Reggeli Délvilág, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-15 / 164. szám
Egy keszthelyi beugrás története Aki nem tud kosarat adni Felletár Melinda, a Szegedi Szimfonikus Zenekar hárfása kemény évadot tudott maga mögött, amely akaratlanul belenyúlt az egy ideje élvezett gyermekgondozási szabadságba. (Mert ha kisegíteni kell, ő nem képes kosarat adni senkinek.) Operák, koncertek, turnék, alkalmi fellépések jótékony céllal. Jóból is megártások, gondolta, meg azután újabb anyai “föllépés” ideje is közelebb került - kapta-fogta magát és férjével, másfél éves Lilla lányával elutazott a Balatonra, hogy legalább egy hétre teljesen kikapcsolódhasson, illetve a családjának élhessen. Ám ember tervez, Isten végez. Már az első városi séta alkalmával, az első sarkon szemükbe ötlik a Festetich kastély nyári koncertsorozatának éppen esedékes programja, amiben hárfás is szerepelt - s minthogy a hárfások az egész világon ismerik egymást, az Amerikában élő magyar Arisztid von Würtzler is személyes jó ismerőse. Eddig még nem lett volna baj, a koncertlátogatás legfeljebb egy estét vett volna el a hétből, de a következő sarkon belefutottak a keszthelyi mesterkurzus tanárainak, illetőleg a kiplakátozott koncert résztvevőinek egy csoportjába, és a második szavuk az volt, hogy a hárfaprofesszornak megfájdult a keze, nem vállalja a fellépést, Melindát az Isten küldte... Akár ne is folytassam a történetet, de a rend kedvéért: a július 6-i koncerten a kastély tükörtermében Szabady Vilmos, a moszkvai Baskirov zongoraprofesszor számai mellett mégis felhangzott Debussy örökzöld Triószonátája Scholtz Melinda (fuvola), Konrád György (brácsa) és Felletár Melinda (hárfa) előadásában. Hogy az üdülés megsínylette-e? Bár a Trió repertoárdarabja, természetesen több próbát kellett csinálni és az idegen (amerikai) “csodahárfán” is alaposan be kellett játszania magát. Ennyit az üdülésről. Hogy mégis megérte-e? Melindának a muzsika olyan életre szóló szerelem és kihívás, aminek soha semmilyen időben és állapotban nem tudott és nem tud ellenállni. (Reményeink szerint még a nyáron Vásárhelyen is hallható lesz hárfázása!) Iszkáz. Perzselő júliusi nyár. Feja a vándort. Nyikorogva panaszosnyőfa-kapitány mellett, a faluja a kerekes kút, július kiitta az legszélső fehér háza. NAGY LÁSZ- utolsó csepp vizet is. Vár a ház. Az LÓ SZÜLŐHELYE. Nézem a kitárt emlékház. Falán frissen megkőablakokat, s várok. Talán kijön a szárúzott dombormű. Fejet hajtok Költő, s bot nélkül, hóna alatt fü én is: pillanatra fölidézem a tüntet verssel és rajztáblával elindul,dökletes Költőt. Eltűnt a régi pamint hajdan, dicsősége első útraszti világ, de mindent megöröjün Pápa felé. kitett a betű, a gondolat, az emlék Leülök az árok partján, befékezés, a vallomás soha nem ma- Hetvenéves lenne Ki viszi át fogában tartva? legzem földek nehéz illatát, vágják az aranybarna búzatáblákat, az aratók fölé súlyos napkorong zuhan, szinte eggyé olvad fű, fa, vadvirág, ember, állat... Kinyitom a megkopott könyvet és versét olvasom: “Létem ha végleg lemerült / ki imád tücsök-hegedűt? / Lángot ki lehel deres ágra? / Ki feszül föl a szivárványra?” Megint szíven ütnek a sorok: “... dúlt hiteknek kicsoda állít / káromkodásból katedrálist?”