Reggeli Délvilág, 1994. június (5. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-01 / 126. szám

Vásárhelyi álláskeresők Banánon, vízen Dél-Afrikába Nem hemzsegtek az emberek a vásárhelyi munkaügyi kiren­deltség irodájában, mikor ott jártunk, a minap. De nem azért, mert nincs munkanélküliség Vásárhelyen, talál magának fi­zetett elfoglaltságot, iroda nél­kül is, bárki — hanem, úgy lát­szik, épp rosszkor jártunk arra. Pár emberrel beszéltünk mind­azonáltal, életútjuk tanulságos, sorsuk figyelemreméltó. — Nyolc szakmám van, utol­jára vagyonvédő voltam egy cég­nél — mondta Olasz Lajos. — De a targoncakezeléshez éppúgy értek, mint, mondjuk, a hidraulikaszereléshez. Ennek el­lenére majd’ egy éve munka nél­kül vagyok. Nem mintha kirúg­tak volna bárhonnan is: fölbom­lott a kft., ahol voltam, így lettem munkanélküli. Ennyi. Végső el­keseredésemben kimegyek Dél- Afrikába, ott vállalok munkát. — Mi kell egy ilyen dél-afri­kai munkavállaláshoz? Lehet, nemsokára megyek én is... — Kérem szépen, kell min­denekelőtt egy meghívás. En­gem egy ottani magyar értel­miségi szervezet hívott meg. Személy szerint pedig ott dol­gozó, volt katonatársam, aki szabadságra tért haza onnét ak­kor. Összefutottunk, elmesél­tem neki, lehetetlen helyzetbe kerültem: van két unokám, egy kiskorú gyermekem, munkám viszont nincs, és esélyem sem nagyon, hogy találok. Meghí­vott, és én, bár mondom, nem örömömben, de úgy határoz­tam, elfogadom a meghívást. — Milyen papírok kellenek a kiutazáshoz? — Példának okáért szakmai önéletrajz két példányban, er­kölcsi bizonyítvány, fényképek is, persze... Ötféle védőoltást kapok, trópusi betegségek ellen. Tősgyökeres vásárhelyi vagyok egyébként, mindig e városban éltem és dolgoztam. — És most helyileg, amúgy Dél-Afrikán belül, hová megy? — Lake Townba. Johannes­burgtól nem messze található, a tengerparttól harminc kilomé­ternyire. Két évre írtam alá a munkavállalási szerződést. Ez mintegy próbaidő, ha megfelel, meghosszabbítom, ha nem, ak­kor nem. De addig is jól kere­sek. Havi három-ötezer roundot ígérnek, egy round, magyar pénzbe átszámítva, harminc fo­rint. Egy kiló banán Dél-Afri­­kában egy round... Elélek én, banánon és vízen ott, ha kell! — Mikor indul? — Amint megvannak a papírjaim, rögtön. Repülővel megyek, az útvonal: Budapest, Kairó, Dar-es-Salaam, Johan­nesburg. Onnét kocsival visz­nek tovább. —­ Közelebbi külföldi munka­­lehetőséget nem talált? — Kérem, az én öcsém kinn él Németországban. Ott már, amint meséli, telített a munka­erőpiac. * Olasz Lajosnak, mint láttuk, számtalan szakmája, számos munkahelye volt már. Nem úgy annak a fiatalembernek (kérte, nevét ne írjuk le), aki kilenc­­venegyben végzett a vásárhe­lyi főiskolán, állattenyésztési üzemmérnök szakon. Arra, hogy a szakmájában elhelyez­kedjen, még halovány reményt sem lát. — Kezdetben, a főiskola el­végzése után, pályakezdői se­gélyen voltam, havi ötezer fo­rint körüli összeget kaptam kéz­hez. Ez járt fél évig — mond­ta. — Aztán másfél esztendeig kertész kft.