Reggeli Délvilág, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

Beáék álma Szentesen Balga úrék dicsérete Izgul-e, kérdjük Zentai Kálmán csong­rádi grafikustól, aki elsőként csatlako­zott a jótékonysági felhíváshoz a szente­si állami gondozott gyerekek javára. Szur­kol azért, mondja a hétvégi árverés előtt, hogy Szentesen is elkeljen egy pár kép.­­ Hogy miért ajánlottam föl? - kér­dez vissza. - Sok megközelítés lehet. Ha már Clintonnak adtam, akkor a gye­rekeknek miért ne. Vannak köztük csongrádiak is, akik átjöttek a szentesi diákotthonba. De nem az a lényeg. Ha én ilyen dologgal tudok segíteni, akkor ez a legkevesebb, amit megtehetek. Gondolom, Pista te is így vagy vele. - Én az életem első négy esztende­jében félárvának voltam nyilvánítva — emlékezik Berkecz István szentesi fes­tő. - Apám oda volt a hadifogságban. Amikor a csongrádi Balga József felhí­vásáról hallottam, éppen gipszben volt a lábam. És megkértem valakit, hogy üljünk be a kocsiba, s vigyünk át képet. Nekem is nagyon jól jönne az ára a meg­élhetéshez. Ám most, ha pénzt nem tu­dok adni a gyerekeknek, ezt tudom. Balga József, a Csongrádi Tiszai Galé­ria vezetője celebrálja az árverést. Ő en­nek az egésznek a mozgatórugója. Mint említi, nemcsak művészek adományoz­tak szerte az országból, hanem magán­­személyek is. Minden nemes ügy, amely valakiért szól - sorolja Szirbik Imre pol­gármester a kérdésünkre, mely szerint hogyan vélekedik az összefogásról - az valahol követendő. S külön köszönet azoknak, folytatja, akik megszervezték Mindenki jól jár.­­ Az is, aki a képet el tudja vinni, hiszen kétszeresen szépet nyert. Egy­szer a szép alkotást, másrészt pedig az érzelmi szépséget, hogy segíteni tudott. Jól járnak azok is, akikért ez az egész van. Mert remélem, hogy ezekből a pén­zekből a gyerekek profitálnak majd a legtöbbet. Talán nem veszi rossz néven tőlünk Herénné Juhász Anikó, hogy ideírjuk, bi­zony könnyes a szeme, amikor azt kér­dezzük, miért is licitált a festményekre. Nekem ez természetes, magyarázza, mert egyrészt nagyon szeretem a képeket. Többször itt jártam már a héten, és meg­néztem az árverésre kerülő alkotásokat. -Az valami csodálatos volt, ahogyan a gyerekek izgultak - meséli Anikó. - Amilyen kedvesen, bájosan fogadtak bennünket, semmiképpen nem ma­radtam volna távol. Arról nem beszél­ve, hogy ez nekem is óriási öröm. - Megérte a sok munka? - faggat­juk Balga urat. - Ha csak egy képet adunk el, már az is megérte volna. De itt most annál sokkal többet sikerült. Eddig tíz kép ment el, ha jól számolom 84 ezer fo­rintért. (A második fordulóban még egy gazdára talál 25 ezerért - B. 1.) a csong­rádi árveréssel együtt körülbelül 200 ezer forint jött össze, ami nagyszerű ér­zés. Mert ebből az összegből olyan dol­got tud az iskola a gyerekeknek nyújta­ni, amire a költségvetésből nem fu­tná. Biztosan lesz még arra mód, hogy a di­ákotthon árverésre bocsássa azokat az alkotásokat, amelyek megmaradtak Kolompár Bea hatodikos. Társaival együtt az ajtóból figyeli a felnőttek lici­tálását. Azt mondja, hogy drukkol. Mert jó lenne kirándulni a Mátrába a téli szü­netben. - Balázsi - E­gy ilyen­­ nyelven beszélő ágy több százezer forintba kerül újon­nan. Ám ezek is úgy néznek ki, mintha csak most hozták volna mindegyiket a gyárból a szentesi kórházba. Éppen negy­ven van belőlük Tessenek csak számol­ni, mit kóstál ez! Cserébe legfeljebb csak köszönetet várnak az adományozók Ta­lán még azt sem... Dr. Sípos Ferenc osz­tályvezet­ő főorvos úr most mint a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgálat szentesi ve­zetője tájékoztatja lapunkat arról, hon­nan is e szerzemény.