Reggeli Magyarország, 1944. március (51. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-30 / 72. szám

6 Közzétették a Szent Margitról szóló pápai bullát Róma, március 29. (Német TI) Az Acta Apostolicae Sedis közli annak a pápai bullának a szövegét, amellyel magyarországi Margit domonkosrendi szerzetesnőt, az Árpádházi magyar ki­rályleányt szentnek ismeri el. Az Ár­­pádház — mint ismeretes — a XIII. században az egyháznak már adott egy szentet magyarországi Erzsébet személyében és három boldogot. (MTI) — Vitézi táborozás Kolozsvárott Kolozsvárról jelentik: Szilágy, Szol­­nok-Doboka és Beszterce-Naszód me­gyék 150 vitézzé avatott hőse táboro­zott a Lombi-tetőn. A vitézek között sok szépen dekorált hős volt, öt arany­éremmel rendelkezett. Az EMKE fillaelőadásokkal szórakoztatta a vi­lágháború hőseit — Kormányzói elismerés. A kormányzó megengedte, hogy dr. Kósa Ferencné szüle­tett Horeczky Emília székesfővárosi iskola­nővérnek nyugalomba vonulása alkalmából a székesfővárosi iskolanővér­ munka és a gyermekvédelem terén végzett szociális és nemzetvédelmi tevéknységével szerzett ér­demeiért elismerését tudtul adják. — Orvostanhallgatóból zsebmetsző. A Váry-d­etektívcsoport egyik tagja a budapesti földalatti villamoson észre­vette, hogy Burger Imre többszörösen büntetett nemzetközi zsebtolvaj egyik útitársa zsebében kotorász. A zsebtol­vajt el akarta fogni, de az futásnak eredt. A járókelők segítségével mégis elfogták. Kiderült, hogy orvostanhall­gató volt, de elzüllött és zsebtolvajlás­ból él. Utoljára februárban szabadult a fegyházból.­­­ Dohányt és liztet loptak a zárt vágó­­nőkből. Pécsről jelentik. A pécsi rendőr­ségnek bejelentették, hogy a Dombóvárról indított lisztszállítmányt és a Munkácson feladott dohánykü­ldeményt ismeretlen va­­gonfosztogatók megdézsmálták. A tolvajo­kat keresik. — Tizenkét segítséggyűjtő állomás Kolozsvárott Kolozsvárról jelentik. A város vezetősége messzemenő lég­oltalmi óvóintézkedéseket tett. Kije­lölték a nyilvános légőhelyeket, köz­­kutakat, azonkívül 12 segítséggyűjtő állomást létesítettek. — Baleset vagy orvtámadás? Pécsről je­lentik: Kiss Zsoldos János 47 éves gyári­munkást a Szigeti út 62. számú ház előtt eszméletlen állapotban találta az éjszakai rendőrőrszem. A klinikán kiderült, hogy hatalmas seb tátong a fején. Mivel Kiss Zsoldos nagyfokban ittas volt, valószínű, hogy elesett és az úttest kiálló kövezetében törött be a feje s nem orvtámadás áldozata lett, mint ahogyan először gondolták.­­ Felrobbant és elégett egy taxi. Kedden éjjel 12 órakor Budapesten a Kálvin tér 1. számú ház előtt felrob­bant és elégett a BZ 517-es rendszámú szürketaxi. A vezetőnek sikerült az utolsó pillanatban kiugornia a kocsi­ból. Mire a tűzoltók eloltották a tüzet, már csak a kocsi váza volt meg. — Halálozás. Szütsy Imre nyug. vezér­őrnagy, a Magyar Érdemrend tiszti kereszt­jének és lovagkeresztjének stb. tulajdonosa életének 60. évében elhunyt. Temetése már­cius 30-án, csütörtökön délután 4 órakor lsz a farkasréti temető halott a­ házából a római katolikus egyház szertartása szerint.