Reggeli Délvilág, 1994. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-01 / 204. szám

A­lig mozdult nyílt vizekre a kormányhajó, máris szem­be kell néznünk a koalíciós megállapodás negyedik, a társadalom és kultúra című részének közoktatási irányzatá­val. Ez így szól: „A koalíciós kormány garantálja az állami önkormányzati oktatás világnézeti semlegességét” Ez meg­valósíthatatlan! Ugyanis olyan pedagógusokat és könyveket tételez föl, akik (amik) világnézetileg semlegesek, vagy­ szem­léletüket gondosan eltitkolják. Ha — talán — kevesen is­ mékek a kormányhajón vannak, ilyeneknek nem volna szabad oktatniok. Miért? Mert egy „világnézetileg semleges” ifjúságtól milyen célok megva­lósítását várhatja a nemzet? Például a történelem száraz ese­ménytörténet legyen? Hol a hazaszeretet magyarságtudat társadalmi erkölcs, önkritika, kritika? Idézzük tovább: „Az állami önkormányzati iskola nem illeszthet nevelési prog­ramjába olyan foglalkozást (tanórát), amely egyik-másik vi­lágnézet igazságtartalma mellett foglal állást.” Mit jelentsen ez? Ne értékelhesse például az ifjúság, hogy az emberies, vagy emberietlen világnézet szolgálja-e inkább az emberiség érdekét? Ebből a tilalomból az is következik, hogy egyetlen párt tagja sem taníthat világnézeti tantárgyat (történelem, magyar irodalom, filozófia, világnézetünk alapjai stb.). Ugyan­is nem tételezhető­ fel, hogy a párttag pedagógus nem érvé­nyesíti saját világnézetét a tanórán. Ha ezt tenné, a diákság azonnal érzékelné, hogy nem azonosul azzal, amit tanít, és nem hinnének neki. Semleges oktatáspolitika nincs, esetleg ilyennek imitál­ható. Következésképp tömegembert nevel, akinek nincs dön­téskészsége. Világnézeti tájékozottság híján így a különböző hatalmi áramlatok uszályába terelhető, sőt szembeállítható akár a szüleivel, testvéreivel is. A kultúrvilág — a jóléti álla­mok —, de más népek is 5-600 éves erkölcs alapján taníta­­nak-élnek: tiszteld szüleidet, ne ölj, ne lopj, hamis tanúságot ne szólj, szeresd embertársadat. Semleges oktatás mellett mindez nincs, ezek nélkül pedig nincs nemzet! I­e lesz követ­kezmény: kisebbség lehetünk saját hazánkban azon népek­kel szemben, akik szinte harsogják nemzeti tudatukat, akik­nek eltűrjük, hogy „semleges”, hallgatag magyarságtudatunk mellett is nacionalistának becézzenek bennünket. Másik léli kormányhajónkon az alapszerződések ügye. Két siralmas alapszerződésünk van: az 1920. évi trianoni és az 1947. évi párizsi szerződés. Kizárólag ezek lejárta után jöhet szóba újabb szerződés. Szlovákia máris megsértette a bősi Duna-eltereléssel az 1947-es békeszerződést, mert hosszan és mélyen megsértette határunkat így Szlovákia ténykedése a fenti szerződésen kívüli károkozás legsúlyo­sabb tényállását valósította meg. A nemzetközi jogban nincs jogutódlás, így Csehszlovákia szétválásával nem köt bennün­ket az 1977-es nemzetrontó szerződés sem. Ez ma már ér­vénytelen. Hol van ilyen szlovák jogtiprás mellett esélye „alap­­szerződésnek”? Kormányunknak a Biztonsági Tanácshoz kell fordulnia alapszerződés-kötési tárgyalások helyett. Ugyanez a helyzet Kárpátalja esetében, ahol feléledt visszacsatolási jogunk éppen a cseh és szlovák igénybejelentés hiányában. Másrészt Ukrajna nem szerződő fél az 1947-es párizsi béke­kötésben, egyidejűleg, nem jogutódja a Szovjetuniónak — nemzetközi jogilag. Miért volt hát szinte önkéntes lemondás kormányunk