Reggeli Újság, 2010. június (7. évfolyam, 1890-1915. szám)

2010-06-01 / 1890. szám

2010. június 1., kedd t HÉTKÖZNAP I Felmérik a szülők igényeit Június 24. között tartják meg a II. Bölcsőde- és Óvodabörzét Nagyváradon. Az esemény színhelye a Rogériusz negyedbeli Gyermekváros lesz. A részletekről tegnap a Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) Teleki utcai székhelyén tartottak sajtótájékoztatót. A nagyváradi önkormányzat fennhatósága alá tíz állami böl­csőde tartozik. 2008 óta sokat változtak a bölcsődék mind struktúrájukat, mind színvona­lukat illetően. A nyolc intézet mellé létrehoztak két újat, és valamennyit fejlesztették, mo­dernizálták, fontos beruházások voltak, tájékoztatott Florica Chereche§ helyi tanácsos, a szociális bizottság vezetője. Hangsúlyozta: a bölcsődékben dolgozó szakemberek nem pusztán felügyelnek a gyerme­kekre, hanem a nevelésen van a lényeg. A kicsik érzelmi-szoci­ális fejlődésére is hangsúlyt he­lyeznek. Létesítettek 92 új bölcsődei helyet. Ezekbe az intézetekbe jenleg 337 gyermek van be­­­­átkozva. Áprilisban átlagosan 250 kisgyereket vittek naponta bölcsődébe. A legtöbb esetben valamilyen szociális probléma miatt marad ki a kicsi a bölcső­déből, például azért, mert az édesanya munkanélküli lett, je­gyezte meg Adina Ch­ioiu, az ASCO bölcsődékért felelős munkatársa. A szülőknek egyéb­iránt csak az étkeztetésért kell fi­zetniük, 6,10 lejt egy napra. Elisabeta Varga, a tanfel­ügyelőség projektkoordinátora, a 41-es számú óvoda igazgatója közölte: jelenleg 42 óvoda mű­ködik a megyeszékhelyen. Ezek közül 39 hosszított programmal, a többi normál programmal mű­ködik. Jelenleg 5890 gyermek van beiratkozva. Jelentkezési kérelmet egész évben kapnak. Ahogy üresedés van, fogadják a gyermeket. Eddig még minden jelentkezőt el tudtak helyezni. Június 2-4. között naponta 16-20 óra között látogatható a börze a Gyermekvárosban. A rendezvény célja, hogy megis­mertessék a szülőkkel ezeknek a tanintézeteknek a szolgáltatá­sait. Mindeniknek lesz külön standja, szórólapokat is oszto­gatnak majd, az intézetek tevé­kenységét bemutató rövidfilme­ket is vetítenek. Egyetlen he­lyen minden információt besze­rezhetnek az érdeklődők. Ta­valy sokan látogatták a börzét, remélik, az idén is. Koncsek Vadnai Zita, az ASCO igazgatója elmondta: egyúttal a szülők igényeit, elvá­rásait is szeretnék felmérni. El­árulta: az az álma, hogy a böl­csődéket bekamerázzák, és a szülő az internet segítségével otthon vagy a munkahelyén bármikor megtekintheti, épp mit csinál a csemetéje, jól érzi­­e magát a kicsi, milyen foglal­kozásban vesz részt. Tóth Hajnal Kimutatták a szalmonellát a halálos krémesben Az Állat-egészségügyi és Élel­miszer-biztonsági Igazgatóság tegnap sajtóközleményt adott ki annak a vizsgálatnak a kapcsán, "mit azért kezdeményeztek, így a pár nappal ezelőtt - felté­telezhetően ételmérgezés miatt - elhunyt ötéves váradi kislány ha­lálának okát megállapítsák. Az állat-egészségügyi felügye­lők mintát vettek annak a krémes süteménynek a maradékából, amelyet az elhunyt gyerek is fo­gyasztott, illetve vizsgálatnak ve­tették alá azokat a házitojásokat, amelyeket az áldozat családjának háztartásában találtak. Az élesd­­szurdoki árustól vásárolt tojások­ban, illetve az ezeken található tyúkürülékben egyaránt kimutat­ták a szalmonella baktérium je­lenlétét, így megerősödött az a teória, hogy a tragikusra fordult ételmérgezést szalmonellafertő­zés váltotta ki. A gazdaságot, ahonnan az elhunyt kislány csa­ládja a tojást beszerezte, ugyan­csak átvizsgálták, s megállapítot­ták, hogy az ott levő baromfiállo­mány hordozója a veszélyes bak­tériumnak. A fertőzött tyúkokat elpusztítják s a baromfiudvart, il­letve ennek környezetét