Reggeli Délvilág, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

Őszintén szólva némi meglepetéssel értesültem a hírről: dr. Szilvásy László, Szeged város önkormányzati képviselője a kulturális és sportbizottság elnökévé választatott. Meglepett, mert jogászember nem szokott a pénztelen, kevés sikert ígérő kultúra, művészet területére törekedni. Mégis a minap azt hallottam, dr. Szilvásy már korábban, még az előző önkormányzat idején ambicionálta ezt a megbízatást. Ráadásul Szeged hajdanimostani nagysága, hírneve jeles szellemi embereinek köszönhető jobbára, tehát a bizottság elnökének ebben is nagy felelőssége van. Ezekről a bonyolult, egyben kihívó, csábító feladatokról beszélgettünk dr. Szilvásy Lászlóval. — Igaz, hogy már korábban is szerette volna betölteni ezt a posztot, amivel most megbízták? — Röviden válaszolva, igen. Az elmúlt négy év is igazolta, hogy jogi kérdéseket nem a jogszabályok szerint, még csak nem is a különböző értelmezések alapján döntöttünk el a korábbi közgyűlésben, hanem politikai megfontolásból. Már ha a többség érdeke így kívánta. Úgyhogy egyáltalán nem voltam elragadtatva attól a tevékenységtől, amit a jogi szakterületen végeztünk a közgyűlésben. Ám minden ismeretem azt a hitet erősítette bennem, hogy Szegedet a kultúra tette azzá, amivé lett: a térség szellemi központjává. Nem az ipara, nem termelése, még ha voltak is időszakok, amikor politikai diktátorok ezt igyekeztek erre az értelmiségi városra rákényszeríteni. Ez a szellemi kisugárzás az utóbbi években, nemcsak a legutóbbi ciklusban, egy kissé megkopott. Minden erőmmel azon leszek, hogy városunk vonzása ismét messze földre kiterjedjen... — Mondhatni, elfogadható elnök úr indokolása posztja vállalásáról, akkor most nézzük a terveit. Gondolom, oktatás, hagyományos és intézményesült kulturális tevékenység, sport lennének azok a területek, amelyekről Önnek véleményét kérem. Az oktatást illetően ugyan már korábban is voltak némi gondolataim bizonyos változtatásokról, azonban annak a területnek önálló bizottsági gazdája van, tehát arról nem beszélek. A kultúra és közművelődés azonban, hogy úgy mondjam, belügy, tehát van megfogalmazható, közhírré tehető nézetem. Avval kezdem, hogy ellentmondást, helyesebben ellentétes törekvéseket szeretnék megvalósítani. Az önkormányzati szervezetre épült, intézményesült kulturális támogatást szeretném leépíteni, lebontani a hivataliságot, és ha úgy tetszik, a civil szférára bízni, társadalmasítani. Csökkenteni az önkormányzati intézmény jelleget. Másrészt erősíteni az önkormányzati intézményeket anyagilag, továbbá a vezetés irányvonalában az önkormányzati szándékot. — Ha valamelyest közelebb mehetünk ezekhez a dolgokhoz, akkor közérthetőbbé válnak. Magyarán, mit jelentenek ezek az ellentmondásos törekvések? — Az egyik terület, amelyen változtatni szeretnék, az a művelődési házak rendszere Szegeden. Nem említenék konkrét példát, mert az elvről beszélek. Tehát azt gondolom, azok a művelődési házak, amelyek az önkormányzatra épülnek, szinte mellőzik programjukból a társadalmi beleszólás lehetőségét. Ezen kívánnék változtatni. Most teljesen véletlenszerű, vagy az adott intézmény vezetőjén múlik, mennyire enged beleszólni a ház életébe, működésébe — kívülről. Nem szólnak bele a terület, a városrész lakói, csoportjai abba, mi történjék a művelődési házban. Ezt lehetne alapítvány- vagy más