Reggeli Újság, 2004. augusztus (1. évfolyam, 125-150. szám)

2004-08-02 / 125. szám

PLUSZ­JÖVEDELEM! Keresünk előfizetés­­szervezőket, lapkihordókat, lapterjesztőket Nagyváradon és a magyarlakta vidéki településeken egyaránt. Érdeklődni a Reggeli Újság kiadójának terjesztési osztályán kell, a Monumorut (Széles) utca 20-22. szám alatt személyesen, vagy telefonon a 264-616-os számon. Mezőbikács mindig is inkább a malmáról volt nevezetes - ezt ma egy olasz vállalkozó eredményesen működteti az 1949-ben itt történtekről csak suttogva lehetett beszélni, vagy még úgy sem. Emlékező összeállításunk a 4-5. oldalon. Eskütétel a határ­­r­­endészetnél Az Avram láncú Határrendésze­ti Főiskola 85. évfolyamának vég­zősei esküdtek fel az ember- és árucsempészet elleni küzdelemre, a korrupció visszaszorítására, illet­ve a határforgalom gördülékennyé és biztonságossá tételére szomba­ton délelőtt. A katonás fegyelem­mel tartott ünnepélyen a kiképző­tisztek mellett megjelentek a had- és belügyminisztérium, a helyi és megyei önkormányzatok, a kor­mány képviselői és természetesen a kadétok családtagjai, ismerősei. Jelen volt Szalai Péter, a budapesti székhelyű Rendőrségért Közbiz­tonsági Alapítvány (RKA) főigaz­gatója, a kuratórium elnöke és Tóth Ferenc, az RKA kelet-ma­gyarországi vezetője. Szalai el­mondta, hogy Magyarország uniós csatlakozása óta nagyobb jelentő­ségű a két ország határőrségeinek együttműködése, folyik egy nem­zetközi határőr- és határrendész­­képzés a két fél részvételével, és méltatta a váradi ünnepséget. A díszbeszédek közben elhangzott, hogy a most végzett évfolyam (69 férfi, 14 nő) nyújtotta a legkiemel­kedőbb teljesítményt 1992 óta. Minden végzősnek biztosítanak állást, miután megkapják kineve­zéseiket, altiszti rangban kezdik meg szolgálatukat. P. L. Zs. REGGELI ÚJSÁG Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2004. augusztus 2., hétfő, I. évfolyam, 125. szám Ára: 5000 lej I Szentjobb-rajongók lettek a berliniek Harmadik alkalommal jöttek németországi fiatalok Szentjobbra, a Caritas Catolica Szent István szociális központjához. Nemcsak hogy ingyen tevékenykedtek, hanem fizettek is az ellátásért. Két héten át nap mint nap derekasan dolgoztak: díszkutat létesítettek, a tanulmányi és ifjúsági ház udvarát, hátsó terét rendbe szedték és egy kisebb épület is elkészült szabadidős programok számára. Az eső sem szegte kedvét a csa­patnak. Csütörtök este is javában dolgoztak. Betont kevertek, téglát rakodtak, sürgés-forgás, munka közben vidáman csevegtek, nevet­géltek. A törékeny leányok bebizo­nyították: az építkezési munkálat, a cipekedés, falrakás, vakolás nem esik nehezükre, ugyanúgy megáll­ják a helyüket, akár a srácok. Az alkotás öröme sokat jelent mind­­annyiuk számára. Megálmodtak egy kutat is az udvar előterébe. Af­féle diszkóiról van szó, ugyanis az udvar ékesítésén túl más funkciója nincs, hiszen víz sincsen benne. A munkatábort megelőző székelyföl­di kiránduláson Christoph Kiepig, a csoport vezetője - aki amúgy „ci­vilben” grafikus - sokat nézegette, tanulmányozgatta a kutakat, s elha­tározta, hogy a szentjobbi szociális központ számára tervez egyet. Mindenki visz egy kis kreativitást a munkába. Hari, az