Reggeli Délvilág, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-07 / 210. szám

8 20 éves a MOKK Már régen felismerték az or­vosok vonzódását a művészetek­hez. A gyógyítás ugyan nem mű­vészet, de az orvosi személyiség vonzódása ezekhez a területek­hez­­ tény. Igen sokan csak él­vezőként, de többen alkotóként is tevékenykednek ezen a terü­leten. Először Franciaországban alakult meg az Orvosírók Szövet­sége, ma már nemzetközi szer­vezete is van a mozgalomnak. “A vasfüggönyön” belül Lengyelor­szág tette meg az első lépést ezen mozgalomért. Hazánkban 1966-ban volt Debrecenben egy Albert Schweitzer emlékülés, ahol a külföldi kollégák biztat­tak bennünket, hogy mi is hoz­zuk létre a magunk szervezetét. A MOKK születésnapja 1975. jan. 31. Buda, az Orvostörténeti Tár­saság székháza. A MOKK ennek a Társaságnak a IX. szakosztálya­ként működik. Mi abban külön­bözünk a külföldi szervezetek­től, hogy nem csak az orvosíró­kat tömörítjük, lehetnek közöt­tünk gyógyszerészek, állatorvo­sok és “középkáderek” is, és még abban is, hogy nem csak írókat látunk szívesen, hanem bármilyen művészeti ág aktív művelőit is. Feltétel: az orvosi hivatás gyakorlása mellett vala­milyen művészeti ágat alkotó módon kell művelni. A húsz év folyamán sok leki­csinylő kritikát is kaptunk, hogy dilettánsok, amatőrök vagyunk, miért nem maradunk a kaptafá­nál, inkább gyógyítanánk, stb. Ér­dekes, hogy más hobbik, melye­ket az orvosok művelnek akkor, amikor éppen nem gyógyítanak, nem irritálják a lakosságot! Ami­kor egy orvos pl. fest, alkotást akar létrehozni, aktívan pihen? Nemes szabadidő eltöltés ez. Ez így előítélet. Az embert az ered­ménye után minősítsék. Mit ho­zott létre, egyedül ez lehet a mér­ce. Magam is egyik alapítója va­gyok a MOKK-nak, és kezdettől fogva titkára. Most újraválasztot­tak bennünket öt évre. Nem tu­dok betelni a találkozásokkal, amelyeket évenként szoktunk megtartani. A professzortól az ápolónővérig micsoda széles ská­láját láthatjuk az alkotóknak, és egyre többen már profi szinten csinálják ezt. Mennyi egész­ségügyi dolgozóban van alko­tási vágy, és mennyi az eddig már létrehozott érték! A jubileumi 20. találkozónk Kaposvárott volt. Líra, próza, festmények, szobrok és egyéb képzőművészeti kiállítás sze­repelt a találkozón, és kezdi je­lentőségét elnyerni a zene is. Csongrád megyéből festmé­nyekkel szerepelt dr. Sonkodi István. Dr. Németh András: Ülés, vagy értekezlet (video­film) műve igen nagy sikert aratott. Magam feladatát a szervezésben látom, több mint 20 írást írtam a MOKK-ért a különböző újságokban, és “humorkodni” szoktam, “Húsz éve már...” címmel most is. (Kritikusaim szerint, csak elemi iskolai fokon.) Vé­gül egy “természeti jelről” kell beszámolnom. A sajtó írt róla, hogy Pécs és Kaposvár környé­kén földrengés volt aug. 25-én, pénteken, délelőtt. Magam is észleltem. Talán csak nem a MOKK 20. találkozója rengette meg a földet, vagy a MOKK tiszteletére rendezte meg így a Teremtő? Én mindkettőt elhi­szem! DR. VERESS SÁNDOR MOKK titkár postabontás Itt járt egy multimilliomos •­­ Nem véletlenül jött ide! Hallott róla, hogy él a Kárpát medencé­ben egy nép, ahol két kézzel szór­ják ki a pénzt az ablakon, és ész nélkül pazarolnak! Hát iderohant, és azonnal meg is kötötte az üzle­tet! (Mármint neki üzlet, mert épp ettől lett milliárdos!) Bill Gates nagyon szép összeget fog keresni a magyar nép nyakába sózott szá­mítógépeivel, amire ilyen gazda­sági helyzetben nemhogy semmi szükség nincs, de egyenesen