formában rendezni. Lenne egy kuratóriuma, amelyben természetesen támogatóként jelen van az önkormányzat is, mint mecénás, de egyébként döntsön a városrész lakossága, öntevékenyen. Ez azt is jelentheti, hogy az önkormányzatnak nem kellene beleszólnia a ház életébe, sem igazgatója kinevezésébe, hanem erről és minden fontos kérdésről döntsön az adott terület érdeklődő közössége. Azok, akik miatt az a közművelődési centrum létezik. — Nézzük a másik oldalát terveinek, ahol éppen nem lebontani, nem társadalmasítani akar, hanem az önkormányzat befolyását érvényesíteni. Ez a gondolat sem új, hiszen négy éven keresztül búvópatakként, hol felszínre törve, hol elhalkulva, de élt. Nem is annyira beleszólni vagy különösebben befolyásolni kívánnánk ezt a területet sem, hanem ennek a búvópataknak az újragondolását javasolnánk. A színház, a szabadtéri és a szimfonikus zenekar viszonyáról lenne szó, mert ennek a három intézmények a műszakigazdasági bázisát kellene föltétlenül integrálni, hiszen nehezen képzelhető el, hogy az a fölhívás, amelyet korábban elfogadott a közgyűlés, az elegendő lesz. Magyarán arról van szó, hogy a fölhívásunk jobb és ésszerűbb együttműködésre kérte nevezett intézmények vezetőit, azonban ennek érdekében szerintem nagyon kevés történt. Erre lehet ezernyi indokot hozni, de a tény mégis tény marad: szomszédvárként élnek egymás mellett. Ezen szeretnénk változtatni, nem kényszerrel, mert az ugyan érvényesülhet, de nem lehet eredményes. Művészemberek ellenállása esetén megfeneklik a közelítést célzó törekvésünk. Ezért az adott intézmények vezetőinek is kellene a megértése, a kényszerítő anyagiak szorítását belátni. Természetesen elengedhetetlen a mi bizottságunk nagyobb hányadának egyetértő javaslata a közgyűléshez, továbbá annak ezt megerősítő szavazása. Elnök úr, ez azért mégis több, mint puszta óhajtás. Hogy úgy mondjam, szelíd kényszer, az anyagi szükségtől vezérelve? — Nevezze, aminek akarja, csak egy a fontos, hogy érvényesüljön a józan értelem, a városi érdek. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor nem dolgoztunk hiába. És még valamit. Ez nem valami hosszú távú, sohanapkor megvalósuló törekvés, hanem nagyon is a közeljövő feladata. Ismétlem: erre kényszerít bennünket az élet, a három intézmény formális kapcsolatának is szorosabbá tétele. Mert ismétlem, ha lenne elegendő pénz, bőséges pénzfedezet a három művészeti műhely munkájához, akkor ez nem vetődne fel, de nem ez a helyzet — mint köztudható... — A bevezetőben már utalás történt arra, hogy Szeged kisugárzó ereje messzi földre ható, akár csak a példa okán is. Tehát ami itt, ebben a városban történik, annak van, lehet hatása másutt is. Mit szeretne tenni bizottságuk ennek a példaadó szerepnek az érvényesítéséért? — Nagyon egyszerű dolgot: jó előadásokat, vonzó produktumokat a közönség elé állítani. Azért, hogy ezek miatt idejöjjenek, Szegedre, így térülhet meg a kultúrára áldozott pénz, így adódik össze mindaz, ami energiát befektetünk, ha sikerül, a város kulturális életébe. Mondhatnám, ilyen módon térül meg, lesz hasznunk a kiadásból... — Egyáltalán nem fontossága szerint, de szeretném, ha néhány szóban vázolná Szeged sportjával kapcsolatos terveit. — Tényleg nem a dolog fontosságát jelzi, hogy így a beszélgetés végén hoztuk elő a sportot, mert meggyőződésem: ez az emberi tevékenység tömegszórakoztatási célokat is szolgál, s