­­ Szlovákiában csak a munkahelyre szabad kerékpáron menni. Pozsonyból jelentik: A közellátási hivatal megen­gedte, hogy a kerékpárokat munka­helyükre és onnan haza­utazásra hasz­nálják, amennyiben az út nem haladja meg az 5 kilométert. Megengedik a ke­rékpár használatát azoknak is, akik­nek hivatásuk gyakorlásához okvetle­nül szükséges. Szórakozási és­­ sport­célokra azonban kerékpárokat nem szabad használni. A gumiabroncsokat is csak azoknak a munkásoknak tart­ják fenn, akiknek a kerékpárra mun­kahelyük elér­ésére van szükségük-Magyar szertartási­ görögkatolikus szentmisék Kolozsváron.. Kolozsvárról je­lentik: A most megalakult magyar szertar­­t­ású görögkatolikus egyház tagjai a posta­­kertuccai leventeotthonban rendszeres szentmiséket tartanak. Az egyházközség templomépítési tervekkel foglalkozik. — Frits Brockhang 71 éves. Lipcséből je­lentik: Dr. Fritz Brockhaus, a világhírű F. A. Brockhaus Lipcsei könyvkiadóvállalat társtulajdonosa most töltötte be 70. életévét. Fritz Brockhaus közel 40 éve működik atyja, Eduard Brockhaus vállalatában.­­ Tizenkilenc pengőért árulta a 8.40 pengős tűzifát. Nagy István tűzifake­reskedőt tetten érték a Közellátási Hi­vatal detektívjei, amikor a hasábját a megállapított 8,40 pengős ár helyett 19 pengőért adta el métermázsánként. A vizsgálat megállapította, hogy Nagy István üzletszerűen követte el a faár­drágítást s ezért a detektívek­­ árdrá­gító visszaélés miatt őrizetben átkísér­ték az ügyészséghez és megtették el­lene a feljelentést. — Adományok a Főméltóságú Asszony segélymozgalmára. A Főméltóságú Asz­szony segélymozgalmára a 99.000. sz. posta­­takarékpénztári csekkszámlán március 22—25-ig a következő adományok érkeztek: Jónás István konzuli iroda­tiszt 260. Ka­possy Sándor (Szekszárdi ICO, All. népisk. növendékei és Levont© Leányok (Érkörtvé­­lyes) 100. Keresztény Iparos Olvasókör (Bélapátfalva) 62.30, Tamásy Sándorné (Ceglédbroel) 12 pengő. (MTI.) __ Kenessey Béla püspök emlékezette. Kolozsvárról jelentik: A református teológia ünnepi est keretében­­ emléke­zett meg Kenessey Béla püspökről, aki 13 évig volt a teológia t­­an­ára. Gönczy Lajos, a® intézet igazgatója ismertette a pü­s­pök hervadhatatlan érdemeit. — Hogyan lesz az üszőből bikaborjú? Szombathelyről jelentik: Titán Antal ko­rongi, C­servék János Barkóczi és Zsöki Ignác muraszentesi gazdák, mint eladók, illetve vevők üszőiket a járlatlevélen bika­­borjúna­k tüntették fel, különben a rendel­kezés szerint az üszőket nem adhatták volna el. A bíróság közokirathamisításért Titánt egyhónapi, Cservéket kétheti, Zsöl­­söt pedig egyheti fogházbüntetésre ítélte jogerősen.­­ Meg akarta előzni a vonatot. Szerdán reggel 6 órakor a pestszent­­erzsébeti Klauzál utcai vasúti keres®­­tezésnél derékban szelte ketté a robogó vonat Baum Julianna 26 éves gyári munkásnőt. A szerencsétlen­­ nő az éj­szakai váltásból hazafelé siettében a sorompó alatt átbújva meg akarta előzni a vonatot. Holttestét darabok­ban szedték össze. A vizsgálat beiga­zolta, hogy a gázolást saját vigyázat­lansága okozta.­­ A Kalangya márciusi számában Her­ceg János Zomborról és Bajáról, Palócai Edgár Baja feltámadásáról, Muhi János a Czobor-családról, Baja földesuráról, Sza­badkai Kiss István Jelky András kaland­jairól, Romhányi Gyula Tóth Kálmánról, Mérei Sándor Majthényi Flóráról, Herceg János Bogoboj Atanaokovicsról, Fiala Endre a Hunyadiaiknak a délszláv mon­dákban való szerepéről, dr. Frey Imre a vegyesházi királyaink magyar pénzverésé­ről, Garay Béla a szabadkai színház 90 évéről, Berényi János id. Éber Sándorról értekezik. Költeményeket, kritikai cikke­ket közöl még a délvidéki magyarság iro­dalmi és kulturális szemléje.