újabb tetemes kár éri az országot! Mert az ország jelenlegi helyzeté­ben egyetlen információra van sürgősen szükség, hogyan lehet­ne az országot a gazdasági mély­pontról kihúzni! Meg kell jegyez­nem: így soha! Egyébként van olyan személy az országban, aki tudja ezt: Torgyán József. Először is az inflációt kellene drasztikus keménységgel leállítani, ami így soha nem fog menni, ha fölös­leges számítógépekkel rohan­juk le az országot, hogy az anya­gilag szépen álló “ál-elit” szó­rakozása meglegyen! Mit kell itt számítógéppel kiszámolni? Ta­lán azt, hogy hány munkanél­küli van az országban, és hány várható? Esetleg a legalsó réteg­nek majd nem lesz pénze egy tányér levesre sem, mert be kell szereznünk - nyugati parancs­szóra - a legújabb típusú szá­mítógépeket? Azért jött ide az amerikai üzletember, hogy pénzt szivattyúzzon ki az ország­ból! A pénzt pedig ismét a le­­szegényített magyar nép fogja fi­nanszírozni. A számítógépek ára újabb forintleértékelés lesz, hogy kereskedni tudjunk a raj­tunk jót röhögő nyugattal! SZÁSZ MIHÁLY Szeged Jó leszállást!A koalíciós kormánypártok vitat­kozásaitól függetlenül­­ augusz­tus 26-án, szombaton ünnepi rendez­vénysorozatra került sor a szolnoki Re­pülőtiszti Főiskolán. A Magyar Vete­rán Repülők Egyesülete és a parancs­nokság e napon tartotta a magyar ka­tonai repülők V. Országos Találkozóját, melyre az ország területéről összesereg­­lett régi bajtársak őszinte örömmel, sze­retettel köszönthették egymást. S tisz­telettel, kegyelettel emlékeztek meg az utóbbi évtizedekben is áldozatul esett bajtársakról. Fél tízkor ünnepélyes ko­szorúzáson vehettek részt a tisztikar, sorállomány, hallgatói gárda a több száz vendéggel együtt. A repülőmúze­umnál lévő Emlékhelyen a díszes kop­jafa már nem áll egyedül, két kisebb kopjafára helyezték el a 243 nyilván­tartott hős nevét feltüntető szöges bronzpajzsot abc-rendben. A középső - szárnyas - kopjafát régiónk művé­sze, Nagy István mártélyi fafaragó ké­szítette, melyen a mester és a mind­szenti delegáció - Török Loránd veze­tésével - helyezte el virágkoszorúját. Mindketten egykori repülősök voltak, s a doni harcokban lezuhant - mind­szenti születésű - Takács István barát­ra is emlékeztek. Nevét ma már alez­redesi ranggal vésték be az utókor szá­mára. Nevezett vitézzé avatásának té­nyét október végén ünnepük meg a szü­­lővárosban. A szolidan szemerkélő eső nem zavarta az ünnepi hangulatot, a vezetők, a civilek, érdeklődők keres­gették a hősök neveit a Szózat hangjai után. Megható volt látni a ma már ténylegesen fáradt, ősz hajú tiszteket, egykori legénységet, s a mai bátor ifjú utódokat, köztük lányokat is! Ezt követően a Főiskola életéről hangzott el tájékoztatás, melyet kö­zel félórás videofilmmel egészített ki a parancsnok. Előadás hangzott el a szolnoki repülés 60 éves múltjá­ról és a repülőtér fennállásának 50. évfordulójáról. Ezt követően a II. vi­lágháborúban elesettekről, hősi ha­lottakról és áldozatokról beszéltek. Mennyi harc és küzdelem, győzelem és tragédia napjairól, neveiről szólt a megemlékezés! S közben annak öröme, hogy e napon három gene­ráció is találkozhatott. A repülés mindenkor a bátrak sportja volt, ve­zessenek azok harci lökésöket, he­likoptereket vagy permetező mező­­gazdasági gépeket. Testben-lélekben egész, igaz embereket kívánt, várt és vár ez a hivatás harcban-békében egyaránt. Elismerés a légtér szántó­vetőinek, suhanó hajózóinak! Sze­rencsés utat, jó leszállást minden­kinek! A közös ebéd után 