mint ilyen, nagyon jelentősen befolyásolja a város közhangulatát, akár közérzetét. Most csak annyit mondanék, Szeged számára nagyon jó hír, hogy végre sikerült aláírni azt a megállapodást, amely az állam részéről hosszú távra, s inkább jelképes árért, de ideadja használatra a felső Tisza-parti sportkombinátot. Ez némi reményt ad a jövőt illetően. Meg a város sportszerető közönségének, vezetőinek jó szándéka. (tráser) Szegedet a kultúra tette azzá, ami Lebontani a hivataliságot rll Vilmos hazájában a XXI. század küszöbén az újszülötteknek adott legkedveltebb keresztnevek a Michael, a Kevin, a Mélanie és a Sarah. Legalábbis ez derül ki a Szövetségi Statisztikai Hivatalnak az AFP által idézett összesítéséből. A vonatkozó svájci törvény legutóbb történt enyhítése megkönnyítette a választást a szülők számára, amennyiben nem kötelesek kizárólag olyan keresztnevet adni újszülött gyermeküknek, amely egyértelműen jelölik nemét. Igaz viszont, hogy a jövőben nem Dávidtól Jessicáig adhatnak neki olyan nevet, amely az ellenkező nemre utalna. Az állami anyakönyvvezető a jövőben csak az olyan keresztnév bejegyzését tagadhatja meg, amely „nyilvánvalóan hátrányos megkülönböztetést jelent a gyermek érdekeivel szemben”. Erre való hivatkozással tagadta meg például nemrég a legfelsőbb bírói testület, a Svájci Szövetségi Bíróság, hogy elfogadja egy Német-Svájcban született kislány keresztnevéül a Skywalkert (felhőkben járót). Végül a statisztikai hivatal összesítése szerint 1993- ban a négy leggyakrabban adományozott keresztnév Svájcban a lányoknál Mélanie, Sarah, Laura és Jessica, a fiúknál pedig Michael, Kevin, Simon és David volt Elkészült a szabadtéri játékok műsorterve Valahol Európában A szegedi Dóm tér 1931-től nyaranta színháznak ad otthont, az immár Európa-szerte ismert ünnepi játékoknak. Misztériumok, klasszikus magyar színpadi alkotások mellen a népszerű olasz operák is igazi otthonra találtak a templom előtti hatalmas színpadon. Szegednek ezekben az években vendége volt a Mianói Scala, 1935-ben Pietro Mascagni maga vezényelte a Parasztbecsületet, de az Aida, a Turandot, a Faust, a Don Carlos, a Trubadúr — olasz, bolgár, orosz, amerikai világsztárokkal — azóta is vissza-visszatérő színdarab, így lesz ez a jövőben is. Erre lehet következtetni Nikolényi Istvánnak, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójának szavaiból, aki a jövő évi programról megjegyezte: annak dacára, hogy az önkormányzatnak nincs még elfogadott költségvetése, nekik, mint Magyarország méreteiben legnagyobb nyári fesztiváljának, előre kell dolgozniuk. A kínálattal már most elő kell rukkolni, hogy a nézők is úgy tervezzék programjukat. A műsortervet elkészítették, az alaptárgyalások megtörténtek, elindult a közönségszervezés, veszik föl az előrendeléseket. Ennek megfelelően a Valahol Európában című musical szabadtéri ősbemutatójával kezdődnek a Játékok, július 19-én. Még három egymást követő este láthatja a közönség az ismert film nyomán készült produkciót, aminek komponistája Dés László, rendezője Horváth Péter. A Fővárosi Operettszínházzal közösen mutatják be. A főszereplő Haumann Péter lesz. A Trubadúrral folytatják azt a sorozatot, amit az Állami Operaházzal való együttműködésük során már a Carmenben, tavalyelőtt az Aidában, legutóbb pedig az Otellóban nagyon sikeresen tudtak abszolválni. Ez a közös rendezési, díszletezési és