... Élni kell! Küzdeni naponta. Újból fölráznak a gyémántveretű mondatok: “Létem ha végleg lemerült, / ki rettenti a keselyűt! / S ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra! Az udvaron vén körtefa fogadló ereje és szépsége... Ágy, szekrény, megfakult fényképek, könyvek, gyerekkori rajzok, festmények, verskéziratok a szobákban, nagy szeretettel elrendezve. De itt a gyalupad is, a felkötött csizma, a bárd, a lószerszám, kötőfék, cséphadaró, a létra, képzeletben odatámaszthatjuk az éghez, ha csillagtornyában meg akarjuk látogatni a rég halott költőkirályt. Bolgárok ajándékozták és építették fel a napsugaras mennyezetű rodopei szobát. Minden szép és tiszta. Megint összefogással varázsolták újjá Nagy László szülőházát. (Jártam itt akkor is, amikor elhagyott és gazdátlan volt minden. Akácoszlopok tartották, hogy össze ne roskadjon. Kidőlve az ajtó, betörve az ablakok, a vályogfalak megrepedve, leszakadva a szedetlen gyümölcsfák vastag ágai, kiszáradva az itatóvályú, rozsdahalálban a vetőgépek...) Most kiöltözve az ünnepre: tiszta fehér falak, sötétbarna kapu, levágták a füvet az udvaron. Minden a költőt dicséri. És köszönti, hogy 70 ÉVES lett! A felülmúlhatatlan. A példaadó... “lázban kovácsolt Damaszkuszi Penge Te voltál, Te vagy - írta 1978. február 6-án a Farkasréti temetőben Buda Ferenc — Igazság Angyala, Tisztesség Út- tára Te voltál, Te vagy, Hitünk Sziklája, Hűség Vaspántja Te voltál, Te vagy, jó ügyek Cinkosa, gyöngék Istápja... másokat gyógyítván Magadat Pusztító... verőerünkön Átvérzett Kötés Te voltál, Te vagy...” Te vagy. Most és mindörökké. Mert Nagy László nem halt meg. Él! És szelíd sugárzással hódít ma is. Elevenebb mint valaha: verseit olvassák és tudják, új kiadású könyveit - a sok szemét között is - megtalálják és megveszik. Sokan emlékeznek rá otthon is. Iszkázon nagy szeretettel emlegeti LACIT: “Áldott jó gyerek volt” - mondja egy fekete kendős nénike . Híres ember lett, de semmit nem változott, mindig előre köszönt mindenkinek”. Leülök az egyik padra, talán Nagy László is pihent rajta, mikor bujdosásából hazatért. Hamvadó cigarettával a kezében odatelepedett a kedves öregek mellé, s hallgatta a gyönyörűséges és egyszerű szavakat. Biztos jól érezte magát itthon, boldog volt közöttük. Talán ma is élne, ha időben otthagyja a zajos, fojtogató fővárost és lejön ide: verset írni és rajzolni az iszkázi gyógyító mély csöndben. A világ minden tájáról jönnek látogatók az emlékházba. Mindenki szereti Nagy Lászlót. S ennél többet a költő sem kívánhat. Bejegyzések ezrei a vendégkönyvben: aláírások, vélemények, egymondatos üzenetek, még tisztelgő “vers” is. Legjobban talán az idős férfi fogalmazta meg a lényeget: “Büszkén gondolok falum költőjére, aki nem felejtette el, honnan jött és tudta, hogy múltunk nélkül nem építhető fel a jövő”. A végére lapozok a kötetnek, s halkan olvasom az ismerős sorokat: “Harangok, harangok - ajkukhoz féreg nem érhet. Harangokat nem lehet megfertőzni. Agyvérzés foltjaival nem rengnek. Szívgörcs nem öli meg őket”. Csak a költőt döntötte le, fiatalon (a harmadik? a negyedik?). Most utólag döbbenek rá, mennyit dolgozott. Milyen kivételes és hatalmas életművet hagyott maga mögött. “Lépkedek haza, hazának. Torony iránt és anya iránt. Bátorkodom újra megszületni. Éveimet magasról széjjelszórom. Harang szavában, fúvóka szélben leveti László a bőrmellényt, vetkezi az inget, a húst is. Őrült, repedező Lear-orcámat, akár egy háborús patrontáskát akasztom a tölgyre. Bölcsőnek a döngő vadméheknek. Likacsos