­­A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ak­kor alakult meg, amikor - ugye, lassan ez már történelem - a keletnémet me­nekülteket kiengedték Magyarországról. S előtte Kozma atya Budapesten befogadta és ellátta őket a templom kertjében. Utá­na lényegében ez adta az ötletet, talán nem is jó szó rá, hogy egy karitatív szer­vezetet kell alakítani. Mert egyre több a rászoruló. Még azokban az években nem is gondoltuk volna, mennyire sokan van­nak intézmények is s persze magánem­berek nagy számban. Ugyanakkor az is kiderült, hogy Nyugat-Európában még mindig sok minden akad, amit ott már nem használnak De szívesen adják má­soknak, csak áldozatkész személyeket kell találni, akik lebonyolítják a közvetí­tést. Meg olyan szervezetek is kellenek, amelyek úgy fogadják a segítséget, hogy utána az adományozó is elégedett legyen az eredménnyel. Tehát ne a piacon lelje meg a portékát. - Melyik városból érkeztek az ágyak? - Magyarokhoz kötődő emberek vannak mindig az adománygyűjtés mö­gött kint, Németországban. Most megint erről beszélhetünk Nem kérnek sem­mi mást, mint a szállítás meg a vámo­lás költségeinek a megtérítését. Ezeket az ágyakat a Magyar Máltai Szeretetszol­gálat keretében a szentesi szervezet hoz­ta a kórházba. S azokból az ágyakból, amelyeknek a helyére tesszük ezeket, adunk most ki betegeknek Megkapják majd kölcsönbe, amíg az otthoni ápo­lásuknál szükségük van rá. - Mit tudnak ezek az ágyak? - Gombnyomásra lehet állítani a magasságát, a fejtámlát. Egy fejlett in­tézményben jószerével csak ilyen ágyakat használnak. Ezek teljesen hi­bátlanok, krómozottak, nem kell majd évente, kétévenként festegetni. A magyar ágyak, melyeket esztendők­kel ezelőtt vettünk, ha megmozdult rajtuk a beteg, úgy recsegtek hogy fel­ébredt rá. Ezek viszont a rászoruló embereknek a kényelmét és pihené­sét fogják szolgálni. A kórházzal egyébként jó a kapcsolatunk. Mi ilye­nekkel igyekszünk segíteni az intéz­ményt. A kórház meg a máltais bá­zisnak a karbantartásában vagy egy­­egy fuvarral támogat minket. (balázsi) (Fotó: Böbe) Máltai sok adománya a kórháznak Beszélő ágyak Bartók Londonban Zsúfolt ház előtt, rangos vendégek jelenlétében rendezett komoly sike­rű Bartók-emlékhangversenyt péntek este a londoni magyar nagykövetség. A világhírű magyar zeneszerző ha­lálának fél évszázados évfordulója al­kalmából szervezett koncerten a brit fővárosban működő, Bartók nevét vi­selő zeneiskola növendékei adtak elő részleteket a mester népdalfeldolgo­zásaiból, majd a budapesti zeneaka­démia egyik volt fiatal brit hölgyhall­gatója játszott Bartók-zongoradarabo­kat Az est fénypontját Pauk György, a nemzetközi hírű hegedűművész fellé­pése jelentette. A rendezvényen a brit társadalmi és politikai közélet számos tagja megjelent, köztük Sir John Birch, Nagy-Britannia korábbi buda­pesti nagykövete, a londoni külügy­minisztérium több vezető munkatár­sa és a művészvilág néhány ismert képviselője. A világhírű londoni kul­­túrközpont, a Barbican Centre egyéb­ként novemberben és decemberben nagyszabású Bartók-ciklussal készül megemlékezni a magyar komponista munkásságáról. A hangversenyek mindegyikét Sir George Solti vezény­li, sőt, a nemzetközi karmester-tekin­tély egy alkalommal - ritka módon - maga is zongorához ül. A koncertso­rozaton fellépő művészek listáján szerepel Polgár László, Schiff András, Várady Júlia, Pauk György neve is. A marosvásárhelyi születésű Csiky László ötéves kora óta csepegtet karikatúráival jókedvet mindennapi toprongyainkba. Erre