Reggeli Délvilág, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-01 / 178. szám
Jön a Miss Saigon Szombaton nagy közönségsikerrel búcsúzott Verdi Otellója az idei szabadtéri évadtól. Nincs megállás: vasárnap este az újszegedi szabadtérin lépett föl Joe Murányival a Molnár Dixieland meg Nagy Bandó András (a tévé is adott belőle), miközben a Dóm téren javában bontották a díszleteket. Mától Saigon látképe költözik a Fogadalmi templom elé. Kezdődnek C. M. Schönberg világhírű musicaljének próbái Kerényi Miklós Gábor rendező irányításával. A magyarországi bemutató Szegeden augusztus 12-én lesz. ___________________________________________________________ Tenoristák mezzonövendéke 7 Erdélyi Erzsébet immár a harmadik produkcióban énekelte az Otelló Emíliáját. A szegedi bemutatón először, majd Monte-Carlóban, ahol a kórusban vendégeskedett két évadban, most pedig a Dóm téren. Először Juhász József, majd Giuseppe Giacomini volt Otelló, itt pedig Gianfranco Cecchele. A monte-carlói produkcióval Athénba is mennek, ahol Vlagyimir Adanov lesz a címszereplő. Ősszel a szegedi társulatnál is nagy feladat vár rá: Bizet Carmenjének címszerepe. Ezt énekelte már egyszer pályája elején Oberfrank Géza irányítása alatt, de akkor, mint mondja, még nem volt elég érett rá. Most szeretné sokkal jobban megcsinálni. — Kint, Monte-Carlóban találkoztam egy nagyon jó tanárral, úgy hívják Armando Matén. Hőstenor volt az öregúr, Franco Corelliékkel tanult együtt, s a régi olasz iskolát tanítja. Szeretnék tovább tanulni vele. Elkezdtünk dolgozni, és nagyon jó volt. Sokat fejlődtem. — Ez már a tavalyi Trubadúrban is hallatszott. — Igen, de még szeretném tovább vinni. A mester is azt mondta, hogy még folytatni kellene. Kint egy Cosi fan tuttekeresztmetszetben Dorabellát énekeltem egy kis színházban. A darab ment a nagyszínházban is, de ott más énekelte a szerepet. Viszont amikor az igazgató meghallott, azt mondta, sajnálja, hogy nem gondolt rám. — Dorabella régebben túl magas lett volna az Ön hangjának... — Ez a technika kérdése. Úgy érzem, nagyon sokat tanultam. Régen valóban problémáim voltak a magasságokkal. Most már kevésbé vannak... (Kopogás az öltöző ajtaján, Vámos László rendező lép be: „Szabad? Nagyon jó volt Erzsike!" Jaj, bocsánat, mondja, amikor meglátja a magnót, de biztosítjuk, hogy nem zavar. Mégis sietve távozik.) — Az én gátjaim abból fakadtak, hogy az idegességtől bemerevedett a torkom. Most már tudom, hogyan kell ellazulnom — folytatja Erdélyi, miközben a szomszéd öltözőből áthallatszik Tokody Ilona skálázása. — Az Ön pályáját végigkísérik a tenor tanárok. A Zeneakadémián Simándy József növendéke volt, tanult aztán Dániel Munoztól, most pedig Signor Mátén... — Igen, ez érdekes véletlen. Persze azért szeretnék egyszer egy jó mezzo tanárt is, de azért az alapokat tőlük is meg lehet tanulni. (marok) Erdélyi Erzsébet Nyár, nyári egyetem, értelmiségiek — milyen könnyen összekapcsolható fogalmak. De a valóságban? Mit mondjak, a szegedi JATE Dugonics téri aulájában ritkán volt telt ház. Nem elmarasztalás ez, csak úgy elgondolom, vajon hány szellemi embernek lett volna meg az idei elméleti továbbképzése, ha végigül néhány délelőttöt a teremben? Ingyen, természetesen. Hogy kell-e manapság ilyen továbbképzésféle? Bízvást állítom, pedig nem először veszek részt ilyen rendezvényen. Hány betűvető, hány tanerő írja-mondja a nagyvilágba szövegét — igen poros díszletek közül! Tanulni nem szégyen, legföljebb nem használod azonnal