Reggeli Újság, 2005. június (2. évfolyam, 379-404. szám)
2005-06-01 / 379. szám
2005. június 1. Vita a fekete villamosról Nem tudtak közös álláspontra jutni a nagyváradi tanácsosok Az út végén temetkezési vállalat azon kérését illetően, hogy reklámozhasson az egyik villamoson. l Egy fekete, a temetkezési vállalatot reklámozó villamos közlekedett tavaly Nagyvárad utcáin, míg a helyi tanácsosok el nem utasították a cég kérését, arra hivatkozva, hogy tekintettel kell lenni az idős utasok érzelmeire. A tegnapi rendes ülésen újra napirendre került a kérdés, de most nem tudtak közös nevezőre jutni. Nicu§or Lepadatu demokrata párti tanácsos újra az elutasítás mellett érvelt, s ezt vallotta liberális párti kollégája, Mihai Manea ülésvezető is. Mircea Bradu szerint azonban diszkriminatív lenne visszautasítani a kérést. Delorean Gyula RMDSZ-es tanácsos is úgy vélte, hogy a cégnek törvényes joga reklámfelületet kérni, ha újra visszautasítják, bírósághoz fordulhat, s biztosan megnyerné a pert. Vasile Petrus arra kérte társait, ha jóváhagyják a kérést, azt a kitételt is vegyék bele a határozatba, hogy ne fessék feketére a járművet. „Hát akkor milyen színű legyen, piros?” - kérdezte valaki, nagy derültséget keltve. Más önkormányzati képvisel azon az állásponton voltak, hogy a helyi közszállítási vállalat (OTS) vezetőjének kellene döntenie az ügyben, hisz az ő tiszte a szerződés megkötése. Mihai Groza alpolgármester hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a döntésnek nagy hatása lesz, hisz más temetkezési vállalkozók is fordulhatnak hasonló kéréssel az önkormányzathoz. Másrészt azt javasolta, hozzanak egy rendeletet, mely szerint a temetkezési vállalatoknak csak üzletük lehet a városközpontban, raktárt csak a külvárosban működtethetnek. Ezáltal megakadályozható lenne, hogy a koporsók ellepjék a várost - vélte. A problémára Florian Dacin jegyző sem tudott megoldást nyújtani, kifejtve: előbb tisztázni kell a szakemberekkel, hogy a tömegközlekedési járművek feliratozása reklámnak számít-e. Mert ha az, és ők elutasítják a kérést, megszegik a reklámozásra vonatkozó szabályzatot. Ebben az esetben azt kellene szigorítaniuk, hogy a temetkezési vállalatok ne reklámozhassanak. A testület zöme egyetértett a javaslattal, s elnapolták a tervezetet. Pap Melinda HÉTKÖZNAP Reggeli Újság / 3 A (halasztott) felújítások miatt korai évadzáró a színházban A Nagyváradi Állami Színház magyar társulata nemrégiben tért haza arról a turnéról, amelynek egyik állomása a gyergyószentmiklósi színházi kollokvium volt. A Szigligeti Társulat ma játssza évadzáró előadását, a Lili bárónőt, ezt követően pedig a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján vesznek részt. Meleg Vilmost, a társulat vezetőjét (képünkön) kérdeztük a turnékról és az elmúlt évadról. - Hogyan értékeli a turnét és a fesztiválon való részvételt? - Gyergyói szereplésünk a vártnak megfelelő volt, hisz az volt a célunk, hogy bemutassuk azt a pici változást, amit a Tom Jones hozott a társulat életében. Ezt az előadást inkább a turnéra választottuk, tehát nem versenydarabként indultunk el vele. A kiszállással kihasználtuk azt a lehetőséget, hogy a gyergyói meghívásnak eleget téve elvigyük az előadást más városokba is, így is megközelítőleg 20 millió lejes veszteséggel tértünk haza. Ez alapján az a tanulság, hogy manapság Erdélyben egy sikeresnek mondható, jó című előadással is csak veszteségesen lehet turnézni, még úgy is, hogy a legtöbb városban mintegy 70 százalékos nézettségünk volt. - A kollokviumon hogyan értékelte a szakma a Tom Jonest? - Az előadást követő megbeszélést a másodéves dramaturg szakos hallgatók észrevételei, kérdései határozták meg. Az átlagos vélemény a darab kapcsán az volt, hogy túl sok benne a poén, és ez az előadás élvezhetőségének rovására megy. Én ezzel nem értek egyet. Lényegében a darabról elmondható, hogy sem alul, sem fölül nem volt értékelve. A kollokvium szerintem nem igazán érte el a célját, hisz egyrészt a helyszín miatt kevés néző volt, másrészt meg hiányzott a kollokviumról a szakma is. Mindazonáltal jónak tartom a fesztivált, és a szervezőket is csak dicséret illeti, de be kell látnunk, Gyergyószentmiklós nem mondható a legjobb helyszínnek. - Milyen előadással mennek Kisvárdára? - A Tom Jonesszal megyünk, mert a szervezők ezt választották az általunk előterjesztett darabok közül. Ez a megoldás erkölcsileg nem kifogásolhatatlan. Én javasoltam, hogy versenyen kívül tegyék be a Tom Jonest, mivel az nem egy olyan előadás, ami versenyre való, és ezenkívül válasszanak egy stúdió-előadást, de nem fogadták el. - Mi az oka a korai évadzárónak? - Általában egy évre előre tervezzük meg az évad programját. A számításaink szerint