Révai Nagy Lexikona, 13. kötet: Lovas-Mons (1915)
M - Magyarókereke - Magyarok istene - Magyarok réve - Magyarország
Magyarókereke — 232 — szeben, Vaskapu, 1442) és a hosszúhadjárat (1443) alapították meg. Ettől fogva a magyar nemzet benne látta megvédőjét, a nyugati kereszténység a hit fölkent bajnokát. Nagy diadalai után az sem mutatkozott lehetetlennek, hogy a keresztények a törököt visszaszoríthatják Ázsiába. így indult meg az 1444-iki hadjárat, mely az európai hatalmak részvétlensége miatt a várnai katasztrófával (1444) ért véget. Odaveszett a magyar hadsereg, a harcban találta halálát a fiatal király, de Hunyadi megmenekült s megmaradt az a nagy tanúság, hogy végzetes harcát a törökkel a magyarnak magára hagyva kell megvívnia. Ulászló halálának híre arra serkenti a kapzsi főurakat, hogy megkísértsék a fejetlenné vált ország földarabolását. Hunyadi a köznemességgel útjukba áll s mint országkormányzó (1446—52) belső ellenségeitől védi meg a szent koronát. Egyik kezével az országrontó főurakat (Cilés, Garai, Újlaki, Brankovics), másik kezével a törököt tartja féken. A rigómezei ütközetet (1448) elvesztette ugyan, de a törököt távol tartotta a határoktól. Midőn 1453, a Frigyes osztrák herceg fogságából kiszabadított V. László (1453—57) elfoglalta apai örökségül a királyi trónt, Hunyadi kénytelen volt a kormányhatalmat ellenfelei kezébe átengedni. A török Konstantinápoly eleste után M. meghódítására indult. Hunyadi állt őrt a határon s utolsó, legnagyobb diadalát, a nándorfehérvárit (1456), a király nélkül, az országzászlós urak nélkül, a köznemesség és a kereszt jelvénye alatt Kapisztrántól (1. o.) összegyűjtött jobbágynép segítségével vívta ki. Hunyadi János halála után, az ő emlékét sem tisztelve, az oligarchák a Hunyadifiak ellen fordultak. A megindult pártoskodásban először is Cillés Ulrik (1. o.) esett áldozatul, akit Hunyadi László (1. o.) emberei aprítottak föl Nándorfehérvárt; ezért az oligarchák Hunyadi László fejét követelték engesztelő áldozatul; végre a köznemesség úgy vesz elégtételt magának és a nagy Hunyadi emlékének, hogy életben maradt kisebbik fiát, Mátyást a királyi trónra emelte. Mátyás megválasztása a köznemesség diadalát jelentette az oligarchák fölött. 1. (Hunyadi) Mátyás király (1458—1490), a köznemesség vállain emelkedvén föl a trón magasságáig, a nemzeti királyságot képviselte oly értelemben és oly fokig, ahogyan ezt az ő kora megengedte. Nem kedvez egy osztálynak sem a másik rovására, hatalmát a «szent korona» tagjainak egyensúlyára alapítja. Az ellene támadó főurakat leveri, büntetésének kíméletlen súlyától nem kíméli meg a hozzá legközelebb állókat sem (Szilágyi Mihály, Vitéz János érsek, 1. o.), de a megtérőket kegyelmébe fogadja. A köznemesség soraiból sokakat emel föl (Kinizsi, a Szapolyaiak, 1. o.) az ország zászlósai közé s védelmükről mindenkép gondoskodik. Sőt a jobbágyságra is kiterjeszti gondjait. Az államhatalmat ő egymaga képviseli s maga tűzi ki a célokat, amelyek felé a nemzet tevékenységét irányozza. A renaissancenak igazi fejedelme. Nem idegen a tirannizmustól sem. Uralkodásának első évei (1458— 1464) abban teltek el, hogy ellenfelei legyőzésével trónját megerősítette. Frigyestől visszaszerzi a koronát s békét köt vele; Giskrát (1. o.) lefegyverzi, az ország főurai közé emeli s martalócait szolgálatába fogadja; a lázadó oligarchák is hűségére térnek s a koronát csak azután teszi fejére, mikor homlokát török diadalok babérjával koszorúzhatta. És ezek az első küzdelmek és viharok hirtelen megnövelték erejét, messze hordták merész tekintetét. Megragadja a legelső alkalmat, hogy valami nagy dolgot művelhessen. Elfogadja a császártól és pápától felajánlott mandátumot Podjebrad (1. o.) megfenyítésére. Az olmützi békében azonban nem érte el, amire törekedett , amit elért, azt sem biztosíthatta állandóan. A cseh háborúval összefonódnak a Frigyes császár ellen indított háborúk (1477—87). És Mátyás lealázta hatalmas ellenfelét, hercegségéből kiűzte őt s fővárosát, Bécset elfoglalván, azt a maga királyi székhelyévé tette. Az osztrák herceget sújtotta, de a csapást megérezte a római császár is. Mátyás mind messzebbre terjesztette ki diplomáciai összeköttetéseinek hálóját s inkább ezeknek, mint fegyvereinek segítségével remélte a római császárság megszerzését. Uralkodása első éveitől uralkodása utolsó tizedéig a győztes török harcok egész sora vonul végig történetünkön; sajnos azonban, ezek túlnyomóan defenzív jellegűek. A nyugati kapcsolatok után révedezett, s emiatt nem fordulhatott teljes erővel Keletnek. Eltűrte a töröknek déli határainkon való befészkelődését, csak akkor sújtott, mikor már közel a veszély (Szabács, Kenyérmező). Uralkodása dicsőséges mozzanat csupán, de nem egy új fejlődés kezdete. Igaz, hogy az ország Mátyás alatt nyugodtan élvezhette az erős királyi hatalom és a törvényeken nyugvó rend áldásait. Új adórendszerrel biztosította kincstára érdekeit; új bíróságok felállításával rendezte az igazságszolgáltatást; új hadsereget szervezett, amely állandóan fegyverben állt s mindenkor készen volt parancsai teljesítésére ott is, ahol a bandériumok szolgálatára nem lehetett számítania (1. Fekete sereg); az ország kormányzásába mélyen belevág a nádorságról alkotott törvénye (1485). Az a gazdag szellem, amely annyi irányban új nagy dolgokat művelt és alkotott, magához méltó otthont teremtett magának a királyi udvarban. Mátyás szerette a fényt és pompát s ezeket nem birta elválasztani a hatalomtól. Az új olasz műveltség, a renaissance szelleme hatotta át egész egyéniségét. Ebben az ízlésben építtette újra királyi palotáját, melynek termei, udvarai és kertjei bővelkedtek az új művészet alkotásaival. Kora műveltségének a hazai földbe való átplántálásáról is gondoskodott. Különösen Beatrixszal (1- 6.) kötött házassága óta mindenképen rajta volt, hogy kitűnő olasz humanistákat csábítson udvarába. Az ő gondozásuk alatt alapította meg híres könyvtárát, a Korvinát (1. o.); Budán, Pozsonyban tudós főiskolákat alapított; megíratta ékes latin nyelven a magyar nemzet történetét (X.Bonfinius); az új műveltségben neveltette örököséül fogadott fiát, János herceget (- Korvin János), s ha gondjai pihenni engedték, tudósai közé vegyült és az ő társaságukban tudós számba ment maga is. Mátyás halála után a Jagellók (1. o.), kerülnek a magyar királyi trónra. II. Ulászló(1490-1516) és fia II. Lajos (1516—26) képviselik ezt a korszakot. Magyarország