részéről? Ilyen fékek hogyan jöhettek létre országgyűlési képvise­lőink tiltakozása nélkül? Azok nevezik magukat profi politi­kusoknak, akik hallgatva nézik a nemzet öncsonkítását, sőt megszavazták. Kossuth parlamentjében csak visszahívható honatyák lehettek, így nem lehetnének ígéretszegő képvise­lők, így­ tovább süllyed hajónk. SZALAI LUKÁCS DR. Hódmezővásárhely S­zeretnék az újságon keresz­tül feltenni egy kérdést a hód­mezővásárhelyi kenyérgyár illeté­keseinek, mivel nagyon kíváncsi lennék, de magam sajnos nem tu­dom rá a választ Kérdésem tehát a következő. A kenyérgyárban mi­ért nem lehet mindig az olcsóbb árfekvésű, és szerintünk finomabb fehér kenyeret kapni, mikor ott van a „gyára”. Talán azért, mert ez a legolcsóbb? Sokszor naponta há­rom-négy alkalommal is el kell menni, mire hozzájutunk. És ak­kor még az ára! Egy nagy család­nak például hét végére 3 -4 darab kétlollós fehér kenyeret kell meg­venni. Ha utánaszámolunk még az olcsóbból sem kevés pénz, hátha még csak a drágábbat kapjuk? És ez még csak a kenyér. Jó volna, ha az illetékesek odafigyelnének, hogy legalább a kétkilós fehér kenyérből álljon mindig elegendő készlet a vásárlók rendelkezésére. Ezenkívül van még egy másik kérdésem. A Makai úti és a Síp utcai Mucsi-féle boltba miért kell Békéscsabáról szállítani a kenye­ret, amikor majdhogynem a szom­szédban van a gyára. Azért, hogy többet tudjanak a vevőre átháríta­ni? ,Jó lenne, ha választ kapnék ezekre a kérdésekre. R.J. Vásárhely (Pontos név és cím a szerkesztőségben) Mindennapi kenyerünk postabontás Rovatszerkesztő: Réz Mária Hagyományőrzők A szegedi Talent­ Center­­ben plakát hirdeti, hogy ezen a helyen ütött ta­nyát a fiatalokból álló szö­vő-, fonalfestő- és hímzőtá­bor. A táborvezetők: Fonád Zoltán, Molnár Katalin és Váczi Gáborné Emi néni el­mondták nekünk, fő céljuk, hogy megismertessenek bennünket a szövés, a ter­mészetes növényekkel törté­nő fonalfestés és a vásárhe­lyi párnák hímzésének tudo­mányával. Az első napon a HÓDME­­ZŐ támogatásával utaztunk Hódmezővásárhelyre és vissza Szegedre, köszönet érte. A Tornyai János Mú­zeumban megtekintettük Nagy Vera néprajzos veze­tésével az állandó kiállítást, különös tekintettel a múze­um hímzésgyűjteményére. Meglátogattuk a Háziipari Szövetkezet által készített párna- és kerámiagyűjte­­ménnyel rendelkező tájházat is. Hosszú séta után a Jernei cukrászda finom fagylaltját és süteményét élveztük. A táborhelyre visszatérve munkához láttunk, gyapjúfo­nalat festettünk, tarisznyá­kat, szőnyegeket szőttünk, és megpróbáltuk ellesni az ősi hímzéstechnikát. A vá­sárhelyi hímzés öltései erő­sen különböznek a többi né­pi hímzéstől, az úri hímzés­hez hasonlóak. Ennek a 150- 200 éves hagyománynak nem szabad kihalnia, ne­künk fiataloknak kell meg­őrizni és megtanulni. Az oldott hangulat, és a jó táborozás a hódmezővásár­helyi önkormányzat és a Posta Bank szegedi fiókja anyagi támogatásának is kö­szönhető. KOVÁCS JUDIT a vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium IV. o. tanulója. A­z egyszerű emberke, aki saját jelleménél fogva hozzászokott az igazmondáshoz, becsületességhez, mások tiszte­letben tartásához, netán még van benne némi nemzeti öntudat is, mostanában bizony néha cifra dolgokon ámulhat és bámulhat. Ilyen jelenségeket szolgáltatnak az újságok, a tv és a rádió. Először nézzünk szét a Reg­geli (lila) Délvilágban. A Repül a hólabda címmel