15 órától sor ke­rült a tervezett bemutatások egy ré­szére. A vendégek megtekinthették a korszerű gépeket, eszközöket, de az alacsonyan szálló felhőzet miatt az ej­tőernyősök bemutatkozása elmaradt. Sajnáljuk! Elhangzott: a VI. Országos Találko­zóra Székesfehérváron kerül sor 1996- ban, ahol Kecskeméttől­ Tapolcáig, Debrecentől­ Szombathelyig ismét ta­lálkozhatnak a még élő bajtársak, a bátor sasmadarak. Még hosszú éve­ket, baráti összejöveteleket, s minden­kor jó leszállást, hazatalán­st övéikhez, szeretteikhez. SZÁRAZ NAGY GYÖRGY Mindszent T­isztelt Főszerkesztő Úr, az augusztus 26-án a Regge­li Délvilágban megjelent cikk­hez szeretnék néhány megjegy­zést fűzni. A cikk a “Nagymá­­gocsi demokrácia” címet vise­li. Nem akarom részletesen le­írni a véleményemet, mind­ Pontosabban össze annyit, hogy a cikkben szereplő Szegedi Péterné nem igazgatta évtizedekig az iskolát. Ez összesen öt évig tartott. A fenti cikk tévedése azért zavar, mert a pontosság hiánya alkal­mas arra, hogy megtévesztő hangulatot keltsen. Az időpon­tot azért tudom jól, mert 1954. július 1-től 1991. január 31-ig megszakítás nélkül tanítottam Nagymágocson. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a felsorolt rendezvényeken, versenyeken az előző igazgatók vezetése alatt is jó eredménye­ket értek el a tanulók. MAGONY GYÖRGYNÉ Nagymágocs M­iután az MSZP megnyer­te a választást - tanulva az MDF média-kudarcából olyan koalíciós partnert keresett (már aki hajlandó volt vele össze­állni), aki garantálja számára a médiák lojalitását és a kormány­zási felelősség megosztását. Az idő azt bizonyította, hogy a mé­diáknak teljesen mindegy, ki van hatalmon - az SZDSZ kivételé­vel -, mindenkit ostoroz. Tehát az MSZP számítása nem jött be, az SZDSZ csak a saját maga szá­mára biztosítja a lojális médiát. Kapott viszont egy olyan erősza­kos feleséget, aki a maga fején kí­vánja hordani a kalapot. Megha­tározza, hogy ki számára a meg­felelő pénzügyminiszter, s milyen gazdasági programot hajlandó tá­mogatni. De mindezt úgy teszi, hogy a népszerűtlenséget az MSZP vigye el. Mert ha nem, még esetenként meg is bírálja, elha­tárolja magát, hogy nem az ő el­képzelései alapján hajtja végre az önkormányzatok, az egészségügy, vagy a felsőoktatás fojtogatását, az általa kikényszerített sokkte­rápiát. Úgy vitte bele az SZDSZ az MSZP-t a liberális sokkterápia in­­goványába, hogy legfőbb gondja az volt: Ő mindvégig a szárazon maradjon. Tűrte Gyula mindezt, ameddig tűrhette, de mára úgy tűnik, tele lett a hócipője az SZDSZ-szel. Legfőbb gondja az lett, hogy hogyan szabaduljon meg a mindenben kötekedő némbertől a legkisebb veszteség­gel. A mellény - a számtalan la­kossági tiltakozás hatására - az SZDSZ által támogatott Bokros Lajoson egyre jobban összemegy. A márciusi program már szin­te biztos, hogy nem hajtható vég­re, nem is beszélve a privatizáci­ós bevételek elmaradásáról. Nem irigylem Horn Gyulát, nincs mi­ért. Pedig a korrupció felszámo­lását ígérte. Nem Csépi Lajosnál kellett volna kezdeményeznie. Úgy tűnik - Giczi György nyilat­kozata és Hornnak az ellenzéki pártokkal folytatott tárgyalások utáni ellenzéki pártokat megíté­lő késői ébredése azt sugallja -, hogy az ellenzéki pártok, ha el­veik, programjaik nem sínylik meg, kívülről csendestársként tudnák támogatni az elhagyott, 54%-ra fogyatkozó kormányzó pártot a kétharmados törvények elfogadásában. Ez mindenkép­pen az ország érdekében vállalt kényszerű ellenzéki magatartás. Egyet azonban le