Reggeli Délvilág, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 1. szám
(Folytatás az 1. oldalról) — Egy éjszakára hány operáció jut? — Átlag kettő-három szokott lenni, de volt már hat-hét is. Szilveszter napján eddig azonban, mint már mondtam, csak egy volt, de ki tudja, mit hoz a éj? — Családja az óévbúcsúztatót hol, s hogyan tölti? — Sízni mentek, három napra, Romániába. Imént beszéltem velük telefonon, jól érzik magukat, havuk is van. Különben otthon, családi körben szoktunk szilveszterezni — mondta tehát dr. Maroska Ferenc. Aki összehozott minket a szintén épp ügyelő Török Szilvia szakápolónővel is, akinek ez az első szilveszteri ügyelete. Két éve dolgozik itt. — Hogyan ízlik a szilveszteréji ügyelet? — kérdeztük Szilviát a vese-transzplantációs osztályon. — Semmi különös, olyan, mint bármely éjszakai ügyelet. Tevékenységem: betegmegfigyelés, gyógyszeradagolás, az injekciók beadása, akár éjfélkor és hajnalban is. Keringés-ellenőrzés, pulzus-, testhőmérséklet-mérés, sorolhatnám még. Van dolgom elég. Beszélhetünk egy karácsonykor megoperált, új vesét kapott beteggel is, a kelebiai Szépvölgyi Péterrel. Aki külön kórteremben nézte épp a szilveszteri tévéműsort. — Hogyan telt az elmúlt éve? — Úgy, hogy heti háromszor jártam vesekezelésre — mondta. Ez az esztendőm így alakult. — Hát ettől most megszabadult. — Remélem! Még elég gyöngének érzem magam... Nemrég szedték ki belőlem a különféle csöveket, a varratokat. Öt napig kellett mozdulatlanul feküdnöm. Gyógyszereket is kapok, ezek az immunrendszert gyöngítik, hogy szervezetem ne dugja ki az új vesét. — Kinek a veséjét kapta? — Egy balesetben elhunyt emberét. Egyik veséjét kaptam én, karácsonykor, másikat pedig Pécsett ültették be ugyanilyen idő tájban, egy másik beteg szervezetébe. —A családja látogatja? — Világos! Ma is voltak benn már nálam, jönnek holnap is... — Mielőbbi felgyógyulást kívánunk, és ezzel szoros összefüggésben boldog új évet! * A sebészeti klinikáról a női klinikára vezetett utunk. Közeledett az éjfél. — Várható-e szülés, éjfél és egy óra között, azaz lesz-e esetleg ÁB-bébi? — kérdeztük dr. Vereczkey Attila szülőszobás orvost. — Igen, két szülés is megindult nemrég. Mindkettőt az ügyeletvezető orvos dr. Zalányi Sámuel vezeti. Üljenek le, várjanak pár percet, majd beszélhetnek a doktor úrral és a kismamákkal is. Leültünk hát, a kellő védőöltözéket magunkra öltve, a klinika WHO-szobájában. Ott ért minket az éjfél, a tévébeni Himnusz és a Göncz Árpád-beszéd. Még pezsgőt is bontottunk. Azaz, amit mi akartunk megbontani, annak sehogyan sem akaródzott, egy másiknak dugója viszont, minden előzetes bejelentés nélkül, fogta magát s kitörődött, dr. Técsi Mónika altatóorvos, Lázár Margit műtősnő és Vincze Erzsébet aneszteziológus asszisztensnő őszinte összerezzenésére. — Hogyan szilveszterezik a családom? — kérdezett vissza dr. Técsi Mónika. — Nagyon egyszerűen, otthon. Van egy kétesztendős Zsófikám, kettesben nézik a tévét a férjemmel. Ma már voltak benn minálunk. Éjfél elmúlt, jött is vissza dr. Vereczkey Attila, beszélhetünk már az egyik kismamával. A szülést levezető dr. Zalányi Sámuel elmondta előzetesen — pontban éjfél után öt perccel jött világra a kisbaba, háromezernégyszáznyolcvan grammal, ötvenkét centisen, és tökéletes egészségben. Hogy ki a kismama? Dr. Tekulics Éva, szintén orvos. — Csókolom, hogy tetszik érezni magát? — kérdeztük. — Kissé még bágyadtan, de nagyon boldogan — mondta dr. Tekulics Éva. — A picikének van már neve? — Igen, Kristóf. Új élet jött világra, remélhetőleg boldog emberi