június 5- én a színházban felújítási munkálatok kezdődtek volna, de ezt egy későbbi dátumra, 20-ára halasztották. Ezt megelőzően megyünk Kisvárdára, rögtön utána pedig lesz egy miskolci és egy budapesti fellépésünk is. - Milyen felújítási munkálatok lesznek? - Egyrészt külső javításokra lehet számítani, ezenkívül többek között próbatermeket is ki fogunk alakítani, illetve folytatjuk a restaurációs munkálatokat is. - Maradt-e a nézőkkel szemben adósságuk? - A bérletek ki vannak játszva, az évadtervből pedig néhány változtatást kivéve mindent megvalósítottunk. Két produkció helyett más előadásokat kellett játsszunk, egyik esetben azért, mert a rendező nem tudott eljönni, a másik esetben azért, mert a Vagina monológok című produkciót jobbnak láttuk kicserélni egy másik előadásra, de úgy gondolom, hogy az erkölcsi kötelességeinknek eleget tettünk. - Hogyan értékeli az elmúlt évadot? - Úgy hiszem, ez az évad az elmúlt évekhez képest két okból is előrelépést jelent. Egyrészt azért, mert sikerült a stúdió-előadásokat meghonosítani, másrészt meg azért, mert a nagyszínpadon sokszínű repertoárt tudtunk megvalósítani. Összefoglalva az elmúlt évadot elmondhatom, hogy a mérleg inkább a pozitív oldalra billen. Gálovits Zoltán Egy nap a szórakozás jegyében Nagyszabású majális helyszíne volt szombaton a margittai városi park. A helyi RMDSZ által szervezett egész napos rendezvénysorozat reggel 9 órakor sakkversennyel kezdődött, melyen kilencen vettek részt. Ezután tartották meg a napközisek, óvodások és kisiskolások számára az aszfaltrajzversenyt, majd kötélhúzó, bicikli-, illetve görkorcsolyaversenyen szórakozhattak az érdeklődők. 11 órakor a váradi bábszínház Lilliput társulatának művészei léptek színpadra, elkápráztatva kicsiket és nagyokat egyaránt. Eközben a Szent Margit római katolikus templomban helyi amatőr fotósok képeit nézhették meg az érdeklődők. A legnagyobb érdeklődésnek azonban a kézművesek bemutatója örvendett: volt ott gyöngyfűzés, göcsölés, naiv festészet, agyagozás és egyebek. Bradács Aliz helyi RMDSZ- elnök megnyitója után elkezdődtek a kulturális műsorok is: az ekkor már tomboló hőségben elsőként a margittai Napsugár kórus lépett színre, őket a mezőtelegdi, a mihályfalvi Nyíló Akác, valamint a micskei Görböc néptáncegyüttes (képünkön) követte. A sort a szalacsi Örökzöld asszonykórus zárta. Az óvodások néptánccal, modern tánccal és gyermekjátékokkal szórakoztatták a közönséget. Fellépett még a Janus színjátszókör is, az érszőlősi La Passione moderntánc-együttes, a mihályfalvi Ugrisok pedig nevükhöz híven ugróköteles produkcióval rukkoltak elő. Nagy érdeklődés övezte a karatebemutatót is, melyet az Angels moderntánc-csoport követett. A Cleavers együttes 70 tagja is elvarázsolta a közönséget, az ő produkciójuk után Martin Tímea énekelt, és a Smile Girls, valamint a Break Dance táncosai zárták a műsort. A műsorszámok alatt természetesen folyt a bográcsgulyásfőző verseny, a tombola után pedig fergeteges nosztalgiabulin szórakozhattak a majálisozók. A bulizó margittaiak azonban nem feledkeztek meg azokról sem, akik most bajban vannak, a helyszínen ugyanis adományokat gyűjtöttek az árvízkárosultak megsegítésére. Albert Attila A gyermekkórház javára gyűjtöttek A hétvégén a bihari földvárban megrendezett XV. Határ Menti Nemzetközi Ifjúsági Találkozó bevételének egy részét a nagyváradi gyermekkórház számára ajánlotta föl a Bihar megyei MIDESZ (Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség) és a bihari önkormányzat. A jótékonysági akció nem most kezdődött: a fideszesek a tavalyi ifjúsági találkozó bevételéből is adományoztak a gyermekkórháznak, s a váradi Koncz Zsuzsa-koncert alkalmával befolyt összegből úgyszintén. Az egészségügyi intézet vezetősége ezekből az összegekből az onkológiai osztály számára vásárolt felszereléseket, hűtőszekrényt, miegyebet. Most automata infúziófecskendező készülékre gyűjtenek, erre van nagy szüksége a gyermekkórház onkológiai osztályának - tájékoztatott Rabéi Szidónia, a FIDESZ alelnöke. Az ifjúsági találkozó főszervezője, Kis Gábor elmondta: az idei rendezvény bevételének egy részét és az adományokat, azaz 23 230 000 lejt ajánlanak föl a gyermekkórház javára. Kis hozzáfűzte: támogató programjuk folytatódik, ha lesz még az ifjúsági találkozóhoz hasonló, nagyobb lélegzetű rendezvényük, újfent gyűjtenek a kórháznak. A fideszesek továbbra is fontosnak tartják, hogy hozzájáruljanak a beteg gyermekek életének jobbá tételéhez. Az onkológiai osztályra kerülő kis páciensek kezelése hosszabb ideig tart, s nem mindegy, milyen körülmények között telik el az az időszak, ezért igyekszik a kórház igazgatósága minél jobb körülményeket teremteni a betegeknek. . Tóth Hajnal