kell szögezni. Ha az SZDSZ 1994 tavaszán nem lép koalícióba az MSZP-vel, az fél év alatt megbukott volna. Ma már mindannyiunknak az az ér­deke, hogy az MSZP változtasson az eddigi gazdaságpolitikáján - folytassa ott, ahol az MDF abba­hagyta -, és húzza ki a követke­ző választásokig. Mert önkéntes lemondására úgysincs semmi esély. Ehhez az új gazdaságpoli­tikához az ellenzéki pártok adják meg a szükséges támogatást. Az SZDSZ meg szublimáljon, hogy örökre elfelejtsük azt is, hogy lé­teztek. DR. MIHÁLY ZOLTÁN MDF Késői ébredés E­gyre-másra hallani a pa­naszt Makón: a középkor­­osztály bizony meglehetősen ke­vés szórakozóhelyre mehet el, ahol ízlésének megfelelő kiszol­gálás és muzsika fogadja. A hely­zeten többen is igyekeztek változ­tatni, sikeresen a Tóth Söröző tu­lajdonosa, Tóth Sándor is próbál­kozik. Először tavaly rendezte meg a Garden Party című rendez­vénysorozatot, mely immár ha­gyománnyá vált, hiszen szeptem­ber első hétvégéjén következett a második hasonló buli. A pénteki nap végét ugyan elmosta az első, ám annál sikeresebb volt a szom­bat, amikor is a söröző kerthe­lyiségében dixitalálkozóra került sor. A közönséget három csapat szórakoztatta: a Blaskó-dixie­­land, a szegedi Molnár-dixieland és az ugyancsak szegedi MOM Trió. A hangulatot egyebek közt tombolasorsolás is fokozta, mely­nek fődíja egy aranymedál volt. A közönség persze ezután sem ment haza, a legkitartóbbak haj­nalig táncoltak, mulattak. A sike­res rendezvény után Tóth úrtól azt tudakoltuk, tervezi-e a folyta­tást? - Természetesen. Amióta meg­nyitottuk a sörözőt, azóta szándé­kunk, hogy helyet adjunk annak a közönségrétegnek, amelyik egy kicsit mellőzve érezhette magát eddig a Maros-parti városban. Már a sörözőt is úgy képzeltük el, hogy egy kicsit más legyen, mint a töb­bi: családiasabb, otthonosabb. Itt a törzsvendégeknek névre szóló poharuk van! Most az az elképze­lésünk, hogy a könnyebb szórako­zást kínáló élőzene mellé, mely minden pénteken hallható ná­lunk, havonta egyszer, a harma­dik pénteken, közéleti kávéházat rendezünk. - Ez mit takar pontosan? - Ilyenkor vendégül látunk egy­­egy érdekes makói embert, aki re­mélhetőleg izgalmas beszélgetést folytat körülbelül egy órán keresz­tül egy másik, hozzá hasonló kva­litású és érdeklődő vendégünkkel. A meghívottak között a közélet olyan figurái szerepelnek majd, akik különleges történetek, ese­mények szemtanúi voltak, és ezekről színesen tudnak beszélni. A beszélgetés után természetesen a már megszokott élőzenét élvez­heti a közönség. - Lesz-e folytatása a dixie-ta­lálkozónak? - Reményeink szerint igen, hi­szen mindhárom zenekar vezető­je ígéretet tett arra, hogy jövőre is elhozza csapatát. Azt is meg­ígérték, hogy igyekeznek új együtteseket felkutatni, felléptet­ni nálunk. Terveink szerint jövő­re egy nagyobb, négy-öt esemény­ből álló nyári program egyik ré­sze lesz a találkozó. Ezzel nem konkurenciát akarunk teremte­ni a hasonló profilú helyeknek, például az Árkádia parkszínpad­nak, inkább kiegészíteni szeret­nénk a kínálatot. Abban is bí­zunk, hogy előbb-utóbb a fiata­lok is megkedvelik ezt a fajta szó­rakozást, hiszen tudom, a heavy metal dübörgése és a diszkómu­zsika nem tetszik mindenkinek. Akik mást szeretnének, azok vi­szont többnyire azt sem tudják, hogy van más is - így inkább ott­hon maradnak, azaz maradtak egészen mostanáig. Mert mi sze­retettel várjuk őket! S örözőben dixieland SZABÓ IMRE Makó Rovatszerkesztő: Réz Mária 1995. szeptember 7., csütörtök

Next