Reggeli Újság, 2011. június (8. évfolyam, 2198-2222. szám)

2011-06-01 / 2198. szám

J­anuár 27. óta húzódik a Bi­har Megyei Tanács aláren­deltségébe tartozó kulturá­lis intézmények átszervezésé­nek - ezen belül az önálló ma­gyar színház megalakításának - az ügye. Tegnap újabb felvo­násnak lehettünk tanúi az ön­­kormányzat döntéshozó testüle­tének rendes havi ülésén. Az át­szervezést korábban ellenző de­mokrata-liberális párti képvise­lők ezúttal is vállalták ellenzéki szerepüket, és mind a nyolcan, akik jelen voltak az ülésen, ne­met mondtak az ezzel kapcsola­tos nyolc határozati javaslatra. Ennek ellenére 25 igen szava­zattal a testület visszavonta az eddigi összes „színházas” hatá­rozatát, jóváhagyta a kulturális intézmények új intézményes létének szabályzatát, rábólin­tott a Nagyváradi Színház és a Nagyváradi Magyar Színház létrehozására, ezek szervezeti felépítésére, illetve a filharmó­niának ennek következtében megváltozott szervezeti felépí­tésére. Máté Zsófia (folytatása a 4. oldalon) Két színház egy fedél alatt HATÁROZATOKAT VONT VISSZA, ÉS HITELT VESZ FEL A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÉT OLDAL SPORT Mai lapszámunkban 10-11. Lapkihordót, kézbesítőt keresünk Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a Menumorul (Széles) utca 20-22. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetőségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti hat alkalommal. Korda Árpádot keressék a megadott címen, érdeklődni a 0771/721-891-es telefonszámon lehet. Legsürgősebben Nagyváradon keresünk munkatársat a Reggeli Újság kézbesítéséhez, de Örvénden, Fagyiban és Érsemjénben is szükségünk van terjesztőre. Húszéves az Ecotop Megalakulásának húszéves évfordulóját ünnepli az idén a gyváradi Ecotop ökológiai szervezet. Ebből az alkalomból tegnap sajtótájékoztatón foglal­ta össze az új vezetőség - Eleo­nora Mircescu elnök és Mircea Talpo§ alelnök - a civil szerve­zet két évtizedes tevékenységét és a jövőbeni terveket. Mint megtudtuk, a környe­zetvédelemre nevelő Ecotop április 21-ei tisztújító közgyű­lésén Eleonora Mircescu lett az új elnök, ráadásul május köze­pétől a székhelyük is megválto­zott: a nagyváradi várból a Nagy­vásár­tér (December 1. park) 2. szám alá, a Kossuth ut­cai Diódával szemközti helyi­ségbe költöztek. A telefonszá­muk azonban továbbra is válto­zatlan: 0359/425-591, a szék­helyükön pedig hétfőn és ked­den 10-14 óra között, szerdán 14-18 óra között, csütörtökön 14-20 óra között, pénteken pe­dig 10-12 óra között tartanak ügyeletet. Eleonora Mircescu elnök két évtizedre visszapörgette az idő kerekét. Mint hangsúlyozta, rengeteg ökológiai akciót szer­veztek, és megalakulásukkor hatalmas volt a lelkesedés. Pél­dául volt olyan, amikor kb. fél­ezer lelkes fiatal iratkozott be hozzájuk. Aztán lassan lemor­zsolódtak, mivel a diákokat fő­leg a kedvezményes táborozási lehetőségek érdekelték. Ami­kor pedig egy-egy komolyabb takarítási akcióra került sor, el­maradoztak. Sajnos olyan év is volt, mikor mindössze öt aktív tagot számláltak. Az idén a húsz beiratkozott közül tizen­öten veszik ki részüket a szer­vezet tevékenységeiből. Vi­szont rengeteg pályázatot nyer­tek, amelyek keretében mind a megyeszékhely, mind Bihar megye zöldövezeteit megtisztí­tották, emellett pedig az ele­mistákat és középiskolásokat több váradi iskolában is a kör­nyezetvédelemre nevelték és nevelik, mivel a környezet­szennyezés megelőzése a cél­juk. „A gyerekek úgy hatodi­kos, hetedikes korukig fogéko­nyak is a környezetvédelemre, de ezután érdekes módon elve­szítjük őket. Lemorzsolódnak. Tizenkét-tizennégy éves kor után már nem aktív tagjai a szervezetünknek” - fogalma­zott Eleonóra. Az idei tervekről is beszá­molt a vezetőség. Például júni­us 17-19. között ökotúrát szer­veznek a Béli-hegységbe, Vas­­kohsziklástól (§tei) pár kilo­méterre. Az ingyenes utazást a Bihar Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság támogatja. A sátoros táborba négyfős közép­­iskolás csapatok (három diák, egy felnőtt) jelentkezését vár­ják. A részletekről június 13-ig lehet érdeklődni a fent említett székhelyen vagy telefonszá­mon. A diákokkal túrázni fog­nak, tájékozódni tanítják őket a természetben, és ötletes vetél­kedőket is szerveznek szá­mukra. Sükösd T. Krisztina Eleonora Mircescu Mircea Talpo§

Next