Rendszerváltó szemle 2022. tavasz-nyár (7. évfolyam, 1-2. szám)

MŰHELY - Péterfi Gábor: Revízió és a Duna-konföderáció. A magyar népi mozgalom válaszai Trianonra

Műhely KELET NÉPE MAGYARSÁG ÉS KÖZÉI’­KI­RÓPA Irta: SZABÓ ZOLTÁN »A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés — s rendezni végre közös dolgainkat ; ez a mi munkánk s ez nem is kevés«. (József Attila: A Dunánál.) A szárszói halott sorait idézem. József Attila sorait, ki hű folytatója volt annak a szép magyar hagyománynak, mely eszmékben anyát akart adni e középső Európa csupa mostohatestvérből álló családjának. »Arpold és Zalán, Verbőczy és Dózsa, török, tatár, tót, román kavarog — e szív­ben« — irta magáról s ha van költőnk számos, ki a magyar­ság sorsát a maga sorsában élte­­­ ő az első, kiben e középső Európa népeinek sorsa személyes élményként jeleni­k meg. E népek harcait benne békévé oldja az emlékezés, a nagy és harcos múltnak pedig szelíd és békés jövővel vagyunk adósa — hirdeti élő versében a szántód! halott. Gondol­junk egy pillanatra rá és aztán emlékezzünk »Szántód partjainál«, hol Csokonai Vitéz Mihály írta meg »dorgáló énekét«, hol a tájtól és táj hagyományaitól nem idegen a magyar eszmélkedés és a magyar útkeresés, és heves horvát marad öccse, a másik. Melyben egy Petőfi anyja szlovák és apja rác. Melyben János király alatt egy Martinuzzi-Utyesenics űzi praktikáit a magyarságért s melyben — és ez a fontos — egy embert sem akadályoz más népből származása, hogy lélek szerint is igazán magyar legyen. »Fajárulók« — voltak ezek? Idegen szó, nem Szántód partjai mellé való. E középurópai táj népének nagyra­­született fiai voltak. És nagyságuk kifejezésének lehetőségét a magyarságban találták meg. Mit jelent ez? Azt, hogy e terület feladatát, helyzetéből folyó hivatás­tudatát csak magyarul lehetett megtalálni. Valóban közép­európaivá, e területnek igazán nagy fiaivá­l csak magyarul tudtak emelkedni. A magyarság legnagyobb eredménye talán nem is az, hogy Pax Hungaricát hozott a vidéknek. Talán nem is az, hogy Szent István koronájának fényével tette ragyogóbbá e kárpátközi tájat . . . Hanem az, hogy megadta e táj fiainak azt a szerepet, ami e táj fiainak természetes és nagyszerű hivatása volt. Hogy megadta a kárpátközi kis népeknek mammutnépek közti helyzetéből folyó feladatait. Hol német, hol török, hol orosz ellen. A magyar úgy gondolkozott, hogy gondolatát szlovák, román és horvát, mint e táj fia végső fokon magáénak ismer­hette. A magyar népek helyett vitte a dávidi harcot a Góliátok ellen. S a többi nép legjobbjai, Hunyadiak és Zrínyiek, Petőfiek és Martinuzziak úgy találták meg e terület természetes ellenfeleit, hogy megtanultak magyarul gondol­kozni. És úgy találták meg e terület természetes feladatait, hogy megtanultak magyarul harcolni. E mozaikos táj népei ugyancsak nem tartják még ekkor árulásnak, ha fiaik a magyarok nyelvén, a magyarok hivatás­tudata, a magyarok harcai szerint találják meg a maguk feladatát. A tót kuruc így énekel 1709-ben : »Repült, repült, repült Páros sas felettünk, Mi lesz már belőlünk szerelmes Istenünk? Szétvertek e sasok Sólymot, galambokat . Pusztítani küldtek Hollókat, varjakat. Amig e hazában A sólymok szárnyaltak. Addig galambok is Vígan turbékoltak. Jöjjetek ti sólymok, Előre szánjatok , Gerlét, galambokat Ölni ne hagyjatok !« Közben lássunk egy térképet magunk előtt. E térkép csöppet se legyen aprólékos. Ne tüntessen fel városokat és gyárakat, síkságokat és hegyeket, csak népeket tüntessen fel, a nemzetek szülőit és anyagát. S akkor látunk egy behemót sötét foltot a Lajtától nyugatra és egy kiterjedt sötét foltot, mely kezdődik a Szarmata síkság nyugati felén és tart keletre, míg elvész Ázsia mély­ségeiben. E két roppant és fenyegető folt között, kicsi és mozaikos sáv nyúlik el az Északi Tengertől le az Adriáig, így felületes ránézésre két részből áll. Egy északiból, mely a Kárpátok barna vonalától a tengerig terjed s nagyjából egységes. És egy déliből, mely a Kárpát láncától az