Révai Nagy Lexikona, 6. kötet: Dúc-Etele (1912)
D - Du Maine - Dumanoir - Dumas
Du Maine — tar talmú kisorosz népdal. A kobzárok és banduristák éneklik kobza és bandura nevű hangszerek kisérejcével. A D.-k tartalmát leginkább a kozákoknak a törökök és tatárok ellen a XVI. és XVII. sz.ban viselt harcai képezik. Újabb időkben a műköltészetben is használják a D. elnevezést. Du Maine herceg, 1. Maine, Dumanoir (ejtsd: dümanoár), Philippe Frangois Pinet, francia drámaíró, szül. Guadeloupeban 1806 júl. 31., megh. Pauban 1865 nov. 16. Részint maga, részint más írókkal együtt körülbelül 170 színdarabot írt, melyek közül kiemelendők : La marquise de Prétintaille (1835); Les premieres armes de Richelieu (1839); L'école des agneaux (1855); Le camp des bourgeoises (1855); Les femmes terribles (1858); La maison sans enfants (1863). Több vaudevillejét egyenesen Déjazet színésznő számára írta. Magyarul megjelent a D'Enneryvel együtt írt Don Caesar de Bazan.Pord. Diósy (Bpest 1882). Dumas (ejtsd: dumá), 1. Alexandre de la Pailleterie, francia tábornok, szül. 1762 márc. 25. Jérémieben, Santo Domingo szigeten, megh. 1807 febr. 26. Villers-Cotteretsben. Természetes fia volt De la Pailleterie marquis ültetvényesnek és egy néger nőnek. 1776-ban Dumas néven beállt a francia dragonyosok közé közlegénynek. 1793. már tábornok lett s a keleti pyreneéi hadsereg vezérletét bízták rá. 1797. Olaszországban Napoleon alatt szolgált s Mantovánál megverte Wurmser osztrák tábornokot; később Tirolba rendelték s Brixennél a hidat egymaga védte meg egy lovascsapat ellen, úgy hogy tiroli Horatius Cocles-nak nevezték el. 1798 ban részt vett az egyiptomi hadjáratban, de visszatérőben a nápolyi parton fogságba esett. A nápolyi kormány két évig nyirkos börtönben tartotta s D. annyira megbetegedett, hogy a további katonai szolgálatra alkalmatlanná vált. Köztársasági érzelme miatt Napóleon megvonta tőle kegyét, úgy hogy szegényen halt meg. 2. D., Alexandre, az idősebbik, híres francia író, az előbbinek fia, szül. Villers-Cotteretsben (Aisne) 1802 júl. 24., megh. Puyben, Dieppe mellett, 1870 dec. 5. Korán elárvulván, igen hiányos kiképzésben részesült. 20 éves korában bekerült az Orléansi herceg irodájába, aki Henri III. et sa cour (1829) c. történeti drámájával elért sikere után könyvtárosává léptette elő. Ezt a prózában írt drámát, mely a romantikusok elméletét először vitte sikerre a színpadon, számos más színműve követte, melyek bonyolult cselekmény, ügyes jelenetezés és felületes korszerűség (couleur locale) által tűnnek ki, de költőiség és lélektani igazság szempontjából annál több kívánni valót hagynak hátra. A nagyközönségnek azonban így is igen tetszettek s az új iskola megszilárdulásában jelentős szerepük volt. A legérdekesebbek: Antony (1831); Charles VII. chez ses grands vassaux (1831); La tour de Nesle (1832); Jean, ou désordre et génié (1836); Mademoiselle de Belle-Isle (1839) s legjobb vígjátéka: Les demoiselles de Saint-Cyr (1843). 