élet, új év első perceiben. Szülőnek, születettnek, a szülést elősegítőknek egyaránt jól kezdődött ’95. * Éppen elhaltak a városbani tűzijáték durranásai, mikor kiléptünk a klinika kapuján kollégámmal. A petárdáké bezzeg nem haltak el! A Kárász utcán hatalmas tömeg hullámzott, a Dugonics tértől a korzó legvégéig. Mi is beszálltunk a tömegbe, és vonultunk szaveszteri dudaszóra, petárdapukkanások ritmusára tova s tovább. A nevezetesebb személyiségek, akikkel összetalálkoztunk és egymásnak boldog új évet kívántunk: Szél Orsi, Kovács Piroska kolléganőnk csinos lánya, Schmidt Andrea fotóriporter, szintén kolléganő, élesre töltött optikával kísérte végig az eseményeket a férje oldalán, iletőleg Marok Tamás, lapunk kulturális rovatának vezetője, s felesége. Öszszefutottunk dr. Márton Istvánnal szegedi rendőrkapitány-helyettessel is, aki személyesen teljesített szolgálatot szilveszter éjjelén. — Hány rendőr ügyel a közbiztonságra ezen az éjszakán? — kérdeztük tőle körülbelül fél egy tájban. — Ötven főt meghaladó a számuk. — Balhé volt-e? — Két boltba törtek be eddig, hihetőleg italszerzési szándékkal. Többe pedig megkíséreltek betörni. Ha nem hívják föl reggel a II. Kórház traumatológiáját, értesüléseink szerint kiugrott egy fiatalember az éjszaka során, egy (Fotó: Pintér József) sokadik emeleti lakásból. (Fel is hívtuk a traumatológiát tegnap, az ügyeletes orvos megerősítette a hírt, s mondta, a fiatalember sérülései súlyosak, de él!) További eredményes rendőri munkát kívánunk, a boldog új év mellé! — mondtuk dr. Márton Istvánnak. — Nektek meg jó újságíróit! — válaszolta, miközben tovább hömpölygött a tömeg a Kárászon. Petárdák ropogtak, pezsgős üvegek durrantak. Józsi, a fotós visszaszállított a házibuliba, ő ment saját meghívottjaihoz, nálunk pedig tovább folyt a tánc, kacaj, miegymás. De ekkor már hajnal volt. Az Úr ezerkilencszázkilencvenötödik esztendeje, benne újév hajnala. Márton István akón, békésen, csöndben telt el szilveszter éjjele és az újév hajnala. A fürdő elöl — immár hagyományosan—startoló szálveszten futás szerencsére jó időben zajlott. Több mint 200 érdeklődő és 113 rajthoz álló szentelte idejét arra, hogy szurkoljon, illetve végigfussa a közel 3,5 kilométeres távot. Az indulók között a legkisebb Makón Csöndben kifutottak ’94-ből bek—lévén ikrek — három és fél évesek voltak, így dédnagyanyjuk, a 85 éves Sebők Árpádné is sikeresen teljesítették a távot (A részletes eredményt, illetve a szponzorok neveit szerdai számunkban ismertetjük olvasóinkkal.) A nyugalomhoz, békességhez tartozik, hogy a rend őreinek egy alkalommal kellett komolyabban intézkedni. Mégpedig az úgynevezett 6-os kocsmában, ahol egy helybeli fiatalember garázdálkodott Minden bizonnyal az ital hatására erejét fitogtatván azzal is dicsekedett, hogy nemrégen még idegenlégiós volt Nem méltányolták ezt eléggé, s hősünk hamarosan kijózanító helyre került A tűzoltókat éjjel 2 óra előtt néhány perced a Szemere utca egyik házához riasztották. Szerencsére nem kellett közbeavatkozniuk, mert az egész csak vaklárma volt A kórház szülészeti osztályán is érdeklődtünk vasárnap délben. Megtudtuk: még nem született meg Makó ez évi első újszülöttje, s talán erre még napokat kell várni. M.L. Vége kilencvennégynek, kezdődik az új esztendő, Gazdag Jánost, Makó és környéke MSZP-s országgyűlési képviselőjét félesztendős tapasztalatairól kérdezhettük tehát. Pontosabban arról, milyennek találja a tisztelt Ház munkáját egyrészt, s benne saját képviselői tevékenységét másrészt. — Kezdeném a kezdetekkel — mondta Gazdag János — Tisztában voltunk azzal, milyen nehéz gazdasági helyzetet örökölt az ország, az előző kormányzattól. Legalábbis azt hittük, tisztában vagyunk vele, Békesi úr személyesen is felkészített minket, még a képviselőjelölteknek tartott üléseken arról, ami van. A megrázó az volt, amikor, már a választás után kiderült, mindenről még ő sem tudott, a helyzet a vártnál jóval súlyosabb. — Néhány példát említene? — Kiderült többek között, hogy a ’94. évi költségvetés kötelező tartalékkeretét az előző kormányzat szinte teljes egészében fölélte. Ez az összeg csaknem húszmilliárd forint. A másik: úgy tudjuk, hogy másfél-kétmilliárd dollár külkereskedelmi hiánnyal számolt a még az előző kormány által elfogadtatott költségvetés, ezzel szemben az derült ki, e hiány a kettő és fél milliárd dollárt is meghaladja. Még egy példát mondok, ez már az önkormányzatokra s a jövő évre vonatkozik. Az önkormányzati fejlesztésekhez nyújtott állami támogatások jó részét, melyekhez pályázati úton juthattak az önkormányzatok, az előttünk járt irányzatokat, a vártnál sokkal kevesebb. — A kezdeti idők nehézségeihez képest, amelyek egyébként folyamatosnak bizonyultak, számos előterjesztést, törvényt tárgyalt meg a Parlament, igen rövid idő alatt.— Valóban, száznál több azoknak a törvény-, és határozati javaslatoknak a száma, melyeket megtárgyaltunk. Legfontosabbnak ezek közül a házszabály-módosítást, valamint a pót-, illetve a ’95- ös költségvetés elfogadását tartom. Ez persze csak a kívülálló részére tűnik gyorsnak, valójában nagyon is hosszú folyamat volt, mire idáig jutottunk. Rengeteg tárgyalást, egyeztetést, komprolonganak nyilván. Ehhez mit szól? — A választópolgárokkal együtt én is úgy gondoltam annak idején, még kívülről, jobban az szolgálja az ügyet, ha dugig telt az ülésterem, minden képviselő ott ül a helyén. Rá kellett jönnöm, belülről nézve a helyzet némileg más. A képernyőn látható plenáris üléseken, hogy is mondjam, nem is annyira egymással, s nem is a kormánnyal vitáznak a képviselők, hanem a tévének, a nézőknek beszélnek. Hadd lássa a választópolgár, ők ott vannak, ők hozzászólnak... A kormány arra kapott megbízatást, a nemzetgazdaságot mihamarabb rendbe hozza. Mi pedig arra, hogy megmondjuk: meddig lehet elmenni a szükségszerű megszorításokkal, mit bír el a lakosság. Márpedig az erről szóló érdemi vita nem a plenáris, hanem a frakció-, és bizottsági üléseken történik. Néha szülte hiábavalónak érzem azt az időt, amit a plenáris üléseken töltök. Már csak azért is, mert igyekszem mindig ott lenni. A háttérben olykor sokkal hasznosabban tevékenykedhetnek a képviselők, például a módosító javaslatok előkészítésével. Félreértés ne essék, még véletlenül sem javaslom, hogy ne közvetítse a tévé a plenáris üléseket, hisz minden állampolgárnak jogában áll tudni, mi történik a Parlamentben. De ha egyes képviselők nem a tévénézőknek szerepelnének, sokkal gyorsabban mennének a határozathozatalok, pergőbbé válhatna a munkánk. — Mindezek ismeretében kérdezem már, és tudva azt is, önkormányzati választások is voltak nemrég: mennyi ideje maradt a választási körzetével kapcsolatos feladatok elvégzésére? — Úgy terveztem, kéthetente képviselői fogadónapot tartok Makón, a többi időszakban pedig a környező községekben. Ez csak részben valósult meg, amin mindenképpen változtatni kívánok, akármilyen szoros is a budapesti ügymenet. Az új önkormányzatokkal rendszeres és szoros kapcsolatot kívánok kialakítani ,mihamarább. Ami rendkívül fontos, hiszen egy országgyűlési képviselőnek sem pénze, sem apparátusa nincs ahhoz, hogy