Reggeli Magyarország, 1942. október (49. évfolyam, 222-247. szám)

1942-10-29 / 245. szám

1942 október 29 csillörtök Visszavonul a bikavi­ad­alok­ világbajnoka és lepkéket gyűjt Kétezer bikát szúrt le is harmincmillió pezetát kérésért Marcial Lalanda Párizs, október 28.­­A bi­kaviadalok arany­kora óta, Juan Belmonte és Roselito Ga­­itó vetélkedése óta soha nem volt a spa­nyol bikaviadalévad olyan izgalmas, mint az idén* — írja a madridi ABO bikaszak­értője. Idegen számára egy kissé érthetet­len az a költői hang, amellyel a spanyol újságíró adózik a spanyol nemzeti sport­nak.­­A modern bikaviadalmüvészet■ monu­mentális bemutatója volt Marchial Lalan­da utolsó küzdelme. Fenséges és nagy­vonalú minden mozdulata.* Ha a torero jól megtáncoltatja a bikát, jutalmul megkapja a bika egyik fülét. Ha a hárommenetes küzdelemben bravúrokig viszi, a bíráló bizottság neki ítéli a bika mindkét fülét. Felejthetetlenül izgalmas viadal után ráadásul megkapja a bika húsának legízletesebb részeit. Lalanda túltett mindenik híres elődjén. Olyan ellenállhatatlan lendülettel kergette meg az arénában a vérmes apaállatot, hogy a közönség kívánságára neki aján­­dékozták a leszúrt bika egész tetemét. Egyébként Lalanda, a torerok királya visszavonult a porondról. Az ABC munka­társa felkereste szerény madridi lakásán, a Puerta del Sol közelében a kiérdemesült bajnokot. Lalanda szelíd, nyugodt, ki­egyensúlyozott ember és ellentétben a leg­több spanyollal, nem szereti az éjszakai mulatozásokat Szabad idejében sokat ol­vas, fejleszti tudását a természettudomá­nyokban és gondos lepkegyűjteményének kiegészítésén fáradozik. — A porond — mondotta az ex-cham­pion — veszélyes és a küzdőt komoly bölcseleti kérdésekkel állítja szembe. Amikor alig néhány centiméterrel táncol előttem a ha­lál, a metafizika titkaival vigasztalom ma­gamat. Intuícióval valósággal megfejtem a bika lélektanát Eddig 2000 bikát szúrt le intuíciéval és anélkül a most 30 millió pesetával a zsebem­ben 36 éves korában visszavonult lepkét gyűjteni. Felhívás a keleti arcvonalra utazó katonákhoz Mindazok a honvédek, akik 1942 november 1-én vagy azután utaz­nak a keleti harctérre, Munkácson át Laveczera utazzanak, továbbirányítá­suk végett. Budapest keleti pályaudvarról 1942 november 1-től Hatvan—Miskolc—Sá­toraljaújhely—Csap—Munkácson át közvetlen vonat közlekedik Lavoczéra, amelyre ezeken az állomásokon harc­térre utazó honvédek felszállhatnak. Erre a vonatra a Budapest keleti pá­lyaudvaron lévő rendészeti és katona­gondozó parancsnokságnál helyjegyet lehet kapni. A harctérre utazók október 51-től más irányba való utazást ne kísérelje­nek meg, mert vasúti összeköttetést nem kapnak és a hiábavaló utazással felesleges fáradságot okoznak maguk­nak. " ff* II Kardos Gyula püspök a történelem példamutatásáról Kardos Gyula, az új dunáninneni evangélikus püspök a Harangszó című lapba cikket írt a mai kor embereinek felfogásáról és a történelem példamu­tatásáról. »Nem mehetünk-e tanulni hűséget, állhatatosságot, reménységet, a magyar történelem tündöklő alakjai­hoz. — írja — a szentéletű I. István királyhoz a kegyes bibliaolvasó Bethlen Gáborhoz? A mozikat, színházakat láto­gató és egyletek tanácstermeiben ülő asszonyok a Lorántfy Zsuzsannákhoz? A gyermeket átoknak tekintő, vagy az »egykét* melengető anyát Pekry Lő­rincijéhez, árva Bethlen Katákhoz? Azok az emberek, akik víkendeznek, akik a sportpályák tribünjein tombol­nak, menjenek azokhoz az őseikhez, akik hosszú kilométereket tettek meg, amíg templomot találtak és oda beme­hettek. A mi örökségünk a Krisztus­ban való élet reménysége — és lehető­sége. Amit kaptunk, nemcsak megtar­tani, hanem lehetőség szerint gyümöl­­csöztetni is kell: szolgálnunk kell vele.