Reggeli Délvilág, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-03 / 1. szám

ÚJÉVKOR IS ROPOGTAK A FEGYVEREK. Elkeseredett harcok folytak az új esztendő első napjaiban az Azerbajdzsán­ba ékelt, örmény többségű Karabahban. Újévkor az örmények 15 harckocsi támogatásával támadást indítottak a magát függetlenné nyilvánított terület déli részén, egy víztározó térségében. Az azerbajdzsán erők állták az ost­romot, azonban a halálos áldozatokat követelő harcok tegnap is folytatód­­% Több tucat halálos áldozata és több száz sebesültje van a Kabul­­az afgán elnök és a kormányfő hívei között két napja tartó harcoknak, k mögött megfigyelők kormányellenes puccskísérletet sejtenek. Ka­­' szembenálló felek rakétákkal és tüzérséggel is lőtték egymást, és a a légierő is beavatkozott. Gulbuddin Hekmatjar miniszterelnök mmáron támogatják Dosztum tábornok afgán—üzbég fegyvere­­bani elnök szóvivője bejelentette: csapataik elfoglalták a jlőterét, amit Dosztum alakulatai ellenőriztek 1992 óta. Nagylaknál várni kell Az ország valamennyi ha­tárátkelőhelyén folyamatos a forgalom, nagyobb fennaka­dások nincsenek - közölte áz MTI-vel tegnap a Határőrség Országos Parancsnokságá­nak ügyelete. Csupán Nagylakon kell az országból kifelé tartó kamionoknak 15 órát várakozniuk. 1994/1. - január 3., hétfő Ára: 11,60 Ft Óriási tűzijátékkal köszöntöt­te Szeged szilveszter éjjelén az új évet. Amikor éjfél után, ne­gyed egy magasságában végig­mentem a Kárász utcán, föltűnt: kevés az ember. Tavaly (azaz tavalyelőtt) már javában ment ilyenkor a tolongás... Fotós kollégámat messziről észrevet­tem: egy utcai pad tetején állva várta a fotózandó tömeget. A tömeg azonban nem jött, illet­ve, akik utcán voltak, határo­zottan egy irányba, a városhá­za felé haladtak. Mi lesz itt, vár­ostrom?, kérdeztük egymástól, “és mi is beálltunk a sorba. - Mégis, mi lesz? - kérdeztem egy vidám csoporttól, és vála­szul úgy beledudáltak a képem­be, egy szilveszteri trombitával, hogy máig csöng a fülem. Az-’ tán megkezdődött. Piros, fehér (pontosabbak* alighanem fehérnek szánt, a va­lóságban sárga), valamint zöld tűzkígyók röppentek föl az ég­re, százfelé fröccsenve hatalma­sat szóltak, fülsiketítő durrogás és szemkápráztató szikrázás töl­tötte be az eget, rémült galam­bok szárnyalása sej lett a ház fa­jak között. „Szarajevóban ezt •aligha díjaznák...”, mondta kollégám, és erre jó oka volt. Időközben benépesült a Kárász, utca - kiderült: mi jöttünk ko­fán -, petárdadurrogás és -ro-Petárdás szilveszterek pogás hallatszott mindenünnét, de a tavalyi, vagyis azelőtti, óri­ási szilveszteri dörrenések va­lahogy - nagyon helyesen! - el­maradtak. Emlékszem, akkor határozott elszántság (és a ve­szélyességi pótlék reménye) szükségeltetett ahhoz, hogy egyáltalán végigmenjek a Ká­rászon, eszméletlenül dőlt a flasz.ícrra a lány, akinek köz­vetlenül háta mögött robbant egy petárda, apuka biztatta d^ir­­rogtatásra kisgyerekét... Hát, szóval, ilyesmi most mintha nem lett volna (ámbár ami volt, az is elég volt bőven). így vél­hették a húszméterenkénti rend­őrök is, eléggé feszülten kap­kodták fejüket jobbra-balra... Autó tévedt a tömegbe, a ke­reszteződésben? Nem is szaba­dult negyedóránál hamarább! Pezsgősüveget állítottak a mo­torházra, „bebúékoltak” az ab­lakon, ostromgyűrűbe fogták— ha hölgy volt a vezető, hason^ lók. Mindazonáltal, bár lehet, csak hozzáedződtem a dolgok­hoz. kevéssé elvadultunk tűnt a mostani szilveszteréj, mint az előző. Legalábbis, ahol és ami­kor ott voltunk. Az ezelőtti szil­veszteren ugyanis csak mentek az emberek az utcán, csak men­tek, ordítottak, és - nincs erre jobb kifejezés - lőttek. Most az igazi petárdások, akik a Lánc­híd felrobbantásához elegendő tűzerőt képviseltek, jórészt az elhagyott, sötét mellékutcákban Idemonstraltak csupán; hiába, minden durranás mellé nem le­het rendőrt állítani (P. Howard után, szabadon). Barátságosabb volt tehát a szilveszter, mint amire