Reggeli Újság, 2006. május (3. évfolyam, 657-681. szám)

2006-05-27 / 679. szám

16 / Reggeli Újság Afrikai csimpánzokról terjedt át az AIDS az emberre Vadon élő afrikai csimpánzokról terjedt át az­ emberre az AIDS be­tegséget előidéző HIV-vírus - bizo­nyították a kutatók. Egy nemzetkö­zi tudóscsoport tagjai a közép-afri­kai Kameruuban vizsgálták a sza­badban élő csimpánzok ürülékét, és találtak több esetben SIV (a HTV legközelebbi „rokonának” és egy­ben csimpánzváltozatának számí­tó)­vírust. Erről a kutatók a Science című amerikai tudományos folyó­irat honlapján számoltak be csütör­tökön. A SIV-vírust eddig csak rab­ságban élő csimpánzoknál sikerült kimutatni. A megvizsgált közösségekben a csimpánzok mintegy harmada volt fertőzött - derül ki az alabamai egyetem Beatrice Hahn vezette csoportjának tanulmányából. Ti­zenkét esetben a majmokon vég­zett tesztek eredményét „alig lehe­tett megkülönböztetni” a HIV- fertőzött embereken végzett ellen­őrző tesztekétől. Hahn és más kutatók már ko­rábban arra a következtetésre ju­tottak, hogy első ízben minden valószínűség szerint már a 20. század elején terjedt át a csimpán­zoktól a HIV-vírus az emberre. A kutatók szerint azonban az AIDS kórokozójának nem elsődleges forrásai a kameruni csimpánzok, mert azok is más majomfajták SIV-vírusával vagy annak vala­mely előfutárával fertőződtek meg Közép-Afrika nyugati ré­szén. Vagyis a kórokozó másodszor is átugrotta a fajtahatárt: először a majomról az emberszabású ma­jomra, másodszor az emberszabá­sú majomról az emberre terjedt. Megszokhattuk már, hogy a divattervezők fantáziája határtalan. A váradi Művészeti Gimnázium végzőseinek kiállításán divatbemutatót is láthatott a nagyérdemű, ahol az egyik bemutatott ruha mellé egy kutya dukált. Arról már nem szól a fáma, hogy a nem éppen hétköznapi viseletét felvevő hölgy adott esetben hol hagyhatja majd az eleven kiegészítőt, a ruhatárosok pél­dául valószínűleg nem örülnének az „ebmegőrzésnek"... SZEX- ÉS SZERELEMAKADÉMIA NYÍLIK LONDONBAN • Látogatóiból tökéletes szeretőket kíván faragni egy ősszel induló londoni szexakadémia. A londoni Sohóban, a Picadillytől nem messze megnyíló Amora szex- és szerelemakadémián a látogatók megtanulják, milyen is az igazi szeretkezés, hogyan kell szerelmes szavakat suttogni partnerük fülébe, sőt különböző szimulációk se­­gítségével összeállíthatják az ideális táríttestét is. „Minden informá­ciót megadunk az érdeklődőknek, hogy tökéletes szerető váljék be­lőlük” - mondta Sarah Brewer, az Amora vezetője. A belépőjegy 22 euróba kerül majd. Dinoszauruszt neveztek el Harry Potter iskolájáról Harry Potter iskolájáról, a híres-nevezetes Roxfort boszorkány- és varázslóképzőről neveztek el egy nemrég felfedezett dinoszaurusz­fajtát. A feltehetően a növényevő Pachycephalosaurusok családjához tartozó őslény 66 millió évvel ezelőtt élt a Földön. Koponyájára Steve és Patrick Saulsbury, illetve Brian Buckmeier műkedvelő pale­ontológusok két évvel ezelőtt bukkantak rá Dél-Dakotában. A dinoszaurusz orrán levő hegyes tüskék, csapott homloka és a tar­kóján lévő szarvacskák az őslényt a mesebeli sárkányhoz teszik ha­sonlatossá. így született az ötlet, hogy a Roxfort boszorkány- és va­rázslóképző, azaz angolul a Hogwarts School for Witchcraft and Wizardry tiszteletére Dracorex hogwartsiának kereszteljék. A múzeum munkatársai a „keresztelő” előtt kikérték Joanne K. Rowling írónő engedélyét, aki boldogan belement, mondván, hogy a dinoszaurusz egy kicsit hasonlít a Harry Potter és a tűz serlege című kötetben felbukkanó sárkányszerű lényre. KOKTÉL Alain Delon nemet mondott Coppolának Alain Delon, a 70 éves világ­hírű francia színész nem vállalta el XV. Lajos francia király szere­pét Sofia Coppola rendezőnő Marie-Antoinette című filmjé­ben, mert szerinte egy amerikai nem tud elbeszélni egy francia történetet - derült ki a cannes-i sajtóbemutató másnapján. Az 59. cannes-i filmfesztivál kétezer fős szakmai közönsége a szerdai saj­tóvetítés végén kifütyülte és le­hurrogta a Marie-Antoinette francia királynéról szóló játékfil­met, amelyet pedig előzőleg a francia sajtó az Arany Pálma Díj­ra leginkább esélyes alkotások egyikeként harangozott be. „Mindenkinek meglehet a ma­ga véleménye, és ez a válasz nem akadályozott meg abban, hogy el­készítsem a filmet” - hangoztatta a lapnak nyilatkozva a rendező­nő, aki végül is az amerikai Rip Tomt választotta ki a Delonnak felkínált szerepre. Delon elutasító, válaszáról Coppola annyit mon­dott még: „Találkoztam vele, és azt mondta nekem, hogy nem kí­ván megjelenni a filmben. Nem jó ötletnek tartotta, hogy egy amerikai nő elevenítsen fel egy francia történelmi eseményt”. A filmben, amelyet részben a versailles-i kastélyban forgattak, azért játszik néhány francia szí­nész, köztük Aurore Clement is. Delon és Coppola POSTASHARAPÁSI TOPLIS­TA • Houston az­­ az amerikai vá­ros, ahol 2005-ben a legtöbb pos­tást harapott meg kutya, a texasi nagyvárosban összesen 108 le­vélkézbesítőt martak m­eg az ebek a tavaly. A toplista második helyezettje nem kifejezetten vá­ros, hanem a kaliforniai Orange megye lett: ott 94 postást kóstol­tak meg kutyák, volt, akit kétszer is. A bronzérem Indianapolisnak jutott 83 harapással. A sérülések többsége nem volt súlyos, de azért akadt olyan postás is, akire pitbull és rottweiler támadt, s egy év alatt sem gyógyult fel telje­sen. Hogy hány postás törlesz­tett, vagyis harapott meg kutyát, arról nem készült kimutatás. Igyék sok tejet, aki ikreket akar A tehéntejet rendszeresen fo­gyasztó nőknek ötször akkora esélyük van arra, hogy ikreket szüljenek, mint azoknak, akik nem fogyasztanak állati eredetű termékeket - írja a Journal of Reproductive Medicine című szakfolyóirat legfrissebb száma az ikerszülések és­ a nők étrendje közötti összefüggést kutató vizs­gálat nyomán. A kutatók arra a következtetés­re jutottak, hogy az ikerterhessé­gek kialakulását az állatok májá­ban található, inzulinhoz hasonló növekedési faktor (IGF) ösztönzi, amely a legtöményebben a tehén­tejben található meg. Az IGF érzékenyebbé, fogéko­nyabbá teszi a nők petefészkeit, és fokozza a petesejtek érését. Minél nagyobb mennyiségben van jelen az IGF egy nő szerveze­tében, annál jobbak az épphogy kialakult embriók életesélyei fej­lődésük korai szakaszában. Ez a hatás még erőteljesebb azokban az országokban, ahol a törvény nem tiltja növekedési hormonok adagolását a szarvasmarháknak. Az elmúlt ötven évben az iker­szülések száma jelentősen - egyes országokban 50 százalék­kal is - megnövekedett. A tudó­sok ennek okát egyrészt a termé­kenységi kezelések elterjedésé­ben, másrészt pedig a gyermek­­vállalás későbbre halasztásában látják. 2006. május 27. NÉPSZERŰ AZ ELSŐ ALMA-AUTOMATA • Üzembe helyez­ték Magyarország első alma-automatáját a debreceni Kossuth Lajos Általános Iskolában. A gép derecskéi piros almát ad ki, ami nagyon ízlik a gyerekeknek, hiszen napi 80 kiló fogy belőle. Az akció annak a kampánynak a része, ami a zöldség-gyümölcs fogyasztást kívánja növelni Magyarországon. Európában egyébként a magyarok eszik a legkevesebb gyümölcsöt, és ez a gyerekekre is vonatkozik. Egy hét alatt másodszor tartóztattak le egy dél-afrikai lesifotóst Namíbiában. A 48 éves fotósnak tegnap kellett megjelennie Swakopmund egyik bírósá­gán, mert birtokháborítást követett el: besétált arra a területre, ahol Angeli­na Jolie és Brad Pitt első közös gyermekük születését várja. A férfit a múlt héten egyszer már letartóztatták, de akkor három nap után óvadék ellené­ben szabadon engedték. A 42 éves Pitt és a 30 éves Jolie hat héttel ezelőtt érkezett Namíbiába, ahol szinte hermetikusan elzárva élnek a külvilágtól a baba megszületéséig.

Next