manapság egyre nagyobb szükség van, így hát nagy siker fogadta az orvos-szobrász hétvé­gén nyílt legújabb kiállítását is a vásárhelyi IBUSZ Bank portáljában. A rendhagyó utcai tárlatmegnyitón - amin bizony hűvös este lévén igen-igen fáztunk volna, ha a harsány nevetés fel nem melegít bennünket - a köszön- Orvos - szobrász karikatúrái­ t őt a karikatúraszobrok egyik ihletője, dr. Rapcsák And­rás polgármester tartotta, aki maga is nagy pártolója a sza­bad véleménynyilvánítás ilyen megnyilvánulásának. Ter­mészetes, normális dolog - mondta -, hogy a művészek toll-, illetve esetünkben agyagvégre tűzik véleményüket kü­lönösen, ha ez nem sértő, bántó és ellenséges. Márpedig Csiky László szobrai nem azok. Talán éppen ezért várta már a minitárlatot annyira Vásárhely jó kedélyű közönsé­ge. S az összeverbuválódott kis társaság a művek névalá­írása nélkül is könnyűszerrel felismerte volna Horváth Balázst, Jeszenszky Gézát, Kupa Mihályt, (belőle kétré­szes sorozat készült) Helmut Kohlt, nemzeti büdzséőrün­ket, Bokros Lajost. A legnagyobb közönségsikert azért mégiscsak parlamentünk ügyeletes rebellisének, Torgyán Józsefnek karikatúraszobra aratta. Valamennyien politi­kusok De vajon miért pont ők? - Isten a legnagyobb karikatúraszobrász, s ő gondos­kodott megmintázandókról földi kollégái számára is. Néz­zen körül - mondja Csiky László. - Érdekes, groteszkre csábító arcok mászkálnak politikai életünkben. Ők a leg­jobb humorinspirátorok Ám a humort nemcsak a mű­vészetben, de civilként, otthon se ártana élesztgetni, meg­őrizni, mert a lélek mindennapi öntisztítására a nevetés­nél eddig még nem sikerült jobbat kiötleni. Akiből hiány­zik a humor, lehet, hogy csehül áll más intellektuális képességekkel is. Meg egy kevéssel több önkritikára is szükség lenne. Rapcsák Andrással szerencsém volt. Meg­értő modell. Jót mulatott a róla készített szobromon. Nem úgy, mint Horn Gyula, aki bizony eléggé megsértődött, mikor viszontlátta magát. A számtalan külföldi és magyar elismerést kapott mű­vész egyébként rajzaival, portréival is bemutatkozott már országszerte, de mint mondta, a mostani kiállítás helyé­nek szelleme a térbeli megjelenítést sugallta. Tehát a dundi, borvirágos orrok, lapulevél fülek, pör­­ge bajszok és bozontos szemöldökök kopaszodó, tar fej­jel, vigyorgó ábrázattal, önelégült pofát vágva ott ülnek bo­roshordóikon, fejükön unicumos fiaskóval az IBUSZ Bank kirakatában, és várják a humorimádó tárlatlátogatókat. Akinek kedve van letűnőfélben lévő, épp most lecsusszan­­ni készülő politikusainkról készült alkotásokat nézeget­ni (hátha felfedezik honatyáinkról alkotott saját vélemé­nyüket a műveken), bizonyára jókat derülnek majd. PETRUSÁN LÍVIA 1995. október 2., hétfő Tűzzománc az Aranyban Szeged egyik legfiatalabb oktatási intézménye az Arany János Általános Iskola a Rókus városrész­ben, máris rangot vívott ki magának. És nem csak a pedagógiai munkában, hanem a közművelődés­ben is. Arany Galéria nevet viselő aulájában Csősz Géza fiatal alkotóművész tűzzománc képei kerül­tek a nézők elé. Bevezetőben Zádory Edua, a Szegedi Konzerva­tórium elsőéves hegedű szakos főiskolai hallgatója és Várnagyáé Szőnye Katalin zongoratanárnő Händel F-dúr szonátájának két tételét szólaltatták meg professzionista biztonsággal és mély átéléssel. A zeneszám után Györki Edina, az Ifjúsági Televí­zió munkatársa mutatta be a kiállító művészt, a tűz­zománckészítés technikáját. Csősz Géza 1968-ban született Szabadszálláson. Eredetileg más műfajban bontogatta a szárnyait, de a szintén művészpályán lévő bátyja hatására