jelmeztervezési koncepcióban nyilvánul meg. Ezzel rendkívül gazdaságosan tudnak működni egymás számára, hiszen a költségek megoszlanak. Egyébként ilyenfajta együttműködésre törekszenek egyéb színházak is. Nagy luxus lenne csak július 28-ára és 29-ére teljesen új díszleteket, jelmezeket előállítani a csillagtetejű színpadra. A szereposztásban természetesen lesznek eltérések, hiszen a szabadtéri játékokon nemzetközi sztárok fellépésére számítanak. Ezúttal szeretnének egy új tenoristát bemutatni, mégpedig a bolgár származású Bojko Cvetanovot, aki jelenleg Zürichben él. Visszahívják a Németországban letelepedett Szilágyi Károlyt, aki nyáron ugyanitt az Otellóban nagy sikerrel énekelte Jagót. Gail Gilmore ismét fellép a szegedi fesztiválközönség előtt, korábban címszerepet játszott a Carmenben, tavalyelőtt pedig az Aidában aratott nagy sikert. Természetesen magyar sztárok is közönség elé lépnek, minden bizonnyal Tokody Ilona és Gregor József. A karmester ugyanaz az olasz Piergiorgio Morandi lesz, aki a legutóbbi Otellót dirigálta. Nikolényi a továbbiakban elmondta, szeretné, ha Szeged továbbra is megrendezné a Néptáncfesztivált. A gálára a szabadtéri színpadon kerülne sor augusztus 4-én és 5-én. Augusztus 13-ára az Interoperett gálája iktatták a repertoárba, míg ugyanennek a hónapnak 11. és 19. napja között hat estére visszahozzák a Miss Saigon musicalt. Schönberg darabja tavaly kontinensbemutató volt Szegeden, sokan lemaradtak róla, nem tudtak jegyhez jutni. Idén pótolhatják. — Pusztakeresztúri — _____________________________/ Megint lesz Miss Saigon a Dóm téren l'OQVinn V- bétin Filléres „Kék Mauritius” Hollandiában a híres „Kék Mauritius” bélyeg 1995. január 17-e után már a szó szoros értelmében fillérekért (71 pfennignek megfelelő összegért) megvásárolható lesz. A holland posta ugyanis nyolc és fél millió példányban utánnyomta a világ legértékesebb bélyegét — közölte a DPA hágai bejelentésre hivatkozva. Az újranyomott bélyegeken narancssárga sáv látható — emlékeztetőül arra, hogy az Indiai-óceánban fekvő Mauritius szigete a XVII. és a XVIII. században holland támaszpont volt Az 1847-ben íráshiba miatt csak igen kis példányszámban nyomott valódi „Mauritius” bélyegekből a szakemberek tudomása szerint ma már mindössze négy le nem bélyegzett és hat lebélyegzett létezik. A le nem bélyegzett példányok II. Erzsébet angol királynő, a Brit Könyvtár, Mauritius állam, illetve a hágai Posta Múzeum birtokában vannak. Mellbe vágó válóper A házaspár csaknem mindenben meg tudott egyezni a válóper során, mindent megosztottak, amin azelőtt megosztottak egyet kivéve: a feleség kebel betétjeit. A bíró végül a hölgynek ítélte a mellnagyobbító szilikontasakocskákat Az AP beszámolója szerint a sajátos per Tennessee államban folyt le, miközben a civakodás tárgyi oka az egykori közös otthonban volt A feleség ugyanis már jóval korábban eltávolította a keblet nagyobbított betéteket, mert úgy találta, hogy azok veszélyeztetik egészségét, és mikor elköltözött férjétől, azokat a szekrényben felejtette. Mivel férjével nem éppen a legjobb hangulatban váltak el egymástól, később a férfi nem akarta visszaadni neki a betéteket, amire volt asszonya nem nosztalgia miatt tartott igényt, hanem tárgyi bizonyítékként. Be akarja perelni a betétek gyártóit, hogy — mondhatni — a mellbetéteket bankbetétekre konvertálja. Az első pert már megnyerte...