Révai Nagy Lexikona, 7. kötet: Etelka-Földöv (1913)

F - Fétusz - Fetva - Feuchtersleben - Feudalia - Feudalista - Feudalizmus - Feudenheim - Feudum - Feuer - Feuerbach - Feuerbach

Feuerbach — 471 — is mutat, mindinkább az antik eszmekör és for­mák felé közeledik, képeinek színe tompább lesz, formái nagyszerűbbek. Klasszicizmusa azonban teljesen egyéni, formalizmustól ment, nem után­zásban, hanem F. monumentális fölfogásában gyökeredzik. 1869-ben készül a Plató lakomája (karlsruhei képtár), melynek tovább fejlesztett változata (1873) a berlini Nationalgalerie dísze, 1870-ben a Paris ítélete (hamburgi Kunsthalle), a nagyszerű Menekülő Medea (München, Neue Pinakothek), melyhez még más Medea-képek csat­lakoznak (mannheimi városi képtár, oldenburgi képtár), 1873. az Amazonok csatája (Nürnberg, városi képtár). 1873-ban F. a bécsi akadémián a történeti festés tanára lett, de már 1876. lemon­dott állásáról és Velencében fejezte be életét. Utolsó nagy műve a bécsi művészeti akadémia aulájának hatalmas mennyezetfestménye, a ti­tánok bukását ábrázoló fő képpel (vázlat a mün­cheni Neue Pinakothekben) és kisebb mitoló­giai képekkel (részben Griepenkerbtől befejezve). Hangverseny című bájos képe (1878, Berlin, Nationalgalerie) befejezetlen maradt. F.­nemes, nagy művészetét kortársai nem méltányolták kellőképen. Ma a XIX. sz. legnagyobb művé­szei közé soroljuk. Feljegyzései Ein Vermacht­nis címen jelentek meg (legújabb kiadás Ber­lin 1911). W. O. Allgeyer, Anselm F. (2. kiadás Stuttgart 1904); Reyck, Anselm F. (Bielefeld-Leipzig 1905); Anselm F.'s Briefe an seine Mut­ter I. (Berlin 1911). 3. F., Eduard August, német jogtudós, F. 5. fia, szül. 1803 jan. 1., megh. 1843 ápr. 25., mint erlangeni egyetemi tanár. Műve: Die Lex salica und ihre verschiedenen Recensionen (Erlangen 1831). 4.F., Friedrich, német filozófus, F. 5. fia, szül. Landshutban 1806 szept. 29., megh. Nürnbergben 1880 jan. 24. Keleti és modern nyelveket tanult, de később filozófiával foglalkozott s Ludwig test­vérének világnézetéhez csatlakozott. Főművei: Theanthropos (aforizmák, 1808); Die Religion der Zukunft (1843 —45, 3 füzet; a 2. és 3. e címek alatt is: Die Bestimmung des Menschen és Mensch oder Christ ?); Die Kirche der Zukunft (1847); Gedanken und Thatsachen (1862). Ezeken kívül sikerült fordítások a szanszkrit, olasz és spanyol nyelvből. 5. F., Johann Paul Anselm, lovag, híres német büntetőjogász, szül. Hainichenben (Jena mellett) 1775 nov. 14., megh. Majna-Frankfurt­ban 1833 máj. 29. Egyetemi tanár volt Jenában, Kielben, Landshutban, majd a bajor büntető tör­vénykönyv tervezetének elkészítése végett a ba­jor igazságügyminisztériumba hívták meg, ahol 1808. valóságos titkos tanácsos lett. Már 1806. tervezetet dolgozott ki a kínpad eltörléséről, 1813. kidolgozott büntetőtörvénykönyv - tervezete, a Strafgesetzbuch für das Königreich Bayern pedig törvénnyé vált, más államokban is mintául szol­gált és nagyban közreműködött a jogszolgáltatás javításán. 