* (M. É.) mmmn Vidám hullámhossz A Kamara Varieté kedden este új revűműsort mutatott be Vidám hul­lámhossz címmel. A revű — híven a korábbi műsorok szelleméhez — ismét a tiszta szórakoztatás, a nevettetés, mulattatás szolgálatában áll. Első ré­sze: magánszámok, kisebb jelenetek, artistaprodukciók, táncszámok. Ebben a részben általános sikert aratott a ki­­tűnő, tehetséges Borbitó Andrea, aki kétéves külföldi vendégszereplés után a Kamara Varieté színpadán szerepel először Budapesten. Tánctudása maga­san felülemelkedik az általános színvo­nalon. Ugyancsak elismerést érdemel Fatme, a titkok királynője, egy kitűnő indus erőművész és a francia női zene­bohóc. A második rész a tulajdonkép­peni revü, amelyen a rádió vidám hul­lámhosszán opera-, sport-, és cigány­paródiák Szórakoztatják a közönséget. A jól pergő, kerekded műsor békebeli varietéprogram. Szereplői közü­g a bá­jos, szőke Szondy Biri, a pompás Hal­­may Imre, a tehetséges­ Körösi Pálett, Hegyi Péter Andai Béla, Kökény Ilo­na, Perényi József és Balosa János ér­demel dicséretet. A rendezés Sallay György érdem­e T. T. A. (?) Megkezdődnek a Garabonciás próbái. Az Operaház igazgatósága úgy határozott, hogy Leluhr Ferenc új operájának, a Garabonciásnak pró­báit a jövő héten megkezdő A Lenár­­opera szövegét Innocent Vincze Ernő írta. (*) Lánczy Margit, a Nemzeti Színház kiváló művésznője csütörtökön este 6 óra 20 perckor önálló irodalmi eetet ad a mik­rofon előtt. A művésznő a régi klasszikus szonetteket eleveníti fel ez alkalommal. November 18-án a Zeneakadémián lesz iro­dalmi estje. (*) Németh Antal, a Nemzeti Szín­ház igazgatója Pécsre utazott. A pécsi Nemzeti Színház ugyanis október 29-én nyitja meg kapuit Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjével és a nyitó előadást Németh Antal­ rendezi. A Nemzeti Színház igazgatója a be­mutató előtt külön előadást tart­­ a pécsi közönségnek a Csongor és Tün­déről. (•) Thury Gizella Németországban. Thury Gizella, a kiváló magyar alténekesnő, aki éveken át a kölni operaház tagja volt, hosszabb vendégszereplésre Németországba utazott. A művésznő november 20-án tér vissza a magyar fővárosba. (*) A Sybill Nagyváradon. A nagyváradi Szigligeti Színházban Putnik Bálint tár­sulata szerdán este színrehozta Jacobi Viktor Sybill című nagyoperettjét. A cím­szerepet Kovács Irén alakította. Rendező: Danis Győző. Főszerplői: Tanai Emil, Hotti Éva, Barsi Béla, Szabó Ernő, Göttm­ger Klári, Benkő­­Béla. (*) Pergolesi vígoperája a Magyar Művelődés Házában. Pergolesi egyfel­vonásos vízoperáját, az Úrhatnám ko­mornál sikerrel adták elő a Magyar Művelődés Házában. Farkas Ilonka és Hadházy Emil stílusosan énekelte a főszerepeket. A műfaj ez örökértékít mesterművét, mely kisebb színpadon jobban megállja a helyét, Kiszely Gyula megközelítően rendezte. Fábry Zoltán csinos díszletei dícséretremél­­tóak. E kis színpadi és zenei felszere­lést igénylő remekművet ajánljuk a vidéki színházaknak is. —k (•) A Madách Színházban Felkay Ferenc Potemkin című történelmi drámája a na­­pokban 25. előadásához érkezett. A darab főszerepeit változatlanul Greguss Zoltán, Sennyey Vera, Toronyi Imre, Várkonyi Zoltán, Szemere Vera, Tapolczay Gyula, Szakács Zoltán, Serényi Éva és Danis Jenő játssza. (1) A kaposvári Berzsenyi Társaság most tartotta rendes évi közgyűlését, amelyen újra a régi tisztikart válasz­tották meg. A dísztagok sorába bevá­­lasztották Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi minisztert is. A tisztújítás befejezése után Noszlopy Aba Tihamér, a társaság főtitkára, tartott érdekes előadást az ukrán nép dalairól. (*) Fedák Sári darabot irt. Fedák Sári darabot írt. A darab címe: Párizs. A da­rab ugyanis mitológiai tárgyú. (*) A kolozsvári újságírók kulturális előadósSorozatának