-nél dolgoztam, fi­zikai segédmunkásként, szó szerint, mint kertész. Közben volt egy balesetem, félévi táp­pénzzel, aztán a postánál sike­rült elhelyezkednem, mint hi­vatali helyettes. — Ez már, jóllehet távol esik tanult szakmájától, megfelelő munkahely lehetett volna. — Igen, de a szerződésem le­járt, és nem hosszabbították meg. Azóta munkanélküli va­gyok, a segélyem már lejárt, jö­vedelempótló támogatást kapok. — Bízzunk abban, ez a hely­zet nem tart örökké, előbb­­utóbb csak álláshoz jut. Milyen munkát végezne szívesen? — Valamilyen szellemi tevé­kenységet. Főiskolai végzett­séggel ennyire lehetetlen ez? * Gyöngyösi Istvánnak is köze van a vásárhelyi főiskolához. Nem mintha ott végzett volna, de ott dolgozott, mint kazánfű­tő-karbantartó és hivatalsegéd. Onnan is küldték el. — Mikor? — Körülbelül két hónapja. Segélyt azóta egyszer kaptam, valamivel több mint tizenhá­romezer forintot. Olasz Lajos: „Elélek én Dél- Afrikában, banánon és vízen” — Milyen munkát vállalna? — Bármit, amihez értek. Ka­zánfűtés, -karbantartás ívlánghe­gesztés... Csak Vásárhelyen, mert itt lakom, családommal együtt, e városban. Feleségem épp gyesen van, négy hónapos kislányommal, őt, mármint a kislányt, Piroská­nak hívják, Zoli fiam harmadikos általános iskolás. Hogyan tudjuk a gyerekek ellátását biztosítani, így, fél keresettel, munkanélküli­segéllyel? Úgy, hogy van egy kis kertem, disznót is tartok. Minden­esetre nagyon-nagyon nehezen — mondta végül Gyöngyösi István. Hozzátéve: most, hogy itt van a nyár, nem is föltételezi, egyha­mar munkára talál. A szakmájá­ban légióként nem.­­ Talán majd ősszel, amikor beindul a fűtési szezon. FARKAS CSABA (Fotó: Miskolczi Róbert) Gyöngyösi István: „Kazánfűtőként legföljebb ősztől kapok munkát” áció, ráció, regisztráció Csakúgy, mint az előző esz­tendőben, várható, hogy júli­usban meglódul a regisztrált munkanélküliek száma. A ma­gyarázat egyszerű: zárnak az oktatási intézmények. Az Or­szágos Munkaügyi Központ szakemberei úgy számolnak, hogy az iskolákból kikerülő mintegy 164 ezer végzős fia­talból az említett hónapban 35- 40 ezren regisztráltatják majd magukat a munkaügyi kiren­deltségeken. Aztán augusztus­­szeptemberben még többen, igaz, nagyjából ugyanennyien munkanélküliek, ki is kerülnek a rendszerből Úgy látszik, az elmúlt pár év propagandája hozza gyü­­mölcsét, ugyanis a munkaügyi központok nem győzték elég­gé hangsúlyozni, hogy a vég­zősök még a vakáció megkez­dése előtt regisztráltassák ma­gukat, mert: egyrészt ettől a pillanattól kezdve keresik szá­mukra az álláslehetőséget; másrészt, esetleges sikertelen munkahelykeresés esetére hadd ketyegjen az óra, hisz há­­rom hónapi nyilvántartás az előfeltétele annak, hogy a pá­lyakezdő segélyt kaphasson; harmadrészt, az átképző-kép­ző tanfolyamok, illetve más tréningek is csak így állnak rendelkezésre. Változatlanul azt tudjuk ta­nácsolni a frissen végzettek­nek, regisztráltassák magukat, hisz jobb félni, mint megijed­ni, meg az ördög sem alszik. Egyébként a pályakezdők, pontosabban, azok, akik kö­zép- vagy felsőfokú oktatási in­tézményekben másfél évnél nem régebben végeztek, hat hónapig tarthatnak igényt a munkanélküli-segélyre. Mely­nek összege a mindenkori mi­nimálbér (jelenleg 10 ezer 500 forint) 75 százaléka. A fiatalkori munkanélküliség veszélyére hívja fel a figyelmet az az adat, mely szerint jelenleg a 25 év alattiak teszik ki az összes állástalan 26 százalékát, szám szerint 159 ezret. D. F. mam II. (Folytatás az I. oldalról) mia törekvéseit, illetve azt, hogy szinte mindenütt emel­kedett az első évfolyamra fel­vehető hallgatók száma. A hi­vatalosan „kibocsátásvezé­relt”, illetve „beiskolázásve­­zérelt”-nek