a megszerzetteket. Megkérdeztem néhány hallgatót, miért jöttek ide és mivel távoznak? Kruzslicz Pál művelődésiközpont-igazgató, Szentesről. — Szinte egy-két év kivételével itt voltam minden nyáron. Egykor Szegeden jártam középiskolába, és azóta így nyaranta visszajárok nosztalgiázni. Meg föltölteni az akkumulátoraimat. Mert erre a föltöltődésre nagy szükség van, s itt lehetőség is. Szeretek nálam okosabb embereket hallgatni. Nyár van, süt a nap, hideg a sör, és ilyenkor egy kicsit bepillanthatunk hazánk szellemi vérkeringésébe. Nem utolsó szempont egyik sem. Hankiss, Bihari, Köpeczi számomra nagy élményt jelentett az elmúlt évtizedben, és ma is. Na persze igazad van, közben jórészt minden megváltozott, csak én nem!? Érdekes különben, mennyire sokfélék lettünk, mennyire sokféleképpen értjük a hallottakat! Ez az idei nyári egyetem különben klasszikusnak mondható. Csép Sándor Kolozsvárról, az ottani RTV magyar adásainak főszerkesztője. — Meghívtak, örömmel jöttem. Legjobban arra figyeltem, mit mond az új kormány felelőse a határon kívül élő magyarokról? Remélem nem lesz kisebb a törődésük velünk sem szellemileg, sem anyagilag. Amit fontosnak tartok, s el is mondtam már: a magyar elektronikus sajtó jusson át szervezettebben, körültekintőbben a határon. Ez a rádió esetében megvalósult már, de a tv még adósunk ebben. Most itt találkoztam tv-vezetővel, aki ígéretet tett a helyzet javítására. Ha a bukaresti vezetéssel megegyeznének a pestiek, annak ránk is jó hatása lenne... Máthé Éva, aki utóbb megállít s kéri, írjam meg: végre talált egy helyet a magyar szellemi életben s éppen itt Szegeden, ahol otthon érezte magát. Egyébként Marosvásárhelyen újságíró és rádiós. Negyedszerre van itt, meghívásra, örömmel. Nagyon érdekes számára a politikai újságírás megismerése tartalmi s stilisztikai szempontokból egyaránt. Szeretné megérteni, mi történik nálunk 94-ben? Eljött, s leginkább arra volt kíváncsi, a szocialista győzelem után mennyire támogatják az új kormánytól az erdélyieket? Aggodalmaskodtak otthon sokat emiatt. Kicsit egysíkú volt most az előadói lista, mind szocialista. Úgy érzi az ember, hogy hiányzott a politikai ellenfél, a másként gondolkodó, legalábbis az Erdélyből jött újságíró szemével tekintve. És megint csak visszakerülve az alapkérdéshez: megijesztette az erdélyieket a leszűkített magyarságfelfogás, a 15 millió helyetti 10 és fél milliós létszám. Tabajdi Csaba államtitkár előadását kiegyensúlyozottnak tartják az erdélyiek, ezért is bizakodnak. Dankó Béla szintén Marosvásárhelyről, az egyik ottani körzet RMDSZ-elnöke, aki, mint mondja, totális futballt játszik pártja érdekében, amilyen feladattal megbízzák, azt tehetsége szerint ellátja. A hasonlatnál maradva, a sport-szerelem-politika területei összehasonlíthatóak, mert egyaránt teljes erőbedobással folytatott küzdelmet kívánnak. Nincsenek politikai ambíciói, viszont minden erejével azon van, hogy segítse a kisebbségi sors könnyítését, előrelendítését. Az értelmiség a társadalom lelkiismerete, akik elindítják a társadalmi mozgásokat, akik, ha náluk jobbak jönnek, helyesebben, ha megjönnek a profi politikusok, akkor átadják nekik a helyüket, hát ezek az értelmiségiek. Mi akik most értelmiségiek itt vagyunk, mi politikát is tanulunk, aminek később még hasznát vehetjük, mert gyarapszunk általa. Egyébiránt Dankó Béla is megtiszteltetésnek veszi, hogy itt lehet, Szegeden, a nyári egyetemen. Besenyi Sándor zárszava szinte ráfelel ezekre a