Reggeli Délvilág, 1994. június (5. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-01 / 126. szám
Vásárhelyi álláskeresők Banánon, vízen Dél-Afrikába Nem hemzsegtek az emberek a vásárhelyi munkaügyi kirendeltség irodájában, mikor ott jártunk, a minap. De nem azért, mert nincs munkanélküliség Vásárhelyen, talál magának fizetett elfoglaltságot, iroda nélkül is, bárki — hanem, úgy látszik, épp rosszkor jártunk arra. Pár emberrel beszéltünk mindazonáltal, életútjuk tanulságos, sorsuk figyelemreméltó. — Nyolc szakmám van, utoljára vagyonvédő voltam egy cégnél — mondta Olasz Lajos. — De a targoncakezeléshez éppúgy értek, mint, mondjuk, a hidraulikaszereléshez. Ennek ellenére majd’ egy éve munka nélkül vagyok. Nem mintha kirúgtak volna bárhonnan is: fölbomlott a kft., ahol voltam, így lettem munkanélküli. Ennyi. Végső elkeseredésemben kimegyek Dél- Afrikába, ott vállalok munkát. — Mi kell egy ilyen dél-afrikai munkavállaláshoz? Lehet, nemsokára megyek én is... — Kérem szépen, kell mindenekelőtt egy meghívás. Engem egy ottani magyar értelmiségi szervezet hívott meg. Személy szerint pedig ott dolgozó, volt katonatársam, aki szabadságra tért haza onnét akkor. Összefutottunk, elmeséltem neki, lehetetlen helyzetbe kerültem: van két unokám, egy kiskorú gyermekem, munkám viszont nincs, és esélyem sem nagyon, hogy találok. Meghívott, és én, bár mondom, nem örömömben, de úgy határoztam, elfogadom a meghívást. — Milyen papírok kellenek a kiutazáshoz? — Példának okáért szakmai önéletrajz két példányban, erkölcsi bizonyítvány, fényképek is, persze... Ötféle védőoltást kapok, trópusi betegségek ellen. Tősgyökeres vásárhelyi vagyok egyébként, mindig e városban éltem és dolgoztam. — És most helyileg, amúgy Dél-Afrikán belül, hová megy? — Lake Townba. Johannesburgtól nem messze található, a tengerparttól harminc kilométernyire. Két évre írtam alá a munkavállalási szerződést. Ez mintegy próbaidő, ha megfelel, meghosszabbítom, ha nem, akkor nem. De addig is jól keresek. Havi három-ötezer roundot ígérnek, egy round, magyar pénzbe átszámítva, harminc forint. Egy kiló banán Dél-Afrikában egy round... Elélek én, banánon és vízen ott, ha kell! — Mikor indul? — Amint megvannak a papírjaim, rögtön. Repülővel megyek, az útvonal: Budapest, Kairó, Dar-es-Salaam, Johannesburg. Onnét kocsival visznek tovább. — Közelebbi külföldi munkalehetőséget nem talált? — Kérem, az én öcsém kinn él Németországban. Ott már, amint meséli, telített a munkaerőpiac. * Olasz Lajosnak, mint láttuk, számtalan szakmája, számos munkahelye volt már. Nem úgy annak a fiatalembernek (kérte, nevét ne írjuk le), aki kilencvenegyben végzett a vásárhelyi főiskolán, állattenyésztési üzemmérnök szakon. Arra, hogy a szakmájában elhelyezkedjen, még halovány reményt sem lát. — Kezdetben, a főiskola elvégzése után, pályakezdői segélyen voltam, havi ötezer forint körüli összeget kaptam kézhez. Ez járt fél évig — mondta. — Aztán másfél esztendeig kertész kft.