Reggeli Délvilág, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

Emléklapra Négy szócskát üzenek, vesd jól kebeledbe, s fiadnak Hagyd örökül, ha kihunysz. A haza minden előtt. (Kölcsey Ferenc) Petőfi Sándor, 1848 nyarán (Orlay Petrics Soma festménye) Állítását a Petőfi-életrajzok sorra-rendre átvették, így köz­li Hatvany Lajos (így élt Pe­tőfi) és Dienes András (A le­gendák Petőfije) is. Dienes András a Délmagyarország 1959. december 13-i számá­ban külön kis cikket is írt Pe­tőfi és Dorozsma címmel, s ebben ezt mondja: „Az 1848- as képviselő-választásnál, amikor Petőfit megbuktatták saját pátriájában, Szabadszál­láson az itató-etető ,kapato­­sok­, talán a kunszentmikló­­siakon kívül nem voltak a költőnek hívebb választói, mint a kiskundorozsmaiak, akik hosszú kocsisorral, zász­lójukkal, bírájukkal élükön mentek a szavazásra. Nem rajtuk múlt, hogy akkor már véget ért Szabadszálláson a választás.” Bármennyire is szép hagyo­mány volna Dorozsma — s immár Szeged — számára is ez, sajnos, a Petőfi-legendák közé sorolható: a történeti ku­tatás ugyanis nem igazolta. Azóta már nemcsak Dienes András hunyt el, hanem annyi sok Petőfi-kérdésben — a szülőhelyvitában, Petőfi halá­lának körülményeiben — el­lenlábasa, vitatársa, a Móra­­kutatásban szintén jeleskedő Mezőfi Károly is. Ő mutatta ki, először a Jászkunság 1965. évfolyamában, majd a Petőfi és kora című gyűjteményes munkában (1970) megjelent tanulmányában, hogy a do­rozsmaiak bizony nem vonul­tak föl Szabadszállásra, el sem jutottak a választásra! Megtalálta ugyanis Mezősi az Országos Levéltárban a do­rozsmaiaknak az országgyű­léshez 1848. július 10-én be­érkezett folyamodványát, ún. petícióját, melyben megtá­madták a választásokat, vizs­gálatot kértek. Nagy Károly megválasztásának érvénytele­nítését szerették volna kimon­datni, s új választást követel­tek. Éppen érvelésükből de­rült ki, hogy nem vettek részt a választáson. Legelőször is azt sérelmezték, hogy bár a kiskun választókerület déli ré­szének, Majsának és Dorozs-A nagy költő életrajzából ismeretes, hogy 1848 nya­rán ő is föllépett képviselőjelöltként szülőföldjén, a Kiskunságban, de a választás során — a nép megté­vesztése, választási visszaélések miatt — a küzdelem­ben alulmaradt A június 15-i választáson a kiskunok szavazatai nem őt, hanem a szabadszállási Nagy Ká­roly ügyvédet, volt főjegyzőt és kun kerületi tisztviselőt juttatták be az első magyar népképviseleti országgyű­lésbe. Hentaller Lajos, aki évtizedekkel később ugyan­ennek a kerületnek volt országgyűlési képviselője, 1895- ben Petőfi mint követelőit című könyvecskéjében kor­társi emlékezések nyomán megírta, hogy néhány kis­kun városból, így Dorozsmáról is, szép számú Petőfi­­párti szavazó vonult a választás színhelyére, Szabad­­szállásra, de Nagy Károly kortesei föltartóztatták, s erőszakkal megakadályozták őket a szavazásban. Ezért — vagy ezért is — bukott volna meg Petőfi, mának együttesen 14 500 la­kosa volt, szemben a fölső rész 18 435 lakosával, a vá­lasztás helyét mégsem vala­mely központi helységben (pl. a választókerülethez ugyan nem tartozó Félegyházán), ha­nem a Dorozsmához egy napi járásra eső fölső részen, Sza­badszálláson jelölték ki. Pa­naszolták továbbá, hogy nem is tájékoztatták őket időben, így a dorozsmaiak önhibáju­kon kívül, föl sem iratkozhat­tak a választói névjegyzékre, ehhez is Szabadszállásra kel­lett volna menniük! Választó­i joggal bíró 670 dorozsmai polgár esett el ezzel