gondolatokra, amikor arról beszél, hogy az egyhetes párbeszéd nyomán színesebbek lettek a Kárpát-medence magyarságképének politikai kontúrjai, világosabb a rajzolata. Egyben az is megmutatkozott, hogy igenis nagy különbségek vannak a különböző országokban, különböző tájakon élő magyar nemzetiségiek között politikai nézetekben, kulturális hagyományokban, szokásokban. (tráser) Így látták a nyári egyetemen Sajtó a határon Csökkentett létszámban vettek részt az Otello szereplői péntek este a hagyományos operagálán. Tokody Ilona és Gianfranco Cecchele ugyanis úgy ítélte meg, hogy a két előadás közötti estén nem tud vállalni nyilvános föllépést. Ezért aztán Nikolényi István igazgató — aki hagyományosan műsorvezetője is a nyári gálának — azzal kezdte, hogy aki csalódottnak érzi magát, az a végén átvehet egy Cechhele-kazettát, avagy itteni jegyét a szombati Otellóra cserélheti. Hogy hányan éltek a lehetőséggel, nem tudom, de azt igen, hogy idén nem telt meg a Tisza Szálló koncertterme. Valamint az is bizonyos, hogy a hangverseny végén nagy tolongás volt a tenorista kazettájáért. Bár gyanítom, nem annyira a „kárpótlásra jogosultak” álltak oda, hanem a valódi nézők szerettek volna venni belőle. Nem tudom, kik mentek el, vagy maradtak otthon, de az ott lévő közönség kivételesen hálás volt. Minden művészt nagy szeretettel fogadott, s olykor a gyengébb teljesítmény is óriási tapsot kapott. Persze azért hallhattunk jónéhány kiemelkedően szép áriát, dalt is. Wendler Attila egyenletes tónusban énekelte a Carmen Virágáriáját. Erdélyi Erzsébet magabiztosan győzte le egy Cilea-ária technikai nehézségeit, majd szép Sequidillát énekelt. Biztató jelek az őszi Carmenbemutató előtt, tekintve, hogy mindketten érintettek. Nagy sikert aratott Berkes János, aki Nemorino szomorú románcát énekelte a Szerelmi bájitalból, majd a Non ti scordar di me kezdetű De Curtis-dalt. Nem mindennap hallani ilyen szépszínű, olvadó tenorhangot! Ritka képességeiért Berkes egy ráadással „fizetett”: a De Curtisdalt még egyszer el kellett énekelni a közönség ovációja közepette. No és persze mindenekelőtt ott volt új fölfedezettünk, Szilágyi Károly, akinek baritonja a zárt teremben még bársonyosabban, gömbölyűbben, színgazdagabban zengette — ezúttal az Andrea Chenier nagy Geraldmonológjának dallamíveit. Becsületére legyen mondva: ő vállalta a koncertet a két előadás között, noha Jágó szerepe legalább olyan nehéz és hosszú, mint Otellóé. A ráadás az ő teljesítményének is kijárt volna, ám hogy nem kockáztatta meg, az teljesen érthető. Ha már fölfedeztünk egy ilyen nagyszerű magyar énekest, vajh, miért nem jutott még eszébe senkinek, hogy önálló estre hívja meg Szegedre? Gyimesi Kálmán a hatvanon túl is kivételes erővel és biztonsággal fújja a Figaró-belépő magas git, a Traviata slágerszerű Germont-áriáját azonban ezúttal inkább a megtörtség, mint a szép dallamvonalak jellemezték. Szakály Péter rossz hangi állapotban énekelte Fiescót a Simon Boccanegrából, valamint a Rágalomáriát a Sevillaiból. Utóbbi jobban sikerült, hisz ez a szám több lehetőséget ad az énekesnek a karakterek ábrázolására, ami ilyen állapotban mindig könnyebbséget jelent. A másik fiatal basszusnak, Király Miklósnak van két vitathatatlan erénye: jó a magassága, és nagy a hangereje. Ezen túl azonban a negatívumok dominálnak: a hang itt, a zárt térben is fénytelen, az énekes intonációja bizonytalan. Leporello Regiszteráriájában ráadásul olyan kitörésekre ragadtatta magát, amelyek nehezen illenek