fertőtle­nítik. A szabályzatnak megfele­lően a gazdaság tulajdonosát kár­talanítják. Az állat-egészségügyi felügye­lők felhívják a lakosság figyel­mét arra, hogy a nyári hónapok­ban fokozottan figyeljenek oda a fogyasztásra kerülő tojások ere­detére és frissességére. Lehetőleg csak ellenőrzött, az állatorvosi vizsgálatot igazoló pecséttel ellá­tott tojásokat fogyasszanak. A kórházban elhunyt öteszten­dős kislány halálának körülmé­nyeit tovább vizsgálják, hogy ki­derítsék, történt-e bármilyen or­vosi mulasztás a gyerek kórházi ellátása, kezelése során. A szülők állítják: igen. Dolgoznak az aluljáró meghosszabbításán Egyéb érdemleges közlendő híján a nagyvá­radi városháza sajtószolgálata azt közölte a médiumokkal, hogy a dolgozók dolgoznak a nagyállomási aluljáró meghosszabbításán, amin hol dolgoznak, hol nem. A volt Budapest (ma Bucuresti) teret a Hegyesi Márton (ma Ecaterina Teodoroiu) utcával összekötő aluljá­rót az Abed Nego Com Kft. építi meg. Pénte­ken a beton leöntésével befejezték az alapo­zást. Jövő héten az előregyártott elemeket és az oszlopokat szerelik fel; a sínek alatti gyalogát­kelőt a tervek szerint augusztus végén adják át. A beruházás négymillió lejébe kerül az adófi­zetőknek. Reggeli Újság / 3 I Turulmadár a hősök felett HÁBORÚS EMLÉKMŰVET AVATTAK TÁRCSÁN Értarcsa központjában vasárnap a kora délutáni órákban felavatták az első és a második világháborúban elesett helybéli áldozatok emlékművét. A márványtáblára harmincegy magyar és román katona nevét vésték fel. A ceremónia első részében a tárcsás diákok román és magyar nyelvű verses-zenés összeállítással emlékeztek a község világhá­borús áldozataira. A műsort Bordás Károly polgármester ünnepi beszéde követte, aki elmondta: egy tizenöt éves folyamat zárult le azzal, hogy a turulmadár is felkerült erre az emlékműre, amelynek megálmodója Szilágyi Kálmán egykori polgármester volt. A kegyhely hat évig készült, de az odázgatás nem a helyi kivi­telezők hibája volt, hanem az engedélyeztetésekkel járó huzavo­nának tudható be. Az emlékműállításban nagy szerepe volt Gavrucza Tibor m­egyei tanácsosnak, valamint Gáspár Tündének, a helyi általános iskola igazgatójának, a Nostra Fortuna Egyesület elnökének. Az emlékmű létrejöttét a megyei tanács, az RMDSZ- szervezet, a Nostra Fortuna Egyesület, valamint a helyi önkor­mányzat támogatta. A turulmadarat Csorján Dezső székelyhídi képzőművész készítette és helyezte el az emlékmű tetejére. Sütő Éva (folytatása a 9. oldalon) „Ha felmegyek a doberdói nagy hegyre..." Az ünneplő egybegyűltek Halálos motorbaleset Tegnap nem sokkal 14 óra előtt tragikus baleset történt a me­gyeközpontban. A tordai illetőségű 26 esztendős M. S. M. motor­­kerékpárjával nekiütközött az előtte hajtó, balra kanyarodás előtt lelassító személygépkocsinak, amelyet a 43 éves váradi P. V. A. vezetett. A motorkerékpár az ütközést követően átpördült a szem­ben lévő sávba, és frontálisan ütközött az ott szabályosan haladó, a 44 éves nagyváradi S. N. M. által vezetett autóval. A karambol következtében a motorkerékpár vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kevéssel kórházba szállítását követően elhunyt, utasa, a tordai 25 éves M. M. ugyancsak megsérült, kórházi ellá­tásra szorul. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. SZAKADATRA MENNEK A LAKOSSÁG-NYILVÁNTAR­TÓK • A Nagyváradi Lakosság-nyilvántartó Hivatal mobil cso­portja sorra felkeresi a megyeszékhely környéki 17 községet, hogy összegyűjtse azoknak az iratait, akiknek új személyi igazol­ványt (kártyát) kell készíttetniük. Pénteken, június 4-én Mező­­szakadátra mennek, így a községbeli érdekelteket megkímélik attól, hogy be kelljen utazniuk a megyeszékhelyre az ügyintézés végett.

Next