-nél dolgoztam, fizikai segédmunkásként, szó szerint, mint kertész. Közben volt egy balesetem, félévi táppénzzel, aztán a postánál sikerült elhelyezkednem, mint hivatali helyettes. — Ez már, jóllehet távol esik tanult szakmájától, megfelelő munkahely lehetett volna. — Igen, de a szerződésem lejárt, és nem hosszabbították meg. Azóta munkanélküli vagyok, a segélyem már lejárt, jövedelempótló támogatást kapok. — Bízzunk abban, ez a helyzet nem tart örökké, előbbutóbb csak álláshoz jut. Milyen munkát végezne szívesen? — Valamilyen szellemi tevékenységet. Főiskolai végzettséggel ennyire lehetetlen ez? * Gyöngyösi Istvánnak is köze van a vásárhelyi főiskolához. Nem mintha ott végzett volna, de ott dolgozott, mint kazánfűtő-karbantartó és hivatalsegéd. Onnan is küldték el. — Mikor? — Körülbelül két hónapja. Segélyt azóta egyszer kaptam, valamivel több mint tizenháromezer forintot. Olasz Lajos: „Elélek én Dél- Afrikában, banánon és vízen” — Milyen munkát vállalna? — Bármit, amihez értek. Kazánfűtés, -karbantartás ívlánghegesztés... Csak Vásárhelyen, mert itt lakom, családommal együtt, e városban. Feleségem épp gyesen van, négy hónapos kislányommal, őt, mármint a kislányt, Piroskának hívják, Zoli fiam harmadikos általános iskolás. Hogyan tudjuk a gyerekek ellátását biztosítani, így, fél keresettel, munkanélkülisegéllyel? Úgy, hogy van egy kis kertem, disznót is tartok. Mindenesetre nagyon-nagyon nehezen — mondta végül Gyöngyösi István. Hozzátéve: most, hogy itt van a nyár, nem is föltételezi, egyhamar munkára talál. A szakmájában légióként nem. Talán majd ősszel, amikor beindul a fűtési szezon. FARKAS CSABA (Fotó: Miskolczi Róbert) Gyöngyösi István: „Kazánfűtőként legföljebb ősztől kapok munkát” áció, ráció, regisztráció Csakúgy, mint az előző esztendőben, várható, hogy júliusban meglódul a regisztrált munkanélküliek száma. A magyarázat egyszerű: zárnak az oktatási intézmények. Az Országos Munkaügyi Központ szakemberei úgy számolnak, hogy az iskolákból kikerülő mintegy 164 ezer végzős fiatalból az említett hónapban 35- 40 ezren regisztráltatják majd magukat a munkaügyi kirendeltségeken. Aztán augusztusszeptemberben még többen, igaz, nagyjából ugyanennyien munkanélküliek, ki is kerülnek a rendszerből Úgy látszik, az elmúlt pár év propagandája hozza gyümölcsét, ugyanis a munkaügyi központok nem győzték eléggé hangsúlyozni, hogy a végzősök még a vakáció megkezdése előtt regisztráltassák magukat, mert: egyrészt ettől a pillanattól kezdve keresik számukra az álláslehetőséget; másrészt, esetleges sikertelen munkahelykeresés esetére hadd ketyegjen az óra, hisz három hónapi nyilvántartás az előfeltétele annak, hogy a pályakezdő segélyt kaphasson; harmadrészt, az átképző-képző tanfolyamok, illetve más tréningek is csak így állnak rendelkezésre. Változatlanul azt tudjuk tanácsolni a frissen végzetteknek, regisztráltassák magukat, hisz jobb félni, mint megijedni, meg az ördög sem alszik. Egyébként a pályakezdők, pontosabban, azok, akik közép- vagy felsőfokú oktatási intézményekben másfél évnél nem régebben végeztek, hat hónapig tarthatnak igényt a munkanélküli-segélyre. Melynek összege a mindenkori minimálbér (jelenleg 10 ezer 500 forint) 75 százaléka. A fiatalkori munkanélküliség veszélyére hívja fel a figyelmet az az adat, mely szerint jelenleg a 25 év alattiak teszik ki az összes állástalan 26 százalékát, szám szerint 159 ezret. D. F. mam II. (Folytatás az I. oldalról) mia törekvéseit, illetve azt, hogy szinte mindenütt emelkedett az első évfolyamra felvehető hallgatók száma. A hivatalosan „kibocsátásvezérelt”, illetve „beiskolázásvezérelt”-nek nevezett