­­ Megmérgezte magát, mert meg­halt a felesége. Mint búcsúlevelében megírta, egy héttel ezelőtt meghalt felesége után ment a sírba Gelléri Ernő 51 éves lapkihordó, Budapesten a Szinyei Merse utca 4. szám­ alatti la­kásán a szerdára virradó éjjel több­féle gyorsan ölő méreggel megmérgezte magát. A kihívott mentők négy óra után holtan találták.­­ A felborult kocsi alatt meghalt egy gazda. Szegedről jelentik: Harangozó Menyhért 47 éves gazdálkodó kétlovas ko­csijával Szeged-Király halmára igyekezett. A kocsin elaludt, lovai eltévedtek és a szántóföldeik­en mentek keresztül. Harangozó később, már az esti sötétségben felébredt és az országút töltésére akart hajtani. Eközben a kocsi felborult és maga alá te­mette a gazdát. Meghalt.­­ Számla nélkül adott el ruhákat. A budapesti rendőrség át­kisérte az ügyészségre Braun Mihály ruhakeres­kedőt, továbbá Sziklai Gyula, Kertes György és Dina Lajos szabómestere­ket árdrágító visszaélés gyanújával. Braun ugyanis az üzletébe »bedolgozó« szabóiparosoktól nem a számlán fel­tüntetett öltönyöket, hanem többet vett át és azokat számla nélkül adta el. Ugyanekkor az öltönyök szövetét kül­földi áruként számlázták, holott a szö­vet ára 14.61 pengő volt méterenként. — Gerendalopásért 5 hónapi fogház. Miskolcról jelentik: Kardos István sajó­szentpéteri lakost jogerősen 5 hónapi fog­házon ítélték mert gerendákat és deszká­kat lopott. — Rendeletek a hivatalos lapban. A­­ hivatalos lap szerdai száma közli a. A földművelésügyi miniszter rendeletét Budapest székesfővárosban az ebek ve­szettség elleni kötelező oltásáról szóló rendelet egyes rendelkezéseinek módo­sításáról. Ugyancsak a földművelés­­ügyi miniszter rendeletét az állategész­ségügy körébe tartozó hatósági védő­oltás, valamint a becslés egyes szabá­lyainak módosításáról, továbbá a ke­reskedelem- és közlekedésügyi minisz­ternek a belügyminiszterrel egyet­értően kiadott rendelete a belvízi ha­jók és tutajok vezetőinek képesítése tárgyában, amely egyebek között mó­dosítja az orvosi vizsgadíjakat és költ­ségeket és előírja a vízbőlmentésben és az első segélynyújtásban történt kikép­zés igazolását. — A magyar iparosság küzdelme. Nagy­kanizsáról jelentik. Az ipartestül­et nagy érdeklődés közepett tartotta meg 58. köz­gyűlését. Ismertették azt a nehéz küzdel­met, amelyet az iparosság folytat fennma­radásáért. A közgyűlésen új tisztikart vá­lasztottak. Az elnök ismét Mankovics Ist­ván lett, alelnökök: Puska Ferenc és Mat­­koviczky Gyula, ügyész Tamás János. — Meghalt a paprikás pálinkától. Nagykanizsáról jelentik. Egy­ mura­keresztúri vendéglőben jókedvű társa­ság szórakozott, köztük Major Sándor fogházőr is. A társaság egyes tagjai jókedvükben a gyanútlanul iddogáló Major pálinkájába előbb sót, majd paprikát öntöttek. Major a paprikás pálinkától olyan rosszul lett, hog­y mi­re orvosi segítség érkezett, már meghalt. Holttestét felboncolják.­­ A kúria új eljárásra utasította a táb­lát a kassai asszisztensnő bűnperében. A királyi kúria Gergics-tanácsa felülvizsgálta a kassai tábla ítéletét, amelyet Randschuh Jolán 28 éves volt kassai asszisztensnő el­len hozott. Az asszisztensnő megismerke­­dett Tenczer Adolf biliárdautomata keres­kedővel és elment a lakására. Ott hirtelen erős csengetés zavarta meg őket. Ajtót nyitottak, a következő pillanatban beron­tott Varga András, a leány ismerőse, félté­kenységi jelenetet rögtönzött, majd késsel támadt Tonczerre. A verekedésbe a leány is beleavatkozott, végül Vargával együtt elmenekült. A kereskedő belehalt sérülé­sibe­, a lakásból eltűnt készpénze, arany­órája és más ingósága. Varga letartózta­tása elől