1807-ben tervezetet dolgozott ki a Code Napoleon átültetésére, de ez nem vált törvénnyé. Dolgozott a Codex Maximilianeus összeállításán is. 1814-től magasabb bírói hivatalokat viselt, 1821. pedig valóságos államtanácsos lett. F. nevét az egész jogászvilágban ismertté a róla elnevezett elrettentési elmélettel tette, amellyel Kanttal szemben azt vitatja, hogy a büntetés célja az elrettentés. Elméletét rendszeresen Lehr­buch des gemeinen, in Deutschland geltenden peinlichen Rechts (Giessen 1801, 14. kiad. 1847) című művében fejti ki, de ugyanezt fejtegeti Über die Strafe als Sicherungsmittel vor künfti­gen Beleidigungen des Verbrechers (Erfurt 1799); Revision der Grundsätze und Grundbegriffe des positiven peinlichen Rechts (u. o. 1799 és Chem­nitz 1800, 2 rész) és Bibliothek für die poin­liche Rechtswissenschaft und Gesetzkunde (Göt­tingen 1800 és Giessen 1803, 3 köt., Grosman és Almendingennel) c. művében is. Egyéb becses jog­bölcsészeti és büntetőjogi műveinek felsorolását mellőzve,csak Merkwürdige Kriminalgerichtsfalle (Giessen 1808 és 1811, 2 köt.) c. gyűjteményét említjük, amelyben először foglalkozik a bűn­esetek lélektani bírálatával. Q.F., Karl Wahelm, német matematikus, F. 5. fia, szül. Jenában 1800 máj 30.,megh. mint gimná­ziumi tanár Erlangenben 1834 márc. 12. Művei: Eigenschaften einiger merkwürdiger Punkte des geradlinigen Dreiecks (Nürnberg 1822); Grundriss zu analytischen Untersuchungen der dreieckigen Pyramide (u. o. 1827). — F.-féle kör, a háromszög oldalainak felezőpontjai által meghatározott kör. Középpontja rajta van az Euler-féle egyenesen, melyen a háromszög köré irt kör középpontjá­nak, súlypontjának és magassági pontjának egye­nesvonalú összeköttetése értendő. 7.F., Ludw­ig Andreas, német filozófus, F.5. fia, szül.Landshutban 1804 júl. 28., megh. 1872 szept. 13.1824-ben Berlinbe ment Hegelt hallgatni s in­nen fogva kizárólag a filozófiának szentelte magát. 1828-ban Erlangenben magántanár, ahol Hegel rendszere hívéül lépett föl. 1830-ban névtelenül megjelent műve: Gedankenüber Tod u. Unsterb­lichkeit (Gondolatok a halálról és a halhatat­lanságról) nagy feltűnést keltett; azt fejtegeti benne, hogy a halál az egyéni létezésnek vég­kép való megszűnése; csak aki tudja, hogy tel­jes halál vár reánk, az érzi szükségét, hogy abszolút igazat, lényegeset és végtelent tegyen szellemi működése központjául. E részben misz­tikus, részben panteisztikus tartalmú irat elko­boztatott s mert kitudódott a szerző neve, F. ismételt kísérletei, hogy tanárrá lehessen, ered­ménytelenek maradtak. Ezért 1836. falura vo­nult, Bruckbergbe, Bayreuth közelébe, s miután itt egy évvel később megházasodott, szűkös viszo­nyok közt, kizáróan a tudománynak szentelte napjait. Falun, majdnem kizárólag a néppel érint­kezve, vadászatban és hosszabb gyaloglásban ke­resve szórakozást, írta műveit, melyek részben nagy feltűnést keltettek. Miután Hegel fejlődése elvének szellemében a filozófia történetéhez tar­tozó . Az újabb filozófia története verulami Baco­tól Spinozáig c. munkáját már megírta, most kö­vették a­ Leibniz filozófiájának előadása, fejlődése és bírálata, 1837., majd Pierre Bayle, 1838., mely­ben már eltávolodik a panteizmustól és az ateiz­mushoz közeledik. Szakítása a Hegel irányával nyilvánvalóvá lett a Ruge társaságában szerkesz­tett Halle'sche Jahrbücher-ben (később: Deutsche Feuerbach

Next