Repülés, 1966 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-01 / 7. szám
122 PERC SZABADON A VILÁGŰRBEN Újabb lélegzetelállító űrkísérlet sikeres végrehajtása után 1966. június 6-án, magyar idő szerint a délutáni órákban szerencsésen visszaérkezett Thomas P. Stafforddal és Eugene Cornamnál fedélzetén a Gemini–9 jelzésű amerikai űrhajó. Stafford már másodízben járt a világűrben, társa pedig két óra két percnyi időt töltött szabadon a világűrben, az űrkabinon kívül, túlszárnyalva ezzel a két eddigi űrséta résztvevőinek teljesítményét. Az eredeti tervek szerint az űrsétának még tovább, nevezetesen két és fél órán át kellett volna tartania, bizonyos nehézségek azonban ezt megakadályozták. Cernán űrsisakjának átlátszó része ugyanis a lélegzésből származó pára lecsapódása miatt elhomályosodott, s így tanácsosabbnak látszott, ha az űrsétát kissé hamarább befejezi. A kinn töltött 122 perc alatt számos fényképfelvételt készített részben a Földről, ahol könnyen felismerte a Mojavesivatagot, részben pedig az űrhajóról és Staffordról. Az űrséta folyamán 7 méter hosszú kábel révén tartotta fenn a fizikai összeköttetést az űrhajóval. Magassága ekkor körülbelül 297 kilométer volt a Föld felszíne felett. Nem került sor a korábban tervbe vett úgynevezett űrkarosszék kipróbálására, amely voltaképp kicsiny rakétákkal mozgatható tárgy, s amelyben elhelyezkedve Cérnán 38 méterrel távozhatott volna el a Gemini–9-től. A kísérleti programban szerepelt az űrrandevú és az űrhajónak egy célrakétával történő összekapcsolása is. A feladatot csak részben sikerült teljesíteni. Három ízben is megközelítették a célrakétát, az egyik alkalommal egy méternyi távolságra, az összekapcsolásra azonban nem nyílott lehetőség. A célrakéta elülső részén levő üveggyapotból álló védőlemez ugyanis nem vált le teljesen, hanem csak szétnyílt, feltehetően a robbanózárak nem működtek kielégítően. Az összekapcsolás feladata, valamint a hosszú űrséta azért került a kísérleti programba, mert a majdan létesítendő űrállomások egyes részeinek összeillesztésére, teljes űrállomások felépítésére a világűrben csakis akkor kerülhet sor, ha az egyes részletmunkákat korábban már alaposan begyakorolták és nagyjából ismerik mindazokat a nehézségeket, amelyek az ilyen körülmények között végzett munkáknál felléphetnek. Ebből a szempontból tehát a mostani kísérlet korántsem volt eredménytelen, hiszen olyan hiba lépett fel, amelyre későbbi alkalmakkor is számítani lehet. Emlékezetes, hogy a korábbi Gemini—8 kísérlet alkalmával az űrhajó erőteljesen kezdett forogni tengelye körül, olyannyira, hogy az így felmerült nehézségek végül is idő előtti kényszerleszálláshoz vezettek. Az űrsétát közvetlenül megelőző percekben hasonló jelenség történt a Gemini—9 űrhajó gyors forgásba kezdett ezúttal azonban Staffordnak — a houstoni ellenőrző központ utasításai szerint — sikerült a hibát kiküszöbölnie. A múltkori kényszerleszállás ismét felvetett bizonyos világűrjogi problémákat (előfordulhat ugyanis, hogy egy kényszerleszállás alkalmával az űrhajósok idegen állam területére kerülnek). Igen örvendetes, hogy a nemzetközi szervek megállapodtak abban: az ilyen esetekben minden ország éppúgy köteles a bajbajutott űrhajósok segítségére lenni, mint ahogy a hajótörötteket is nemzetiségükre való tekintet nélkül segítség illeti meg. A Gemini—9 a tizenkilencedik embert szállító űrhajó volt. Bár a világűrben megtett kilométerek számát, illetve a repülési időt tekintve elmaradt ugyan számos korábbi kísérlet mögött, jelentősége mégis vitathatatlan, különös tekintettel arra, hogy Cérnán, mint említettük, több mint egy teljes keringés végzett Földünk körül, szabadon lebegve a világűrben. katasztrófák az űrben védőberendezés A VAN-AELEN EJLEN Az Egyesült Államokban elektronikus számítógép segítségével igyekeztek megállapítani, mikor kerülhet sor a világűrben emberi katasztrófára. A számítás alapját a földi atmoszférán kívüli közlekedés fokozódó sűrűségének tényezői és a lehetséges hibaforrások képezték. A statisztikai középérték azt mutatta, hogy 1974-ig 6,25, 1984-ig pedig 15 ember kerülhet a világűrben életveszélyes helyzetbe. Mivel a legutóbbi, kutyákkal végzett szovjet űrkísérlet után a kísérleti állatokon semmiféle sugár okozta károsodás nem lépett fel, több mint valószínű, hogy a Szovjetunió olyan sugárvédelmi berendezés birtokában van, mely az űrhajósokat a Van Allen-öv sugárzása ellen megvédi, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Szabolcs-Szatmár megyében évek óta nagy népszerűségnek örvend az ejtőernyős sport. A közelmúlt naplókban pedig újabb érdekes esemény zajlott le a nyíregyházi repülőtéren. Kovács György Érdemes Sportoló, az MHS Szabolcs-Szatmár megyei ejtőernyős oktatója hajtotta végre jubileumi, ezredik ugrását. Az ezrediket AN—2-es gépből hajtotta végre 2000 méter magasból, s 20 másodperc eltelte után nyitotta ki ernyőjét. Pályafutásáról érdemes rövid kis „statisztikát” közölni. Ezer ugrásából közel nyolcszáz zuhanó volt, s ha a zuhant másodperceket összeadjuk, majdnem 10 óra jön ki. Több országos rekordot ért el, 8070 méteres egyéni, magassági rekordja pedig még ma is fennáll. Tagja volt — Kastély és Binder társaságában — annak a három fős csapatnak is, amely egy 600 méterrel történt célbaugrás során világcsúcsot ért el. Eddigi oktatói munkássága során mintegy 1500 szabolcsi fiatal ismerkedett meg a legbátrabbak sportjával. A rokonszenves nyíregyházi sportoló ezredik ugrása után gratulációkra válaszolva elmondta, hogy a sportpályafutása során az ezredik ugrás nem végállomást jelent, hanem csupán egy számot, hiszen még nagyon sok éven át szeretne sportolni és munkálkodni, az ejtőernyőzés további népszerűsítése érdekében. Nemcsak mint sportoló, hanem mint magánember is megbecsülést vívott ki magának az ismerősök, barátok körében. Nagyfokú önfegyelme, optimizmusa, és közismert szerénysége biztosíték arra, hogy hosszú éveken át eredményes munkája lesz a honvédelmi sportnak, s az ejtőernyőzésnek. Ezredik ugrásával bekerült az ezeres ejtőernyős kapitányok sorába. Gratulálunk! Bézi László 1000! Az ezredik ugrás után a tanítványok is az elsők között üdvözölték Kovács Györgyöt (Hammel József felvétele) 15