indonéz szár­mazású berlini fiú fűszerkertet alakított ki az udvar előterében, amelyet majd a szakácsnők hasz­nosíthatnak. Ronald Ehlers berlini diakónus, a Szent István szociális központ projektfelelőse derűs mo­sollyal köszönt, s végzi tovább te­endőit. Bár a vacsoraidő rég el­múlt, senkinek esze ágában sincs még abbahagyni a munkát, amely­hez nekifogott. Este tíz körül aztán végre jöhet a pihenés, a nagy be­szélgetések ideje. Vagy egy kis me­ditáció, éneklés, ima gyertyafény­ben a csöndes teremben. „Szinte ugyanazok az emberek térnek vissza Szentjobbra eszten­dőről esztendőre” - mondta Koz­ma Enikő, a központ Szent Do­mokos tanulmányi házának koor­­donátora. Elmesélte: első alkalom­mal voltak a legtöbben. Most 24- en jöttek, 14-27 év közötti fiatalok. A csapat vegyes: vannak közöttük középiskolások, egyetemisták és olyanok, akik dolgoznak. A cso­port irányítója úgy gondolta: ha kevesebben vannak, operatívabb a munka, jobban össze lehet fogni a teendőket. Vagyis mindenkinek megvan a maga feladata, senki sem lébecol. Tóth Hajnal (folytatása az 5. oldalon) Derűs napok Borson• Kegyes volt az időjárás a hétvégi Borsi Községi Napok rendezvényéhez. Bár szinte egész héten zuhogott, e két nap alatt nem tört borsot az idő a borsiak orra alá. Csupán a sportpálya kissé sáros, süppedős talaján kellett óvatosan lépegetni, de a szervezők minden tőlük telhetőt megtettek, hogy ez se okozzon nagy gondot, ezért a csúszósabb, pocsolyásabb részeket homokkal szórták be. Képes beszámolónk a 3. oldalon. Sorsok Ott ült az utcán. Háta mögött egy kirakatban szépen elren­dezett illatszerek hada. Középen hajfestéket reklámozó fiatal nő fényképe, csábosan hívogató széles mosollyal az arcán. Előtte pedig a koldusasszony. Nem fiatal már. Ráncain jól lát­ható nyomokat hagyott a gondok szülte szenvedés mélysége. Nem kért, nem erőszakoskodott, nem vádolt és nem ítélt. Ke­zét is csupán egy kicsit nyújtotta előre. Látszott, hogy szégyelli magát. Régről ismerem. Kis lakásban élt, de az mindig tiszta volt és rendes. A polcokon könyvek, mert olvasni nagyon szeretett. Büszke volt rá, hogy egész életében keményen dolgozott. Egyedül nevelte fel a fiát, aki aztán a boldogulását keresve or­szághatárokon túlra távozott. Hogy megtalálta-e? Ki tudja? Úgy csúsztattam a kezébe a pénzt, hogy nem néztem a sze­mébe. A benne égő könnyek többet mondtak így is, mint bár­milyen szavak. Hogy került ide? Minek kérdeztem volna? Hi­szen azt mindenki tudja, hogy egy egész élet munkája nem elég ma már a tisztes öregséghez. És hát a gyerekek sem min­dig hálásak az értük hozott áldozatokért. De gyakran megesik az is, hogy az idegen föld sem váltja be a hozzá fűzött remé­nyeket. Azt mondják, akinek rosszul kel föl a nap, annak rosszul is nyugszik. Persze történnek még csodák. De egyre kevesebb. És azok is inkább a televízió képernyője előtt győzik meg a hi­székeny és álmodozó nézőt, hogy a lehetőségek világában élünk. A valóság azonban más. Hétköznapi emberek vesznek körül, hétköznapi sorsok és hétköznapi tragédiák, ahol a nagy kitörés ritkán válik valóra. Mit tehetnénk? Lesütjük a szemün­ket, és futunk tovább hétköznapi gondjaink és bajaink után. Csató Ildikó

Next