a Mozart-muzsikához. Volt egy meglepetés: Moldován Stefánia is eljött a koncertre. A szegedi opera és a szabadtéri egykori csillaga régi, sikeres Puccini-szerepeiből villantott föl néhány pillanatot: a Manón Ékszeráriáját és Tosca imáját adta elő, valamint Lauretta kis áriáját a Gianni Schicchiből, melyet színpadon sohasem énekelt. Az állandóságot Patkó József, az Operaház vezető korrepetitora képviselte a programban, aki immár hatodik nyáron kíséri a nyári operagálát — hajlékonyan, finom kézzel. Hallottunk már erősebb gárdát is a korábbi években, ám Szegeden olyan ritka az operakoncert, hogy mindig örülünk neki. MAROK TAMÁS Gála, Stefivel Tömjénfüst, mérgezett ostya, vérengzés, halál: Pokoli Pompa. Gheldcrode darabjának bemutatójára a Nyári Szünet Színházban került sor. A szerző veretes színdarabok örök témáját eleveníti fel: egyház, hit, hierarchia, bűn és erény. A mondanivaló nem új, a témához való közelítés, a mikéntek, annál inkább. Leplezetlenül szól a püspöki rezidencián kényszerűségből összezárt emberek személyes vitáján keresztül a kiszolgáltatottságról, tabuk imádatáról, hamis bálványok népbutító felmagasztalásáról, egy roskadozó egyházi rendszer őrjöngő haláltáncáról. Bár sok minden a középkort idézi, mégis aktuális itt minden. Keressük, kutatjuk a vallás, hit fennmaradásának dilemmáit. Nem könnyű téma, s a rendezés, a színészek nem is könnyed nyáresti szórakozást ígérnek. Ennek ellenére minden néző megtalálja számítását. Szemán Béla, a darab színpadra állítója gondoskodik róla, hogy a mű „fogyasztható” legyen. Biztos kézzel, felelősen nyúl a darabhoz. Pontosan hámozza ki a mondanivalóból az egyetemes igazságokat. Saját bevallása szerint rendezői koncepciójának lényege a halott feléledésének pillanatában valósul meg. Ez az est leghatásosabb része: kigyúl a kék fény, összecsap bűn és erény. Az általában pergő párbeszédet egy hosszabb monológ övezi. A segédpüspök, Miske László emlékezik a holt(nak hitt) egyházfőre, s feléled a középkor: éhség, téboly, pestis. Az egyébként átélt jelenetbe talán kevesebb színészi pátoszt, teatralitást kellett volna vinni, bár a kép ennek ellenére hatásos. Színészeinknek nem volt könnyű feladata. Müller Júlia másfél órán át tömjénfüstbe, nehéz leplekbe burkolózva várt öt-hat mondatos szerepére, melyet pontosan helyén lévő hanggal, különös orgánumon adott elő, jól illeszkedve a darab egész hangulatába. A rendezés kuriózumról is gondoskodott. Prózai darabról lévén szó, mindenki meglepődött, mikor operaénekes, sőt balett-táncos lépett elénk. Kővári Csaba basszista, a szent ereklye őrzőjét játszva alaposan kiaknázta mély hangjait. Ugyancsak nagy tetszést aratott Kozma Attila táncos produkciója, s taps fogadta Janik László, Jakab Tamás ötleteit. Díszlet, jelmez, világosítás, smink? Minden a darabot szolgálta. Jó ötletnek bizonyult a színpad jobb oldalán végigfuttatott szürkésfehér lepel. Természetesen, otthonosan lehet játszani ebben a közegben. „Gyere szépen meghalni!” és a püspök halálba dől. A színpad sárgás gyertyafényben úszó sötét hangulata jól idézi a poklot, a halált. Voltunk, akik kétellyel fogadtuk a zenét. Szintetizátor, földöntúli hangzás. Hogy tükrözi ez a középkort? Talán meglepődünk, ám ha a darab sokrétű dimenzióit, örök érvényét vesszük figyelembe, ez is érthető: „Vidd magaddal könnyeidet a túlvilágra!” Véneranda utolsó mondata sokáig ott cseng a nézők fülében. PETRUSÁN LÍVIA Nyári Szünet: finálé Pokoli Pompa 1994. aug. 1., hétfő DÉLVILÁG % 1 .