Rendszerváltó szemle 2022. tavasz-nyár (7. évfolyam, 1-2. szám)
MŰHELY - Ujváry Gábor: Nemzetépítés és kulturális megújhodás a Horthy-korszakban
23 Műhely kétszeresére nőtt az 1920-as évek elejére.20 Mindez a magyarságnak a már a dualizmus korában is sokat hangoztatott Kárpátmedencei „kultúrfölényét", illetve a trianoni Magyarország történelmi államkereteken belüli magasabb fejlettségi szintjét tanúsította. (Amellett, hogy az utóbbiban élő románok és szerbek kulturális mérőszámai is kedvezőbbek voltak anyaországbeli nemzettársaikénál.) E kétséges nyereségekhez ugyanakkor komoly hátrányok társultak. A többféle fenntartásban működő magyar kulturális-tudományos intézményhálózat szétesett, a pénz elértéktelenedése és az értelmiségi túlkínálat miatt az e területen dolgozókra eső keresetek reálértéke kevesebb, mint az ötödére esett vissza. A kultusztárcához tartozó állami intézmények költségvetése még ennél is kisebb töredéke volt a világháború előttinek. A Nemzeti Múzeum dologi költségvetése például - mint arról a korszak másik jelentős kultuszminisztere, Hóman Bálint még az intézmény főigazgatójaként tudósított - az 1920-as évek elején az 1913-as, utolsó „békeköltségvetés" 8%-ára zuhant.21 Az egész oktatási rendszer, a közgyűjtemények, de a tudományosság legfontosabb intézménye, az MTA is napi gondokkal küzdött. Utóbbinak jórészt állampapírokba és záloglevelekbe fektetett vagyona teljesen elértéktelenedett, apparátusa fenntartására sem volt elegendő, így végül a működését csak az állami költségvetésből történő évenkénti segélyezéssel sikerült biztosítani (1923:1. tc.). Az értelmiség arányának számottevő gyarapodása elsősorban abból következett, hogy a szülőföldjükről Magyarországra menekülők 400-450 ezer fős tömegében e réteg erősen felülreprezentált volt. Mindez látszólag hasznára vált a trianoni országnak, ugyanakkor komolyan gyengítette, szellemi vezetői tekintélyes részétől fosztotta meg a határon túli magyarságot, amelyet fiataljai anyanyelvi iskoláztatásának rendkívüli nehezítése is sújtott. Hogy az ellentmondásokat tovább soroljuk: a javaikat részben hátrahagyó értelmiségi menekültek jó része állami alkalmazott volt, emiatt elhelyezésükről, nyugdíjukról annak a magyar államnak kellett gondoskodnia, amely maga is a gazdasági összeomlás szélén állt a vesztes háború, a spanyolnátha-járvány, az országcsonkítás, a forradalmak és a maradék állam kifosztásával járó román és szerb megszállás után. Utóbbi kulturális értelemben is sok pusztítással járt az 1919-ben a csaknem az egész országot, 1920 áprilisáig pedig a Tiszántúlt kezében tartó román uralom alatti, illetve a szerbek fennhatóságától csak 1921 augusztusában megszabadult, Pécs központú dél-magyarországi területeken.22 Innen kellett fölállni, ebből az egyszerre - a kulturális mutatók javulása miatt - kedvező, a gazdasági gondok következtében viszont rendkívül kedvezőtlen helyzetből kellett valahogy a Trianon utáni magyar kulturális intézményrendszernek kilábalnia. Ezt a feladatot hajtotta végre a konszolidáció Bethlen István melletti legsikeresebb politikusa, Klebelsberg Kuno, aki több mint kilenc esztendeig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium élén állva politikai kulcságazattá tette a kultúrát. Elérte, hogy az állami költségvetésből tárcája kapja a legmagasabb támogatási arányt. Ő maga egyébként a Miniszterelnökség fiatal munkatársaként a 20. század elejétől fontos szerepet játszott a különböző „magyar akciókban", amelyek a magyarság országon belüli erősítése céljából telepítési programokat igyekeztek szervezni, a kivándorlás nemzetiségi vidékekre korlátozódását szerették volna elérni, illetve az amerikai magyarok, a horvátországi (szlavóniai), a boszniai és a romániai magyar szórványok anyanyelven történő oktatását, valamint kulturális és egyházi életét segítették.24 20 Az 1920. évi népszámlálás. Hatodik rész. Végeredmények összefoglalása. Budapest, KSH, 1929. Általános jelentés, 38-42., 66-68. és Részletes kimutatások, 58-65. Lásd még: A számontartott nemzet. A Trianon előtti és utáni évtizedek Magyarországa statisztikai térképeken. Szerk. Rózsa Dávid - Kovács Barna. Budapest, KSH, 2020, 212. 21 A Magyar Nemzeti Múzeum öt éve. Jelentés az intézet 1924-1928. évi állapotáról és működéséről. Szerk. Hóman Bálint. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1929. 22 Laky Dezső: Csonka-Magyarország megszállásának gazdasági kárai. Budapest, MTA, 1923, 390-393., 456-457.; Olay Ferenc: Csonkamagyarország ellenséges megszállása és kulturális káraink. Különnyomat a Budapesti Szemle 1929. május havi számából. Budapest, Franklin, 1929. 23 Ujváry Gábor: „Világosan végiggondolt és rendszerszerűen építkező kultúrpolitika". Klebelsberg Kuno és Magyarország konszolidációja. In: Talpra állás Trianon után. Szerk. Kása Csaba - Vizi László Tamás. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 2021,97-117. 24 Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában III. 1900-1903. Összegyűjt, és jegyzetekkel ellátta: Kemény G. Gábor. Budapest, Tankönyvkiadó, 1964, 221-224, 519-524.; Makkai Béla: Végvár vagy hídfő? „Az idegenben élő magyarság nemzeti archivum.retorki.hu/folyoirat