Ring, 1990 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-04 / 1. szám
TARTALOM Heti levél (Balaskó Jenő) 2 A szentek forradalma (Gál Sándor) 3 Magyarország köszönti a felszabadult Romániát 4 Mit kíván a Független Magyar Munkáspárt? (Lomathy Tamás) 6 A téesz-tag eleve tulajdonos? (Tütő László) 8 A szemünket is kilopták (Dénes János) 8 Válasz Szabó Miklósnak (Szabad György) 9 Hogyan megy kárba a leleplezés? (Vicsotka Mihály) 10 Magyar Október Páholy (Csik Csaba) 11 Elfogadod-e a jézusi életút példáját? (Koncz Mária) 12 Beszélgetés a Beszélőről (Salgó Rózsa) 14 Modernizált kékcédulák (Magyar Október Párt) 16 A szelvény a pillanatnyi politikai szimpátiáról árulkodik (Áder János) 16 Mi történt Kramatorszkban? (Márkot) Mit ér a magyar, ha munkás? (Dobos Gábor) 18 Hidak a jövőbe (László Zsuzsa) 20 Kis magyar etiológia (Csirpák Lili) 21 Mit vár 1990-től? 22 Keserű a krémes (-is) 23 Átverősdi (Juhász István) 24 Botrány a Kisgazdapártban (Lógrádi Tibor) 25 Tudathasadásos állapot (Baranyai Mária) 26 Szexszervezet? (ne 18) 27 Nagyváradon a forradalomban (Vicsotka Mihály) 28 Linda a tárgyalóteremben (Polgár András) 30 Aszfaltduma (Faragó Töreki Péter) 31 Televiziunea Romana Liberi 32 Heti levél Drága Fiam - mondják, hogy januártól felemelik a posta díjszabásait, következésképp romlani fog a szolgáltatása is, és alig tudunk majd egymásról hírt kapni. Pedig van miről. Legutóbb a FIKÁ-ban (Fiatal Mű. Klub) egy piás fiatalember, akit sohasem láttam, minden indok nélkül elküldött anyámba, és amikor megkértem, hogy ezt ne tegye, akkor már a paraszt anyámba küldött, majd látva, hogy csak mosolygok, és tele a kezem kottáimmal, no, akkor már a bürokrata anyámba kellett volna távoznom - és akkor muszáj volt orrba vágnom. Gondolom, találkozom majd vele is egyszer, mint egy négy évvel ezelőtti fiatalúrral, aki, amikor vizsgáztatni készülődtem, és ugyancsak kottáim fölött görnyedtem egy sarokasztalnál, nyakkendőmnél fogva kiemelt helyemről, mert megkértem, hogy ne zavarjon. A nyakkendőt kifogásolta rajtam, amit én se szerettem, úgy parancsolták rám, tudod, hogy nem vált szokásommá a nyakke-a-nyakke! (Weöres). Mit mondjak: ez a fiatalember se boldogult velem, ellenben furcsa dolog volt találkoznunk az idén, no hol? - a Kossuth Klubban, ahová Konrád György kitűnő barátom hívott meg a Szabad Demokraták Szövetségének összejövetelére, ahol a legkülönfélébb művészek és írók érzékelhették egymást egymás hegyén-hátán és még egyet s mást. Az én fiatalemberem nagy garral mászkált, no miben? - fekete öltönyben és nyakkendőben, zsebéből üres géppapírok kandikáltak kihívóan, várván, hogy még aznap teleírják őket. Amikor észrevett, odajött és bocsánatot kért, magyarázatképpen megjegyezte: „Nem tudtam, hogy olyan rohadt jó költő vagy!" Más alkalommal egy festő ismerősömmel jöttünk ki a Fészekből, odament egy Ladához, kitépte az antennáját, és összetörte. Rosszallásomra megjegyezte, hogy ne sajnáljam ezeket. Pár méterrel odébb megállt egy másik Ladánál, és felajánlotta, hogy hazavisz. Kitéptem az antennáját, és összetörtem, mire megjegyezte: úgy