Reggeli Újság, 2011. január (8. évfolyam, 2072-2096. szám)
2011-01-03 / 2072. szám
REGGELI ÚJSÁG Bihar megyei napilap ||||||||l|| Nagyvárad, 2011. január 3., hétfő, Vili. évfolyam, 2072. szám Ára: 1 lej 51 949992 I 560114 || A hatvanas évek végén majd minden decemberi reggelen disznóvisításra ébredt az érmelléki gyermeksereg apraja-nagyja. A férfiemberek körében már virradatkor körbejárt a szilvórium. Az asszonyok is dolguk után néztek, rakták a jó venyigetüzeket a konyhán. Jött a karácsony, de az óesztendőt is ünnepi asztallal, tisztességgel kellett búcsúztatni. A mihályfalvi Kis utcát szegényebb és módosabb emberek lakták. A téli esték egyformán hosszúak voltak mindnyájuknak, ezért alkonyatkor, a jószágetetés után a jó szomszék átballagtak egymáshoz egy tus beszélgetésre, borozgatásra. Ha már megülték a disznótort is, annál inkább. Jó fűszeres kocsonya, füstölt kolbász bőven akadt minden háznál, a szűzdohány is ott lógott az ajtófélfára akasztva a tűzhely közelében, nem hibázott hát semmi, hogy elkezdődjön az esti terefere. CSÖRÖGE 6 esztendő estéjén hol Tordáéknál, hol Kovácséknál gyűltek össze a férfiak egy kis pipaszóra, az asszonyok egy kis beszélgetésre. A „nagyházban” meghajtották a mestergerendán függő tejüvegű láncos lámpát, előkerült a nagy zománcos tál a csörögével és a sötét fényű otellóbor is ott illatozott az asztalon. Hiába volt „úribb” sütemény is - mákos patkó, vaníliás vagy diós kifli -, a „kőtt” tésztaféle volt a kedvenc. A tepertős pogácsa is ott púposodot a fehér cakkos tányéron, illata betöltötte a tisztaszobát. Torda Jani bácsi a csörögére esküdött, az „édesanyáméra”, mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, de a réteges tepertős pogácsa is fogyott becsülettel, Kovács Sanyi bácsi pedig többször is fordult a kancsóval a pincébe. A csöröge édeskés illata utána lopódzott, mint Mariska néni rosszalló pillantása. RÉGI TÖRTÉNETEK LÁMPAFÉNYBEN Ilyenkor sorba vették a régi történeteket, babonákat, szokásokat, még a szellemjárást is. Jani bácsi, aki túl volt már a hetvenen, a katonatörténeteket mesélgette legszívesebben, de ezek mellett előjöttek a fiatalkori Sütő Éva (folytatása a 7. oldalon) Oesztendő-búcsúztató RÉGI TÖRTÉNETEK LÁMPAFÉNYBEN A MÚLT SZÁZAD DEREKÁRÓL Érkörtvélyesi régi lámpa Csöröge Ugrás a mélybe Hálásan köszönjük az olvasóinktól, barátainktól, partnereinktől, kollégáinktól, a gazdasági és üzleti, illetve a politikai és kulturális élet szereplőitől, a közigazgatás egyes felelőseitől, irányítóitól, a történelmi egyházaink képviselőitől, a pedagógusoktól és diákoktól és mindenki mástól érkezett újévi jókívánságot, amelyeket szerkesztőségünk szeretettel fogadott és szeretettel viszonoz. Kívánjuk, hogy minden jó szándékú embernek hozzon az új esztendő csupa jót, kinek-kinek óhaja és érdeme szerint! Névelemző beszédek és írások sokasága látott napvilágot az elmúlt napokban, nem áll szándékunkban saját mérlegeléssel előállni, hiszen egész 2010 folyamán arra törekedtünk, hogy hűen tükrözzük az objektív valóságot és annak emberi, szubjektív leképeződését, mivel a polgári sajtónak mindkettő feladata. Ha egyetlen képpel, epizóddal kellene jellemeznünk a romániai lakosok nagy többsége - s azon belül a magyarok jó része - által megélt, átélt és túlélt esztendőt, akkor a karácsony előtt a bukaresti parlament erkélyéről egy tiltakozó-számonkérő kiáltással magát mélybe vető kisember esetét hoznánk fel, aki ezzel az 1989 decemberét idéző vakmerő gesztussal mondott véleményt arról, ami ebben az országban folyik, mondhatni jó húsz év óta. Napjainkban épp azoknak „köszönhetően”, akik abban a pillanatban épp ott, a Nép Házában tartózkodtak és osztozkodtak a sorsunk fölött. Vigyázva, hogy az ő sorsuk, vagyis a politikai osztály és a klientúra sorsa még csak ne is találkozzék a Nép sorsával. Dum spiro, spero. A Cicerónak tulajdonított mondást vetítsük ki hát 2011-re. Reménykedjünk, amíg élünk, reménykedjünk, hogy ez jobb év lesz az előzőnél. Mást úgysem tehetünk. D.L. Premier felemás fogadtatásban Talán akkor fogalmazunk pontosan, de a legkevésbé nyersen, ha azt írjuk le a Szigligeti Társulat szilveszteri bemutatójának közönség általi fogadtatásáról, hogy egyeseknek tetszett, másoknak nem. Még körmönfontabban, akik visszafogott várakozással ültek a múlt év utolsó napjának délutánján és estjén a filharmónia koncerttermébe, hogy a Fekete Péterrel búcsúztassák az óévet, azok tán a kissé borsos jegyárakat sem sajnálták utólag, akik viszont az előző években - azaz még a múlt században - meg szokott csillogó-villogó-zengő- azoknak óhatatlanul is családmulattató kabarékat, revüket, niuk kellett. Az első előadásról operetteket várták viszontlátni. (folytatása a 3. oldalon)