nevezett koncep­ciók közül is az utóbbi látszik teret hódítani, tudni kell azon­ban, hogy csak afféle magyar módra félmegoldás született. A folyamatosan bővített elsős évfolyamok további létszám­­emelésére ugyanis a közeljö­vőben már nemigen lesz le­hetőség (a vágyaknak termé­szetesen az anyagiak szabnak határt), a fokozatos leépítés­hez pedig, mint hallottuk, az oktatói gárda nincs hozzá­szokva, így néha képtelenek is a szükséges szőrösszívűség­­re. Nehezíti a helyzetet, hogy Magyarország még mindig ab­szolút végbizonyítvány-centri­kus, tehát aki két-három évet tanulással töltött az egyetemi padokban, semmivel nem ér többet a munkaerőpiacon, mint az ugyanennyi időt nap­lopásra szánó „kollégája”. S ahogy a „részleges”, a ki­emelkedő tudást sem díjazza még senki: vajh, hol vagyunk még attól a nyugati gyakor­lattól, melyben nemcsak az egyetemeket, hanem az ott ta­nulókat is (tanulmányi ered­mény szerinti) szigorú sorrend­be állítják, s a hierarchiában elfoglalt előkelő helyezés nemcsak biztos munkát, ha­nem anyagiakban konkrétan mérhető előnyöket is jelent?! A „rugalmasabb”, „gyakor­latiasabb”, „életközelibb” is­meretekkel, illetve azok meg­szerzésének lehetőségeivel kapcsolatban felsőoktatásunk nem elzárkózó, ám azt mind­két intézményvezető hangsú­lyozta: az egyetemeken, főis­kolákon értelmiségi képzés fo­lyik, ami jóval több a prakti­kus tudnivalók hosszabb-rövi­­debb idő alatt elsajátítható tár­házánál. S itt érkeztünk el az első olyan ponthoz, ami nemzetkö­zi összehasonlításban is a mi javunkra billenti a mérleget: eléggé köztudomású ugyanis, hogy a célorientáltan képzett amerikai diákok jobbára profi szakemberek, de az amerikai ál­talános műveltség s egyáltalán, a műveltség a legfinomabban szólva is kívánnivalókat hagy maga után... S mi lesz a pálya­­módosításokkal, a lassan nálunk is bizonyosra vehető egy élet alatti 3-4 kény- vagy szükség­­szerű foglalkozásváltással? Nos, bármilyen hihetetlen, ma még egy matematika-fizika szakos tanárnak ugyanúgy öt esztendejébe kerül a mérnöki diploma megszerzése, mintha alapképzettségét a Zeneművé­szeti Főiskolán kapta volna... S olyan nagyon sokszor öt-hat esztendő nem áll rendelkezésre pályamódosításra egy emberöl­tő alatt! Ám az elmozdulás — legalábbis a helyzet lehetetlen­ségének beismerése szintjén — már ez ügyben is megtörtént: a jövőben nagyobb átjárhatóság­ra törekszenek majd az intéz­mények. S hogy az elképzelé­sek nem maradnak, nem ma­radhatnak meg „gondolatkísér­letnek”, arra ezúttal garancia is van. No, nem az ilyen-olyan kormányzati koncepciók és ha­tározatok, annál ridegebb való­ság. A konkurencia, mely sok pénzért és hullámzó színvona­lon, de gyorsan ígér át- és to­vábbképzést, és persze a „leg­főbb bíró”: a munkaerőpiac. VÉCSEY ÁGNES Búcsú perce int 1994. jún. 1., szerda Paktum köttetik Mi fáj, gyere, mesélj Hogy mi lesz holnap, most sem tudjuk. De van remé­nyünk megint, hogy tán jobb lesz. Olyan ez a választás, mint a szerencsejáték, csak éppen négyévente van húzás. A többség játszik, hála, nép­szerű lett, lehetett nálunk is a demokrácia. Politológiai, szo­ciológiai mélyrepülések he­lyett, koncentráljunk most egy, a négy évvel ezelőtti rendszert változtató zajban hang és visszhang nélkül maradt, most azonban az egyik leghangsúlyosabb poli­tikai-társadalmi alapvetésre, az úgynevezett szociális-gaz­dasági