1835—59-ig, részben Montpensier herceg kíséretében, sokat utazott s élményeit, ha nem is megbízható, de szellemesen írt útirajzokban örökítette meg. Ilyenek: Impressions de voyages; Quinze jours au Sinai stb. Amikor az ujságregény divatba jött, D., aki fejedelmi módon élt, valóságos regénygyárat alapított. Több más íróval szövetkezve, akiknek nevét azonban elhallgatta, egyszerre 4—5 lapba is dolgozott s volt idő, amikor hetenkint egy-egy kötete került ki a sajtó alól. Amellett arra is maradt ideje, hogy színházat alapítson (Le théâtre historique), amelyben jobbára a saját műveit adatta elő. Regényei, melyek úgy korrajz, mint jellemzés tekintetében szerfölött gyöngék és stílusbeli finomságokkal sem dicsekedhetnek, igen érdekfeszítő, bár sokszor teljesen hihetetlen kalandokat halmoznak egymásra s ezzel örökös feszültségben tartják a naivabb olvasót. A legnépszerűbbek voltak: Le comte de Monte-Christo (1844—45,12 köt.); Les trois mousquetaires (1844, 8 köt.), D. mesterműve, ennek kevésbbé sikerült folytatásai: Vingt ans aprés (1845, 10 köt.) és Le vicomte de Bragelonne (1847, 12 köt.); a XVI. sz.-ban játszódó La reine Margot (1845, 6 köt.) és La dame de Monsoreau (1846); a nagy forradalmat rajzoló Le chevalier de Maisonrouge (1846) stb. A februári forradalom csak rövid időre szakította meg e rendkívüli termékenységet, mert D.nak nem volt szerencséje a politikában. Az ötvenes évek óta megjelent regényei, melyek részben külön e célra szerkesztett folyóiratokban (Le Mousquetaire és Monte-Christo) láttak napvilágot, határozott hanyatlásáról tanúskodnak. Az olasz hadjárat idejében hadi tudósító volt, majd Garibaldi zászlaja alatt maga is küzdött s élményeit külön iratban (Les Garibaldiens, 1861) örökítette meg. Esztelen pazarlása és balsikerű spekulációi anyagi romlásba döntötték és D., aki milliókat keresett a maga és mások tollával, adóssággal küzködve halt meg. Művei a Michel-Lévy-féle gyűjteményben közel 300 kötetet töltenek meg. Magyarul megjelentek: Howard Katalin, ford. Beinke József (Pest 1836); Darlington Richárd, ford. Fekete Soma , Lorenzino, ford. Egressy B., Szinmütár III. (Pest 1841); Neslei torony, Paul Jones, újabb szinműtár (Kecskemét 1851); A fekete tulipán, ford. Majer Károly (Pest 1851); A párisi mohikánok, ford. Országit Antal (u. o. 1855—60, 32 köt.); u. a., ford. F. F. (Budapest 1881, 17 köt.); Egy bretagnei nemes kalandjai a Philippini szigeteken (Pest 1856, 2 köt. és 1863); Egy orvos naplója (u. o. 1857—58,16 köt., 2 kiad. 1860); Egy galamb története, ford. Bereczk Béla és Hang Ferenc (Kalocsa 1858); Cecília, ford. u. a. (u. o. 1858); Paulina, ford. u. a. (u. o. 1860); Egy szerelmi kaland, ford. Beniczky Emil (Pest 1860); Utazás a Kaukázusban, ford. Székely Sándor (u. o. 1860, 4 köt.); A nászruha, ford. K. T. (u.o. 1860, 2 köt.); Jehu és társai, ford. Nagy István (u. o. 1860, 4 köt.); A régens leánya, ford. Hang Ferenc (u. o. 1862, 3 köt.); Garibaldi emlékiratai, ford. Kassay Adolf (Pozsony 1862); A jávai orvos, ford. Csávolszky Lajos és György Elek (Győr 1862); A vívómester, ford. Podhajeczky Sándor (Pest 1862,2 köt.); Egy tengerész kalandjai, ford. Hang Ferenc (u. o. 1864); Gróf Monte-Christo, ford. Sió (u. o. 1864, 4 köt., 2. kiad. 1871,10. köt.); A pokol torka, ford. Major Béla (u. o. 1869, 2 köt.); Margót királyné, ford. Sió (u. o. 1869, 5 köt.); A 2* Dumas