számítottam, ámde nem nagyon. Hisz hol vannak már azok az idők, amikor a tök ismeretle­nek is boldog új évet kívántak egymásnak, csoportok ölelkez­tek össze a Kárászon, csak úgy spontán? Sehol, Mindegy. A fo az - és a lényeg -, hogy lőpor­­fústszagot, azt nem éreztem. Oppardon, vissza az egész! Csupán azért nem éreztem, mert náthás, sőt dáthás vagyok, szagtószervém alkalmatlan bár­miféle inger észrevételére. (Folytatás a 2. oldalon) Mi lesz ötvenmillió év múlva? Nem nő az agyunk Japánban a Szürkebarát Hogy ebben az évben mi lesz, mit hoz az új esztendő, hát ez tényleg érdekes kér­dés. S hogy mi lesz ötven­millió év múltán? Ezzel kap­csolatban megbízható prog­nózissal szolgálnak egyes kutatók. Lássuk, mivel! Bármi történjék is boly­gónkkal, a következő évmil­liók során - írják való­színű, az emberiség tovább­ra is fönnmarad. Az is való­színű - teszik hozzá -, hogy fölismerhetőén emberek ma­radunk, megjelenésünkben nagyobb változás nemigen következik be. A máris csö­­kevényes, és néha bajt oko­zó ún. féregnyúlványunk el fog tűnni, éppúgy, mint hát­só zápfogunk, a bölcsesség­fog, amely ma is csak késő serdülőkorban nő ki, és szin­tén gyakorta okoz problé­mát. Változatlanul fölegye­nesedett, két lábon járó, in­telligens lények leszünk; agyunk aligha lesz lényege­sen nagyobb, mint ma, hi­szen az intelligencia és az agy nagysága közt nincs összefüggés. Miben fog hát fajunk különbözni a ma élő embertől? Ha valamiben egyáltalán különbözni fog, az nem a megjelenésben, ha­nem a társadalom szerkeze­tében mutatkozik meg majd. A legnagyobb társadalmi gondok elé csak azon népes­ségek néznek, melyek az el­látásukat biztosító helyi erőforrásokhoz képest túl gyorsan szaporodnak. Rövid távon éhínség vagy háború helyreállíthatja az egyen­súlyt - írják szintén a tudó­sok —, hosszú távon azonban a születések (társadalmi vál­tozás vagy genetikai beavat­kozás előidézte) csökkené­sén múlik minden. Amennyi­ben csökken a népesség, ez bolygónk környezeti erőforrá­sai iránti igény csökkenésével is járhat. Apropó, bolygónk. Mi történik magával a Föld­del? A kontinensek ma is észlelhető vándorlása nem áll meg, Afrika tovább nyo­mul Európa felé. A Földkö­zi-tenger emiatt kiszárad, s helyén hegylánc keletkezik. Amerika tovább vándorol nyugatra. Ausztrália pedig északnak, na, de ebbe ne menjünk bele, maradjunk az embernél. Az ember addigra új növényfajtákat fog kine­mesíteni, melyek szinte min­denütt termeszthetők. Óriá­si, körülkerített halgazdasá­gok lesznek a Csendes-óce­án keleti részén, és a többi, és a többi, táplálékhiánytól utó­dainknak nem kell tartaniuk. Az élet - fejeződik be a prognózis - nyugodt és ki­egyensúlyozott lesz, mert addigra (már ti. ötvenmillió év múlva) az ember befejezi utolsó és legfontosabb prog­ramját: saját maga háziasí­tását. Mondom: ötvenmillió év múlva. Es addig? FARKAS CSABA Sikeresen mutatkozott be Japánban a csopaki bor, leg­alábbis erre utal, hogy az el­ső szállítmány után a Suzu­ki cég 25 ezer palackkal vá­sárolt a Csopak Vin Kister­melői Pinceszövetkezettől. A japán borivók igencsak ínyencek, hiszen nemcsak a fajták között válogatnak, ha­nem még azt is kikötötte a kereskedő cég, hogy milyen hordóban érleljék a jövőben a nekik szánt nedűt. A pin­ceszövetkezet vásárolt is száz darab különleges tölgy­fa hordót, Szlovákiából ho­zatták az úgynevezett limusin és neweri tölgyfaj­tát, amelynek különleges, vaníliára emlékeztető illata van. A megrendelő kérésére most is ebben érlelik a 93- as évjáratú Szürkebarát, a Chardonnay és Sauvignon borokat; ez a három fajta nyerte él ugyanis a japánok tetszését. A borvidéken mindhárom bőven terem, be­lőlük 1994-re az előzőnél is jóval, nagyobb megrendelés­re számítanak a gazdák. LÉPCSŐK acélszerkezete 22 éve - ÖRÖK GARANCIA Referenciák nagy választékban. Csúcsminőség - reális ár tervezés - kivitelezés. Tel.: 62/431-738, főleg 16 órától

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék