Reggeli Újság, 2004. március (1. évfolyam, 7-21. szám)

2004-03-15 / 7. szám

• RÉVEN EGYÜTT ÜNNEPELTEK 3. oldal • KARCSI, A HÍDLAKÓ 4. oldal • LEVÉL ROMÁNIÁBÓL 5. oldal • EGY SIMA, EGY FORDÍTOTT 7. oldal • EURÓPA TAVASZA 8. oldal • TÉVÉMŰSOROK, PROGRAMOK, SZABADIDŐ 11. oldal • ISZOGATÓ MAGZATOK 12. oldal MA TÖBB VONAT NEM JÁR Sztrájk a vasútnál Ma reggeltől a vonatjáratoknak mindössze egyharmada közlekedik országszerte, a mozdonyvezetők sztrájkja miatt. A vasútjáratok több­sége azért állt le, mert a mozdony­­vezetőket tömörítő szakszervezet nem tudott kiegyezni az Országos Vasúttársaság vezetőségével a kö­veteléseiket illetően. A sztrájkolók a munkaidő napi nyolc óráról hétre való csökkentését és a tömeges el­bocsátások leállítását követelik. Állításuk szerint az elbocsátások miatt rengeteg túlórára kényszerül­nek, s ez már-már a közlekedésbiz­tonságot veszélyezteti. Az eddigi tárgyalások alatt sikerült ugyan 12 százaléknyi béremelést kiharcol­niuk, ellenben a megígért élelmi­szerjegyeket ma sem kapták meg. A szakszervezetet törvény köte­lezi arra, hogy általános sztrájk esetén a járatok legalább egyhar­­madának közlekedését biztosítsa. A teherszállítók közül csak a leg­fontosabbak indulnak el, melyek gázt és üzemanyagot szállítanak. Bihar megyében 600 mozdony­­vezető szünteti be a munkát hétfő reggel hét órától, a sztrájkoló moz­donyvezetők száma országszerte meghaladja a 14 ezret. L. L. (folytatása a 3. oldalon). Lascau: Nem kaptam idézést Nem vonom ki magam az Or­szágos Korrupcióellenes Ügyész­ség vizsgálata alól - nyilatkozta Ioan Lascau, a Bihar Megyei Közpénzügyi Igazgatóság aligaz­gatója szombaton a Mediafax­­nak. A törvénytelen pénzügyi e­rekkel és hivatali visszaéléssel vádolt, jelenleg Magyarországon tartózkodó Lascau kijelentette, hogy hamarosan hazatér, és - amennyiben felkérik - aláveti magát a vizsgálatoknak. Az al­igazgató szerint nem kapott idé­zést az ügyészségtől március 8- ra, illetve 11-re. Mint szombati lapszámunkban írtuk, azért adtak ki feltartóztatási parancsot ellene a határőrségnek, mert nem jelent meg a kihallgatáson. „Hogyha az ügyészség jóhi­szemű lett volna, március 8-a és 10-e között megkerestek volna a munkahelyemen, vagy felhív­hattak volna telefonon. Ehelyett befeketítettek a közvélemény előtt, úgy állítottak be, mintha szökevény lennék, akit köröz­nek” - mondta, hozzátéve, hogy nem volt tudomása az ellene in­dított bűnügyi eljárásról. Lascau azt állította, hogy szabadságon van, Magyarországon kezelteti magát, s erről Ion Mihaiu ügyve­zető igazgatót is értesítette, sőt megadta neki az elérhetőségét is. Ugyanakkor közölte, hogy ami­kor értesült a körözésről, azonnal kapcsolatba lépett az ügyészség nagyváradi kirendeltségével, Ioan Moldovan főügyész azonban nem tartózkodott a hivatalban, a szol­gálatos tiszt pedig nem volt haj­landó megadni a telefonszámát. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség március 8-án indított bűnvádi eljárást Lascau ellen. Moldovan pénteken arról szá­molt be, hogy az aligazgató meg­tagadta a kihallgatáson való rész­vételt, s szerdán elhagyta az or­szágot. Ezért feltartóztatási pa­rancsot adtak ki ellene a határőr­ségnek, és a hivatalából való fel­függesztését kérték, amit még pénteken jóváhagyott az orszá­gos pénzügyi főigazgatóság. P. M. Két hálba mellett - Most már gátá! - mondtam a séfunak. Hosszú kurszába nem detasál, és a foajámat sem konfirmálja, mikor a depozit­­hoz elküld ambalázsít, a deplaszárémat sem dekontálja, hiába vót a reparticióm lestampillálva. Igaz, vót. Mikor már fa nél­kül jöttem vissza, vagy üres borkánokkal, mert nem tudtam elpuisztázni a magazionerrel. A pontázsomat sem csinálta meg, mert nem hoztam egy kis de cujkát. Rá akart tenni a baszkulántra, csak szkapáljon meg tő­lem, osztán mégis egy multikárt adott, pedig a dzsesztfonár is reklamált a direktor adzsunktnál, hogy nem vagyok statisztakotor, a delegációpén­­zemet sem kapom meg... Aszonta vígül, likidáljak! De nekem is van annyi pilám, egyszer sem vették el tűlem a talont, se a karnetemet nem szuszpendálták, egy akcsidentem se vót, tudják a csirkuláción is! A szkárámban lakik egy major, zsusztifikálja akármikor, el is avanzsálta a nekázomat, hu­szonöt év vekimével ennyi csak rezolválódhat... Csak nem ma­radtam pánában, látod, deszkurkálom én magamat...­­ Akkor fizess még egy túr k­álbát a gáskának!... Pataki István SZÓVIGYÁZÓ - nyelvvédő rovatunk a 9. oldalon Az egyházi és polgári hagyományok szellemében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Polgári Erők Európa tavasza Erdélyben címmel tegnap emlékünnepélyt tartott a nagyvárad-rogériuszi templomban. Mintegy kétezren gyűltek össze az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére, megjelen­tek a megyei RMDSZ egyes vezetői is. Fazakas Sándor lelkipásztor köszöntője után elénekelték a Szózatot, majd Tőkés László püspök igehirdetése következett. „Bámu­lattal hódolunk a márciusi ifjaknak, akik a Nemzeti dal nyomán talpra álltak, leküz­dötték félelmüket, mert hívta őket a Haza" - mondta a püspök. Szolgálatát Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság rendszerváltás utáni első elnökének és Schmitt Pálnak, a Fidesz-MPSZ alelnökének beszéde követte. A Lorántffy-gimnázium és a Rogériuszi Ém­ekkar műsorszáma után az ünneplők a honvédsírkertben koszorúztak. Bántás és vigasz Egyik bihari román laptársunk március 15-e közeledtével ismét elővette a sutból a magyarbántás korbácsát s jól megsuhogtatta azt, mert hát vannak anakronisztikusan gondolkodó és író tollnokok mind­máig, akiknek szemét bántja a ko­kárda, no és minden, ami piros­­fehér-zöld. Egy másik lap, nemrég indult, csupán folyamatos rossz­májúsággal közelít mindenhez, ami magyar, nyilván ezzel próbál minél több irigy olvasót toborozni magá­nak. Aztán van olyan lap is, ame­lyik az 1990-es marosvásárhelyi dráma évfordulójára „készülve" egy egész oldalnyi hazugságössze­állítást közölt önérzetes visszate­kintés ürügyén, pedig hát ma már nem a Securitate verziója van ér­vényben az akkori történéseket illetően. Van egy kis kampányíze is ezeknek a nacionalista közlések­nek, másrészt pedig hihető, hogy sokakat valóban irritál a március 15-i magyar ünnep meg a piros­­fehér-zöld kokárdás felsorakozás. Viszont a nemzeti elfogultságon túl azt is nagyon jól látják az árgus szemekkel figyelők - lévén valóban „kívülállók” hogy egyesek nagy magyarkodása mögött nemigen van lelki-szellemi fedezet, hogy csak választási évben buzog fel ekkora erővel belőlük a honfiúi­­honleányi derű, hogy a kokárdazu­­hatagnak is kampánycélzata van, s hogy mi, magyarok akkor is igyek­szünk jó képet vágni ezekhez az álságos dolgokhoz, amikor talán firtatnunk kellene a mögötteseket. De nem firtatjuk, mert már az is valami, ha néha a cinkos hallga­tásban helyreáll a nemzeti egység, s együtt vágunk vissza a fanyal­­góknak: nem azért kellett gyorsan kivágni azt a termetes díszfát a Szacsvay-szobor elől, mert elta­karta volna a néphez szóló minisz­tert, pártelnököt, főpapot, hanem mert elöregedett és kidőléssel fenyegetett. Egy fa nem a világ, és hát így legalább jobban odaférnek a „tömegmanipulációs eszközök", a pásztázó kamerák azokhoz a szó­szólókhoz, akik egységet látnak majd a kétségben is. Szavazzunk bizalmat nekik legalább ma, már­cius idusán, ha reménységet hir­detnek a reménytelenségben, mert kell az okos szó és kell a jó szándék felmutatása. De egy dolgot mi is tudunk: nem a szavakban, hanem a tavaszban van a reménység, ami érkezik feltartóztathatatlanul, ahogy a természet rendje diktálja. Dénes László

Next