első estje most volt Kolozsváron. A bevezetőt Tathureczky Gyula mondotta. Fellépett Páger Antal, aki küzdelmes gyermekkorának és művészi pályájának legszebb emlékeit adta elő. Szerepelt Táray Ferenc, Jancsó Adrienne, Sallai Kornélia és a kolozsvári Nemzeti Színház zenekara, Endre Béla vezénylésé­­vel. Az előadók jövedelmét az erdélyi új­ságírók jóléti alapja javára fordítják. (*) Heinrich George a berlini Schil­ler Színház igazgatója a Német-Ma­gyar Társaságban, Berlinben kedden felolvasó estet tartott, amelyen már gyár és német költők műveiből adott elő. Az esten közreműködött­ Vásár­helyi György zongoraművész, aki Liszt szerzeményeiből adott elő. (•) Maglód közönsége Esztergomi Ildikó óvónő rendezésében műsoros estjét adott a sebesült honvédek javára. i Birkavásár írta: Szombathy Viktor Balla Zsiga, a mészáros, testesen és jókedvűen állott meg üzlete ajtajá­ban. A papok szolgálója most vitte el az utolsó kiló marhahúst, két-három darab vékony csontnál nem maradt több az üzletben, az is alig való nyo­­matéknak. A sok apró zsírjegyet is zsebrevágta Balla Zsiga, ezeket majd otthon, cigarettaszó s egypár pohár m­urci mellett fogja osztályozni a szom­széddal, Galamb Erázzal . Galamb Eráznak bérben a birtoka s így min­dig akad néhány alkalmas félórája , ilyen hivatalos dolgokra, mint zsír­­jegyosztályozás, vagy üzleti könyvben összeadás. Éppen erre is ballag Eráz, a szövet­kezetbe tart, a doboz Szimfóniájáért. Balla Zsiga lelép a küszöbről, hátra­int az inasnak, hogy zárhat s kövérkés ujjával Eráz felé int: — Nem jönnél holnap velem birkát Venni? Eráz megáll, keze a zsebében, össze­húzza a száját fontoskodóan: — Kifogyott a disznó? Marhád sincs már? — Eladtam mindet, — közli Balta Zsiga — csütörtökre­ birkát kérnek a népek, azt szeretnék vágni. Elviszlek szekéren. Szemét is megcsillogtatja, cigarettá­val kínálja Erázt, minden szavában benne a szívesség és a barátság. Mert unalmas egyedül az út s Eráz jobban is ért a birkákhoz. Eráz már döntött magában, de nem illik hevesen beleegyezni. S­gy tesz, mintha sok dolga felől tűnődnék s csak később bólint beleegyezően: — Mehetek — mondja kegyesen. így áll másnap reggel a szekér Ga­lamb Erázék háza elé, tele szalmával a birkának, jó puha üléssel a két em­bernek s az ülés alatt szalonna, kenyér, zöldpaprika, szederpálinka pontosan, ahogy azt az utazás jellege megkí­vánja, Dombon-völgyön rázza őket a szekér, vidáman loholnak a lovacskák, szép, meleg napsugaras ősz van kissé sok is a melegből, jöhetne már az eső. Az ötödik faluban állnak meg, itt van a cél, itt a pihenő s itt adódnak a birkák is, mint hírlik. Keszeg Péternél adódnak a birkák, nála van eladó há­rom. Keszeg Péter kinn küszködik a föld­jén, ezen a száraz, alig szántható a föl­dön s késő délután felé hajlik már a nap, mire Keszeg Péter bezörög az udvarára a szekérrel, meg az ekével. A tornácon ott ül türelmesen Eráz, meg Zsiga. Éppen a csirkéket etetge­­tik száraz kenyérmorzsával s Keszeg Péter iskolás fiát vizsgáztatják a hit­ből, amikor a ház ura behajtat a ka­pun. Nem is nagyon csodálkozik, ami­kor leszáll, csak megy oda kényelme­sen a vendégekhez s kezet fog velük. — Éppen magához jöttünk, — mond­ja Balta Zsiga s lehellete kissé sze­derpálinka illatú — birkát jöttünk nézni, ámde soványak. — Az nem nekem baj, hanem a bir­káknak! — De magának is, gazdám, mert nem tud értük árat kérni. — Ki mondta, hogy eladók? Balla Zsiga vállat von. Aztán vál­lon ragadja a gazdát: — Na nézzük, — mondja — mert sie­tős az utam. Keszeg­i Péternek sincsen sok ideje vitatkozni, mert ki kell fogni a lova­kat, etetni is kell s éhes ő is, azért elhagyja a sok felesleges szót, amihez még kedve volna s vezeti a két vendé­get az istálló felé. Ott leéget a három birka, de