kedvet kapott ehhez a megle­hetősen ritka és bonyolult technikához. A szakmai fogások terén a legtöbbet a Svájcban élő Bácsay Pé­ter képzőművész segített neki. Kiállításai 1993 és 1995 között főleg Szegeden, Kiskunhalason és svájci városokban (Bern, Lau­sanne, Sion) voltak. Ugyanezeken a helyeken tar­tott kurzusokat a tűzzománc készítéséről. Maga a műfaj a távoli középkorba nyúlik vissza, drága vol­tánál fogva azonban csak királyi ékszereken, illet­ve székesegyházak kegytárgyain jelenhetett meg. Ma már gyakrabban, főleg amuletteken találkozni ve­le. Mély és izzó színeinél fogva különleges hatást gyakorol a nézőre. Csősz Géza kiállításának képei tematikájukat tekintve igen széles skálán mozog­nak: csendélet, alföldi tájkép, archaikus jelkép, egy­házművészeti tárgyú ábrázolás egyaránt fogadja a nézőt, s a vizuális gyönyörködtetés mellett nem rit­kán figyelmet érdemlő gondolati tartalmat is hor­doznak. A kiállítást jó szívvel ajánljuk a művészetkedve­lők figyelmébe. Megtekinthető október 27-ig a rókusi víztoronnyal szemben lévő iskolában an­nak nyitvatartási ideje alatt. A belépés díjtalan. F. B. Molnár György - Ugyan mán! - Mihály már áll a heverő előtt - Mondd meg nekem, vol­taképpen mit akarsz? Mié nem lehet százötvenezer forintért tűrni? Mondjad! Mié kell neked az ángyiva zenggőt akasz­tani? Mán az ángyi sé! Hát akko ki a jó? - Látod, mire jutunk vele! Úgy csa­var az ujjai közé bennünket, ahogy akar! - Ezt csak hiszed! Mit gondosz, én nem tűrök a Józsi miatt? Hogy az ángyi azé húzódozik, me sokan vagyunk? Ne­künk is külön szoba, Józsinak is, aztán neki is, gondolj csak bele! Persze, ha építünk, a porta másik felére építünk, ez a ház még megmarad! Irénke kifelé néz, nem akar Mihály­­ra nézni, ilyent se tett még életében. - Tudod, Mihály... én azt se bánom, ha naponta écce eszünk­, nem bánom, ha évekig nem veszünk magunknak egy szál ruhát,... mindent csinálok amit kérsz,... ha közdögozok rongyoskodok,... ha azt kéred, öljem magam a Tiszába, megteszöm, csak­, ne hozd ide az ángyit!... Összeomlik sír, elvesz a heverő sar­kában. Mihály megijed kicsit, nem hitte, hogy idáig jutnak. Mellé ül, csitítja, át­fogja a vállát. - De hát mié? Mondjad mán!... Mié? - kedvesen rázza a vállát - Mié dob­junk e magunkra annyi pénzt? Nem lehet itt egy külön szobája? Még köteni se kell rá, kapja az özvegyi nyugdíjat, de van ott a vas péz is, nem kevés! Csak nem mondja! Mié ne legyen nekünk is új házunk? - Én meg itt néztem?... Napra nap­ra? ... Hogy erre-arra bögyösködjön?... - szipog, törölgeti a könnyeit. - Hadd páváskogyjon! Mit törődünk vele? - Közbe én meg kapkodok, dógozok!... Hogy csak haladjunk vala­mire! Kicsit lehiggadt, Mihály mellé ül, csi­títja. -Jó van, ne ríjja! De most várja! Nézd, ha jó számolom, már a mi utcánkba is alig van régi ház, talán egy-kettő! Mindenki szétlüki, aztán újat épít, vagy már régebben épített! Még a tanyákon is ezt csinálják, az átokházi soron, mióta engedik jobban az építkezést! ott is, ha van négy-öt régi ház, ahin fiatalok van­nak, sokat mondok! Egyszera aki régi házba, régi épületbe lakik, az az ember máma már nem számít! Mintha nem is lenne a világon! - Van azé még sok régi ház a faluba! Nem mindenki épít! - Nem, persze! De mié legyünk mink közülük való? Fölkel, leül, verejtékezik, gesztikulál Irénke előtt. - Most az Isten markunkba tenné a szerencsét, mink még dobjuk ki az ab­lakon? Irénke kicsit megnyugodott, még tö­rölgeti a könnyeit. - Azt hiszed, nem szeretnék én is új házba lakni, mint a többi asszony? Ne ezeket a füstös, pókhálós falakat