paktumra, melynek megkötése nélkül igencsak kockázatos lenne nekimenni a következő négy esztendő­nek. A munka világának sze­replői nagyon is tisztában vannak ezzel. Azaz sem a kor­mányra kerülő párt(ok), sem a munkavállalók, sem a mun­kaadók szervezetei nem akar­nak egymás szándékának, fel­tételeinek és vállalásainak is­merete, egyeztetése, illetve rögzítése nélkül politikai-gaz­dasági akciókba kezdeni. Egy ilyen társadalmi szerző­désnek nagyjából azonos súlyú fela­jánlásokból, gesztusokból, konkrét megállapodásokból kell összeállnia. Mert minden ellenkező híresztelés ellenére ismét kemény, ha úgy tetszik szűk — ha nem is hét — esz­tendők következnek. Ám va­lamennyi egyezkedő fél pon­tosan tudni fogja, mikor, mit várhat el a másik szociális partnertől. Ezt egyszerűen normális beszélő viszonynak is nevezhetjük, olyan felnőt­tek közötti párbeszédnek, melyben mindegyik fél rang­idősnek számít A szociális paktum megkö­tése ettől még nem lesz egy sétagalopp, sőt Ugyanis, el­sősorban nem előnyöket, ha­nem terheket kell megosztani az állami költségvetés, a mun­káltatók és a lakosság között. Ki enged majd és mennyit, ki engedhet és mennyit? Ez lesz a nagy kérdés. A megál­lapodások rendszerének ki kell terjednie a bérek, az árak, az adók, a munkahelyi viszonyok kérdéseire, de kon­szenzusra kell jutni a nagy elosztási rendszerek működ­tetésében, a szociálpolitiká­ban, a nyugdíjak s az egész­ségügy világában, sőt az or­szág válságrégióinak is kell valami közöset mondani. Az­tán diagnózist és terápiát kell kidolgozni a foglalkoztatáspo­litika egészére, beleértve a munkanélküliség kezelését, s magát a privatizációt is. Az átfogó szociális-gazda­sági megállapodás nem lesz fájdalommentes, de az orvo­sok kinek-kinek megmond­ják, mi a baja, s mit kell elvi­selnie a gyógyuláshoz, ma­gyarul, a kölcsönösen vállalt türelem kiszámítható kor­mány- és parlamenti politi­kát, társadalmi békességet és gazdasági stabilitást kell, hogy teremjen. Mert csak így van értelme. A szociális part­nerek már készülnek: a vá­lasztásokon győztes szocialis­ta párt (koalíció esetén a sza­bad demokraták is) kor­mányalakítás után azonnal hozzá kíván látni a társadal­mi szerződés előkészítéséhez; a szakszervezetek többsége ugyancsak programtervekkel készül a tárgyalásokra, míg a munkaadókban szintén megvan a szándék az egyez­tetésre. A háromoldalú egyez­tetést várhatóan differenciál­ni is kell majd, az egyes ré­tegérdekeket képviselő legi­tim szervezetek kompetenci­ája szerint. Mindenesetre a szociális paktumra készülők mindegyike ígéri: mindent csak a nyilvánosság legszé­lesebb körű ellenőrzése mel­lett! Majd meglátjuk. — Orfi — Pátemoszter Az utolsó 12 hónapban 17,3 százalékos volt az infláció ha­zánkban, kevesebb, mint egy év­vel korábban, amikor 22,8 szá­zalékot regisztráltak. Áprilisban 1,2 százalékkal növekedtek a fo­gyasztói árak márciushoz képest. Az inflációhoz főleg a piaci árak növekedése járult hozzá, de nagyot löktek rajta a helyi ható­sági áremelések, mint a víz-, csatorna- és távfűtési díjak. Áp­rilisban a zöldség-, gyümölcs­­félék szezonális áremelkedése miatt az élelmiszerárak valami­vel jobban nőttek más termékek árainál. A KSH adatai szerint a létmi­nimum áprilisban a két felnőtt­ből és két, 15 éven aluli gyer­mekből álló család esetében sze­mélyenként 12 ezer 780 forint. % * DÉLVILÁG

Next