nagyobb üze­mek vezetőit szólaltatják meg. A múlt hetekben a Pick szalámi­gyár vezérigazgatóján volt a sor. El is mondta ő, hogy micsoda jól megy a cégnek. Mennyi nye­reségük van és lesz. Micsoda csudálatos áruházakat nyitnak sokfelé. Csak egyet nem mon­dott el. Hogy ezt mind hány kis- és nagytermelő verejtékén, vesz­teségén érték el. Tavalyelőtt is, amikor negyvennéhány forintért vették meg a megszorult terme­lők hízóját, dupla nyereséget pro­dukáltak. Az államtól kiharcol­ták a raktározási támogatást, a termelőtől meg félig ingyen vet­ték meg az árut. Sovány vigasz, hogy mindegyik húsipari cég úgy csinálta. Hány termelő az­óta is ököllel törölgeti a szemét, mert teljes anyagi csődbe ment. Amikor a tisztelt vezetők haza­vitték a szép fizetés mellett a pré­miumot is, legalább álmukban nem hallották a kisparasztok sí­rását? Sokszor mondják, nehéz helyzetben van a húsipar is. Majd ha annak vezetői is úgy járnak, mint a termelők, hogy például egy évig nem kapnak fi­zetést, akkor elhisszük nehéz helyzetüket. Arról sem szólt a vezérigazgató úr, ha már olyan csudás áruházakat tudnak csinál­tatni, akkor a vásárhelyi vágóhi­dat miért nem teszik üzemképes­sé? Annak idején a várostól ál­lamosítással elrabolták, úgy lett végül a megyei cégé. Az illető vezérigazgató úr ígérte, hogy üzemeltetik. Mit tettek ezzel szemben? Korszerűtlenségre hi­vatkozva bezárták. Abban iga­zuk van, hogy lerombolódott. De ugyan ki használta negyven éven át? Kinek bűne, hogy azóta csak a hasznát vitték el Vásárhelyről? Talán az elbocsátott munkáso­ké? Azokat is kérdezzék már meg, ne csak a vezérigazgató­kat. Kilencvenegyben, amikor a város kérte volna vissza, miért nem adta a vezérigazgató úr? Tudjuk, világmárkát itt már nem lehet készíteni, de a helyi ellátást segítette volna. A cikk­ben lelkendezett még a vezér­­igazgató úr arról is, mennyi min­denkit, mennyivel szponzorál­nak. Szép a segítség, főleg könnyű adni a közösből, de ta­lán illőbb volna először azokat, — vagyis a termelőket — (akik után élnek) tisztességesen meg­fizetni, aztán ajándékozni. Ez ügyben a makói kolbászgyár igazgatója is tett nemrég egy meghökkentő kijelentést. Nagy bűne a leköszönt kormánynak, hogy néhány év alatt lefogyott az állatállomány. Teljesen egyet­értek vele. Abban bűnösek, hogy a piacgazdaság jelszava alatt sza­bad kezet adtak a jelzett veze­tőknek, akik ugye nem is mos­tanában kerültek helyükre. No, de nemcsak gazdasági ügyben lehet ám álmélkodni. Ha úgy nézzük, kulturális témát em­lítenék, bár szerintem annak a kultúrához semmi köze nem volt. Egy tv-beli kabaréműsor­ról szólnék. Arról, amikor a ma­gyar nóta és népdal kedvelőit a szerep írója és előadója olyan­nak állította be, akiknek feltét­len dililappal kellene rendelkez­niük. De ez még nem minden, mert akkor még csak ízlés alap­ján szortírozta, illetve majmolta az állampolgárokat. Szoros foly­tatása volt a műsornak, amikor mindenkit megalázott, akinek la­kóhelyéül nem Budapest van be­jegyezve. Azokat az embereket, akik verejtékezve, mint az előbb írtam, sokszor ingyen munkával minden nap asztalukra teszik az étket nekik és hozzájuk hason­lóknak is. Olyanoknak is, akik­nek a tiszteletről, az intelligen­ciáról halvány sejtelmük sincs. Hogy egy humorista mindent összeír, az érthető. De, hogy egy felelős szerkesztő képre enged egy kultúrmocskot, az más kér­dés. No, de van a tv-vel más gond is. A közelmúltban