látszik, nem értem a világ lényegét, humorom pedig semmi. Azóta rájöttem, hogy ami a világ lényegét illeti, az valóban jellemző rám. Fontos, hogy ők értsék. Ők, akik olyan biztonságban érezték magukat a hűbéri hierarchiában, hogy köszönni se mertek nekünk, amikor a biztos reménytelenség tudatával tettük a dolgunkat. Most leülnek velünk szemben, mintha semmi se történt volna, továbbra is olyan hülyének tartanak, mint régen, sőt kioktatni se restek tulajdon agyad eredményeiről; ilyenkor terem a kikerülhetetlen, a kínos kérdés: végül is a történelem, az mi a csoda? Egy pszichológus szerint semmi esetre se az osztályok harcának története, hanem a különféle jellemek inkarnációja a történeti folyamatokban. Ez bizony könnyen lehetséges. A totális szférában. De van egy felszínibb, egy primitívebb szféra is - és itt bizony az osztályérdekek igenis tetten érhetők. Persze, ha egy osztály vagy csoport nem tud megszabadulni jellemtelen képviselőitől, vagy eltűri, hogy rá hivatkozva sátánkodjanak, úgy maga is sárrá válik, okvetlenül. Micsoda március 15-e volt tavasszal! Minő nemzeti egység a hűbéri struktúrák és a cselédjellem ellen! És hogyan osztja meg a lelkeket a hatalomért dúló harc, azért a kicsi kis felszíni szféráért! És hogyan adják fel sorra a totális szférát az egyre jobban megosztott jellemek! Micsoda jellemtelenségeket követnek el egyesek valami szentnek transzponált cél érdekében! Ez az úgynevezett életösztön? Igen, az ösztönélet. Most vagy soha! Most ugorj, mert lehet, hogy rövid életed során többé nem ugorhatsz. Micsoda elképesztő következetlenségek, pofátlanságok, a zsarnokság idején csak a funkciója szerint taposhatott valaki, most majd a funkcióban szemét is feltámad a szélben, de majd jön a Nagy Takarító és a sodró büntetés. Kezdem érteni, miért viszonygott Balzac a társadalmi megújulások idejétől. Ez év februárjában egy este a tv-ben bejelentette Pozsgay Imre, hogy 1956-ban népfelkelés volt, és pár pillanatra megjelentek a képernyőn a száguldó tankok, felkelőkkel zsúfolva, akik közül sokan életükkel fizettek a nagy Megvilágosodásért. Felálltam, nekiestem a falnak és zokogtam. Kértem az Istent, hogy vigyázzon erre az emberre és mindazokra, akik ezt a szédítő fordulatot kierőszakolták, és hadat üzentek a koronában királyoknak és számlálatlan csürhéjüknek. Mit gondolsz, fiam, mit látok ezen újság bemutatkozó számának harmadik oldalán? Pozsgay Imrét, nem karikatúraszerűen, hanem rosszindulatúan elrajzolva, fején a Szentkoronával, amin kereszt helyett egy lekonyuló ötágú csillag fityeg. A kép egy választási plakát mása, rajta felirat: „Ezt akarjátok? Az SZDSZ nem alkuszik!" Nem hiszem, hogy most pártvitába kellene bocsátkoznom, de tisztelettel kérem a Szabad Demokraták Szövetségének kitűnő értelmű vezetőit, ne engedjék ezt! Különben kénytelen leszek arra a mondatra gondolni, amivel egy Balaskó György nevű fiatalember vigasztalt egyszer bizonyos emberek elleni elkeseredésem okán: - Apu, ne szomorkodj, nem érdemes! Ezek agyilag zoknik, lélek szerint pedig enyhén bútorozottak. Emlékszel, ugye. Öl lélek, apád. Balaskó Jenő