léppel telepítsék, hordják meg telisded mézzel, mézzel. Mert elfogyott minden édessége. Nem félek a rohamos kicsinyedéstől, nem félek a semmisüléstől. Mert fény vagyok immár...”Zengő versvilág, távoli csillagtekintet. Ő ragyog ünnepi korunkban, ő lakik az apai kenyérben. Az élet akaratos fehére, küzdelmek tűzpirosa, aki mindig célba ér és győz. Megrendül a föld és mennydörög a mindenség... Becsukom a könyvet. Elejtem a verset én is. Zúgnak a harangok: ISTEN ÉLTESSEN LÁSZLÓ KIRÁLY! DICSŐSÉG NEKED ÚJABB HETVEN ÉVIG! FENYVESI FÉLIX LAJOS M Jachton érkeznek integy 70 kishajó, jacht és egyéb úszóalkalmatosság fedélzetén kb. 240 vendég érkezik ma Kis-Jugoszláviából Szegedre. A Belgrádban megjelenő, egyik legolvasottabb szerb nyelvű hetilap, az Illusztrovana Politika által szervezett és a víziturizmust népszerűsítő hagyományos nyári regattáról van szó, amely majd egy évtizede Szerbia fővárosából indul mindig azonos időpontban, július 8-án. Az utasok ma 9 órakor hagyják el Magyarkanizsát, és várhatóan 10 óra körül érnek a határra, ahol várják őket a Szegedi Fürdők Vállalat és a MAHART képviselői. A regatta harmadik alkalommal látogat Magyarországra. A vendégek szórakozni, kikapcsolódni és barátkozni érkeznek Szegedre, s valószínűleg felkeresik a deszki és szőregi szerbeket, valamint találkoznak a szerb kisebbségi önkormányzat képviselőivel. Ha ideje engedi, vasárnap talán Szalay István polgármester is fogadja őket A vízitúra szervezői nem jönnek üres kézzel, 16 fős teljes labdarúgó-felszerelést hoznak ajándékba a tápéi sportegyesületnek. A vendégek július 19-éig maradnak Szegeden. - tuti - 1995. július 15., szombat Tehetség a mérce nyár derekán, július 22-én délután 5 órakor nyitja meg a 28. Szegedi Nyári Tárlatot a város polgármestere, dr. Szalay István. A felhívó levélre 380 alkotás érkezett, ebből a zsűri 201 művet tartott érdemesnek a kiállításra, így 59 szobor és kisplasztika, 46 grafika és 96 festmény lesz majd látható a Horváth Mihály utcai képtárban. A tárlat fődíját Gyulai Líviusz kapta A mükénei Oroszlános kapu című munkájáért. A további díjazottak: Zombori László Kövület és Száraz meder, Fischer Ernő Pantokrátor, Tóth Béla Bukás, Nagy Sándor Szerelem, Tassa Béla Erdei katedrális című munkájáért. Különdíjat kapott: Fehér László Frank János portréja, Kováts Margit Korhadás, és Zsin Judit Indián zenekar című alkotásáért. A Nyári Tárlat szeptember 10-ig tekinthető meg. A kiállítás katalógusának előszavát Kass János írta. Gondolatainak eme részlete akár a szegedi kulturális élet Ars Poeticája is lehet: “A kulturális élet központjai a múzeum, a színház, a Somogyi Könyvtár, a szegedi régészet, a helyi rádió, a televízió, az egyetemek kisugárzása túllép a határokon. S ebben a sokszínű tevékenységben jelentős szerepet kap a szegedi országos tárlatok kiállításai, mert elfogultság és előítéletek nélkül helyt ad minden kezdeményezésnek, nem a teóriák és elméletek, de a művek beszélnek, s a tehetség a mérce.” T. B. A Árverés a Tiszaiban! A Szentesi Nevelőotthon árvái ugyanúgy szeretnének nyaralni, utazni, mint családban élő társaik. Ám az intézet költségvetéséből erre nem futja, sőt, üdítőitallal, fagyival sem kedveskedhet nek a gyerekeknek. A kis lakók támogatására jótékonysági árverést szerveznek a csongrádi Tiszai Galériában. S hogy minél több pénz összegyűljön, és az árverés sikeres legyen, képzőművészek