közülök csak egy most az eladó. — No, elég sovány, — ócsárolja Eráz is az állatot — látszik, hogy nem sokat törődött vele, gazdám. — ötven pengő — mondja Keszeg Péter, anélkül, hogy figyelemre mél­tatná az Eráz szavait. Úgy áll ott az istálló ajtajában, mint akinek valóban mindegy: megveszik-e az állatot, avagy itthagyják. — Sok, — szíja a fogát Zsiga — any­­nyit nem mérek ki belőle. A huza­vona most következik, ebben a félórában. Zsiga harmincat kínál, — ezt is alig tudja kimérni a sovány jó­szágból — Keszeg lemegy negyven­ötig. Most már mind a kettő az alku szépségét élvezi, a huza­vonát, a barát­­kozást, Zsiga próbálja elkapni Keszeg Péter markát, az nem enged, Ezáz is közbelép, megjelenik az asszony, az is sóhajtozik, így tart az alku a vita este hétig s mind a két ellenfél boldog, hogy negyven pengővel mégis lezár­hatják a vitát, ennyit olvas majd le áldomáskor Balla Zsiga Keszeg Péter kezébe. Túlságosan egyik sincsen meg­elégedve, de sürget az idő, most már ne játsszunk tovább. Fel a birkát a szalmára, összekötve szépen, a férfiak pedig el a Mihók vendéglőbe, áldomás nélkül nem lehet kimenni a faluból, azt tudja mindenki s elvégre a másik birka is eladó lesz még... Mihók, a kocsmáros már értesült a dologról: csodálatos távíró s hírközlő­­rendszer uralkodik a faluban. Mire belép a három férfi, már asztalon is a liter, szódával persze. S alighogy a liter fele elfogy, be­surran félve Bandri is, a cigány, a kontrással együtt. A másik litert már dalolva isszák. — Negyven pengő? Megérte! — mondja Balta Zsiga s odanyujtja po­harát Keszegnek: — Igyék, gazdám, majd felszámítom ezt az áldomást is valakinek. — Jó mulatság ez! — vallja kilenc óra felé Eráz is. — Szeretem a jó tár­saságot! Hadd jöjjön ide mindenki, aki az ivóban van! Már nyolcan ülik körül az asztalt. Kocka Pista tudja legjobban a Balta nótáját. — Szerencsés jó vétel volt! — bólo­gat Zsiga — negyven pengőért egy birka, igazán nem drága! Ezt ünne­peljük ma igazán! Kilenc óra s tizenketten vannak. Hí­­res gavallér ember Balta Zsiga, jó hí­­rére egyre több ember gyűlik egybe a kocsmában, ritkán adódik ilyen alka­­lom. Bandri cigánynak még a szeme is kisüllyed, ahogy a nótát ráncigálja. Pohár törik, húr is szakad. Balta Zsiga úgy kiereszti a hangját, hogy bele­reszket a fél falu. — Balta úr van itt, a mészáros t­á­­domást iszik, — helyeslik a népek. Tizenegy órakor zárja a boltot Mic­hók úr. Kíméletesen taszigálja kifelé a vendégedet a nagy sötétségbe, alig ta­lálja az utat a kocsihoz Balla Zsiga, meg Eráz._ Még a saroglya mellett is Keszeg Pétert ölelgetik s dicsérik az olcsóságát. Keszeg Péter mellett is ne­­hezen marad szilárdan az anyaföld s addig szét sem válnak, amíg el nem éneklik a hétsoros nótát az egyszeri csalfa kislányról. Aztán zörögnek, ballagnak, baktat­nak hazafelé az irdatlan feketeségben. A harmadik falunál szól csak Zsiga: — Jó mulatság volt! De megérte! — Olcsó birka volt, — helyeselt Eráz — ide máskor is eljövünk. Hajnal szürkül, mire a város első kapujához érnek. Akkor ébred Zsiga s boldogan mosolyog. — Jó­ mulatság volt és kedvező vétel. Hirtelen azonban a zsebéhez kap, va­lami eszébe jut. — Már megnézem, mibe került az ál­domás —­ mondja s a pénzét kezdi számlálni. De el is sápad menten, ahogy a bankókat szedegeti szét a reg­geli harmatban. —­A kuka negyven, az áldomás hat­vanöt, — állapítja meg szomorúan — hogyan mérek ki ebből a soványságból százöt pengőt? S néz hátra a szalmába, hogy leg­alább megtapogassa a birka mideg testét. Néz, egyre jobban néz, de nem lát. Meg kerekebbre nyitja szemét s nagy félre nyúl egy darab mocskos, szürke_ madzaghoz. A birka nyakkötőjéhez. A nagy áldomásban ez maradt csak P10?. ,Mag a Zsiga negyvenpengős birkájából, a madzag. 7

Next