koncepciók közül is az utóbbi látszik teret hódítani, tudni kell azonban, hogy csak afféle magyar módra félmegoldás született. A folyamatosan bővített elsős évfolyamok további létszámemelésére ugyanis a közeljövőben már nemigen lesz lehetőség (a vágyaknak természetesen az anyagiak szabnak határt), a fokozatos leépítéshez pedig, mint hallottuk, az oktatói gárda nincs hozzászokva, így néha képtelenek is a szükséges szőrösszívűségre. Nehezíti a helyzetet, hogy Magyarország még mindig abszolút végbizonyítvány-centrikus, tehát aki két-három évet tanulással töltött az egyetemi padokban, semmivel nem ér többet a munkaerőpiacon, mint az ugyanennyi időt naplopásra szánó „kollégája”. S ahogy a „részleges”, a kiemelkedő tudást sem díjazza még senki: vajh, hol vagyunk még attól a nyugati gyakorlattól, melyben nemcsak az egyetemeket, hanem az ott tanulókat is (tanulmányi eredmény szerinti) szigorú sorrendbe állítják, s a hierarchiában elfoglalt előkelő helyezés nemcsak biztos munkát, hanem anyagiakban konkrétan mérhető előnyöket is jelent?! A „rugalmasabb”, „gyakorlatiasabb”, „életközelibb” ismeretekkel, illetve azok megszerzésének lehetőségeivel kapcsolatban felsőoktatásunk nem elzárkózó, ám azt mindkét intézményvezető hangsúlyozta: az egyetemeken, főiskolákon értelmiségi képzés folyik, ami jóval több a praktikus tudnivalók hosszabb-rövidebb idő alatt elsajátítható tárházánál. S itt érkeztünk el az első olyan ponthoz, ami nemzetközi összehasonlításban is a mi javunkra billenti a mérleget: eléggé köztudomású ugyanis, hogy a célorientáltan képzett amerikai diákok jobbára profi szakemberek, de az amerikai általános műveltség s egyáltalán, a műveltség a legfinomabban szólva is kívánnivalókat hagy maga után... S mi lesz a pályamódosításokkal, a lassan nálunk is bizonyosra vehető egy élet alatti 3-4 kény- vagy szükségszerű foglalkozásváltással? Nos, bármilyen hihetetlen, ma még egy matematika-fizika szakos tanárnak ugyanúgy öt esztendejébe kerül a mérnöki diploma megszerzése, mintha alapképzettségét a Zeneművészeti Főiskolán kapta volna... S olyan nagyon sokszor öt-hat esztendő nem áll rendelkezésre pályamódosításra egy emberöltő alatt! Ám az elmozdulás — legalábbis a helyzet lehetetlenségének beismerése szintjén — már ez ügyben is megtörtént: a jövőben nagyobb átjárhatóságra törekszenek majd az intézmények. S hogy az elképzelések nem maradnak, nem maradhatnak meg „gondolatkísérletnek”, arra ezúttal garancia is van. No, nem az ilyen-olyan kormányzati koncepciók és határozatok, annál ridegebb valóság. A konkurencia, mely sok pénzért és hullámzó színvonalon, de gyorsan ígér át- és továbbképzést, és persze a „legfőbb bíró”: a munkaerőpiac. VÉCSEY ÁGNES Búcsú perce int 1994. jún. 1., szerda Paktum köttetik Mi fáj, gyere, mesélj Hogy mi lesz holnap, most sem tudjuk. De van reményünk megint, hogy tán jobb lesz. Olyan ez a választás, mint a szerencsejáték, csak éppen négyévente van húzás. A többség játszik, hála, népszerű lett, lehetett nálunk is a demokrácia. Politológiai, szociológiai mélyrepülések helyett, koncentráljunk most egy, a négy évvel ezelőtti rendszert változtató zajban hang és visszhang nélkül maradt, most azonban az egyik leghangsúlyosabb politikai-társadalmi alapvetésre, az úgynevezett szociális-gazdasági paktumra, melynek