me­szeljem? De ha várni kell, akár t­z évig is várok! - Dehogy kell várni! Csak épüljön föl az új ház, aztán mintha itt se lakna az ángyi! Lesz egy szobája, aztán készen van! (Folytatjuk) Föl se tűnt az egészségügyben Elillant az igazgatás Meglepően sok orvosvezető és beosztott gyógyító jött el - a szom­bat délelőtt ellenére - szót váltani, véleményt ütköztetni a mai ma­gyar egészségügyről és jövőjéről. Hja, mit csodálkozik, mondta egy szakma­ismerő jogásznő, az egzisztenciájukról van szó! Na a saját minisztériumukat azért annyira nem érdekelte, hogy kép­viseltesse magát, jegyezte meg a folyosón Rózsa Edit képviselő asszony. Véleményét osztották a résztvevők. De megszokhatták, a népjóléti meg a kultusztárca kevés babért arat kormányuknak. A Magyarország ’95 háromnapos rendezvénye evvel együtt elismerést érdemel, mert fóru­mot teremtett véleménycserére, amivel az elmúlt hétvégén éltek is a szegedi orvosok. Igaz, országos és megyei vendégeik jelenlétében. Egy pesti vendég, Perényi László közgazdász érdekes szempontra hívta fel a figyelmet; ha nem is tűnt fel, de az utóbbi öt évben eltűnt, megszűnt az egészségügyi igazgatás. Amíg ezt a szerepet gyakorolta korábban a minisztérium és lefelé az államigazgatási hierarchia, me­gyék, járások, városok, községek, addig ezek mára felszívódtak mint igazgatási szervek. Az ÁNTSz sem irányító, igazgatási feladatot ellátó intézmény, hanem egészségügyi hatóság. Éppen ezért rendkívüli je­lentősége van annak, milyen a kapcsolat az egyes egészségügyi intéz­mények és a helyi közigazgatás, az önkormányzatok között? Az ÁNTSz megyei igazgató-főorvosa, dr. Zimányi Mária rendkí­vül diplomatikus választ adott a Szegedi Önkormányzathoz való kap­csolatukat illetően: nincs az a jó, amit nem lehetne jobbá tenni. Igaz, a kérdés előzménye dr. Tekulics Péter gyermekkórház-igaz­gató határozott kérése: ne a már elfogadott önkormányzati dönté­sek utólagos megismerésében merüljön ki viszonyuk. Annál is ke­vésbé, mert ezek a döntések végül is rájuk vonatkoznak! A jelen lévő dr. Csenke László szegedi alpolgármester úgy védelmezte a gyakor­latot, hogy jelenleg is bekerültek lobbik és pártpolitikai érdekek az önkormányzati bizottságokba, ezeket csak tovább bonyolítanák a nyíl­tan is szembekerülő egészségügyi vezetők. Az irodák felől kerülje­nek be a szakmai érvek és vélemények a bizottságok munkájába, mondta dr. Csenke. Evvel együtt és az orvosi vitákban szokásos köl­csönös udvariasság ellenére is túlzás volna azt hinni: a vita lezárult. Zimányi Mária igazgató-főorvos két példát is említett, amelyek­ben szívesen segítettek volna a döntéshozóknak határozataik meg­hozatala előtt: fogászat és foglalkozás-egészségügy. Amiképpen az is könnyen belátható, hogy amennyiben megyei méretekben gon­dolkozik a főhatóság, mondjuk karcsúsítási ügyekben, akkor ennek így kell érvényesülnie a végrehajtás során is. Mindenképpen jelzésértékű a kérdés, melyet dr. Csenke kapott: igaz-e, hogy gondolkoznak egyes alapellátást végző rendelőintéze­tek privatizációján? Hát jelenleg nem, pedig hasznos volna, fogal­mazott gyakorlott tojástáncos módjára a válaszoló. Illés Béla, az Egészségbiztosító alelnöke többedszerre erősítette meg: eszük ágá­ban sincs felszámolni az iskola-egészségügyi szolgálatot! Akivel tavaly szerződést kötött a biztosító, azzal idén október el­seje után is megkötik ezt­­ 1996. december 31-ig. És nem tovább egyetlen nappal sem. Mert hogy onnantól kezdve mi lesz, azt egyelő­re tán csak néhai dr. Nostradamus orvos és jövendőmondó tudná megsúgni. De ezt már megszoktuk. (tráser)

Next