Rendszerváltó szemle 2023. tavasz-nyár (8. évfolyam, 1-2. szám)
MŰHELY - Jónás Róbert: Két világ között egyensúlyozva
129 Műhely egymáshoz 1956-ot illetően. A politikai berendezkedést érintő kérdésre válaszolva Pozsgay kijelentette, hogy az egypárti szocializmus zsákutcának bizonyult, és az MSZMP-nek fel kell készülnie a többpártrendszerre. Pozsgay az eredetileg január 19-ére tervezett bizottsági ülést január 27-ére, Grósz Károly davosi utazásának idejére tette át, ezzel kerülve el azt, hogy a főtitkár esetleg megakadályozza az interjú közlését. Ezzel Pozsgay lényegében megkerülve a pártvezetést, „nyilvánosság-puccsot" követett el, belekényszerítve a pártot egy visszafordíthatatlan folyamatba. Ezen a ponton érdemes röviden felidézni, hogyan vélekedett Pozsgay 1956 átértékelése kapcsán. Önéletrajzi könyvében akkori szándékaira visszaemlékezve így írt: „Elérkezettnek láttam az időt a cselekvésre. Világos volt előttem, hogy céljaink eléréséhez, az erők felvonultatásához előbb le kell rombolni az MSZMP közhatalmi szerepét, elvenni identitását, és lefogni azoknak az erőknek a kezét, amelyek képesek lennének, ha nem is megfordítani az események irányát, de nagy konfliktusokkal járó ellenállást tanúsítani. Birtokomban volt egy eszköz, amelyről úgy véltem, hogy ha kellő arányok és mértékek betartásával, s következményekkel is számolva alkalmazom, akkor sikerül az áttörés, a társadalom felrázása, az MSZMP lebontása anélkül, hogy az ország sorsát kockáztatnám." Bár nincs okunk kétségbe vonni a szavait, érdemes rámutatni, hogy a visszaemlékezéssel szemben az egykorú nyilatkozatai nem ezt a nagyobb perspektívából szemlélődő, magabiztos álláspontot tükrözték. Alig néhány hónappal a népfelkelés bejelentését megelőzően, egy Bíró Zoltánnal folytatott beszélgetés során 1956 megítélésével kapcsolatban óvatosan fogalmazott. Elismerte az újraértékelés szükségességét, de - hivatkozva a történelmi albizottság éppen folyó munkájára - ő maga nem foglalt egyértelmű állást a kérdésben. Kategorikus kijelentést saját szerepével kapcsolatban tett: „[...] én 1956-nak az értékelésében, bár tudomásul vettem a hivatalos álláspontot, nemigen törekedtem sose a »véglegesnek« tekintett hivatalos álláspont igazolására".57 A beszélgetés során az 1956-hoz illeszkedő helyes történelmi formula megtalálását egyenesen a távoli jövőbe, egy félgenerációnyi távolságba utalta: „[...] '56-ról is meg fogjuk találni a történelmi formulát, amely talán azonos lesz a történelmi igazsággal. Ám ehhez még egy félgenerációnyi időnek el kell telnie..."8 Mindebből arra a következtetésre is juthatnánk, hogy Pozsgay véleménye 1956 értékelésével kapcsolatban képlékeny volt, ám ez azt is jelentené, hogy a történelmi albizottsági munka politikai felügyeletét végző politikusnak nem volt koncepciója a munka megkezdésekor, ami nehezen lenne hihető. A másik kínálkozó magyarázat az, hogy szavait politikai taktikázásnak fogjuk fel. Más szóval: Pozsgay mindig azt mondta, amit az adott hely és alkalom megkövetelt ahhoz, hogy politikailag végigvihető legyen a szándéka.5. Azzal azonban mindvégig tisztában lehetett, hogy végül majd kell találni valamit, ami végre meghaladja az ellenforradalmat még akkor is, ha az a politikai realitások miatt kevesebb is lesz, mint a forradalom.60 Ennek a taktikázásnak van egy másik vetülete is, ami szerepet játszhatott abban, hogy Pozsgay a motorja lett 1956 újraértelmezése ügyének, ez pedig az ellenzékkel való kapcsolata. Pozsgay a nyolcvanas években komoly politikai hátországot épített ki az ellenzéki mozgalmak között, akik számára a reformer politikus jelentette a hatalom elfogadható arcát és a reményt a változásra. Köreikben 1956 újraértékelése erős politikai szándékként jelentkezett, ami egyben nyomást is helyezett Pozsgayra. retorki.hu/folyoirat 55 Az interjú szövegét lásd többek között: Interjú Pozsgay Imrével a Kossuth Rádió 168 óra című műsorában (1989. 01.28.). RETÖRKIL XIV. 17., Pozsgay Imre iratai. Kötetben lásd: Ellenforradalomból népfelkelés... I. m. 2022, 216-220. 56 Pozsgay Imre: 1989. Politikus-pálya a pártállamban és a rendszerváltásban. Budapest, Püski, 1993, 9157 Valójában ez nem fedte teljesen a valóságot, hiszen 1957-ben a Petőfi Népében írt cikkében fiatal pártkatonaként pontosan ezt tette, kiállva az állampárt ellenforradalmi narratívája mellett. Lásd Pozsgay Imre: Forradalom vagy ellenforradalom? Petőfi Népe, 1957. 12. 15. 5. 58 Bíró Zoltán: Októberi kérdések. Beszélgetés Pozsgay Imrével. Budapest, Eötvös-Püski, 1988, 22. E szavakat később, a Központi Bizottság február 10-11 -ei ülésén Grósz idézte beszédében, szembesítve Pozsgayt korábbi álláspontjával. Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1989. február 10-11 -én megtartott üléséről. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei I. Szerk. Kosztricz Anna - Lakos Jánosné - Némethné Vágyi Karola - Soós László - T. Varga György. Budapest, MOL, 1993, [1 -206.] 11. 59 Pozsgay szándékait illetően, illetve Grósz Károllyal kapcsolatban néhány újszerű megállapítást lásd Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1990. Budapest, RETÖRKI, 2021,147-165. 60 A párton belül már az 1988. májusi pártértekezletet követően többekben felmerült, hogy ha sikeresen akarják végigvinni a modellváltást, akkor előbb-utóbb 1956 értékeléséhez is hozzá kell nyúlni. Szekér-Riba i. m. 2014, 55-56.