megkötése nélkül igencsak kockázatos lenne nekimenni a következő négy esztendőnek. A munka világának szereplői nagyon is tisztában vannak ezzel. Azaz sem a kormányra kerülő párt(ok), sem a munkavállalók, sem a munkaadók szervezetei nem akarnak egymás szándékának, feltételeinek és vállalásainak ismerete, egyeztetése, illetve rögzítése nélkül politikai-gazdasági akciókba kezdeni. Egy ilyen társadalmi szerződésnek nagyjából azonos súlyú felajánlásokból, gesztusokból, konkrét megállapodásokból kell összeállnia. Mert minden ellenkező híresztelés ellenére ismét kemény, ha úgy tetszik szűk — ha nem is hét — esztendők következnek. Ám valamennyi egyezkedő fél pontosan tudni fogja, mikor, mit várhat el a másik szociális partnertől. Ezt egyszerűen normális beszélő viszonynak is nevezhetjük, olyan felnőttek közötti párbeszédnek, melyben mindegyik fél rangidősnek számít A szociális paktum megkötése ettől még nem lesz egy sétagalopp, sőt Ugyanis, elsősorban nem előnyöket, hanem terheket kell megosztani az állami költségvetés, a munkáltatók és a lakosság között. Ki enged majd és mennyit, ki engedhet és mennyit? Ez lesz a nagy kérdés. A megállapodások rendszerének ki kell terjednie a bérek, az árak, az adók, a munkahelyi viszonyok kérdéseire, de konszenzusra kell jutni a nagy elosztási rendszerek működtetésében, a szociálpolitikában, a nyugdíjak s az egészségügy világában, sőt az ország válságrégióinak is kell valami közöset mondani. Aztán diagnózist és terápiát kell kidolgozni a foglalkoztatáspolitika egészére, beleértve a munkanélküliség kezelését, s magát a privatizációt is. Az átfogó szociális-gazdasági megállapodás nem lesz fájdalommentes, de az orvosok kinek-kinek megmondják, mi a baja, s mit kell elviselnie a gyógyuláshoz, magyarul, a kölcsönösen vállalt türelem kiszámítható kormány- és parlamenti politikát, társadalmi békességet és gazdasági stabilitást kell, hogy teremjen. Mert csak így van értelme. A szociális partnerek már készülnek: a választásokon győztes szocialista párt (koalíció esetén a szabad demokraták is) kormányalakítás után azonnal hozzá kíván látni a társadalmi szerződés előkészítéséhez; a szakszervezetek többsége ugyancsak programtervekkel készül a tárgyalásokra, míg a munkaadókban szintén megvan a szándék az egyeztetésre. A háromoldalú egyeztetést várhatóan differenciálni is kell majd, az egyes rétegérdekeket képviselő legitim szervezetek kompetenciája szerint. Mindenesetre a szociális paktumra készülők mindegyike ígéri: mindent csak a nyilvánosság legszélesebb körű ellenőrzése mellett! Majd meglátjuk. — Orfi — Pátemoszter Az utolsó 12 hónapban 17,3 százalékos volt az infláció hazánkban, kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor 22,8 százalékot regisztráltak. Áprilisban 1,2 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak márciushoz képest. Az inflációhoz főleg a piaci árak növekedése járult hozzá, de nagyot löktek rajta a helyi hatósági áremelések, mint a víz-, csatorna- és távfűtési díjak. Áprilisban a zöldség-, gyümölcsfélék szezonális áremelkedése miatt az élelmiszerárak valamivel jobban nőttek más termékek árainál. A KSH adatai szerint a létminimum áprilisban a két felnőttből és két, 15 éven aluli gyermekből álló család esetében személyenként 12 ezer 780 forint. % * DÉLVILÁG