a déli hír­adónak eltűnt a képszignálja. Mit is mutatott az? Egyszer azt, hogy van földmívelő, aki mindenkinek az étket előteremti, akármennyi ármánykodást követtek el ellene régebben is, most is. Épp azon személyen keresztül mutatta be, hogy a magyar embernek (már amelyiknek) van hite, ami ezer esztendőn keresztül megtartotta magyarságában. Úgy látszik, igen nagy bűn lett megint, ha va­laki hitvalló magyarnak tartja magát. Ugye, egyéb gond nincs is ma hazánkban, mint az ilyes­mire figyelni, az ilyen jelensé­geket megtorolni, lesöpörni a nyilvánosságról. Ha csak ezt a két tv-beli jelenséget vesszük is figyelembe, mindjárt érthetővé válik, miért kellett olyan viharos gyorsasággal a vezetőket lecse­rélni. No, de meteorológiai és föld­művelésügyi szakembereink is ámulatba ejtették a tisztelt tv-né­­zőket a közelmúltban. Már aki le nem ütötte a készüléket, jobb esetben nem kapcsolta ki annyi butaság és rosszindulat láttán. Ugyanis a földművelésügyi ál­lamtitkár úr még csak elismerte, hogy imitt-amott lehet hogy van aszály, de ha véletlenül ilyen cí­men támogatást adnának a ter­melőknek, nagyon vigyázni kell ám rájuk, nehogy valamelyik huncut paraszt jogtalanul jusson egy kis pénzhez. Hát bizony — ezt már én mondom —, a sok milliókat és milliárdokat csalók elől még elvinnék a kis pénzt. No, de minderre rátromfolt a Meteorológiai Intézet igazgató­ja saját maga. Szerinte az aszály­nak semmi nyoma. Hogy valaki badarságokat mond olyan ügy­ben, amihez nem ért, az érthető. De amiről neki kellene elsősor­ban tudni, az így mellékalapul­jon a cimbalomnak, ezt már iga­zán csak tátott szájjal tudjuk bá­mulni. Legalább egyszer jönne le az Alföldre, és persze néhány méter erejéig lépne ki a sok mil­liós állami kocsiból. Nem is sorolom tovább ámul­­ni való dolgainkat (bár még van sok), mert ennyi írás láttán a ked­ves olvasó is csak bámulni fog. SZENTI ANDRÁS Hmv.­hely Csak ámulunk és bámulunk Ejnye, ejnye I­smerősöm egy váratlan kiadás miatt erőn felül költekezett Úgy döntött, hogy az OTP-hez fordul, akkor legalább senki sem vetheti szemére a kölcsönpénzt Elment a vásárhelyi OTP-hez, vitte a kereseti igazolást, kitöltötte a kölcsönigénylő lapot és érdeklődött Azt mondták nincs akadálya a személyi kölcsön felvételének, csak még egy kezest hozzon magával. Ismerősöm elintézte a kerteket és újra bement az OTP-hez. Akkor a tisztviselőnő elküldte, mert bizonyítani kell, hogy volt már katona. Az ügyfél a maradék pénzéből átutazott Szegedre a kiégő parancsnokságra, és meghozta az igazolást Másnap ismét ment az OTP- hez, de most már mint kezes, én is vele mentem. A hivatalnok fölényes mozdulatokkal kereste vissza a kölcsönigénylő lapot a kiegészítő adatok beírására. Azután arról faggatta, miért költözik ilyen gyakran egyik helyről a másikra. A kétcsaládos fiatalember azt mormogta, hogy nincs saját lakása, és bizonygatni próbálta, hogy becsületes, nézzenek utána, neki már volt adóssága, és azt becsülettel visszafizette. Az ügyintéző kijelentette, hogy ezt a kölcsönt most nem tudják kifi­zetni, mert meg kell győződni róla, hogy van-e tartozása az előző lakhe­lyén. A fiatalember lelkesen szólt, hogy még ma átmegy Tótkomlósra, és meghozza az igazolást —Az úgy nem megy — szólt az ügyintéző —■, azt mi elintézzük. — De hát nekem nincsen pénzem, azért jöttem ide. Most mit csinál­jak ?