segíteni tudjon a településeken. A képviselő hatékonyan csak az adott önkormányzatokon keresztül segíthet. — Vélhetően mennyiben lesz eredményes az együttműködése a tizenhét önkormányzattal? — Bár az önkormányzatok összetételét még csak részben ismerem, úgy gondolom, a választópolgárok jól választottak. A januári parlamenti szünetet tehát fölhasználom az önkormányzatokkal való kapcsolatfelvételre, együttműködésünk mibenlétében való megállapodásra. Célja az adott önkormányzatoknak, és a képviselőnek is közös, a lakosság érdekeinek minél hatékonyabb képviselete. FARKAS CSABA csapat, ’95-re ígérvényként, már misszumot igényeltek az eddig beelköltötte. Harminchárom mű végzett munkák, hiárd forintból ilyen formában . Sokszor hallani, mert sok már előre odaadott huszonhét ember mondja: na, ez az új Pármilliárdot. A pénz tehát,lament ugyanolyan, mint a régi, amellyel az új Parlament támo- Mutatja a tévé, üresek a padsogathatja a rászoruló önkorrok, a képviselők a büfében to tál esztendő a T. Házban . Megmaradt Gazdagnak De nehéz a képviselőtáska Otthon, vagyis a tarjáni panelben szilvesztereztem. A nap úgy indult, ahogy a korábbi esztendőkben, nyolc óra felé kikászálódtam az ágyból, majd jöhetett a bevásárlás utolja. Böngésztem a televízió műsorát, nem sok jót néztem ki belőle, de azért szólt, hátha csoda történik és valamelyik műsort még az élvezhető kategóriába lehet sorolni. Szüleim nézték egy darabig, majd megunva az „edzést”, a videó mellett voksoltak, a Rigolettót tették be a készülékbe, Pavarottival együtt. Teljesen olyan volt, mint bármelyik hétköznap, csak a már napközben szórványosan durranó petárdák és a dudák jelezték, ma szilveszter van. Még dolgoztam egy kicsit, persze ha valaki egész évben „hülye” volt, nem válik egy csapásra és egy nap kedvéért normálissá. A panelosoknak, gondolom voltunk páran, maradt estére is a tévé vagy rádió. Szerencsére a Rádiókabaréból is ízelítőt kaphattunk, most is a megszokott színvonalon. Majd a szokásos film, kabaré, és egyéb ökörségek próbáltak jobb kedvre deríteni egy végtelenül fárasztó, emberyúzó év után. Hogy nem mindig sikerült, s a nevetés helyett csak hal- Panelszilveszter vagy mosolyra, vagy még arra sem tellett, az nem mindig a műsorkészítők hibája. Áremeléseket, még az ideinél is nehezebb esztendőt ígértek, viccelődtünk is vele. Amíg nem érezzük a hatásait, lehet. A szemem leragadófélben volt, a Himnusz után kólával koccintottam az új évre — próba szerencse alapon —, majd vízszintbe helyeztem magam. A petárdák ostromhangulatot teremtettek a környéken, színük messzire világított az éjszakában, és szünet nélkül zuhogtak a járdára, útra, fűre. Köszöntöttük az új esztendőt, és sok boldogságot kívántunk egymásnak. Mindenki, minden lakásban. Valószínűleg őszintén is gondoltuk, akkor. Lefeküdtem, a petárdák még „zenéltek” 1995 első perceiben, mely esztendő csak abban az esetben ígérhet sok jót, ha kicsit be is csapjuk magunkat. Fülemben még petárda zaja, mikor hallom Göncz Árpád köztársasági elnökünk biztató szavait. Aztán elszenderülök az új esztendőre. Azt álmodtam, hogy mégis Nagy Bandó Andrásnak lett igaza. Ő azt mondta a tévében, hogy kívángatjuk egymásnak a boldog új évet, ám közben ha a januárra gondolunk, görcsbe rándul a gyomrunk. Elmúlt, elmúlik a pezsgő mámora, és jön a panelvalóság. A panelszilveszter után. Nincs is köztük sok különbség. IMRE PÉTER DÉLVILÁG mmmm 1995. jan. 2., hétfő $£& u—— JL|| - - ■■ - - - "—-—mmammmmmmmmm—rn-mmm n ■ ■ *■■■*■**— ■ ■ 1 11 ■■ 11 m—-hmm i i ■" ..........................■■ ..." »iimpinm