Reggeli Újság, 2009. december (6. évfolyam, 1744-1767. szám)

2009-12-16 / 1756. szám

2009. december 16., szerda SPORT Reggeli Újság / 9 hát még az, hogy az első ligás csapat brazil játékosa, Alison Silva is a pályán volt. A Partium ESK eddigi történetében most mérkőzött meg először ilyen ka­tegóriájú ellenféllel. Akárhogy is vesszük, a román V. osztályú bajnokság és a magyar II. osztá­lyú bajnokság között még van némi szintkülönbség... Bár a vá­­radi fiúkat alaposan kifárasztot­ta az előző esti meccs, mégis hősiesen küzdöttek, sikerült nem egy helyzetet kialakítani­uk, de végül a székesfehérvári­ak 9-0 arányban győztek. A mérkőzést élvonalbeli magyar bíró, Arany Tamás vezette. A mérkőzés után a csapatot körbevezették az akadémia épü­leteiben, múzeumában, sőt még az alapító Orbán Viktornak is sikerült köszönetet mondani a vendéglátásért, aki éppen Fel­­csúton tartózkodott. „Mindent összevetve gazdag élményekkel térhetett haza a Partium BSK csapata­ és nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy klubunk 17 éves középpályását, Kocsis Rajmondot januárra vis­­­szavárják egy egyhetes próbajá­tékra” - mondta el lapunknak be­számolója végén Tőkés Máté. VENDÉGJÁTÉK A nagyváradi fiatalok nem­csak a Puskás Ferenc Labdarú­gó Akadémia csapatai ellen bi­zonyíthattak, hanem előzőleg Budapesten, Magyarország leg­híresebb klubjának, a Ferenc­városnak az egyik utánpótlás­együttese ellen is. A Partiumot ugyanis néhány hónapja az FTC is meghívta egy barátsá­gos mérkőzéssel egybekötött látogatásra. A meccsen a pesti­ek az U19-es válogatottjukkal álltak ki a váradiak ellen. Gól ugyan nem született, de a két csapat több ziccert elpuskázott. Említésre méltó, hogy a Fe­rencvárosi Torna Club a Népli­getben található sportbázisán nem csak futballistákat nevel. A klubon belül atlétikai, birkó­zó, curling (csúszókorong), te­remlabdarúgó, kerékpár, akro­batikus sportgimnasztika, teke, úszó és vízilabdázó szakosztály is működik, továbbá férfi és női jégkorong-, kézilabda-, vala­mint tornacsapattal is büszkél­kedhet. A Fradi sportbázisa egyébként több hektár területen fekszik, rajta egyebek mellett füves és műfüves focipályák­kal, valamint uszodával és atlé­tikai teremmel. A barátságos meccs után a váradiak meglátogatták az Ül­lői úton található FTC-stadion múzeumát és az első számú csapat pályáját is. SPORTBÁL Megalakulása óta kétszer szervezett jótékonysági sportbált a Partium ESK. A harmadikat ja­nuár közepére tervezik, amikorra több neves sportolót hívnak meg. A listán Albert Flórián ne­ve is szerepel. Ő az egyetlen olyan magyar focista, aki arany­­­­labdát nyert (1967-ben). Tavaly tiszteletét tette Schmitt Pál, a Magyar Olimpi­ai Bizottság elnöke, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje, Takács Tibor, az FTC alelnöke, Fenyvesi Máté, az FTC egyko­ri játékosa és elnöke, Kovács Ferenc, a felcsúti Puskás Fe­renc Labdarúgó Akadémia Szakmai Irányító Testületének tagja, Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, Körösi Má­ria, az Aranycsapat Alapítvány elnökségi tagja, Várhidi Pál, a magyar válogatottal olimpiai aranyérmet szerzett egykori labdarúgó, Jenei Imre, a Buka­resti Steaua csapatával 1986- ban BEK-trófeát nyert tréner és még sokan mások. GÁLAEST A DUNA TV-N • Az olimpia napján, december 17-én, csütörtökön kerül sor a magyarországi Sportcsillagok Gálaestjére, azaz az év sporto­­lói­ szavazás eredményhirdeté­sére a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban. Az esemményt holnap 20 órától élőben közvetíti a Duna Tele­vízió. Az est házigazdái Katona Erika és Knézy Jenő műsorve­zetők lesznek. A Sportcsillagok Gáláján immár 52. alkalommal hirdetnek győzteseket. A Duna TV második alkalommal közve­títi a rangos eseményt: a ma­gyar nemzet legjobb sportolóit köszöntő, közel kétórás, ferge­teges műsor így a világ minden táján látható lesz, öt kontinens nézői szurkolhatnak kedvence­iknek. „Ez a gála lehet a kará­csony legszebb felvezetése - mondta el Riskó Géza, a Duna Televízió sportosztályának fő­­szerkesztője. - Mivel a sport­­tágakat nem lehet összehasonlí­tani, továbbra is egyetlen szak­mai zsűri létezik, az pedig a sportújságoké, így a szakma dönti el, hogy ki a legjobb­­ az országban.” A gálán a legjobb férfi és női sportolóra, az év csapatára, edzőjére és szövetsé­gi kapitányára is lehet szavazni. Szakemberek szerint a versen­gés szoros lesz. A férfiaknál például várhatóan az úszó Gyurta Dániel az öttusázó Ma­rosi Ádámmal, a tornász Berki Krisztiánnal és a cselgáncsozó Ungvári Miklóssal száll harcba. A nőknél az úszó Hosszú Ka­tinka és a kajakos Kovács Kata­lin tűnik esélyesnek. Az FTC díszes serleggyűjteményét csodálják a Partium ESK focistái A fehér mezes FTC-labdarúgók és a váradiak

Next