át akart szökni a határon, de agyonlőtték, Bandswiah Jolánt pedig Buda­pesten tartóztatták le. A kassai törvény­szék az assziszensnőt 6 évi fegyházra ítélte, amit a tábla 12 évi fegyházra emelt fel, azzal az indokolással, hogy Vargával tör­tént összebeszélés alapján határozták el, hogy Tenczert kifosztják. A kúria most Kovács koronaügy­észhelyettes felszólalása után a táblát új eljárásra és a tényállás új megállapításra utasította. — Tejeskannákban lopkodta a bort. Pécs­ről jelentik: Panka József berényi gazdál­kodó borospincéjében tolvaj járt. A rend­őrség megállapította, hogy egy napszámos hatolt be a présházba és tejeskannával lopta a bort. Holtrészegen találták meg a hordók mellett. Amikor kijózanodott, azt mondotta, hogy nagyon szomjas volt, azért rászánta magát a lopásra.­­ Tévedésből leszúrták. Pécsről je­lentik: Ozár Ferenc 20 éves kőmíves­­segéd az egyik vendéglőben szórako­zott, majd egyedül elindult külvárosi lakása felé. Útközben ismeretlen tet­tesek leütötték, majd összeszurkálták. A sebészeti klinikán 35 öltéssel varr­ták össze sebeit. Minden jel szerint a fiatalembert összetévesztették valaki­vel és tévedésből szúrták le. Az úton­­állókat keresik.­­ Csak akkor ismerte be a lopást, ami­kor sarokba szorították. Szabó Lajos buda­pesti csapost bíróság elé állították, mert kifosztotta két ismerősét, Poór Kálmánt és Kinjber Jánost, akiknél megszállt. Ál­kulcs­osai felnyitotta szekrényeiket és többezer pengő értékű holmit és ékszert vitt el s azt a Teleki téren értékesítette. A csapos eleinte tagadott, azt állította, hogy a ká­rosultaknál egyálalában nem járt. Amikor a tanúk ezt megcáfolták és Gálfalvy István egyesbíró a kereszt­kérdések egész tömegét zúdította rá, a sarokba szorított tolvaj vé­gül is beismerő vallomást tett. Lintay Ervin ügyész vádbeszéde és a védőbeszéd elhang­zása után Szabót nem jogerősen kétévi ég kéthónapi fegyházra ítélték. — A budapesti ügyvédi kamara az ellenkező híradásokkal szemben közli, hogy a március 30-án, csütörtökön délelőtt 11 órára meghirdetett évi ren­des közgyűlését megtartja. — A gyakorlott háziasszonynak is előnyös, ha látogatja a Gázművek VI­, Vilmos csá­szár út 3. szám alatti főzőelőadásait, min­den kedden és pénteken délután fél ötkor, ahol olcsó és ízletes ételek készítését, a gáz takarékos felhasználását mutatják be. Be­lépődíj nincs, ruhatár, kóstoló díjtalan. — Kinevezés a Képzőművészet f­őisko­­lára. A kormányzó a Képzőművészeti Fő­iskola tanári létszámában Gerlóczy Gedeon okleveles építészt a VII. fizetési osztályba rendes tanárrá kinevezte. — 30 száza­lkos lakbéremelés Hor­vátországban, Zágrábból jelentik: Áp­rilis 1-től kezdve a lakások bérét 30, az üzle helyiségek bérét pedig 100—200 százalékkal emelhetik. A katonai szol­gálatra bevonult személyek mentesül­nek a lakbéremelés elől, amenyiben az a család megélhetését veszélyeztet­­h­etné. Az albérlők, amennyiben üres helyiséget bérelnek, 50 százalékot, a bú­torozott helyiségekért pedig 25­ szá­­­zal­ékot kötelesek az eddig házbere­­ken túlmenően a háziuraknak üzenni . A molnárlegények tolvajt fogtak. Pécs­ről jelentik: Vadnai Viktor siklósi malmos udvaráról elloptak egy hatalmas ponyvát. A molnárlegények biciklire ültek és nyo­mozni kezdtek. Az országúton kocsival ta­lálkoztak, amelyen megtalálták az ellopott ponyvát. A kocsin egy részeg borbély volt, aki beismerte, hogy ő lopta el. Megindult ellene az eljárás. —­ A Főmél­óságú Asszony a pécsi szegény gyermekekért. Pécsről jelen­tik: A Főmél­óságú Asszony 1600 pen­gőt adományozott a Szent József Ott­honban gondozott szegény gyermekek felruházására.. . Alvó barátjuk zsebéből kilopták a zá­logcédulát. Négyes Béla és Juhász Árpád miskolci napszámosok alvó barátjuk zsebé­­ből kilopták zálogcéduláját, kiváltották szürke kabátját és értékesítették. Négyesife 20, Juhászt 10 napra ítélték.­­ Nyolc hónapjába kerül a 24 pen­­gős libazsír. A budapesti törvénys­zék uzsorabírósága Gersli Ödönné barom­fikereskedőt 8 hón­api börtönre és 800 pengős pénzbüntetésre ítélte, mert­­ a l­ibazsírt 24 pengőért árusította kilón­ként. A tábla Horváth-tanácsa az íté­letet jogerőre emelte. — Meglopták a sikkasztót. Miskolcról je­lentik: Balog Gyula 19 éves kereskedősegéd főnökétől átvett 3370 pengőt azzal, hogy azt postán adja fel. A kereskedősegéd a pénz­zel Kassára utazott s ott részben elkár­tyázta, részben pedig elmulatta a pénz na­gyobb részét. Kassáról Budapestre utazott, de a vonatban 800 pengőt elloptak tőle. Mi­kor a pénze elfogyott, a hűtlen alkalma­zott visszatért Miskolcra. Mikor letartóz­­ tatták, az eltulajdonított pénzből már csak 1164 pengője volt meg. Balog Gyulát jog­erősen 5 hónapi fogházra ítélték.­­ Halálos baleset ért egy börtönőrt. Szegedről jelentik: Kőhalmi János börtönőr a® újszegedi országúton fel­kéred­zkedett egy motorkerékpárra. A gép néhányszáz méterrel távolabb megcsúszott és az árokba fordult. A börtönőr szörnyethalt, a kerékpár ve­zetője súlyosan megsérült . A Fővárosi Altisztek Közművelődési Egyesültének április 2-ára egybehívott rendes évi közgyűlése bizonytalan időre el­marad. A közgyűlés újabb összehívásáról az egyesület elnöksége értesíti majd a ta­gokat — Tahi állo­mást a MFTR közlése szerint a Budapest és Esztergom kö­zött­ közlekedő személyhajók március 31-től kezdve további intézkedésig technikai okokból nem fogják érin­teni.­­ Talpbőrt csempészett. Szombathelyről jelentik: Déri Dezső nagyrákos­ földmű­,­vest a vámőr leleplezte, amikor talpbőrt csempészett át a határon. Déri 100 pengő­vel meg akarta vesztegetni a vámőrt és ezért jogerősen 2 heti fogházra ítélték.­­ Négyévi fegyházat kapott, mert átvágta felesége nyakát. Dózsas József 29 éves szabadkai erdőm­unk­ást a sza­badkai törvényszék négyévi fegyházra ítélte, mert február 24-én a csávolyi erdőben rátámadt tőle különváltan élő feleségére és késsel átvágta a szeren­csétlen asszony nyakát, úgy hogy az több hétig kórházban feküdt.­­ A világításra használható petróleum­­mennyiség megállapítása. Budapest polgár­mesterének rendeletére áprilistól kezdve az utalványok egy-egy szelvényére április­­május és június hónapokra 0.75—0.75 liter­ petróleumot szolgáltatnak ki. További részleteket a falragaszok közölnek. — Vízállás. A földművelésügyi minisztérium vízrajzi intézete jelenti: A Duna árad, lejjebb apad. Alacsony vízállású. A szerdai dunai víz­állások: Pozsony 298 cm 25%, Gönyü 228 cm 29%, Komárom 243 cm 28%, Esztergom 232 cm 29%, Budapest 296 cm 33%, csütörtökre 285 cm 31%, Dunapentele 261 cm 33%, Baja 406 cm 37%, Újvidék 475 cm 44%. A Rába Szentgott­­hárdnál 239 cm 10%, a Dráva Barcsnál 62 c­m 9%, Drávaszabolcsnál 90 cm 9% A Tisza Vázái­rosnamény és Záhony között árad, máshol apad. Alacsony vízállást: Máramarossziget 108 cm 8%, Tekeháza 72 cm 12%, Tokaj 328 cm 26%, Szolnok 376 cm 33%, Csongrád 483 cm 38%, Szeged 530 cm 38%, csütörtökre 528 cm 38%, Titel 410 cm 42%. R­N 1944 március 30 csűUSrfQt

Next