Regio - Kisebbség, Politika, Társadalom, 2008 (19. évfolyam, 1-4. szám, English issue)
2008 / 3. szám - SZEMLE - Takács Judit: Keresd a nőt! Bakó Boglárka, Tóth Eszter Zsófia (szerk.) Határtalan nők: kizártak és befogadottak a női társadalomban
184 Takács Judit igazságügyi rendszerben a 20. század első évtizedeiben. Szécsényi adatai egy meglepően liberális szabályozású rendszerben cizellálják a prostituáltképet (mert voltak ugye a hivatásosok: a bordélyházi és a bárcás vagy magánkéjnők - meg az amúgy rendes főfoglalkozással bíró igazolványos két nők, akik átmeneti kereset-kiegészítésként kezdtek e mellékállás művelésébe), akik a férfikliensek, stricik és rendőrök uralta társadalomban, gyakran más (kerítő- és lakástulajdonos)nőknek is kiszolgáltatottan szolgáltattak. Bokor Zsuzsa kolozsvári „démonikus női” (168.) között is találunk prostituáltakat, akikről jó lett volna többet megtudni. Különös tekintettel a szerző birtokában lévő egyik kincsre, Bálint Zoltán hagyatékából a kolozsvári Női Kórházban 1919 és 1923 között 151 prostituálttal készített kérdőíves felmérésre gondolok (174.), melyből - talán a többi forrás nyilvánvaló gazdagsága vagy a tanulmány tematikus túlburjánzása okán - sajnos csak amolyan étvágygerjesztő rövid leírást kaptunk. Borgos Anna ellenben kritikus betekintést enged a forrásaiként szolgáló orvosi följegyzésekbe, amikor hisztéria-kórrajzok alapján dokumentálja a 20. század eleji hisztériás nőképet. A kórrajzokból visszaköszönök hisztérikus tüneteket prezentálnak, mert úgy tűnik, megtanulták, hogy ez a dolguk, ezt várják tőlük... Az élettörténeti narratíva terápiás célú felhasználási lehetőségeinek tárháza pedig, láthatjuk, a freudi „beszédkorától” (392.) kezdve máig kimeríthetetlen. Kiemelendő még két, a maga nemében páratlan női emancipációs, illetve karriertörténet: egy világi és egy egyházi. Dr. Molnár Olgáé, aki valószínűleg a legjobban fizetett budapesti köztisztviselőnő volt az 1930-as években; és Vargha Gyuláné Szász Péláé, aki 1897-ben 43 évesen ötgyermekes „miveit házinőként” (369.) kezdett buzgó keresztyén „hitébresztő munkába” (368.) oly hatékonysággal, hogy Bécsben már az „első magyar református papnőként” (373.) kezdték emlegetni. Sárai Szabó Katalin tanulmányában úgy mutatja be Szász Pólát, mint aki jelentősen hozzájárult a 19. század végi, 20. század eleji református nőideál kereteinek szelíd, ám elkötelezett tágításához: az anya-feleség-háztartási menedzser szerepek mellett (nem hirdette, hanem) fáradhatatlanul . Az igazságügyi rendszerben hagyott nyomokat használja föl Horváth Sándor is, amikor Hippi Ancsa történetéről mesél az 1960-as évek végi, 1970-es évek eleji Budapesten. A szerző valószínűleg a női bandatagok viselkedésének - mint a fiatalkori kortárscsoport-kutatás egy elhanyagolt területének - elemzését tűzte eredeti célul, de a levéltári anyagokkal gazdagon dokumentált, egyre zegzugosabb történetmesélés végül teljesen maga alá temette a szerkezetet...