Regio - Kisebbség, Politika, Társadalom, 2004 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - KULTUSZ ÉS KULTÚRA - Porkoláb Tibor: Panteonizáció és vizuális reprezentáció
84 PORKOLÁB TIBOR valegedet lelni nem fognak.”12 Guzmicsnak- fent idézett levelében - egyenesen azt írja: „Nekem barátim nem adhatnak semmi kedvesebbet, mint ha képeiket adják”.13 A „halhatatlanság fijaiként” tisztelt pályatársak gondosan összegyűjtött arcképeiből házi panteonját („Lazarriumát”) is létrehozza. A literatúra szent ügyéért munkálkodó írók szellemi közösségét, összetartozását demonstráló széphalmi írószentély, Freundschaftstempel falára kívánja kifüggeszteni - többek között Virág, Báróczy és Verseghy portréja mellé - Kis János képmását is.14 Hiába próbálkozik viszont például Csokonai vagy Bessenyei arcvonásainak a „festetésével”, Csokonai ugyan örömmel fogadja Kazinczy megtisztelő „gondoskodását”,15 ám a Csokonai-ikonográfia mégsem ismer olyan képmást, amely igazolhatóan a költő életében készült volna. Az egyetlen „közvetlen hitelességű” portrét Csokonai halála után rajzolja meg a műkedvelő Erőss János. Ez az időközben eltűnt, dilettáns munka az előképe a bécsi Friedrich John közismert, pontozómodorú rézmetszetének.16 Bessenyeiről sem áll a történeti ikonográfia rendelkezésére hitelesnek tekinthető portré, pedig Kazinczy mindent elkövet, hogy a „tisztelt nagy férfit” - a „Nemzet” nevében fellépve - rábírja a literátori megdicsőülés feltételeinek a teljesítésére. Először műveinek összegyűjtésére és korrekciós kiadására szólítja fel, majd pedig arcképére jelenti be az igényt: „Ha festve vagy Bécsben, említem, valál, méltoztass nékem megígérni képedet. Kézre metszetném, ’s kevélykedni fognék, ha Hazám ezt az áldozatot az én kezeimből vehetné. A Bárócziét, melly előttem függ, az enyémből fogja.”17 A válaszlevél azonban a postscriptum humoros fordulatával hárítja el Kazinczy kezdeményezését: „Írod, hogy 12 Kazinczy-Virág Benedeknek (1814. jan. 5.). In: KazLev, XI. 166-167.; Horvát István - Ferenczy János közvetítésével - hasonló érveléssel próbálja meggyőzni a halálos beteg Révai Miklóst arról, hogy engedje meg arcképének lefestetését. Horvát István és Ferenczy Sándor levelezése. Kiad. Soós István. Budapest, 1990. (Commercia Litteraria Eruditorum Hungáriáe - Magyarországi Tudósok Levelezése, 2.) 88.; Az arcképet végül közvetlenül Révai halála után festi meg egy Lochbichler nevű képíró. Uo. 97. 13 KazLev, XXII. 429. 14 Kazinczy - Kis Jánosnak (1805. júl. 14). In: KazLev, III. 376-377.; erről lásd: Hász-Fehér Katalin: Elkülönülő és közösségi irodalmi programok a 19. század első felében (Fáy András irodalomtörténeti helye). Debrecen, 2000. (Csokonai Könyvtár, 21.) 181. 15 Kazinczy az ismert érvekkel próbálja Csokonait meggyőzni: Kazinczy - Csokonai Mihálynak (1802. okt. 12.). In: KazLev, II. 526.; Csokonai válasza: uo. 538—539. 16 Rózsa György: Iconographia Csokonaiana. Irodalomtörténeti Közlemények, 1973,6.707-708. 17 KazLev, XXII. 44.; Kazinczy azt feltételezi, hogy Bessenyei még Bécsben megfesteti portréját. Igazolni látszik ezt Az én életem visszaemlékezése is: a lelkes ifjú 1777-ben ugyan Bessenyeit nem leli bécsi otthonában, ám képét „pasztellben-e vagy olajban” íróasztala felett találja. Kazinczy Ferenc: Az én életem. Kiad. Szilágyi Ferenc. Budapest, 1987. 77.