és vásárlók segítségére számítanak. Azt szeretnék, ha az alkotók felajánlanának egy-egy képet, szobrot részükre. A segítők július 26-áig juttassák el műveiket a galériába, ahol kiállítják azokat. Az árverésre augusztus 5-én 10 órakor kerül sor ugyanott, közjegyző jelenlétében. S ha esetleg nem talál gazdára néhány darab, megőrzik őket, és egy következő, hasonló rendezvényen értékesítik. Az árverés teljes bevétele a nevelőotthont illeti, így talán eljuthatnak a gyerekek kirándulni, nyaralni. T. B. 5 Békefi Antal - Palotás Fausztin Sötét idők Történetek a Szeged-vidéki rablóvilágból A szerencsétlen embert a vérszomjas banda halálra kínozta. A féktelen bosszú képes csak ilyen rémtettre. A család által tett hozzávetőleges számítás szerint a rablók közel 40 ezer készpénzt s egész láda családi ékszert, arany s ezüstneműt vittek el. Tehát a bosszú mellett a rablási szándék is! A gazemberek óriási előkészületeket tettek a tervük kivitelére, amelynek netáni meghiúsulása esetén egyéb gazságtól sem riadtak volna vissza. Mint ugyanis a megindított vizsgálat kideríté, alkonyat után nyolcvan főnyi lovascsapat foglalta el a falu keleti részét s csakhamar gyűrűként övezte át a tisztilak környékét. Egész hadjárat egy ember ellen! A jó algyeviek rémülten a házukba zárkóztak, s mikor a holtra rémült sekrestyés félreverette a harangokat, szentül azt hitték, hogy a rablók az egész falu kipusztulását tűzték ki célul. A MENEKÜLŐ RABLÓK A rablócsoport éjfél felé hagyta el sebes ügetéssel a falut. Az algyőviek állítása szerint a tömegből három kocsi vált ki s a szegedi út irányába tűnt el. Hogy a rablott pénzt és kincset Szeged felé vitték, vagy éppen a városban rejtették el, bizonyítja az, hogy másnap az országúton egy kisebb ládát találtak. Mint corpus delictit bevitték a városházához. Megindult a vizsgálat. Befogtak vagy száz gyanús embert a hantházai és anyási szétűzöttek közül, akik a nagyasszony rétjén bosszút esküdtek; szóba került a talált láda százszor is anélkül, hogy a bölcs bíróság valamely tagjának eszébe jutott volna megtekinteni a láda tartalmát. Két esztendeig hevert a portárban, és csak akkor volt rá kíváncsi a vizsgálat vezetője, hogy a láda mit rejteget. Az elrabló családi ékszerek egy része nem volt benne. NEM TALÁLJÁK A BŰNÖSÖKET A büntető igazságszolgáltatásnak soha sem sikerült kideríteni, kik voltak az értelmi bűnszerzők, kik vetek részt tényleg a gyilkosságban. Egész tucat hajdani kertészt ítéltek el tíz-húsz esztendőre, de azért a vizsgálat teljesen megfeneklett. Tág tere nyílt a többféle gyanúsításoknak, amelyek aztán maguktól szétfoszlottak. Ráday idejében újra előkerült e rémes ügy, elejétől kezdték a vizsgálatot, s mindössze csak annyit értek el, hogy tíztizenkét emberrel szaporították a szegedi vár lakóit. Hanem azért a szegedi határ éltesebb pásztorai, az uradalmi régi cselédek gazdasorba jutot vénei sokat didnak a hantháziak és ányási kertészség bosszújáról beszélni. Akik a rablásban részt vetek, mind od voltak a nagyasszony rétjén hideg téli éjben - födél, hajlék nélkül. (Folytatjuk) Tegnap délután 3-kor koszorúzást tartottak Szegeden. A Széchenyi-téri Zsótér-ház emléktáblájánál a Polgármesteri Hivatal és a Szegedi Románok Kulturális Egyesülete tartott megemlékezést abból az alkalomból, hogy Kossuth Lajos és Nicolae Balcescu 1849 július 14-én írták alá a Megbékélési Szerződést.