Adriáig nyúlik s ez szétdarabolt, mintha a történelem mozsártörőjébe került volna. Északon szlávok laknak, lengyelek, akiket nyugatiságuk és katolikus voltuk választ el az orosztól. Délen magyarok, románok, szlovákok, horvátok, szerbek, dalmaták, színes és veszélyes egyvelegben. E »két pogány közti« világ az, amit geográfiától, német Mitteleuropa-tudománytól, Közép-Európa-t­ervektől, szö­vetségektől eltekintve most Közép-Európának érzünk. Aki látta egyszer ezt a térképet maga előtt, sohasem felejti el. Kicsiny és élénk színek virítanak két roppant nép viharral fenyegető felhői között. Nézetem szerint az igazán magyar az, aki a geográfiai helyzet következéseit elismeri. És az igazán lengyel is ez. És az igazán román is ez. És az igazi dél-szláv is ez. EMLÉKEK ÉS VESZÉLYEK Most a Kárpát alatti tájra tekintsünk közelebbről, melyre latin szelek hozzák az esőt és latin szavak az eszmét. Melyben nagyon magyar magyar lesz az egyik Zrínyiből * Előadás a szentedi kisebbségi kongresszuson. A dalban a páros sas : a német, a sólyom , a magyar, a gerle és galamb , a szlovák, a varjak és hollók , a fekete rácok, kiket a német küldött a szlovák ellen. A 18. század­forduló Budája pedig még nem annyira csak magyar, mint inkább középeurópai főváros. S ha a magyar nemzeti ébredés *5* 47 szentebb jelszó: az integer magyarság. S ennek egy ellensége van: az imperializmus."70 Németh László Tanú-korszakának kulcstémája tehát a közép-eu­rópai „tejtestvériség", a Duna­­menti népek összefogásának koncepciója. Az alapzat kettős: a kölcsönös megismerés igénye, és az erre épülő - Kossuth, Jászi és Szabó Dezső által már körvo­nalazott - új együttműködés víziója. Németh szerint az első világháború után felszabadult népek kitombolták nacionaliz­musukat, az új kihívásokra pedig úgy tudnak reagálni, „ha egy tágabb hazafiságban e kicsinyes patriotizmus fölé emelkednek". A magyar polihisztor szerint egyenes út vezethet az „új vállal­kozáshoz", azaz az új Közép- Európához. „Mi magyarok - írja -, szétszórt, népekbe ékelt nép, ennek az új Európának vagyunk természetes erjesztői. Itt a hivatá­sunk, itt a revíziónk." Féja Géza 1935-ben arról írt a felvidéki magyarság kulturális helyzetét vizsgálva, hogy a magyarságot széttagoltsága a közép-kelet-európai nézőpont vállalása felé kell, hogy terelje. Az irodalom és a politika kapcso­latáról szólva úgy vélte, hogy a múlandó kormányok és hatalmi rendszerek helyett a magyar íróknak a környező országok írói felé kell hidakat építeni. Elképzelése szerint a magyar íróknak kellene kézbe venni a „dunai kezdeményezést".­ Ennek jegyében a magyar, szlovák és cseh írók eszmecse­réjének megszervezésére tett javaslatot. A második világhá­ború idején az Újvidéki béke című írásában pedig a magyar és szerb szellemi kapcsolatok (pl. kölcsönös irodalmi fordítások) dinamizálását sürgette.73 A Márciusi Front 12. pontja mindennél lényegre törőbben foglalja össze a népiek külpoli­tikai elgondolásait. 1937-re a népi irodalom növekvő népszerűsége cselekvésre sarkallta a fővárosi Centrál Kávéházban rendszeresen találkozó fiatal írókat. Március 15-e közeledtével az írók eldöntötték, hogy a népi mozgalomnak nevet adnak, s a '48-as forradalom közelgő évfor­dulója alkalmasnak látszott arra, hogy a szervezet zászlót bontson. A budapesti egyetemi fiatalság március 15-ei ünnepségét hagyományosan az Egyetemi Kör rendezte. A felovasandó program - a Márciusi Front 12 pontja - Kovács Imre és a Centrál Kávéház íróinak közös hitvallása archivum.retorki.hu/folyoirat Szabó Zoltán a közép-európai kibontakozás lehetőségének meghiúsulását a trianoni szerződés következményének tartja. 1939-es írása a Kelet Népében a magyarságról és Közép-Európáról. Fotó: ARCANUM. 70 Németh László: Új reformkor felé. In: Uő.: Készülődés. A Tanú előtt. I. Budapest, Magyar Élet, 1941, [37-42.] 39. 71 Németh i. m. 1932-1933, 127-128. 72 Féja Géza: Szlovák írók vallomása. Magyarország, 1936. 01.04. 3. 73 Uő: Újvidéki béke. Magyarország, 1943. 03. 05. 3.

Next