készítsék el a pályázati kérelmet. Ismét van tehát remény arra, hogy a tápéi átkelés továbbra is biztosított lesz, mégpedig a remények szerint úgy, hogy közben a tápéi emberek terhei is mérséklődhetnek. ŐRFI FERENC ^­­­­M DÉLVILÁGmmmm­­m. dec. 7 .,kedd Alapítványi riadó Szentesen (Folytatás az 1. oldalról) A képviselőkhöz eljutta­tott levelükben azt írják: „Tevékenységüket nem kö­vette olyan eredmény, ami­lyenre pedig joggal számí­tottunk, sőt kudarcnak ítél­jük azt, hogy a ránk bízott 150 ezer forintos alaptőkét mindössze 243 ezer 502 fo­rinttal sikerült emelni”. A Szentes Városért elnevezé­sű alapítvány kuratóriumá­nak a tagjai - név szerint Móra József, Majtényi András, dr. Imre Ernő, Tabajdi György és Gidófalvi György — a le­mondásukkal egyidejűleg felajánlották, hogy meg­osztják tapasztalataikat az őket felváltókkal. Ám erre - szerencsére - nem kerül sor, merthogy a képviselő-testület nem mentette fel őket a kurató­riumi tagságuk alól, hanem továbbra is bizalmat szava­zott nekik. Mit tehetünk hozzá? Mindenekelőtt ab­béli reményünket, hogy az elkövetkező időszakban egymásnak adják majd a kilincset a támogatók, akik szeretik a városukat, és hajlandók is tenni érte. S a rászorulók pedig - erre nem volt példa eddig - anyagi segítségért kopog­tatnak az alapítványnál. B. J.

Next