a szava­zás lehetőségétől! Mikor a do­rozsmaiak mégis úgy döntöt­tek, hogy a választásra elmen­nek Szabadszállásra, a délvi­déki szerb felkelés hírére fegyverbe szólították őket. „Meghiúsult ekképp azon szi­lárd akaratunk, hogy a válasz­tás helyén egybegyűlve a be­hatás törvénytelen mellőzését is kitelhető módon orvosolva, legszebb jogainkat élvezhes­sük, és így a Nemzeti gyűlés­re követet választhassunk.” A petíció pontosan tisztázza a dorozsmaiak szerepét a vá­lasztásban, egyúttal pedig azt is bizonyítja, hogy a szabad­­szállási választási jegyzőkönyv megszerkesztői és aláírói hami­sítást követtek el: ők ugyanis a jegyzőkönyvben úgy tüntették föl, mintha a majsaiak és a do­rozsmaiak is részt vettek volna a választásokon. A dorozsmai petíció későn érkezett az országgyűléshez. Már előbb egyéb választási visszaélésekért — erőszakért — megtámadták Nagy Kár­oly megválasztását a kun­­szentmiklósi és a kiskunlac­­házi választók — Petőfi hí­vei — is; folyamodványukat maga Petőfi szövegezte, és írta le. Ez július 8-án — a dorozsmaiak petíciójának be­érkezése előtt két nappal! — került a nemzetgyűlés elé. A Ház háromtagú bizottságot küldött ki, hogy a helyszínen, Szabadszálláson tanulmá­nyozzák a petíció állításait. Sajnos, a bizottság hozzá sem foghatott feladatának végrehajtásához a délvidéki lázadás, a hadi események el­terelték róla a figyelmet. Petőfi valószínűleg nem is tudott a másik petícióról, a dorozsmaiakéról, amely már tárgyalásra sem kerülhetett az országgyűlésben. Mint tudjuk, Petőfi keserű lelké­ben a csalódás költői formát öltött: ezekben a hetekben követjelöltként Dorozsmán áta Az apostol­t. Ebben ott tükröződik a fájó kudarc em­léke is, így tehát megint szegényeb­bek lettünk egy legendával. De valamivel azonban gazda­gabbak is. Mezősi nagyon va­lószínűnek tartja, hogy a vá­lasztási körútja során Petőfi Dorozsmán is járt. Kimutat­ja, hogy a költő 1848. június 6-án indulhatott el Pestről. Ceglédig vasúton utazott, in­nen Nagykőrösön és Kecske­méten át érkezett Félegyházá­ra. Ez, mint említettem, nem tartozott ugyan választókerü­letéhez, de a költő innen kö­zelíthette meg legkönnyebben kerületének két déli helysé­gét, Majsát és Dorozsmát, to­vábbá itt székelt a kiskun ka­pitányság, a kiskun kerület közigazgatási központja, ahol az egész kerület választási ügyeire vonatkozóan tájéko­zódhatott. A költőnek a kö­vetválasztási útjáról írott be­számolójából világlik ki, hogy az egész kerületet, tehát a déli részt is fölkereste. „Lejöttem szülőföldemre Kis-Kunságba, proclamatiót osztottam szét a nép között, azt az egész ke­rület választóinak nem kapa­­tos része lelkesedéssel fogad­ta, s egy hangon azt beszél­ték, hogy engem választanak követnek.” Félegyházáról valószínű­leg Izsák felé menve érke­zett a Kiskunság fölső járá­sába, és látogatta meg az ot­tani városokat: Fülöpszál­­lást, Szabadszállást, Kun­­szentmiklóst és Kiskunlac­­házát, majd június 8-án visszaérkezett Pestre. Minden bizonnyal tehát Pe­tőfi 1848. június 7-én járt Do­rozsmán. Ha már nem való­színű az a szegedi legenda, mely szerint 1849 nyarán Bem táborába menet tisztele­tét tette Dugonics András sír­jánál a Deszkás temetőben, ha nem bizonyítható a Tömör­kény följegyezte hagyomány, hogy a szegedi országgyűlés napjaiban Petőfi megfordult az öreg Oroszlán kávéházban, az Oskola és a Tömörkény utca sarkán, ahol a kőből való hajóorr őrzi még a régi ház emlékét. Mezőfi Károlynak ez a föltevése nagyon való­színűsíthető. Ha tehát elve­szett egy illúziónk a dorozs­maiak választási fölvonulásá­nak történetéről, nyertünk egy hitelesebbnek látszó adatot: Petőfi dorozsmai látogatásá­ról. PÉTER LÁSZLÓ A márciusi ifjak Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a bűnért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Millam szív földobogott. Egy szóvá, s egy érzelemmé Olvadt össze a haza, Az érzelem „lelkesülés”, A szó „szabadság” vala. Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha vénül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagy apák. És mi becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem, De becsünknek, de hírünknek Vége lett nagy hirtelen. Kik nem voltak a csatán, a Diadalhoz jöttének, S elszedék a koszorúkat, Mert a szóhoz értenek. E sereg, mely, míg a harc folyt, El volt bújva vagy aludt, így zúgott a diadalnál: Mi viseltünk háborút! Legyen tehát a tiétek, A dicsőség és a bér, Isten neki nem küzdünk mi Sem dicsőség­, sem díjért És ha újra tenni kell majd, Akkor újra ott leszünk, És magunknak bajt, s ti nektek Koszorúkat szerezünk. Viseljétek a lopott hírt, A lopott babérokat, Nem fogjuk mi fejetekről Leszaggatni azokat. Abban lelünk mi jutalmat, Megnyugoszunk mi azon: Bárkié is a dicsőség, A hazáé a haszon! (Pest IMS június) 1995. márc. 14., kedd Vörösmarty Mihály J­óslat Ki mondja meg, mit ád az ég? Harag, káromlás volt elég; Gyűlöltünk, mint kuruc, tatár, Bánkódtunk mint a puszta vár; Ügyünk azért Sikert nem ért Pedig neked virulnod kell, a hon, Lelkünk kihalna hervadásodon. Hát félre bú és gyűlölet! Vagy bár gyűlöljünk szellemet, Azt, mely közöttünk lakozott, És eggyé lenni nem hagyott. E gyűlölet A szeretet, Mert még neked virulnod kell, a hon, Túl és innen sok késő századon. A gyűlöletnél jobb a tett Kezdjünk egy újabb életet. Legyen minden magyar utód Különb ember, mint apja volt. Ily áldozat Mindig szabad. Mert meg neked virulnod kell, o hon, Vagy szégyen régzik minden fiadon. Mi tilt jobbakká válnotok? Ha eddig pazaroltatok, S idő, ész, pénz elszóratott Megvenni a gyalázatot. Elég az­ok Javulnotok. Mert még neked virulnod kell, o hon, Bár bűneink felhoznék arcodon. A verseny nyitt a nemzet él, Ha egy jobb tagja sem henyél, Jut ember és kéz, munka, vér. Mi volna az, mit el nem ér? S legyen dicsőbb, Ki tettre főbb, Mert még neked virulnod kell, a hon, Ragyogva hírben büszkén, szabadon. Itt még e föld, mély sírjaiból Az elhunyt őrsök lelke szól. Munkát reá s szabad kezet: Dicső kert lesz a sír felett, Zöldelni fog Bérc és homok. Mert még neked virulnod kell, a hon, Miért volnál az éggel oly rokon? Mit a művészet, tudomány Csodálat, üdvöst hagy nyomán, Adjuk meg e hazának azt A hervadatlan szép tavaszt. Múlt és jövő így egybe nő. Mert még neked virulnod kell, o hon, Fölül időn és minden sorsokon. Vagy nincs erőnk? Az nem lehet: Ártunk egymásnak eleget Lesz költő, szónok és vezér, És tudomány, mely eget ér, De tisztelet A gúny helyett! Mert még neked virulnod kell, o hon, A szellemek kincsével gazdagon. Fut fárad a sok idegen, Miért? Hogy tápja meglegyen, S mi tőlük várjuk a csodát Fölékesítni e hazát? E jog nekünk Szent örökünk. És még neked virulnod kell, o hon, Vérünknek lángja ég oltárodon. Kir e hon, ha nem miénk? Ha érte mindent megtevénk, Ha tiszta kézzel áldozánk, S lettünk, mi eddig nem valánk: Nincs hatalom, Mely visszanyom. És még neked virulnod kell, o hon, Mert isten, ember virraszt pártodon. DÉLVILÁG 3P.

Next