— kérdezte segélykérőn a hitelt kérő. — Nézzen be egy hét múlva — mondta az ügyintéző, jelezvén, hogy ő ezzel lezárta az ügyet és már fordult is el az összeszedett iratokkal. Az esetet látva megdöbbentem, hogy így megaláznak manapság egy kölcsönigénylőt Pedig az OTP többnyire hitelkamatokból éldegél, nem is akárhogyan. Elhiszem, hogy vannak szélhámosok és kell az óvatosság. Csak hát ilyen áron? Az ügy­félnek előre elmondhatnák, hogy milyen okmányokat kell beszerezni a kölcsönfelvételhez, akkor nem kellene közben fistkározni, és fóként megpirongatni a rászorulót Az is felfogha­tatlan számomra, hogy a mai technika világában egy hetet kelljen várni egy­ visszaigazolásra. Telefaxon gyorsan elintézhető lenne egy ilyen ügy. Nyugaton ezt percek alatt elintézték volna. TÓTH ANTAL Vásárhely IQQd uránt ! Csend legyen! C­egrádon, a Fő u. 11—17. szám alatt lakunk. Velünk együtt a szom­szédos emeletes házakban vagy százhatvan lakásban élnek emberek, köztük öreg, fiatal, beteg, ápolónő, gépkocsivezető. Évek óta a fürdőben szol­gáltatott diszkózene elviselhetetlen zajától nem tudunk nappal ablakot, ajtót nyitni. Egy hónap óta a strand területéhez tartozó kertvendéglőben pedig 17 órától éjfélig vagy 1 óráig hangos, nem nagy repertoárral rendelkező énekes elektromos hangszerrel, dobbal szórakoztat bennünket. Ehhez csatlakozik né­hány kapatos vendég — mint augusztus 19-én is — hangos ordítással, füttyel, tapssal, és nyerítő­­kacajjal”. Igaz, az Idegenforgalmi Igazgatóság megbízott vezetője korábbi újságcikkben közölte már, hogy a megnagyobbodott fürdő területén többféle rendezvényt terveznek. Könnyű volt neki megálmodni a piroskavárosi kertes házban, ahová zaj nem hallatszik, hogyan lehet embereket bosszantani, és nem alvásra kényszeríteni. A bérlő vendéglőssel ezt sikerült kiviteleztetni (úgy tudjuk, hogy a bérleti szerződések közös megállapodással és feltétellel születnek). Nekünk évek óta nem a Kanári-szigetekre, de még a szomszédos Cserkeszőlőbe sem telik nyaralásra. Pihenni a saját lakásunkban szeretnénk, és ne más szabja meg hétről hétre, hogy mit hallgassunk. A saját tévénket szeretnénk nézni és hallgatni, de ez a külső zenétől még zárt ablaknál is lehetetlen. A hangerő elnyomja. Nekünk a rádióban a 22 órás hírek után felhívják a figyelmünket, hogy a készülékeket halkítsuk le. Jó lenne, ha akadna egy olyan jogi ember, aki tudományosan megmagya­rázná az újság hasábjain, hogy ebben a fene nagy privatizációban átestünk a ló túlsó oldalára, nincs csendrendelet, nincs záróra, mint a régi maszek világban, az emberekből kihalt a másik iránti figyelem, az öregje-betegje induljon kifelé a temetőbe, ott majd lesz nyugalma. Mindenki azt csinálja, amit akar, mert nincs törvény semmire. Felháborító az is, hogy ha egy külföldi vendég elmegy a Körös-toroki strandra, egy lángost sem tud megenni anélkül, hogy ne böm­bölne három helyről a zene, és ez így van városszerte. De kitől is várhatnánk segítséget, amikor az önkormányzat képviselő-testülete, az egyik tag bölcs javaslatára, egyhangúlag megszavazta, hogy a diszkó hajnal 4 óráig legyen nyitva a Körös-toroknál, mert akkor már világos van, és az erős fiúk nem mernek randalírozni. És ha 2 órakor már otthagyják a diszkót, ki figyeli meg őket? Mindenesetre mi aláírásunkkal követeljük a csendet, a zene megszünteté­sét. (A hiteles aláírások szerkesztőségünkben) A Fő­ utca 5—17. sz. háztömb és a Dózsa Gy. tér lakói nrve is./U­­llVr­.

Next