Reggeli Újság, 2010. december (7. évfolyam, 2047-2071. szám)
2010-12-02 / 2047. szám
a váradi esztendőkre, az egykori kollégákra. A művésznővel a gála utáni fogadáson beszélgetett Tóth Hajnal, lásd Hatvanadik születésnapját ünnepelte november 26-án a váradi bábszínház. A jubileumra eljött több olyan művész, aki valamikor meghatározó személyisége volt a magyar bábtársulatnak. Itt volt például KILIN ILDIKÓ, aki jó néhány éve Budapesten él, a Mezei Mária Színház művészeti vezetője. Nagy-nagy szeretettel emlékezik vissza I 7. oldal a 8. oldalt.IFI REGGELI ÚJSÁG Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2010. december 2., csütörtök, VII. évfolyam, 2047. szám Ára: 1 lej A helyi önkormányzatban ellenzékben lévő demokrata-liberális párti frakció tartózkodása mellett Nagyvárad önkormányzatának döntéshozó testülete jóváhagyta, hogy átvegye a megyei tanácstól a megyei kórház ingatlanját és ingóságait. A DLP-s Nicu§or Lepadatu hiányolt egy leltárt és a tervezett átszervezések programját, noha az utóbbit a polgármester részletesen ismertette egy sajtótájékoztatón. Harmincnál több, vagyoni ügyekre vonatkozó határozattervezet szerepelt a váradi tanács november 30-ai rendes ülésén, ezeknek elfogadásához kétharmados többség szükséges. A legtöbbnél meg is volt az egyhangú támogatás, például annál, amelynek értelmében az Ingatlankezelőség felhatalmazást kapott egy tízhektáros terület eladására a Shinheung Electronics vállalatnak. Az ipari parkban működő koreai elektronikai céget ráadásul mentesítették 4831 lejnyi büntetőkamat megfizetése alól, amit az építési engedély késedelmes kiváltása miatt rótt ki rá a helyi hatóság. Máté Zsófia (folytatása a 4. oldalon) Ingatlanokat ad el, és kölcsönt vesz fel Várad Egyhangúlag szavazott a tanács a legtöbb ingatlanügyben Tiltakozás maszkokban Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) különféle politikai alakokat ábrázoló maszkokat felöltve bontottak pezsgőt, illetve koccintottak tegnap délelőtt a Fekete Sas-palota passzázsában. Csomortányi István, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke tájékoztatta lapunkat a szabadtéri figyelemfelkeltő akcióról. „Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy 2002. december 1-jén milyen hazaáruló módon koccintottak az úgynevezett választott RMDSZ-es képviselőink, vezetőink az akkori bolsevik-liberál magyar kormány tagjaival” - emelte ki. Majd arra is kitért, hogy ez a társaság, amelyik ma azt állítja magáról, hogy az erdélyi magyarságot képviseli, nyolc éven keresztül kiszolgálta azt az ámokfutást, amely Magyarországot gyakorlatilag a csőd szélére juttatta, amely ország akkori kormánya az erdélyi és magyar kultúrára szánt támogatások javarészét eltulajdonította. „Akkori képviselőink zokszó nélkül, teljes alázattal szolgálták ki ezt a társaságot, ideimportálva a 20., 21. századi magyar történelem legsötétebb figuráit, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Eörsi Mátyást, és lehetne folytatni hosszasan azoknak a köztörvényes gazembereknek a sorát, akiket akár Nagyváradra, akár Erdélybe idehurcoltak nekünk” - folytatta. Majd arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyet az utóbbi hat-nyolc hónapban a kormányváltás, illetve a kormányváltó hangulat óta tapasztalhatunk szerte Erdélyben, de főleg Bihar megyében. „Az eddigi MSZP- és bolsevikbarát RMDSZ egyszerre irányt váltott, és elkezdett nemzeti színekben tündökölni. Trianoni megemlékezést rendeznek, míg ezt néhány hónappal azelőtt szélsőséges dolognak tartották, újabban pedig agitálnak, kampányolnak a magyar állampolgárság megszerzése mellett” - mondta a váradi EMI-elnök, aki elítélte a tulipánosok képmutató dörgölőzését az új budapesti hatalomhoz. Példának hozta fel, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának, a Magyar Közlönynek azt a tiszteletpéldányát, amelyben kihirdették a magyar állampolgárság kiterjesztését a határon túli magyarokra, RMDSZ-es képviselők, többek között Lakatos Péter vették át. „Nem mehetünk el emellett szó nélkül. Mindenképpen fontosnak tartjuk ismét felhívni arra a figyelmet, hogy milyen emberek képviselnek minket. Tiltakozunk, egyenesen vérlázítónak tartjuk azt, hogy Lakatos Péter, azaz Lucátus Petra minket képviselve a magyar összetartozásról szóló dokumentumot átveszi, miközben jól tudjuk, hogy 90’ előtt a környezetében egyenesen tiltotta a magyar szót. Ilyen kétszínű emberekkel nem tudunk közösséget vállalni” - hangoztatta. Ennek apropóján az EMI-sek elkészítették a „Magyar Népköztársaság közlönyének” díszkiadását, illetve ennek ama tiszteletpéldányát, amelyben Gyurcsány Ferenc öszödi tirádája, úgynevezett „igazságbeszéde” található, s azt egyenesen Lakatos Péternek címezve fognak eljuttatni a politikus képviselői irodájába. „Lakatos ékes szavakkal dicsérte annak idején a nemzetgyalázó, a szocialisták hazudozását beismerő őszödi beszédet. Azt is nyilatkozta, hogy nem talál benne semmi kivetnivalót. Át szeretnénk neki adni ezt a díszpéldányt, hogy nézze meg, ennyi év után sem talál-e semmi kivetnivalót egy olyan szövegben, amelyben Gyurcsány Ferenc ocsmány szavakkal illeti hazánkat, illetve nyíltan bevallja azt, hogy reggel, délben és este csaltak, hazudtak” - mondta el végezetül Csomortányi. Balla Sándor A Magyar Népköztársaság közlönyének EMI-s változata „a sehonnai bitangság melletti tanulságtételről" szól (helyesen amúgy „tanúságtétel" lenne) úgymond az RMDSZP kiadásában („mert összenő, ami összetartozik", vagyis az RMDSZ és az MSZP)